MI A KOMMUNISTA PÁRT?
Előszó
Az elmúlt ötezer évben a kínai nép a Sárga folyó és a Jangce folyó között egy nagyszerű kultúrát hozott létre, e két folyam jelenti az ország életerét. E hosszú időszak alatt dinasztiák jöttek és mentek, és a kínai kultúra is keresztül ment mélységeken és magasságokon. Nagyszerű és mozgalmas történetek mentek végbe Kína színpadán.
Az 1840-es év a történészek szerint Kína új korszakának a kezdete, ugyanakkor Kína átalakulásának is, a hagyományokat elhagyva a modern fejlődés irányába. A kínai civilizáció az új időszak kihívásaira négy hullámban reagált.
Az első periódus az angol-francia szövetségesek haderejének a pekingi invázióját foglalta magába, amely a XIX. század 60-as éveinek elején történt; a második periódus az 1894-es kínai-japán háborút jelenti, és a harmadik periódus az orosz-japán háború volt Kína északkeleti részén 1906-ban.
E három kihívásra a kínai birodalom először modern áruk és fegyverek behozatalával reagált, majd intézményes reformokkal, vagyis a száznapos reformmal 1898-ban [1], utána egy alkotmányos kormány felépítésével a kései Qing-dinasztia végén (1875-1908) és végül a Xinhai forradalommal – az 1911-es demokratikus forradalommal [2].
Annak ellenére, hogy Kína az első világháború győzteseként került ki, a kínai érdekeket nem vették figyelembe a győztes hatalmak a háború utáni időszakban. Számos kínai meg volt győződve arról, hogy az elmúlt három periódus kihívásainak nem sikerült eleget tenni. Az 1919. május 4-i egyetemista mozgalommal [3] kezdődött meg a negyedik nekifutás. Ez Kína teljes elnyugatosodásából állt, és végül a kommunista mozgalom radikális forradalmához vezetett.
Ez az első kommentár az új idők kihívásának az utolsó kísérletével foglalkozik, a kommunista mozgalommal és a kommunista párttal. Ha az elmúlt 160 évet vizsgáljuk, ami alatt szinte 100 millió ember nem természetes halállal halt meg, és ami alatt szinte az egész hagyományos kínai kultúra tönkrement, a vizsgálat azt mutatja majd meg, hogy mit választott Kína és ennek milyen következményei lettek, jobban mondva, milyen következményeket kényszerítettek Kínára.
1. A hatalom megragadása és a hatalom megtartása erőszakkal és terrorral
„A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el.” Ez a mondat „A Kommunista Párt kiáltványának” a végén található. Az erőszak az egyetlen eszköz, amivel a kommunista párt valaha is hatalomra tett szert. Ez egy jól összeállított örökség, amit a párt születése óta tovább adtak.
Valójában azonban az első kommunista pártot Karl Marx halála után több évvel alapították meg. Az 1917-es októberi forradalom után egy évvel született meg az Orosz Kommunista Párt (később: Szovjet Kommunista Párt). Ez a párt az úgynevezett osztályellenségek elleni erőszak segítségével alakult meg és a saját emberei elleni erőszakkal maradt fenn, mihelyt azokat árulóknak tekintették. A Szovjet Kommunista Párt tisztogatásai alatt az 1930-as években több, mint 20 millió úgynevezett kémet és árulót mészároltak le, azokat is beleértve, akikről feltételezték, hogy más véleményt képviselnek.
A Kínai Kommunista Párt (KKP), a Harmadik Kommunista Internacionálé egy ágaként alakult meg, amelyet a Szovjet Kommunista Párt vezetett. Ezért természetszerűen örökölte az ölésre való készséget. Kína első polgárháborúja alatt, a kommunisták és a Kuomintang [4] között (1927–1936), Jiangxi tartomány lakossága 20 millióról 10 millióra csökkent. A katasztrófa, melyet az erőszak bevetése okozott, már egyedül ezeken a számokon is felismerhető.
