A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT ZSARNOKSÁGÁRÓL
Előszó
Amikor a zsarnokságról van szó, a legtöbb kínainak a Qin-dinasztia első császára jut eszébe, vagyis Qin Shi Huang (i.e. 259-210). Sok filozófiai könyvet égettek el és sok konfuciánus tudóst temettek el élve az utasítására. Qin Shi Huang zsarnokságának alapelmélete: „a saját uralmát az Ég alatt levő minden lehető eszközzel erősíteni kell.”[1] Ez a politika négy fő irányelvből állt: rendkívül nagy adók; az emberi erő mértéktelen kihasználása a saját dicsőségének a gyarapítására; kegyetlen kínzás, embertelen törvények és a vétkes megbüntetése a családjával és a szomszédjaival egyetemben; az emberek gondolkodásának az ellenőrzése és a szabad gondolkodás lehetőségének az elfojtása, amit a könyvek elégetése és a tudósok élve eltemetése által értek el. Qin Shi Huang uralma alatt Kína népessége meghaladta a 10 milliót. Qin udvarának a parancsára kétmillió embert fogtak kényszermunkára. Qin Shi Huang embertelen törvényeket hozott, ami a tudósokat is érintette, betiltatta a szabad gondolkodást. Uralma alatt a parancsai következtében több ezer konfuciánus tudóst és tisztviselőt végeztek ki, akik helytelenítették a kormánypolitikát és az alkalmazott módszereket.
A mai Kínai Kommunista Párt (KKP) erőszakossága és kegyetlensége még annál is súlyosabb, mint ami a zsarnok Qin-dinasztiára volt jellemző. A KKP filozófiája a „harc”. A KKP uralma az „osztályharc”, „az irányvonalharc” és az „ideológiai harc” sorozatára épül, ami nemcsak Kínára, de más országokra is kiterjed. Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság (KNK) első kommunista vezetője, mellébeszélés nélkül bevallotta: „Qin császár mire büszke? Csak 460 konfuciánus tudóst ölt meg, mi 46.000 értelmiségit öltünk meg. Vannak olyanok, akik azt állítják, hogy hasonló diktatúrát alkalmazunk, mint ami Qin császár idejére volt jellemző. Ezt el is ismerjük, és ez meg is egyezik a valósággal. Sajnos azonban nem mutatnak elég tiszteletet irántunk, ezért fokoznunk kell tevékenységeinket.”[2]
Vessünk egy pillantást a KKP uralma alatt álló Kína elmúlt 55 évére. Mivel az alapvető filozófiája az „osztályharc”, a KKP hatalomra kerülése óta fáradhatatlanul folytatta a társadalmi osztályok elleni népirtást, és erőszakos forradalom által szerzett magának hatalmat, majd ezt a rémuralom követte. Gyilkoltak és agymosásokat hajtottak végre, hogy a kommunista elméleten kívül eső minden más hitet elnyomjanak. A KKP egymás után hozott létre mozgalmakat, hogy csalhatatlan és istenhez hasonló színben tüntethesse fel magát. Az „osztályharc” és az „erőszakos forradalom” filozófiáját követve, a KKP megpróbálta a másként gondolkodókat és az ellenálló társadalmi rétegeket megsemmisíteni, hogy az erőszak és a megtévesztés által minden kínai embert zsarnoki uralma alá hajtson, és szófogadó szolgát neveljen belőle.
1. Földreform – A földbirtokos osztály megsemmisítése
Alig három hónappal a kommunista Kína megalapítása után, a KKP parancsba adta a földbirtokos osztály megsemmisítését, ami az egész országra kiterjedő földreform programjának egyik irányelve volt. A párt „földet a parasztoknak” jelmondata felpezsdítette a föld nélküli parasztok önző oldalát, támogatta őket abban, hogy minden eszközzel harcoljanak a földbirtokosokkal, és hagyják figyelmen kívül cselekedeteik erkölcsi következményeit. A földreform-kampány nyíltan támogatta a földbirtokos osztály megsemmisítését és a vidéki lakosságot különböző társadalmi kategóriákba sorolta be. Húszmillió vidékit nyilvánítottak ki „földbirtokosnak, gazdag parasztnak, haladásellenesnek, illetve rossz elemnek.” Az immár kiközösített embereket diszkriminálták, megalázták, és minden emberi jogukat elvesztették. Mikor a földreform-kampány elérte a távoli részeket és azokat a falvakat, amelyekben az etnikai kisebbségek éltek, a KKP szervezetei oda is gyorsan kiterjedtek. Járási pártbizottságok és falusi pártképviseletek terjedtek el egész Kínában. A helybéli pártképviseletek szócsövekké váltak, melyek a KKP Központi Bizottságának a parancsait közvetítették, és ezáltal a pártképviseletek az osztályharc élvonalába kerültek. Arra buzdították a parasztokat, hogy lázadjanak fel a földbirtokosok ellen. A mozgalom során közel 100.000 földbirtokos vesztette életét. Kína bizonyos részein a KKP és a parasztok a földbirtokosok egész családját kiirtották, nemre és korra való tekintet nélkül. Ezzel a módszerrel akarták teljes mértékben kiirtani a földbirtokos osztályt.
Közben a KKP elindította első propagandahullámát és azt kezdte hangoztatni, hogy „Mao elnök, az emberek nagy megmentője” és hogy „a KKP az egyetlen, aki megmentheti Kínát”. A földreform során a KKP politikáján keresztül a parasztok megkapták azt, amit akartak: arathattak anélkül, hogy előtte vetettek volna, és minden eszközt bevetve rabolhattak. A nincstelen parasztság dicsérte a KKP-t, mert élete jobb lett, és elfogadta a KKP propagandáját, amely szerint a párt a nép érdekeit tartja szem előtt.
Az újonnan megszerzett földek birtokosai számára azonban hamar véget értek a „földet a parasztoknak” szép napjai. Két éven belül a KKP számos kötelező érvényű rendeletet hozott meg, amellyel arra kényszerítették a parasztokat, hogy vegyenek részt különböző mozgalmakban, mint például az „egymást kölcsönösen támogató csoportok”, „az alsó szintű kommunák”, „a felső szintű kommunák” valamint „a népi kommunák”. Az úgynevezett „gúzsba kötött lábú nők” címkéjével illette azokat, akik lassúbbak voltak, és a KKP ezzel ösztökélte minden évben a parasztokat arra, hogy „futólépésben” valósítsák meg a kommunizmust. A gabonát, a gyapjút és az étolajat egy egész nemzetre kiterjedő, egységes méretű adás-vételi rendszerbe sorolták, és ezzel a legfontosabb agrártermékek kikerültek a piaci kereskedelemből. Ráadásul a KKP létrehozta a lakossági nyilvántartási rendszert, amely megtiltotta a parasztoknak, hogy a városba költözzenek, illetve hogy ott keressenek munkát. Azoknak, akiknek vidéki lakóhely volt bejelentve, meg volt tiltva, hogy a gabonát az állami boltokból vásárolják meg, és a gyermekeik városi iskolába sem járhattak. A parasztok gyermekei csak parasztok maradhattak, ezáltal az ’50-es évek elején 360 millió falusi lakos vált másodrendű állampolgárrá.
1978-tól a kollektív rendszert a háztartások szerződéses rendszerévé változtatták át, miáltal az első 5 évben a 900 millió paraszt némelyikének az életszínvonala megemelkedett, mivel jövedelmük és társadalmi helyzetük valamivel jobb lett. Ez a kisméretű haszon azonban hamar elillant, mivel az ipari termékek árai és a mezőgazdasági termékek árai nem voltak egyensúlyban – ezt követően a falusi lakosság kénytelen volt újra szegénységben élni. A városi és vidéki lakosok jövedelmei közti különbségek drasztikus mértékben megnőttek, és így a gazdasági egyenlőtlenség is tovább nőtt. Új földbirtokosok és gazdag parasztok jelentek meg. A KKP szócsöve, a Xinhua hírügynökség adatai szerint, 1997 óta a legnagyobb gabonatermelő területek és a vidéki háztartások jövedelme nem nőtt, illetve néhány esetben le is csökkent. Ez azt jelenti, hogy a parasztok nyeresége a mezőgazdasági termelésből nem igazán nőtt meg. A városi és vidéki jövedelmeknek a ’80-as évek közepére jellemző arányszáma 1,8:1-hez volt, és mára ez az arányszám 3,1:1-hez lett.
2. Ipari és kereskedelmi reform – A kapitalista osztály kiirtása
A másik osztály, amelyet a KKP ki akart irtani, a nemzeti burzsoázia volt, amely a városokban és a vidéki településeken rendelkezett tőkével. Amikor Kína iparát és kereskedelmét megreformálták, a KKP azt állította, hogy a kapitalista és a munkásosztály természetüknél fogva különbözőek: vagyis a kapitalista egy kizsákmányoló osztály, míg a munkásosztály egy nem-kizsákmányoló osztály, sőt ez egy kifejezetten „kizsákmányolás-ellenes” osztály. E logika alapján a kapitalista osztály, csakis kizárólag az emberek kizsákmányolása végett jött létre, és a pusztulásáig sem változtatna a viselkedésén; csak megsemmisíteni lehet, megváltoztatni nem. A KKP ilyen elméletek alkalmazása közepette hajtotta végre a gyilkosságait és végezte az agymosást, hogy így átnevelje a kapitalistákat és a kereskedőket. A KKP a régóta bevált módszerét használta, amely abból állt, hogy a szófogadókat támogatta, és akik nem egyeztek bele a módszerei alkalmazásába, azokat megsemmisítette. Ha valaki a vagyonát az államra hagyta és támogatta a KKP-t, akkor azt a személyt a népen belül csak jelentéktelen problémának tekintették. Viszont, ha más véleménye volt és panaszkodott a párt politikája miatt, „reakciósnak” bélyegezték meg, és a KKP drákói szigorúságú diktatúrájának a célpontjává vált.
A reformokat kísérő terror időszakában a kapitalisták és a vállalkozók minden vagyonukat átadták a pártnak. Ezek között akadtak olyanok is, akik nem tudták ezt a megaláztatást elviselni és emiatt öngyilkosságot követtek el. Chen Yi, Sanghaj akkori polgármestere, minden nap megkérdezte, hogy „hány ejtőernyősünk volt ma?” – ezzel arra utalt, hogy hány kapitalista [üzletember] ugrott le az épületek tetejéről és lett aznap öngyilkos. Néhány éven belül a KKP teljesen eltörölte a magántulajdont Kínában.
Mialatt a KKP végrehajtotta föld- és ipari reformjának a programjait, számos – tömegeket megmozgató – kampányt hívott életre, hogy Kína lakosait nagy számban üldözhesse. Ezekhez a mozgalmakhoz tartoztak: az „ellenforradalmárok elnyomása”, az „ideológiai gondolkodás reformja”, a KKP-ellenes csoport eltávolítása (melyet Gao Gang és Rao Shushi vezetett), valamint Hu Feng [3] „ellenforradalmárokból” álló csoportjának átvizsgálása. 1951-ben és 1952-ben a KKP a következő nevek alatt indított kampányokat: „Három anti-kampány”[4], „Öt anti-kampány”[5] és „Az ellenforradalmárok kiirtása mozgalom”[6] – mindezt azzal a céllal, hogy elmossa a korrupciót, a pazarlást és a bürokráciát a párton, a kormányon, a hadseregen és az állami szervezeteken belül. A valóságban azonban a KKP arra használta fel ezeket a mozgalmakat, hogy megcélozzon és kegyetlenül üldözzön számtalan ártatlan embert. Minden politikai mozgalom során, a KKP teljes mértékben kihasználta a kormány erőforrásait, bevonva minden pártbizottságot és azok részlegeit, illetve alosztályait is.
Már három párttag is elegendő volt ahhoz, hogy megalakuljon egy kisebb harci egység, és minden falut és szomszédos helységet is irányításuk alá vonhattak. Ezek a kis harci egységek mindenhol jelen voltak, és még egy fűszál sem kerülhette el a figyelmüket, egyszerűen mindent az ellenőrzésük alatt tartottak. Ez a mélyen gyökerező ellenőrzési hálózat még a Japán és a Kuomintang elleni háborúkból maradt fenn és kulcsfontosságú szerepet játszott minden későbbi politikai mozgalomban.
3. A vallások és a vallási csoportok elleni kemény fellépés
A KKP további kegyetlensége, melyet a Kínai Népköztársaság megalapítása után kezdett végrehajtani, abból állt, hogy a vallásokat kegyetlenül elnyomta és minden vallási közösséget betiltott. 1950-ben a KKP utasította a helyi kormányokat, hogy tiltsanak be minden nem hivatalos vallási közösséget és titkos társaságot. A KKP azt állította, hogy ezek a „feudális” földalatti csoportok csupán eszközök a földbirtokosok, a gazdag parasztok, a reakciósok és a Kuomintang (KMT) titkos ügynökei kezében. Az országos szintű leszámolás során a kormány mozgósította azokat az osztályokat, amelyekben megbízott, hogy azonosítsák és üldözzék a vallási csoportok tagjait. A különböző szintű kormányzati szervek közvetlenül részt vettek az úgynevezett „babonás csoportok”, mint például a keresztény, katolikus, taoista (különösen az Yiguan Dao) és a buddhista közösségek feloszlatásában. Minden egyház, templom és vallási társaság tagjainak megparancsolták, hogy regisztráltassák magukat a kormányhivataloknál, és hogy mutassanak bűnbánatot a nem hivatalos aktivitásaik miatt. A bejelentés elhagyása szigorú büntetéssel járt. 1951-ben a kormány olyan hivatalos rendeleteket tett közzé, amelyek életfogytiglani börtönbüntetéssel vagy akár halálbüntetéssel fenyegették azokat, akik tovább folytatták tevékenységüket a nem hivatalos vallási csoportokban.
A kampány áldozatai között nagy számban akadtak tisztességes és törvénytisztelő hívők. A statisztikák szerint, a KKP legalább három millió hívőt és földalatti csoporttagot üldözött, illetve ölt meg. A KKP országos szinten majdnem minden házat végigkutatott és kihallgatta a lakókat. Ráadásul még a „Konyhaisten” szobrait is összetörte, akit a kínai parasztok tiszteltek. A kivégzések csak megerősítették a KKP propagandáját, amely szerint a kommunista ideológia az egyetlen helyénvaló ideológia és hit. Hamarosan megjelent a „hazafias hívők” fogalma. Az állam alkotmánya csak a „hazafias” hívőket védte meg. Valójában ez abból állt, hogy akármilyen vallásban is hitt az ember, meg kellett felelnie egy feltételnek: követnie kellett a KKP parancsait és el kellett ismernie, hogy a KKP minden vallás fölött áll. Ha keresztény volt az ember, akkor a KKP volt a keresztény Isten Istene. Ha buddhista volt az ember, akkor a KKP volt a Buddha felett álló fő Buddha. A muzulmánoknál a KKP volt Allah Allahja. Ha a tibeti tantrizmus élő Buddhájáról van szó, akkor a KKP még abba is beleszól és meghatározza, hogy ki legyen az élő Buddha. A KKP semmilyen más lehetőséget nem adott, csak azt, hogy az ember azt mondja és tegye, amit a KKP megkövetelt tőle. Minden hívőt arra kényszerítettek, hogy olyan dolgokat hajtson végre, amelyek a KKP céljainak az elérésére szolgáltak, a hitét csak formálisan tarthatta meg. Akik nem alkalmazkodtak ezekhez a szabályokhoz, azok a KKP üldözésének és diktatúrájának célpontjaivá váltak.
A Ren yu Renquan (Emberiesség és emberi jogok) kínai online magazin 2002. február 22-i jelentése szerint húszezer keresztény készített felmérést Kína 22 tartományának 207 városában, 560.000 házi templomokhoz tartozó keresztény között. A felmérés végeredménye azt mutatta, hogy a házi templomot látogatók közül 130.000-et a kormány megfigyelés alatt tartott. A „Hogyan üldözte a Kínai Kommunista Párt a keresztényeket” (1958) című angol nyelvű könyv arról számol be, hogy a KKP több, mint 11.000 vallási hívőt gyilkolt meg. Azonban még ennél is több hívőt tartóztatott le önkényesen vagy zsarolt ki pénzt tőlük.
A földbirtokos és a kapitalista osztályok megsemmisítésével, valamint a számos istenfélő és törvénytisztelő ember üldözése által, a KKP szabaddá tette az utat ahhoz, hogy a kommunizmust egy mindent átfogó vallássá tegye Kínában.