Az erőszak bevetése feltétlenül szükséges a politikai hatalom megszerzéséhez, de ezidáig még nem létezett egy rendszer sem, amelyben az ölésnek ennyire fontos szerepe lett volna, mint a KKP számára, még az amúgy békés időszakok alatt is. A KKP által 1949 óta bevetett erőszak halálos áldozatainak a száma meghaladja az 1927 és 1949 közötti háborús áldozatok számát.
Egy kiváló példa az erőszak alkalmazására a KKP által, a kambodzsai vörös khmerek voltak, akiket a KKP teljes erejével támogatott. Miután a vörös khmerek hatalomra kerültek, Kambodzsa összlakosságának egynegyedét megölték, közöttük számos kínai származású embert is. Kína most is akadályozza a vörös khmerek nemzetközi törvényszék elé állítását, mivel a KKP el akarja hallgatni a vörös khmerek bűncselekményében játszott szerepét.
A KKP-nak szoros kapcsolatai vannak a világ legbrutálisabb politikai mozgalmaival és kormányaival. A vörös khmerekkel való kapcsolatokon kívül, kapcsolatokat tartanak fenn a következő országok kommunista pártjaival is: Indonézia, Fülöp-szigetek, Malajzia, Vietnám, Burma, Laosz és Nepál, ezeket mind támogatja a KKP. Ezekben a pártokban számos egykori vezető beosztású hivatalnok kínai volt; sokan közülük a mai napig is Kínában bujkálnak.
Más kommunista pártok, melyek a maoista ideológiát követik: a dél-amerikai „Világító út”, és a „Vörös japán hadsereg”, melyeknek erőszakos tetteit a világ nyilvánossága elítéli.
A KP a darwinista „harc az életért” tételt használja az osztályharcoknál az emberi társadalom forradalmában. Meg van győződve arról, hogy az osztályharc a társadalmi fejlődés egyedüli mozgató ereje. Így tették a harcot az alapvető meggyőződésükké – eszközzé, mellyel politikai hatalom nyerhető és tartható meg. Mao hírhedt szavai „az erősebb túlélésének” logikájáról árulkodik: „800 millió ember, hogy mehet ez harc nélkül?”
Mao egy másik kijelentése ugyanilyen hírhedt: „A kulturális forradalmat 7-8 évenként meg kell ismételni.” [5] Az erőszak ismételt felhasználása a párt egy fontos eszköze a hatalom megtartásához, azzal a céllal, hogy az embereket állandó félelemben tartsa. Minden harc és kampány szerepe a félelem bevésése volt, annyira, hogy a kínai népet belsőleg megremegtette, így a KKP ellenőrzése alatt a párt rabszolgájává tette.
Ma a terrorizmus a civilizált és szabad világ fő ellenségévé vált. A terror és az erőszak a KP által még jobban elterjedt, még tovább tart, és a következmények, az állami apparátusnak köszönhetően, még szörnyűségesebbek. Ma a XXI. században nem szabad elfelejtenünk, hogy a kommunista párt ezen öröksége fogja meghatározni a KKP fejlődési irányát.
2. Hazugságok használata az erőszak igazolásához
A civilizáció szintjét a kormányok által bevetett erőszakon lehet lemérni. A kommunista társadalmi forma szemmel láthatóan egy nagy visszaesés az emberi civilizáció számára. Mégis a KP-nak egy ideig sikerült az emberekkel elhitetnie, hogy a kommunista társadalmi forma haladást jelent. Ezeknek az embereknek a véleménye később az volt, hogy az erőszak bevetése egy szükséges és nélkülözhetetlen folyamat a társadalom előrehaladásában.
Nem hallgatható el az a tény sem, hogy ez a kommunista párt példátlan hazudozásának és megtévesztésének az eredménye. A hazugság és a megtévesztés a kommunista párt genetikai alapeleméhez tartozik.
„Gyerekkorunktól fogva az Egyesült Államokra, mint szeretett országra tekintettünk. Véleményünk szerint ez nemcsak azzal függ össze, hogy az Amerikai Egyesült Államok sohasem foglalta el Kínát, és sohase támadt Kínára; a kínai nép alapvetően tiszteli az Amerikai Egyesült Államokat demokratikus és nyílt jelleméért.”