4. Az anti-jobboldali mozgalom – Az egész nemzetre kiterjedő agymosás
1956-ban magyar értelmiségiek egy csoportja megalapította a Petőfi Kört, amely kritizálta a magyar kormányt, a tagjai vitafórumokon vettek részt. A csoport egy egész nemzetre kiterjedő forradalmat indított el Magyarországon, amelyet a szovjet katonák teljesen elnyomtak. Mao Ce-tung levonta a tanulságot a „magyar eseményből”. 1957-ben Mao felhívást intézett a kínai értelmiségiekhez és a nem kommunistákhoz, hogy „segítsék a KKP-t az önkritika gyakorlásában”. Ezt a mozgalmat röviden úgy nevezték, hogy „száz virág mozgalom” és ez volt a jelmondatuk: „Virágozzék száz virág, versenyezzen száz gondolati iskola!” Mao igazi célja az volt, hogy előcsalogassa a „pártellenes elemeket” a tömegből. 1957-ben levelet intézett a tartományi pártelnökökhöz és kinyilvánította szándékát, miszerint „ki akarja csalogatni a kígyókat a lyukakból” azzal, hogy megengedi nekik, hogy nyíltan kinyilváníthassák a véleményüket – a szabad gondolkodás és a KKP helyreállítása – érdekében.
Az akkori időkben alkalmazott politikai jelmondatok arra ösztönözték az embereket, hogy nyilvánítsák ki a véleményüket, és megígérték nekik, hogy semmilyen megtorlásban sem részesülnek – a párt „nem fog copfot ragadni, bottal ütni, nem is ad megbélyegző sapkát, illetve később sem fog számlát kiegyenlíteni”. Ennél a „nem fog copfot ragadni, bottal ütni” azt jelentette, hogy nem kritizálják az embert élesen; a „nem is ad megbélyegző sapkát” azt jelentette, hogy nem bélyegzik meg az embert; a „később sem fog számlát kiegyenlíteni” azt jelentette, hogy nem állnak rajta bosszút. Ennek ellenére azonban a KKP hamar elindította az „anti-jobboldali mozgalmat” és 540.000 embert nevezett „jobboldalinak”, miután azok kinyilvánították a véleményüket. Közülük 270.000-en vesztették el az állásukat, és 230.000-et „enyhén jobboldaliként”, illetve „KKP-ellenesként és szocialista-ellenes elemként” bélyegeztek meg. Később néhányan beszámoltak a KKP politikai üldözési stratégiájáról, mely négy különálló elemből tevődött össze: a más véleményen lévőket beszédre bírni; bűnöket mesterségesen előállítani, embereket bírósági tárgyalások nélkül elítélni; azt állítani, hogy az embereket védelmezik, miközben szüntelenül támadják őket; arra kényszeríteni az embereket, hogy önkritikát gyakoroljanak, és a legsúlyosabb címkéket alkalmazni.
Miféle „reakciós szavak” idézték azt elő, hogy annyi sok jobboldali és kommunista-ellenes ember került mintegy harminc évre száműzetésbe különböző távoli régiókba? Az úgynevezett „három reakciós elméletet”, amelyet Luo Longji, Zhang Bojun és Chu Anping beszédei alapján hoztak létre, akkoriban élesen kritizálták. Ha megnézzük ezekben a beszédekben a célokat és tanácsokat, akkor rájövünk, hogy lényegében semmilyen rossz szándék nem vezette őket.
Luo azt javasolta, hogy a KKP és a különböző „demokratikus” pártok közös bizottságot hozzanak létre, hogy kivizsgálják azokat a hibákat, amelyeket a „Három anti-kampány”, az „Öt anti-kampány” és az ellenforradalmárok elnyomása során vétettek. Az Államtanács gyakran terjesztett valamit a Politikai Tanácsadó Bizottság és a Népi Gyűlés elé megfigyelés és véleményezés céljából. Zhang azt is javasolta, hogy a Politikai Tanácsadó Bizottság és a Népi Gyűlés is vegyen részt a döntések meghozatalában.
Chu azt javasolta, hogy mivel a KKP-n kívüli embereknek is vannak jó ötleteik, önbecsülésük és felelősségérzetük, ezért nem szükséges mindig KKP-tagokat választani munkahelyi vezetőnek. Ezenkívül nem is szükséges minden apró dolgot pontosan úgy tenni, mint ahogy azt a KKP-tagok javasolják. Mind a hárman kifejtették, hogy hajlandóak a KKP-t követni, és javaslatuk egyáltalán nem lépte túl a híres író és kritikus Lu Xun [7] által kifejtett tiszteletteljes viselkedésmódot: „Mesterem, köntöse bepiszkolódott. Legyen szíves levenni és én megtisztítom önnek.” Lu Xun-höz hasonlóan, az ő szavaik is engedelmességet és tiszteletet fejeztek ki.
A három elítélt „jobboldali” közül egyik sem akarta a KKP uralmát megdönteni. Mindegyikőjük kritikája konstruktív jellegű volt. Azonban pontosan e javaslatok miatt, több tízezer ember vesztette el a szabadságát és több százezer család szenvedett. Ezt további mozgalmak követték, mint például a „KKP-ba vetett bizalom”, „a fehér zászlók letépése” [8], az „Új három anti-kampány” [9], értelmiségieket vidéki munkatáborokba küldeni [10] és megkeresni a maradék jobboldaliakat. Aki nem értett egyet a munkahelyi vezetővel, esetleg a párttitkárokkal, azt az illetőt KKP-ellenesnek nyilvánították ki. A KKP ezeket gyakran kritizálta, vagy kényszermunkatáborokba küldte átnevelésre. A párt néha egész családokat telepített át vidéki településekre és megakadályozta a családok gyerekeinek a főiskolára vagy a katonaságba való felvételét. A városokban sem vállalhattak munkát. Ezek a családok ezáltal elvesztették a munkahely biztonságát és az egészségügyi ellátás előnyeit is. Alacsony rangú parasztokká váltak és még a parasztok között is a kiközösítettek közé tartoztak.
Az értelmiségiek üldözése következtében, a tanult emberek kétszínűvé váltak. Szorosan követték a „Vörös Napot” (vagyis Maót) és a KKP „bírósága által elismert értelmiségiek” közé lettek besorolva; mindig azt tették és mondták, amit a KKP épp megkövetelt tőlük. Némelyek pedig távol tartották magukat a politikai élettől. Ezt követően a kínai értelmiségiek – akiktől elvárták, hogy felelősségteljesen viselkedjenek a nemzettel szemben – teljesen elhallgattak.
5. A „nagy ugrás előre” – Valótlanságok állítása a nép párthűségének a próbatételére
Az anti-jobboldali mozgalom után, Kína félt az igazság leleplezésétől. Mindenkit bevontak a hazugságok végighallgatásába, a hazugságok továbbadásába, hamis történetek kitalálásába és az igazság elfedésébe a pletykákon, illetve hazugságokon keresztül. A „nagy ugrás előre” az egész nemzetre kiterjedő hazugság gyakorlása volt. A KKP gonosz kísértetének irányítása alatt a kínai lakosság számos nevetséges dolgot csinált. A hazudozókat és a becsapottakat is cserben hagyták. E kikényszerített kampány hazugságaival és értelmetlen akcióival építette be a KKP a kínai nép szellemi világába az erőszakos és gonosz energiáját. Abban az időben az emberek a „nagy ugrás előre” mozgalmat a következő énekekkel dicsőítették: „Én vagyok a Jáde császár, én vagyok a Sárkánykirály, hegyeket és folyókat mozgatok el; itt jövök én.”[11] Évről évre mind nevetségesebb célokat tűztek ki, mint például: „75.000 kilogramm gabonatermelés hektáronként”, „az acélgyártás megduplázása” és „Nagy-Britannia 10 éven belüli, illetve az Amerikai Egyesült Államok 15 éven belüli megelőzése”. Ez a politika egy nagy, országos éhínséghez vezetett, mely több millió ember halálát okozta.
Az 1959-ben tartott lushani plénumon ki nem tudta a résztvevők közül, hogy Peng Dehuai[12] tábornok véleménye helyes és a Mao Ce-tung által kezdeményezett „nagy ugrás előre” egy butaság volt⁈ Mégis, Mao stratégiájával egyetérteni vagy sem, a lojalitás és az árulás határát jelentette, más szavakkal, az élet és halál közötti határt. Amikor a császári eunuch Zhao Gao[13] egy szarvast lónak nevezett, tudatában volt annak, hogy mi a szarvas és a ló közötti különbség. Annál az esetnél inkább az volt a szándéka, hogy ellenőrizze a közvéleményt, elnémítson minden érvet, és kiterjessze a hatalmát. A lushani gyűlés vége az lett, hogy Peng Dehuai-nak, lelkiismerete ellenére alá kellett írnia a határozatot, amelyben a pártból való kizárását kérte és magát bűnösnek nevezte. Ehhez hasonló Teng Hsziao-ping esete is a kulturális forradalom egy késői szakaszában, amikor arra kényszerítették, hogy garantálja, hogy nem fog fellebbezni a kormány azon döntése ellen, amellyel eltávolították a tisztségéből.
Mivel az emberek a történelem korábbi tapasztalataira támaszkodnak, hogy megértsék a világot, kiszélesítsék a látókörüket, ezért a kommunista párt nem hagyta őket, hogy tanuljanak valamit is a történelem tapasztalataiból és leckéiből – ehhez tartozik a sajtó cenzúrája is. Ezáltal csökken az emberek ítélőképessége, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól, az igazat a hamistól. Minden politikai mozgalom után a későbbi nemzedékek csak a párt felemelő beszámolóit hallották, így nem volt lehetőségük bármit is megtudni a lelkiismeretes és őszinte emberek ideáljairól, tapasztalatairól, belátásairól. A későbbi nemzedékek csak a történelem ezen egyoldalú és korlátozott ismerete alapján tudtak értékelni. Ezért tartják ezeket a mozgalmakat abszolút korrekteknek, valójában ezer mérföldre vannak az igazságtól. A KKP ezen az úton tartotta tudatlanságban az egész népet, és minden nehézség nélkül hajtotta végre politikáját.
6. Kulturális forradalom – A gonosz uralma alatt a világ a feje tetejére áll
Anélkül nem lehet értekezést írni a KKP diktatúrájáról, hogy ne említenénk meg a kulturális forradalmat. 1966-ban az erőszak újabb hulláma söpört végig Kínán és az elszabadult vörös terror megrengette a hegyeket és befagyasztotta a folyókat. Qin Mu író így írt a kulturális forradalomról: „Ez tényleg egy példátlan szerencsétlenség volt: a KKP azért börtönzött be milliókat, mert azok kapcsolatban álltak célponttá vált családtagjukkal. Több millió ember vesztette el az életét, családok mentek tönkre, a gyerekekből huligánok és gonosztevők lettek, elégették a könyveket, ősi épületeket romboltak le, megsemmisítették az ősi értelmiségiek sírjait, és különböző bűnöket követtek el a forradalom nevében.”
Konzervatív becslések szerint a kulturális forradalom alatt Kínában 7,73 millió ember halt meg nem természetes módon.
Az emberek gyakran tévesen azt hiszik, hogy a kulturális forradalom alatt történt erőszakosságok és gyilkosságok a lázadó felkelők és a Vörös Gárda[14] számlájára írhatók. Több ezer hivatalos kínai megyei évkönyv azonban azt mutatja, hogy a kulturális forradalom ideje alatt a nem természetes halálesetek száma nem 1966-ban érte el a csúcsot, amikor a Vörös Gárda ellenőrizte a kormányzati szervezeteket, és nem is 1967-ben, amikor a lázadók fegyverekkel harcoltak egymás ellen, hanem éppen hogy 1968-ban, amikor Mao újra megerősítette a hatalmát az egész ország fölött. A gyilkosok ezekben a rosszhírű esetekben gyakran a kormány rétegeiből származó katonai vezetők, katonák, fegyveres milicisták és KKP-tagok voltak.
A következő példák illusztrálják, hogy a kulturális forradalom alatt bevetett erőszak elsősorban a KKP és a helyi kormányzatok módszere volt, és nem a Vörös Gárda szélsőséges viselkedéséből fakadt. A KKP eltussolta, hogy ebben a kampányban közvetlenül részt vett, és hogy a pártvezetőknek és kormányhivatalnokoknak utasításokat adott.
1966 augusztusában a Vörös Gárda tagjai száműzték azokat a pekingi lakosokat, akiket az elmúlt mozgalmak alatt „földbirtokosnak, gazdag parasztnak, haladásellenesnek és jobboldalinak” bélyegeztek meg. Kilakoltatták őket vidékre. Hiányos hivatalos statisztikai adatok azt mutatják, hogy 33.695 házat kutattak át és 85.196 pekingi lakost űztek ki a városból oda, ahol már elődjeik is laktak. A Vörös Gárda ezt a megoldást alkalmazta az egész országban, és 400.000 városi polgárt küldött vidékre. Még olyan magas rangú hivatalnokokat is száműztek, akiknek a szülei földbirtokosok voltak. Valójában a KKP már a kulturális forradalom kezdete előtt megtervezte a kitelepítési kampányt. A pekingi polgármester, Peng Zhen kihirdette, hogy Peking lakosainak ideológiailag olyan tisztának kell lennie, mint egy „üvegablaknak és kristálynak”, ami azt jelentette, hogy akik nem megfelelő társadalmi osztályokból származtak, azokat kitiltja a fővárosból. 1966 májusában Mao Ce-tung kiadott egy irányelvet a „főváros védelmére”. Fővárosi bizottságot alakítottak Ye Jianying, Yang Chengwu és Xie Fuzhi vezetésével. Egyik feladata az volt, hogy a biztonsági ügynökség segítségével száműzze a megbízhatatlan osztálybelieket Pekingből.
Ez segít nekünk megérteni, hogy a kormány és a rendőrség miért nem állította le, illetve miért támogatta a Vörös Gárdát, mikor végigkutatta a házakat és vidékre telepítette Peking város lakosainak két százalékát. Xie Fuzhi közbiztonsági miniszter parancsot adott a rendőröknek, hogy ne zavarják meg a Vörös Gárda működését, hanem támogassák a Vörös Gárdát javaslataikkal és információikkal. A párt egyszerűen csak arra használta a Vörös Gárdát, hogy végrehajtsa általa a tervezett akcióit. 1966 végén a KKP cserben hagyta a Vörös Gárdát. Sok embert ellenforradalmárnak bélyegeztek meg és bebörtönöztek, másokat pedig más városi fiatalokkal együtt vidékre küldtek, hogy ott dolgozzanak és reformálják meg a gondolataikat. A Vörös Gárda szervezete néhány pártvezető közvetlen parancsára alakult meg, és körleveleiket a közzététel előtt az Államtanács akkori főtitkára is felülvizsgálta.
A megbízhatatlanok osztályába sorolt pekingi polgárok kitelepítése után a kitelepítettek üldöztetése vidéken sem ért véget. 1966. augusztus 26-án Xie Fuzhi beszédet tartott a daxingi rendőrségi hivatal előtt. Xie azt követelte a rendőrségtől, hogy segítsen a Vörös Gárdának átkutatni az „öt fekete osztályba” tartozók (földbirtokosok, gazdag parasztok, haladásellenesek, megbízhatatlan elemek és jobboldaliak) házait. Ráadásul tanácsokat és információkat kellett adniuk, hogy segítsék őket a rajtaütésekben. A hírhedt daxingi vérfürdőt[15] a rendőrség közvetlen parancsára hajtották végre. A szervező a rendőrhivatal vezetője és a KKP titkára volt, és a gyilkosok nagy része a milicisták közül került ki, akik még a gyermekeket sem kímélték.
Sokakat a vérfürdő alatti „jó viselkedésük” alapján vettek fel a KKP-ba. Guangxi tartomány hiányos statisztikái szerint több mint 9.000 főt azonnal felvettek a pártba, miután elkövettek egy gyilkosságot. Több mint 20.000-en követtek el a pártba való beiratkozásuk után gyilkosságot, és több mint 19.000 párttag vett részt valamilyen gyilkossági ügyben. Csak ebben a tartományban több, mint 50.000 ember keveredett valamilyen módon gyilkossági ügyekbe.
A kulturális forradalom alatt az osztályelméletet a verésre is kiterjesztették.
„Ha egy jó ember megüt egy rosszat, akkor a rossz megérdemelte azt;
Ha egy gonosz ember megüt egy jót, akkor ez a jó ember számára megtiszteltetés;
Ha egy jó ember megüt egy jót, akkor az csak tévedés lehet.”
Ezt a Mao-elméletet széles körben idézték a lázadó mozgalmak körében. Az erőszak és a gyilkolás napirenden volt, ami azt a logikát követte, hogy az osztályellenségek a büntetés és az erőszak minden formáját megérdemlik.
1967. augusztus 13-tól október 7-ig, Dao megyében (Hunan tartomány) a milicisták lemészárolták a „Xiangjiang szél és villám” szervezet tagjait, illetve az „öt fekete osztályba” tartozó embereket is. A 66 napos mészárlás alatt több, mint 4.519 embert öltek meg 2.778 háztartásban, 10 megye 36 községének 486 falusi közigazgatási területén. 10 megyében összesen 9.093 embert gyilkoltak meg, köztük az „öt fekete osztályba” tartozókat, akik 38%-ot tettek ki, és azok gyermekeit, akik a megöltek 44%-át tették ki. A legidősebb meggyilkolt személy 78 éves volt, a legfiatalabb pedig mindössze 10 napos.