Ez az idézet egy 1947. július 4-i újságban volt olvasható, a Xinhua Ribaóban, a KKP hivatalos újságjának vezércikkeként. Alig három évvel később, a KKP hadsereget küldött Észak-Koreába, hogy ott az amerikai katonák ellen harcoljanak, és az amerikaiakat a legrosszabb imperialistákként ábrázolta. Minden kínai a Kínai Népköztársaságban nagyon elcsodálkozna, ha ez a több mint 50 évvel ezelőtt írt cikk ma a kezébe kerülne. Ezért a KKP minden publikációt lefoglalt és betiltott, amiben hasonló részeket idéznek korábbi kiadásokból.
Amióta hatalomra került, a KKP mindig ugyanazokat az eszközöket vetette be a kampányai alatt: az ellenforradalmárok eltávolítására (1950–1953), az „ipar és kereskedelem szociális átváltozása” (1954–1957) során, az anti-jobboldali kampány (1957) során, a kulturális forradalomban (1966–1976), a Tienanmen téri mészárláskor (1989) és legutóbb a Fálun Gong 1999 óta tartó üldözésében is. A legszégyenteljesebb példa az értelmiségiek üldözése volt 1957-ben. A KKP felhívta az értelmiségieket, hogy fejezzék ki a véleményüket a KKP-ról, de utána pontosan ezeket a személyeket üldözte, mint „jobboldaliakat”, és az általuk tett kijelentéseket használta fel bizonyítékként. Miután ezt az üldözést titkos összeesküvésként kritizálták, Mao nyilvánosan kijelentette: „Ez nem egy titkos, hanem egy nyílt összeesküvés.”
A hazugság és megtévesztés a hatalom megszerzésénél és a hatalom megtartásánál nagyon nagy szerepet játszott. Kína rendelkezik a leghosszabb és legteljesebb történelemmel a világon, és a kínai értelmiségiek már ősidők óta mélyen hisznek a történelemben. Így a kínaiak a történelmet mindig tükörként használták ahhoz, hogy a jelent megítéljék, és hogy egyúttal a személyes, szellemi felismeréseiket elmélyítsék. Ezért a történelmi valóság elferdítése és eltitkolása a KKP egyik legfontosabb módszerévé vált. Propagandájában és publikációiban a KKP a régi idők történelmét, mint például a „Tavasz és ősz korszakot” (Kr. e. 770–476) vagy a „Hadakozó fejedelemségek korát” (Kr. e. 475–221) és a mostani időkben a kulturális forradalmat eltitkolta, elferdítette, illetve átírta. A történelem ilyen és ehhez hasonló meghamisítása 1949 óta, ötven éve folyik, és a KKP a történelmi igazság helyreállítására tett minden egyes kísérletet kíméletlenül elfojt.
Ha az erőszak már nem elegendő az ellenőrzés fenntartásához, akkor a KKP hazugságokhoz és ködösítő taktikákhoz nyúl. A hazugság az erőszak másik oldala és ugyanakkor annak hajtóereje is.
Azt hozzá kell tennünk, hogy a leplezést és a hazugságokat nem a KKP találta fel, de ezek olyan ősrégi aljasságok, amiket a KKP szemérmetlenül felhasznált. A KKP a parasztoknak földet ígért, a munkásoknak gyárakat, az értelmiségieknek szabadságot és demokráciát, valamint békét mindenkinek. Ezek közül egyetlen ígéretét sem tartotta be. A kínaiak egy egész nemzedéke csalódottan halt meg, és a következő nemzedéket továbbra is becsapják. Ez a kínaiak legnagyobb tragédiája, és a kínai nép legnagyobb szerencsétlensége.