Ez csak egyetlen egy cselekmény leírása volt, mely egy kisebb tartományban zajlott le a kulturális forradalom alatt. 1968 elején Belső-Mongóliában megalakították a „forradalmi bizottságot”, amely egy a „Belső-Mongóliai Néppárt” ellen irányuló „osztálytisztogató mozgalom” volt, amely során több mint 350.000 embert öltek meg. 1968-ban Guangxi tartományban több tízezer ember vett részt egy nagy vérfürdőben, ami a „4.22-es szervezet” ellen irányult, és mely során több, mint 110.000 főt gyilkoltak le.
Ezek az események azt mutatják, hogy a kulturális forradalom alatti minden nagyobb erőszakos gyilkosságot a KKP-vezetők közvetlen buzdítására és utasítására hajtottak végre, akik engedélyezték és alkalmazták is a lakosok elleni tömeges erőszakot. A gyilkosok a hadsereg, a rendőrség, a fegyveres milíciák, a párt vezető beosztásaiban lévők és az Ifjúsági Szövetség tagjai voltak.
A földreform során a KKP kihasználta a parasztokat, hogy kisemmizze a földbirtokosokat és elvegye a földjeiket. Az ipari és kereskedelmi reform alatt a KKP kihasználta a munkásosztályt, hogy megdöntse a kapitalistákat, és hogy megszerezhesse a vagyonukat. Az anti-jobboldali mozgalom során a KKP az ellentétes véleményen lévő értelmiségieket elhallgattatta. Akkor ez a fajta harc a kulturális forradalom alatt megmutatta, hogy egyetlen osztályban sem bíztak. Még ha a munkások és a parasztok közé is tartozott az ember, két olyan osztályba, amelyre a párt a múltban támaszkodott, ha a nézetei eltértek a párt nézeteitől, az élete veszélyben volt. Mire szolgált akkor ez az egész?
A cél az volt, hogy a kommunizmus legyen az egyedüli vallás, amely az egész országot és az emberek gondolatait is irányítja. A kulturális forradalom alatt érte el a csúcspontját a KKP személyi kultusza, illetve Mao Ce-tung istenítése. Mao elmélete mindenek fölött állt, és egy személy vízióját erőltették több tízmillió ember elméjébe. A kulturális forradalomnak az volt a különlegessége, hogy szándékosan nem fogalmazták meg azt, hogy mit nem szabad tenni. Ehelyett azon volt a hangsúly, hogy „mit szabad csinálni, és hogy hogyan kell azt csinálni. Semmit nem szabadott tenni, ami ezen a behatároláson kívül esett, és még csak gondolni sem szabadott erre.”
A kulturális forradalom alatt mindenki egy vallási rituáléhoz hasonló dolgot gyakorolt: „reggel kérj utasítást a párttól, és este készíts róla jelentést.” Mao képe előtt naponta többször is tisztelegni kellett, és végtelenül hosszú életet kívántak neki. Majdnem minden írni-olvasni tudó embernek beszámolót kellett írnia a gondolatairól és önkritikákat is kellett írnia. Gyakran szavalták Mao ezen idézeteit: „harcolj kegyetlenül minden önző gondolat ellen”, „hajts végre minden parancsot, még ha nem is értetted meg; mélyítsd a megértésedet a végrehajtás folyamatában”.
Csak egy „istenhez” (Maóhoz) volt szabad imádkozni, csak egyféle szentírást (Mao írását) volt szabad tanulmányozni. Hamarosan ez egy olyan állapotot idézett elő, hogy az üzemi konyhán az emberek lassan nem tudták megvenni az ennivalót anélkül, hogy ne idéztek volna Maótól vagy ne üdvözölték volna Maót. Függetlenül attól, hogy vásárlásról, buszon való utazásról, illetve telefonálásról volt szó, mindig fel kellett mondani egy Mao idézetet, még ha nem is volt odaillő. Ezekben az időkben az emberek vagy fanatikusak, vagy cinikusak voltak, és mindkét esetben már a gonosz kommunista szellem ellenőrzése alatt álltak. A hazugságok terjesztése, a hazugságok elviselése és a hazugságoktól való függés a kínai emberek életmódjának a részévé vált.
7. Reform és nyitás – Az erőszak egyre jobban elhatalmasodik
A kulturális forradalom tele volt vérrontással, sérelmekkel, lelkiismeretlenséggel és zűrzavarral, a jó és rossz közötti határvonal elmosódott, és a fehér feketébe ment át. A kulturális forradalom után a KKP vezetősége gyakran cserélte a zászlaját, 20 éven belül hatszor volt vezetőváltás. Újra bevezették a magántulajdont, és a városi és vidéki területek életszínvonala közötti különbségek nőttek, a sivatagos területek drámaian terjeszkedtek, a folyók kiszáradtak, a kábítószerrel való visszaélés és a prostitúció egyre nagyobb méreteket öltött. Minden „bűnt”, ami ellen hosszú ideig küzdött a KKP, most újra engedélyezett.
A KKP kegyetlensége, alattomos természete, gonosz akciói és az ország romlásba döntésének képessége megnőtt. Az 1989-es Tienanmen téren lezajlott vérfürdőben a párt a hadsereget és a tankokat használta fel, hogy legyilkolja a tüntető egyetemistákat. A szörnyűséges Fálun Gong-gyakorlók elleni üldözés még ennél is rosszabb. 2004 októberében Yulin városban (Shaanxi tartomány) több mint 1600 rohamrendőrt vezényeltek ki, hogy tartóztassanak le és lőjenek le több mint 50 parasztot, hogy elkobozhassák a földjeiket. A mai kínai kormány politikai hatalma továbbra is a KKP harcfilozófiáján és az erőszak előtérbe helyezésén alapszik. Az egyetlen különbség a múlttal szemben az, hogy a párt még álnokabb lett.
Törvényhozás: A KKP megállás nélkül konfliktusokat szított az emberek között. Számos állampolgárt üldöztek azért, mert haladásellenes, szocialistaellenes, rossz elem és gonosz kultusz tagja címkével bélyegezték meg. A KKP a diktatórikus eljárásmódja miatt egyre inkább konfliktusba kerül minden más civil csoporttal és szervezettel. A „szociális biztonság” nevében a párt állandóan változtatta az alkotmányt, a törvényeket és a rendeleteket, és amit a társadalom tett az elégedetlensége miatt, azt irracionálisnak nevezte és elnyomta.
1999 júliusában, Csiang Cö-min [16] úgy döntött, habár a Politikai Hivatal legtöbb tagja ezt ellenezte, hogy a Fálun Gongot három hónapon belül meg kell semmisíteni. Ezt követően az egész országban hazugságok és rágalmak terjedtek el. Miután Csiang Cö-min a Le Figaro francia újságnak adott interjújában a Fálun Gongot „gonosz kultusznak” nevezte, a kínai propagandisták olyan cikkeket kezdtek el írni, melyek az embereket arra késztették, hogy a Fálun Gong ellen irányuljanak. Végül az Országos Népi Gyűlés arra kényszerült, hogy jóváhagyja azt a „határozatot”, mely a gonosz kultuszok kezelését illette. Ezt követően a Legfelsőbb Népbíróság és a Legfelsőbb Népi Ügyészség is kiadott egy „magyarázatot” a „határozatról.” 1999. július 22-én a Xinhua hírügynökség közzétette a KKP Szervezési Osztálya és Propaganda Osztálya vezetőinek beszédeit, amelyekben támogatták Csiang Cö-min Fálun Gong elleni üldözését. Az emberek csak azért keveredtek bele az üldözésbe, mert a párt így akarta. Ők csak a parancsokat hajthatják végre és nem mernek kifogásokat emelni.
Az elmúlt öt évben, a kormány az állami források egynegyedét adta ki a Fálun Gong-gyakorlók üldözésére. Minden kínainak át kellett mennie egy vizsgán. A legtöbben azok közül, akik bevallották, hogy Fálun Gongot gyakorolnak, de megtagadták a gyakorlás feladását, elvesztették a munkájukat, kizárták őket az iskolából, illetve kényszermunkatáborba küldték. A Fálun Gong-gyakorlók nem sértettek meg semmiféle törvényt és nem is árulták el az országot, illetve nem voltak ellenzékiek sem. Csak az „Igazságosságban, Könyörületességben és Toleranciában” hisznek. És emiatt több százezreket börtönöztek be. Annak ellenére, hogy a KKP információs blokádot rendelt el, már több mint 1.100 ember [17] halálhíre került ki a családtagok megerősítésével, akiket a kínzások alatt öltek meg. De a halálesetek igazi száma ezt magasan túlszárnyalja.
Hírközlés: 2004. október 15-én a hongkongi Wen Wei Po hírlap azt közölte, hogy Kína 20-ik tudományos kísérleti műholdja lezuhant és tönkretette Huo Jiyu házát a Szecsuan tartománybeli Daying megye Penglai városában. A hír tartalmazta a Daying megyei kormányhivatal vezetője, Ai Yuqing nyilatkozatának egy részét is, aki a műhold visszatérését megfigyelő projektvezető helyettese volt. Ő megerősítette, hogy a „fekete rög” maga a műhold. De a Xinhua hírügynökség csak a visszatértének az időpontjáról adott hírt, és kihangsúlyozta, hogy ez már Kína 20-ik tudományos kísérleti műholdja, amely visszatért Kínába. A Xinhua Hírügynökség azonban meg sem említette a tönkretett házat. Ez a kínai hírközlés egyik tipikus példája, amelynél a jó hírt közreadják, míg a rosszat a párt parancsára elhallgatják.
Az elmúlt években, az újságokban és televízióban közreadott hazugságok és rágalmazások a különböző mozgalmak során, csak a KKP politikájának a megvalósítását segítették. Az ország összes médiája azt közvetítette, amit a párt parancsolt. Ha a párt anti-jobboldali mozgalmat akar, akkor az ország összes médiuma máris a jobboldaliak bűneiről fog cikkezni. Amikor a párt népi kommunákat akart alapítani, akkor az egész ország elkezdte a népi kommunák pozitív oldalát dicsérni. A Fálun Gong üldözésének az első hónapjában, minden televízió és rádió csúcsidőben rágalmazta a Fálun Gongot, hogy agymosást végezzen az embereken. Azóta Csiang ismételten minden médiát felhasznált arra, hogy hazugságokat és rágalmazásokat gyártson és terjesszen a Fálun Gongról. A Fálun Gong-gyakorlók által elkövetett gyilkosságokról és öngyilkosságokról szóló hamis hírek és kitalált tudósítások a nemzetet a Fálun Gong ellen uszították. Egy ilyen példa a hamis hírközlésre a megrendezett „Tienanmen téri önégetési incidens”, amelyet az International Educational Development (Nemzetközi Oktatási Fejlesztés) szervezet úgy kritizált az Egyesült Nemzetek egyik emberjogi konferenciáján Genfben, hogy ez a kormány által megrendezett színjáték, amely az emberek megtévesztésére szolgált. Az elmúlt öt évben egyik kínai újság, illetve televízióadó sem közölt valós tényeket a Fálun Gongról.
A kínai emberek már hozzászoktak a hamis hírekhez. A Xinhua hírügynökség egyik vezető riportere egyszer azt mondta: „Hogyan lehet megbízni egy Xinhua-riportban?” A kínai hírügynökségeket még az átlagemberek is „pártkutyáknak” nevezik (negatív értelemben vett hűséget szimbolizálva). Egy népdal ezt zengi a pártról: „A párt felnevelte a kutyát, hogy megvédje a párt kapuját. Azokat harapja meg, akiket a párt is meg akar harapni, és annyiszor harapja meg, ahányszor csak a párt akarja.”
Oktatás: Kínában az oktatás egy olyan eszközzé vált, amivel ellenőrizhetik az embereket. Az oktatás eredeti célja az volt, hogy olyan értelmiségieket képezzen, akik rendelkeznek bizonyos tudással, valamint helyes ítélőképességgel. A tudás az információk, az anyagi dolgok és a történelmi események megértésére utal; az ítélőképesség az ismert dolgok elemzésének, vizsgálatának, kritikájának és reprodukálásának a folyamatára utal, amely segíti a teljes körű szellemi fejlődést. Azokat, akiknek tudásuk ugyan van, de nincs helyes ítélőképességük, leginkább „könyvmolyoknak” lehetne nevezni. A helyes ítélőképességgel rendelkező értelmiségieket Kínában mindig is tiszteletben tartották és a nép lelkiismeretének tekintették. De a KKP uralma alatt Kínában csak olyan értelmiségieket találunk, akik tudással ugyan rendelkeznek, de helyes ítélőképességgel már nem, illetve olyanokkal, akik nem mernek ítélni, felszólalni.
Az iskolákban az oktatás arra összpontosít, hogy megtanítsák a diákokat arra, hogy ne tegyék azt, amit a párt nem szeretne, hogy megtegyenek. Az utóbbi években minden iskolában egységes tankönyvek alapján kezdték el tanítani a KKP történelmét. A tanárok nem hitték el, amiket a könyvekben írtak, de akaratuk ellenére is tanítaniuk kellett ezek alapján. A diákok sem hitték el a szövegeket, illetve amiket a tanárjaik mondtak, de mégis kötelező volt mindent fejből megtanulniuk, ha sikeresen le akartak vizsgázni. Nemrég Fálun Gongról szóló kérdéseket is felvettek a főiskolai és középiskolai félévi, illetve felvételi vizsgákba. Azok a diákok, akik nem tudták a sablonos válaszokat, nem érhettek el elegendő pontszámot ahhoz, hogy felvegyék őket a jobb főiskolákra és középiskolákba. Ha egy diák ki meri mondani az igazságot, akkor azonnal elbocsátják az iskolából, és elveszíti minden esélyét a továbbtanulásra.
Az újságok és a kormány dokumentumai hatására a közoktatási rendszerben sok jól ismert mondást igazságként könyveltek el. Például a Mao-idézetet: „Mi azt mind támogatjuk, amit az ellenség elítél; valamint elítéljük azt, amit az ellenség támogat.” És ezek széleskörű és mélyreható negatív hatást gyakoroltak az emberekre. Megmérgezte az emberek szívét, mivel kiszorította a könyörületességet és tönkretette az erkölcsi értékeket, amelyek a békés és harmonikus élet alappillérei.
2004-ben a Kínai Információs Központ elemezte a China Sina Net által készített felmérést. Az eredmények azt mutatták, hogy a kínai fiatalok 82,6%-a egyetértett abban, hogy háború idején szabad kínozni a nőket, a gyerekeket és a foglyokat. Ez egy rendkívül megdöbbentő eredmény. De egyben ez a kínai emberek gondolkodásmódját is tükrözi, különösen a fiatalabb nemzedékét, amelynek hiányos a hagyományos kínai kultúrát illető tudása, ami emberséget és jóindulatú kormányzást foglal magába.
2004. szeptember 11-én egy fanatikus késsel szúrt meg 28 gyereket Suzhou városában. Szeptember 20-án egy Shandong tartományból való ember 25 általános iskolás diákot sebesített meg késsel. Néhány általános iskolai tanár arra kényszeríttette a diákokat, hogy kézzel készítsenek petárdákat, hogy ezzel egy kis pénzhez jusson az iskola. Ennek következtében robbanás történt, amely során több diák is életét vesztette.
A politikai irányelvek megvalósítása: a KKP vezetősége általában fenyegetést és kényszerítést alkalmaz, hogy politikai elképzeléseit érvényesítse. Az egyik módszerük a politikai jelmondat. A KKP hosszú időn keresztül a kifüggesztett jelmondatok száma alapján ítélte meg az ember politikai teljesítményét. A kulturális forradalom alatt Pekinget egy éjszaka alatt „vörös tengerré” változtatták a különböző plakátokkal. Mindenütt olyan jelmondatok voltak olvashatók, mint például: „Le az uralkodó kapitalistákkal!” Vidéken szintén hasonlók voltak olvashatók, csak ironikusabban, mint például: „Le az uralkodó párttal.”
Nemrég, hogy az erdővédelmi törvény hamarabb érvénybe lépjen, az Állami Erdészeti Hivatal szigorúan megszabta, hogy mennyi jelmondatokat tartalmazó plakátot kell kifüggeszteni. Ha nem érték el a megszabott mennyiséget, akkor azt úgy vették, hogy a feladat nincs teljesítve. Emiatt a helybeli kormányhivatalok nagyszámú jelmondatos plakátot ragasztottak ki, mint például: „Aki felgyújtja a hegyeket, az börtönbe jut!” Az utóbbi években a születéseket szabályozó hatóság még ennél is félelmetesebb jelmondatokat terjesztett elő. Például: „Ha egyetlen ember is megsérti a törvényt, az egész falut sterilizálják”, „Inkább egy újabb sír, mint egy újabb baba”, illetve: „Ha a férfi nem hagyja magát sterilizáltatni, ahogy elő van írva, akkor leromboljuk a házát; ha a nő nem veteti el a babáját, ahogy elő van írva, akkor elkobozzuk a tehenét és a rizsföldjét.” Több olyan jelmondat is volt, amely már az emberi jogokat sértette, és amely az alkotmánnyal sem volt összhangban, mint például: „Ha ma nem fizeti ki az adóját, akkor holnap börtönben fog aludni.”