3. Folyamatosan változó elvek
A 2004-es amerikai elnökválasztások előtti tévé-vitában az egyik elnökjelölt azt nyilatkozta, hogy szükség esetén meg lehet változtatni a taktikát, de sohasem szabad saját meggyőződését és alapelvét megváltoztatni, különben az illető egyszerűen szavahihetetlenné válik.
A kommunista párt éppen egy ilyen esetet képvisel. Vegyük például a Kínai Kommunista Pártot: 80 éves fennállása alatt a KKP már 16 párt-kongresszust tartott és már 16-szor változtatta meg a párt alapelveit is. A több mint 50 éves vezetése alatt a KKP öt alapvető változtatást hajtott végre az ország alkotmányában.
A KKP ideálja a szociális egyenlőség, és a szociális egyenlőség legmagasabb formája a kommunizmus. Mégis a KKP által vezetett Kína ma egy olyan ország, ahol a szegények és a gazdagok között nagyon nagy hasadék tátong. Számos párttag nagyon gazdag lett, mialatt kínaiak milliói nagy szegénységben élnek.
A KKP tételei a marxizmustól a maoizmusig fejlődtek, Teng gondolatait és Csiang „Három képviseletét” tartalmazzák. A marxizmus, leninizmus és maoizmus semmiképpen sem egyeztethető össze Teng vagy Csiang ideológiájával. Ezek mérföldnyi távolságra vannak egymástól. Ez a különböző egymástól eltérő elvekből álló keverék, amelyet a KKP alkalmaz, az emberiség történelmében kuriózumnak számít.
A KP vezérelvei nagyrészt ellentmondanak egymásnak. A globális integráció ideáljától egészen a mai szélsőséges nacionalizmusig, a magántulajdon megszüntetésén és a „kizsákmányoló osztály” eltávolításán keresztül, egészen a mai próbálkozásig, hogy a kapitalisták beléphessenek a pártba, a hatalom megragadásában és megtartásában újra és újra megismétlődik az a folyamat, melyben a tegnap elveit ma megmásítják, és holnap újra megváltoztatják. Teljesen függetlenül attól, hogy a KKP hányszor változatja meg az elveit, célja egyértelmű: a hatalom megszerzése és megtartása, ugyanakkor a társadalom feletti abszolút hatalom élvezete.
A KKP történelmében több mint tíz életre-halálra szóló belharc folyt. Ezek a harcok tulajdonképpen véres, belső tisztogatások voltak azokban a periódusokban, amikor a párt az álláspontját és az irányelveit kívánta megváltoztatni.
Arra rá kell mutatni, hogy a nézőpont és az irányelvek minden megváltoztatása a KKP elkerülhetetlen krízishelyzetéből adódott, amelyben a párt a törvényességét és fennmaradását veszélyeztetve érezte. Minden egyes döntése – a Kuomintanggal való együttműködése, az Amerikai Egyesült Államokkal folytatott külpolitikája, a gazdasági reform és a piac nyitása vagy a nacionalizmus előmozdítása – egy krízis pillanatában történt és a hatalom megszilárdulásával függött össze. Az elnyomás minden ciklusa egy bizonyos csoporttal függött össze és a rá következő rehabilitálás mindig a KKP alapelvének a megváltoztatásával volt összefüggésben.
Egy nyugati szólásmondás szerint: „Az igazság tartós, a hazugság mulandó.” Ebben nagyon sok bölcsesség rejlik.
4. Az emberi természetet eltávolítani és pártszellemmel helyettesíteni
A KKP egy leninista, ellentmondást nem tűrő rezsim. Alapítása óta három irányvonalat tűzött ki: ideológiai, politikai és szervezési. Az ideológiai irányvonal képezi a KKP ideológiai alapját. A politikai irányvonalnál a célok meghatározása a fontos, amelyek a szigorú szervezési struktúra által valósulhatnak meg.
Elsőként a kommunista párt a tagjaitól és a kommunista társadalom lakosságától abszolút engedelmességet követel meg. Ez a tulajdonképpeni tartalma a szervezési irányvonalnak.