A jelmondatok lényegében egyfajta propagandaeszközök, amelyek nagyon közvetlenek és sokak által ismételtek, és emiatt képesek bármit elterjeszteni. Pontosan ez okból kifolyólag, a kínai kormány gyakran használja a jelmondatokat, hogy politikai gondolatokat, értékeket és álláspontokat terjesszen. A politikai jelmondatokra úgy is tekinthetünk, mint az állam által az emberekhez intézett szavakra. És ezekben a KKP által mondott jelmondatokban, nagyon könnyű felismerni az erőszakra és kegyetlenségre való hajlamot.
8. Az egész országra kiterjedő agymosás – az egész ország egy szellemi börtön
A KKP leghatékonyabb fegyvere, amivel zsarnoki hatalmát fenntartja, az ellenőrzés hálózata. Jól megszervezett módon erőlteti rá az emberekre a szófogadó mentalitást. Az, hogy ellentmond önmagának, és hogy az irányelveit állandóan változtatja, mindaddig nem számít, amíg ezáltal szisztematikusan meg tudja fosztani az embereket a jogaiktól. A kormány csápjai mindenütt jelen vannak. Mindegy, hogy vidéken vagy városban, az emberek úgynevezett szomszédsági vagy városi bizottságok uralma alatt állnak. Nemrégiben még e bizottságok beleegyezése volt szükséges ahhoz, hogy valaki megházasodjon, elváljon vagy gyermeket vállaljon. A párt ideológiája, gondolkodásmódja, szervezetei, szociális struktúrája, propagandagépezetei és az adminisztrációs rendszerei, kizárólag a diktatórikus célokat szolgálják. A párt a kormányzati rendszeren keresztül próbálja meg átvenni az uralmat az emberek gondolatai és tettei felett.
Az, hogy a KKP mennyire kegyetlenül tartja irányítása alatt az embereket, nemcsak a fizikai kínzásokban mutatkozik meg, hanem abban is, hogy fokozatosan gyávává változtatja az embereket, akiknek nincs önálló véleményük, vagy van független véleményük, de nem mernek nyíltan beszélni. A KKP célja az, hogy minden állampolgár agymosáson essen át, és akkor azt gondolja és tegye, amit a párt szeretne, hogy gondoljon és tegyen.
Van egy mondás, amely így szól: „A párt politikája olyan, mint a Hold. 15 naponta változik.” Teljesen mindegy, hogy hányszor változtatja meg politikai irányvonalát a párt, az országnak ezt mindig követnie kell. Ha a párt arra kényszerít, hogy ártsunk valakinek, akkor ezt meg kell köszönni neki, mivel elismeri az erőnket azáltal, hogy alkalmaz minket. Ha a KKP valakit megsért, akkor a sértettnek hálásnak kell lennie ezért, mert a párt „egy leckét adott” neki. Ha a KKP helytelenül diszkriminál, majd ezt később jóvá teszi, akkor az embernek hálásnak kell lennie a KKP nagylelkűségéért, nyitottságáért és képességért, hogy képes a hibáit helyrehozni. A KKP úgy tartja fenn a zsarnokságát, hogy egyszer üldöz és elnyom, máskor meg jóváteszi azt, amit elrontott.
Az 55 évnyi zsarnokoskodása alatt, a KKP börtönbe zárta a nép elméjét és beszorította a saját maga által megszabott keretek közé. Ha valakinek a gondolkodása ezeken a korlátokon csak egy kicsit is túllép, az már bűnnek számít. Az állandóan ismétlődő harcok következtében, az emberek már a butaságot veszik bölcsességnek, és a gyávaság lett a túlélés egyik taktikája. Egy modern társadalomban az internet az információcsere egyik legfőbb eszköze, de a KKP arra szólítja fel a kínaiakat, hogy gyakoroljanak önfegyelmet és ne olvassanak kintről jövő híreket, valamint ne nézzenek meg olyan honlapokat, amelyek olyan kulcsszavakat tartalmaznak, mint „emberi jogok” vagy „demokrácia”. A KKP-nak a saját emberei agymosására szolgáló mozgalma abszurd, kegyetlen, megvetendő, de ennek ellenére mindenütt jelen van. Eltorzította a kínai társadalom erkölcsi értékrendjét és elveit, és teljesen átírta a nép viselkedését meghatározó normákat és a társadalom életmódját. A KKP folyamatosan alkalmaz szellemi és fizikai kínzásokat azért, hogy megerősítse az abszolút hatalmát és egy mindent átfogó vallássá váljon.
Utószó
Miért kell a KKP-nak szüntelenül azért harcolnia, hogy megtartsa a hatalmát? Miért hiszi azt a KKP, hogy ameddig van élet, addig nem szűnik meg a harc? Célja elérése érdekében a KKP nem habozik embereket ölni és tönkretenni a természeti környezetet, és szemrebbenés nélkül hagyja nyomorban élni a parasztok többségét és a városi lakosokat.
Esetleg a kommunista ideológia az oka annak, hogy a KKP végtelen küzdelemben él? Nem teljesen. A kommunista párt egyik elve a magántulajdon megszüntetése, amelyet a KKP akkor próbált megtenni, amikor hatalomra került. A KKP úgy tartotta, hogy minden rossz gyökere a magántulajdon. De az 1980-as években végrehajtott gazdasági reformot követően, újra engedélyezték a magántulajdont Kínában, és ezt az alkotmány is védi. Amikor az emberek majd átlátnak a KKP hazugságain, akkor tisztán megpillanthatják, hogy az 55 évnyi uralkodása alatt a KKP egyszerűen csak eltulajdonította mások tőkéjét.
A KKP azt állítja, hogy ő a „munkásosztály úttörője”. A célja az volt, hogy megsemmisítse a kapitalista osztályt. De a KKP új alapszabálya most engedélyezi a kapitalistáknak a pártba való belépést. A KKP-tagok már nem hisznek a pártban és a kommunizmusban sem, és a KKP létezése nem igazolható. A kommunista párt már csak egy üres héj.
A hosszú időn keresztül folyó harcok azért voltak, hogy a KKP tagjai ne váljanak korrupttá? Nem. A KKP 55 évnyi uralma alatt a korrupció, a sikkasztás, a törvénytelen magatartás és a nemzetet károsító cselekmények az egész országban elterjedtek a KKP tisztviselői között. Az utóbbi években a körülbelül 20 millió párt- és kormánytisztviselőből Kínában mintegy 8 millió főt állítottak bíróság elé és ítéltek el korrupció vádjával. Minden évben körülbelül egy millió ember tesz panaszt amiatt, hogy valamelyik tisztviselő korrupt. 2004 januárjától egészen szeptemberig a kínai devizahivatal 35 bankban és 41 vállalatnál vizsgálta meg a törvénytelen pénzátutalásokat és 120 millió amerikai dollár értékben fedeztek fel törvénytelen tranzakciókat. Az utóbbi évek statisztikái azt mutatják, hogy több mint 4.000 kínai kommunista párttisztviselő szökött ki Kínából sikkasztott pénzekkel. Az államtól elsikkasztott pénzek összege több tízmilliárd amerikai dollárra rúg.