Kínában az emberek ismerik a KKP tagjainak szokásos kettős jellemét. Magánéletükben normális emberek emberi érzésekkel, mint például: boldogság, harag, szomorúság vagy öröm. Ugyanúgy erényekkel és hibákkal, mint minden ember. Szeretik a szüleiket, férjüket, feleségüket, jó barátok. Az emberi természet és az emberi érzések fölött azonban ott áll a pártszellem, melyet a párt legfőképp hangsúlyoz. A pártszellem mindig az emberi természet fölött fog állni a KKP elvárásainak megfelelően. Az emberi természettel ellentétben, amely viszonylagos és változó is lehet, a pártszellem tökéletes és nem lehet kételkedni benne, illetve megkérdőjelezni azt.
A kulturális forradalom alatt Kínában kölcsönösen kínozta egymást az apa és fiú, házaspárok váltak el, a tanárok és diákok kölcsönösen feljelentették egymást, az édesanyák és leányaik ellenségként kezelték egymást – ez mind a pártszellem kihatása volt, ami gyűlöletet és konfliktusokat szított. A kommunista uralom elején egyes magas rangú KKP-vezetőknek tehetetlenül kellett végignézniük, ahogy a családtagjaikat osztályellenséggé nyilvánítják. Ezt is a pártszellem okozta.
A pártszellem befolyása az egyénre a KKP élethosszig tartó indoktrinációjának az eredménye. Ez már az óvodában elkezdődik, ha a gyerekek válaszai a pártnak tetszőek, akkor ezért dicséret jár, akkor is, ha ezek a válaszok nem felelnek meg a józan észnek, illetve a gyermeki természetnek. Az általános iskolától az egyetemig minden tanuló politikai nevelésben részesül; nekik mindig a szabványosított válaszokat kell adniuk, amik a KKP elvárásainak megfelelnek, egyébként nem mennek át a vizsgákon és nem kapnak érettségi bizonyítványt.
Egy párttag nyilvánosság előtt tett kijelentéseinek a pártvonalat kell képviselnie, függetlenül attól, hogy magánszemélyként mit érez. A KKP szervezeti rendszere egy óriási piramis, melynél a csúcson a központi hatalom ellenőrzi az egész hierarchiát. Ez az egyedülálló rendszer a fő ismertetőjele a KKP politikai hatalmának, mely a tökéletes engedelmességet valósítja meg.
Ma Kína kommunista pártja egy olyan politikai képződménnyé fajult, amely szüntelenül harcol a saját érdekeiért. Már nem követi a kommunizmus céljait. A szervezeti rendszere azonban továbbra is fennáll, és az abszolút engedelmesség iránti elvárása változatlanul megmarad, félretéve az emberséget és az emberi természetet. Mindenkit, aki a pártszervezetet vagy a párt vezéreit veszélyeztetné, azonnal eltávolítanak, függetlenül attól, hogy közönséges állampolgárokról vagy magas rangú KKP-tisztviselőkről van szó.
5. Alattomos szellem a természet és az emberiség ellen
A világegyetemben minden élőlény átéli a születés, növekedés, öregedés és halál folyamatát.
A kommunista rezsimmel ellentétben a nem-kommunista társadalmak megengednek egy bizonyos fokig önszervezkedést és önrendelkezést, függetlenül attól, hogy mennyire diktatórikusak, illetve totalitáriusak azok. Kína társadalmát is egy kettős struktúra jellemezte a múltban. A kormány hierarchikus felépítése csak a megyei szintig terjedt; vidéken a nagycsalád képezte a független rendszerek magját, mialatt a városok és a községek a céhek köré szerveződtek.
A kommunista társadalmakat kivéve, minden modern társadalmi formában megvolt a jog a személyes tulajdonra, még a nacionalista-szocialista Németországban is. A kommunista rendszer minden meglévő társadalmi szervezeti formát és a párttól független elemeket eltávolított, helyette egy központosított és teljesen totalitárius hatalmi rendszert épített fel.
Hogyha egy bizonyos önrendelkezéssel és önszervezéssel rendelkező társadalmi rendszert, mint egy alulról felfelé természetes módon létrejövő állapotot veszünk tekintetbe, akkor a totalitárius hatalmi rendszerű kommunizmus egy olyan társadalmi forma, mely lényegétől fogva a társadalom természetes állapota ellen irányul.
A KP-ban nincsen általános mérték az emberi természetre nézve. A jó és rossz mértékét, a törvényeket és alapelveket a KP követelményei szerint önkényesen változtatgatják. Tilos ölni, kivéve a KP által megnevezett ellenséget; a szülővel tiszteletteljesen kell viselkedni, de nem az osztályellenséggé kinyilvánított szülőkkel. Jóság, becsületesség, illendőség, bölcsesség és hűség ugyan jó dolgok, de ha a párt nem akarja, akkor érvényüket vesztik. A kommunista párt teljesen felülírta az univerzális értékek mértékét, és olyan elvekre alapoz, amelyek az emberi természet ellen vannak.
A nem-kommunista társadalmakban általánosan elfogadott, hogy egy emberben egyformán van jó és rossz. Ezért szigorú szabályokat hoznak, hogy a társadalomban egy bizonyos egyensúly jöhessen létre. A kommunista társadalomban ezt a felfogást elutasítják, és nem ismerik el az ember jó vagy rossz természetét. Karl Marx kijelentései szerint a jóról és a rosszról alkotott szemléletnek az elutasítása a régi társadalom felépítményének [6] teljes megdöntését szolgálja.
A kommunista párt nem hisz az istenségekben, és nem tiszteli a természetet. „Harcolj az Éggel, harcolj a Földdel, harcolj az emberekkel, az öröm végtelen.” Ez volt a Kínai KP mottója a kulturális forradalom alatt. Ezáltal a nép és az ország számára kimondhatatlan katasztrófa keletkezett.
Hagyományosan a kínaiak hisznek az Ég és az ember egységében. Lao-ce ezt mondta a Tao Te Kingben: „Az ember a föld törvényeit követi, a föld az ég törvényeit követi, az ég a tao törvényeit követi, a tao pedig a természet (ce-zsan) törvényeit követi.” [7] Az emberiség és a természet a világegyetemben harmonikus kapcsolatban van egymással.
A kommunista párt ténylegesen egy élőlény is. Egy alattomos szellem a természet, az Ég, a Föld, az emberiség ellen, és nem utolsósorban a világegyetem ellen.
6. A gonosz parazita [8] lénye
A kommunista pártszervezetek nem vesznek személyesen részt a termelési folyamatban, illetve annak megújításában. Mihelyt a KP megszerzi a hatalmat, rátelepszik az állami szervekre és a lakosságra, manipulálja és ellenőrzi azokat. Mivel fél az ellenőrzés elvesztésétől, a társadalom legkisebb sejtjeiig kiépíti a hatalmát. Monopolizálja a termelőerőket és kiszívja a társadalom vagyonát saját maga részére.
Kínában a KP szervezetei mindenre kiterjednek és mindent ellenőriznek. A KKP szervezeteinek költségvetését azonban még soha nem látta senki; hiszen kizárólag csak az állami, a helyi kormányok és a cégek költségvetései léteznek. A központi kormánytól egészen a vidéki falusi bizottságokig, a közigazgatás tisztviselői alapjában véve alacsonyabb rangúak, mint a kommunista tisztviselők. A párt kiadásait a közigazgatás egységei fedezik, és nincs is semmiféle külön számlavezetés.
A KKP szervezete olyan, mint egy gonosz szellemmel rendelkező óriási parazita, amely árnyékként tapad rá a kínai társadalom minden egyes egységére. Vékony, vérszívó csápjaival a KKP mélyen befúródik minden sejtbe és a társadalom minden hajszálerébe, és így ellenőrzi az embereket és emészti fel erejüket.
E romlott parazita egyedülálló szerkezete már létezett az emberiség elmúlt történelmében is. Vagy a társadalom egyes részeiben jelent meg, vagy rövid ideig kiterjedt az egész társadalomra. Ilyen hosszú ideig azonban még soha nem állt fenn, illetve nem fejlődött tovább, mint ahogyan a kommunista társadalomban.
Emiatt élnek a kínai parasztok ilyen gyötrelmesen és ilyen nagy szegénységben. Nemcsak a közönséges közigazgatási tisztviselőknek a költségeit kell állniuk, hanem a KKP ugyanolyan vagy még nagyobb számú tisztviselőinek a költségeit is.
Emiatt fenyegeti a kínai munkásokat a magas munkanélküliség, hiszen a parazita KKP már sok éve kivonta a tőkét a termelési üzemekből.
Emiatt olyan nehéz kivívnia a kínai értelmiségi rétegnek a szellemi szabadságot. A közigazgatási tisztviselők mellett a KKP árnyéka mindenhol jelen van, és nem csinál mást, mint hogy szemmel tartja az embereket.
A modern politikai tudományok szerint a hatalom három forrásból táplálkozik: erőszak, pénzforrás és tudás. A KKP soha nem tartotta vissza magát attól, hogy önkényesen erőszakhoz folyamodjon, hogy az emberek tulajdonát elrabolja. Számára azonban a legfontosabb, hogy megvonja az emberektől a szólás-, vélemény-, és sajtószabadságot, és hogy kiirtsa a szabad szellemet és akaratot, hogy teljes ellenőrzésre tegyen szert a társadalom fölött. Ezek szerint azt lehet mondani, hogy a KKP – egy olyan gonosz élősködő, mely a társadalmat ennyire átfogóan és szigorúan ellenőrzi – nem hasonlítható semmiféle más rendszerhez a világon.
7. Önvizsgálat és a KKP bilincseitől való megszabadulás
Karl Marx 1848-ban a Kommunista Párt Kiáltványában kihirdette: „Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete.” Száz évvel később a kommunizmus már nemcsak egy kísértet, hanem egy konkrét, anyagból álló lénnyé vált. Járványszerűen elterjedt az egész Földön, tízmilliós nagyságrendben oltott ki életeket, több száz millió embertől rabolta el a magántulajdonát és irtotta ki szabad szellemét és gondolatait.
A KKP eredeti tanítása a magántulajdon eltulajdonítását és a „kizsákmányoló osztály” megszüntetését képviselte. A magántulajdon az alapja minden társadalmilag elfogadott jognak és gyakran egyben a nemzeti kultúra hordozója is. Azoknak az embereknek, akiknek a magántulajdonukat elrabolták, egyidejűleg a szabad szellemüket és szabad akaratukat is elvették. Végül elvesztik azt a lehetőséget is, hogy társadalmi és politikai jogokra tehessenek szert.
A túlélése érdekében a KKP arra kényszerült, hogy Kína gazdaságát az 1980-as években megreformálja. A magántulajdonra való jogot egy bizonyos mértékben visszaadták az embereknek. Ez egy rést okozott a masszív KKP-gépezetben és annak szigorú ellenőrzésében. Ez a rés egyre nagyobb lett és ma már a KKP minden tagja eszeveszetten arra törekszik, hogy minél több magántulajdont halmozzon fel.
A KKP-parazita, melyet a kényszer, a megtévesztés és a gyakran változó elvek tartanak életben, már a szétesés jeleit mutatja; nagyon nagy félelemben van, és mindenhol veszélyt sejt. Tébolyodottabban fosztja ki a nép és az állam vagyonát, és a hatalomba kapaszkodik, azon kísérletezve, hogy saját magát mentse. Ez azonban a válság még gyorsabb kirobbanásához fog vezetni.
A mai Kína gazdaságilag sikeresnek tűnik, de a szociális konfliktusok egy eddig nem ismert méretet öltöttek. E sajátosságnak megfelelően a KKP még egyszer megpróbálhatja a múltban használt intrikákat bevetni. Színlelhetné, hogy kiegyezésre hajlandó, mint például, hogy rehabilitálná a demokratikus diákmozgalmat, ami a Tienanmen téren zajlott, és a Fálun Gong-mozgalmat, vagy emberek egy kisebb csoportját újból ellenségnek nevezhetné ki, akiket aztán kivégeztetne, hogy továbbra is megmutassák az erőszakos terror erejét.
A kínai nemzet az elmúlt száz évben számos veszéllyel nézett szembe, amire áru- és fegyverbehozatallal, a társadalmi rendszer reformjával és végül radikális és erőszakos forradalmakkal reagált. Emberek milliói haltak meg és az ősrégi kínai civilizáció eltűnt. Úgy néz ki, hogy a különböző megoldási próbálkozások nem sikerültek. Amikor a kínai lakosságban nyugtalanság és félelem uralkodott, a KP szelleme megragadta az alkalmat, színpadra lépett és azóta uralja ezt a nemzetet, amely az ősrégi civilizációt örökölte.
A jövő problémáinál a kínaiaknak szükségszerűen újból választaniuk kell. Döntésüktől függetlenül, minden kínainak tisztában kell lennie azzal, hogy a KKP-ba vetett mindennemű remény megnagyobbítja azt a kárt, amit az a kínai nemzetnek okozott, ez csak erősíti a KKP-t és új energiát ad annak.
A kínaiaknak minden illúziót fel kell adniuk, el kell gondolkodniuk rajta, meg kell hozniuk saját döntéseiket. Csak ekkor tudja kivonni magát a kínai nép e rémálomszerű ellenőrzés alól, amelyet a KKP az elmúlt 50 évben gyakorolt. Egy szabad társadalomban az eredeti kínai civilizáció, amely az emberi természettel szembeni tiszteleten és a mindenkivel szembeni jóságon alapul, újra megteremthető.
Jegyzetek
[1] A „száznapos reform” egy reformfolyamat volt és 103 napból állt, 1898. június 11-től szeptember 21-ig tartott. Guangxu, a Qing-dinasztia császára (1875-1908), számos reformot hozott, messze ható társadalmi és intézményes változásokkal. Az uralkodó konzervatív elit nagyon erős volt. Az ultrakonzervatívok támogatásával és a politikai opportunista Yuan Shikai hallgatólagos támogatásával, a császár özvegye Cixi 1898. szeptember 21-én államcsínyt szervezett és ezáltal visszavonulásra kényszerítette a fiatal, újító és elszánt Guangxu-t. Cixi átvette a kormányzást uralkodónőként. A „száz nap reformja” az új rendelet visszavonásával fejeződött be és hat támogatójának a kivégzésével.
[2] A Xinhai forradalom, a kínai Xinhai év után (1911), a Kínában akkor uralkodó Qing-dinasztia összeomlását és a Kínai Köztársaság megalakulását jelentette (1911. október 10-től 1912. február 12-ig).
[3] A május 4-i mozgalom, mely 1919. május 4-én kezdődött, az első tömegmozgalom volt Kína modern történelmében. Akkor 3.000 egyetemista tüntetett a pekingi császári palota bejárata előtt. Ez a tüntetés egy felvilágosító és nemzeti mozgalmat indított el, mely uralkodó eleme már nem az imperialista veszély elleni harcot jelentette, hanem a császári birodalom ideológiai bázisa elleni harcot, a konfucianizmus elleni harcot.
[4] A Kuomintang, vagyis a Kínai Nacionalista Párt 1912-ben alakult, és 1928-tól Kína nagy részét uralta a KKP-tól 1949-ben elszenvedett vereségéig.
[5] Mao Ce-tung levele feleségéhez Jiang Qinghez (1966).
[6] A marxista gondolkodás a társadalmat két részre osztja: az alapra, amely a gazdasági termelés erőiből és viszonyaiból áll, és a felépítményre, amely minden másból áll, beleértve a politikát és a kultúrát is.
[7] Tao Te King, Az út és erény könyve, 25. fejezet – Tőkei Ferenc prózafordítása.
[8] Kínaiul: futi = birtokba vevő szellem, megszállottság.