Akkor az volt a küzdelmek célja, hogy ezáltal növeljék az emberek minőségét vagy tudatosságát, esetleg az, hogy növekedjen az állami ügyek iránti érdeklődésük? A válasz megint csak „nem”. A mai Kínában a materializmus nagymértékben eluralkodott és az emberek elhanyagolják a hagyományos erényeket, mint például amilyen az őszinteség is. A rokonok átejtése vagy a barátok becsapása már szokássá vált. Ami az olyan fontos témákat illeti, mint például az emberi jogok vagy a Fálun Gong üldözése, a kínai embereket az ilyenek már meg sem érintik, vagy nem hajlandóak beszélni róluk. Az igazságról való hallgatás lett az új túlélési taktika Kínában. Eközben a KKP ismételten kihasználta a hazafiasság érzését a megfelelő alkalmakkor. A KKP például arra vett rá kínai embereket, hogy kövekkel dobálják meg az Egyesült Államok Nagykövetségét és amerikai zászlókat égessenek el. A KKP a kínai embereket vagy engedelmes tömegként, vagy erőszakos csőcselékként kezelte, de sohasem úgy, mint emberi jogokkal rendelkező polgárokat. A kulturális fejlődés képezi az alapját annak, hogy az emberek tudata megemelkedhessen. Konfuciusz és Menciusz alapelvei több ezer évre megteremtették az erkölcsi normákat és alapelveket. „Ha mindezeket az [erkölcsi] elveket elhagyja az emberiség, akkor az embereknek nem lenne olyan törvénye, amelyet követhetnének, és nem tudnák megkülönböztetni a jót a rossztól. Elveszítenék az irányt… a Tao (Út, Természet) megsemmisülne.” [18]
A KKP osztályharcának célja az, hogy állandó káoszt teremtsen, amiben egyértelműen úgy tüntetheti fel magát, hogy ő Kína egyetlen uralkodó pártja, és a pártideológiát használja fel az emberek ellenőrzésére. Az állami intézetek, a hadsereg és a média, ezek mind csak eszközök a KKP kezében, amelyekkel fenntarthatja kegyetlen diktatúráját. A KKP – miután egy gyógyíthatatlan betegséget hozott magával Kínába – maga is a bukás szélén áll, és az összeomlása elkerülhetetlennek látszik.
Egyes emberek amiatt aggódnak, hogy az országban káosz tör ki, ha a KKP szétesik. Ki fogja helyette Kínát kormányozni? Kína 5000 éves történelméhez viszonyítva a KKP 55 évig tartó uralma csak olyan rövid volt, mint egy gomolyfelhő átvonulása. De sajnos a KKP e kis ideig tartó uralma alatt teljesen lerombolta a hagyományos kínai hitet és értékrendszert; megsemmisítette a hagyományos erkölcsi alapelveket és a társadalmi struktúrákat; az emberek közti szeretetet és gondoskodást felváltotta a gyűlölet és a harc; az ég, a föld és a természet tiszteletét felváltotta „az emberek uralják a természetet” arrogáns gondolkodásmódja. Ezek a pusztítások tönkretették a társadalmi, erkölcsi és ökológiai rendszereket, ami Kínát mély válságba sodorta.
A kínai történelemben, minden jelentősebb vezető a kormány felelősségének tekintette az emberek szeretetét, ellátását és oktatását. Az ember természete alapvetően jó és a kormány feladata az embernek ezt a természetét ébren tartani. Menciusz azt mondta, hogy: „Ez az emberek útja: azoknak, akik elegendő jövedelemmel rendelkeznek, állhatatos szívük van, de azoknak, akiknek nincs elegendő jövedelmük, nem lesz állhatatos a szívük.” Az oktatás gazdagság nélkül nem lehet sikeres. Azokat a zsarnok vezetőket, akik nem szerették a népet és megölték az ártatlanokat, a kínai emberek megvetették.
Kína 5000 éves történelme során sok könyörületes vezető bukkant fel, mint például: az ősi időkben Yao császár és Shun császár, a Zhou-dinasztia idején Wen és Wu császár, a Han-dinasztiában volt Wen és Jing császár, a Tang-dinasztia uralma alatt volt Tang Taizong császár és a Qing-dinasztiában volt Kangxi császár és Qianlong császár. A jólét e dinasztiák uralma alatt onnan eredt, hogy a kormány a mennyei Taót követte, a középutat járta és békére, valamint harmóniára törekedett. Egy jószívű vezető tulajdonságai a következők: példás és erényes embereket alkalmaz maga körül, nyitott a különböző vélemények iránt, az igazságosságot és békességet támogatja, és megadja az embereknek azt, amire szükségük van. Így az állampolgárok tisztelni fogják a törvényeket, illendően fognak viselkedni, boldogan fognak élni és eredményesen fognak dolgozni.
Ha a világban lejátszódó eseményeket figyeljük, gyakran felmerül a kérdés, hogy mi határozza meg, hogy egy állam virágozni fog vagy el fog tűnni, habár tudjuk, hogy egy nemzet felemelkedésének, illetve hanyatlásának megvannak az okai. Amikor a KKP megszűnik, várható lesz, hogy Kínába újra visszatér a béke és a harmónia. Az emberek újra igazságosak, jótékonyak, szerények és toleránsak lesznek; a kormány újra foglalkozni fog a nép alapvető szükségleteivel és minden foglalkozás virágozni fog.
Jegyzetek
[1] Ban Gu első századi tudós Han Shu (A korábbi Han-dinasztia története) című művéből („Élelmiszerek és kereskedelmi termékek évkönyve”). Az “egész ég alatt” a császárok alatti Kínára utal.
[2] Oriental Culture (Keleti kultúra) című kötet negyedik kiadásából (mely kötet 2000-ben jelent meg), írta – Qian Bocheng
[3] Gao Gong és Rao Shushi a Központi Bizottság tagjai voltak. Egy 1954-es sikertelen hatalmi harc után a KKP árulás vádjával kizárta őket a pártból. Hu Feng, tanár és irodalomkritikus, tiltakozott a KKP steril irodalom-politikája ellen. 1955-ben kizárták a pártból és 14 évnyi börtönbüntetésre ítélték.
[4] A „Három anti-kampány” (Sanfan) a korrupció, pazarlás és bürokrácia elleni harcot jelentette, mely harc 1951 végétől egészen 1952 októberéig tartott, az állami hivatalokban, a hadseregnél, valamint az állami cégeknél és munkaegységeknél.
[5] Az „Öt anti-kampány” (Wufan) harcot jelentett a megvesztegetés, adócsalás, állami tulajdon hűtlen kezelése, állami feladatok végzésénél történő csalás és az állami gazdasági információk ellopása ellen. Az „Öt anti-kampány”-t 1952-ben valósították meg országszerte a gazdasági és kereskedelmi ágazatoknál.
[6] A „Az ellenforradalmárok kiirtása mozgalom” (Sufan) 1955 júliusában indult és az egész lakosságra kiterjedt.
[7] Lu Xun-t (született 1881. szeptember 25-én, meghalt 1936. október 19-én) gyakran tekintették a modern (kínaiul Baihua) kínai irodalom megalapítójának, és fordításokat is végzett. Mint baloldali író, Lu fontos szerepet játszott a kínai irodalomban. Könyvei nagy hatással voltak számos kínai fiatalra. 1909-ben fejezte be orvosi tanulmányait Szendai-ban, Japánban. Majd Pekingben tevékenykedő író lett belőle.
[8] 1958 május 8-án délután beszélt először Mao Ce-Tung a nyolcadik pártkongresszus második ülésén erről a kérdésről: „A vörös zászlók kitevése (Cha Hongqi) – A fehér zászlók letépése (Ba Baiqi)”. Ő ezt mondta: „Nekünk Lenintől kell tanulnunk és elég bátraknak lennünk ahhoz, hogy vörös zászlókat tegyünk ki, minél vörösebb, annál jobb. Legyen mindig bátorságunk az újra törekedni. A törekvésre két lehetőség van: Az egyik, kitűzni a vörös zászlót, ezt kell csinálnunk; a másik, a fehér zászló kitűzése, ezt nem kell csinálnunk… Vörös zászlók, mindegy, hogy vízszintesen vagy függőlegesen, ki kell tennünk. Ha mi nem tesszük ki a vörös zászlókat, akkor kiteszik a kapitalisták fehér zászlaikat. Inkább mi a proletariátus tegyük ki a vörös zászlót, mintsem a kapitalisták a fehér zászlót. A zászlókat, amiket a kapitalisták tettek ki, nekünk le kell tépnünk. Mernünk kell kitűzni és letépni.” Mao e beszéde után országos kampány kezdődött „Vörös zászló kitevésével – Fehér zászló letépésével”.
[9] Az „Új három anti-kampány” a harcot jelentette a korrupció, pazarlás és bürokrácia ellen 1960-ban.
[10] A „Falura való deportálás” azt az utasítást jelzi, amely a „Káderek falura való kitelepítéséről, a munka általi edzésről” szól, ezt az utasítást 1958. február 28-án adta ki a Központi Bizottság. „Pillanatnyilag még számos pártember, különösen azok, akik a felszabadítás után jöttek dolgozni, nem éltek meg egy háborút, népharcot, illetve munka általi megedződést.” Ahhoz, hogy az értelmiségieket „magas szintű osztálytudatra, komoly munkavállalásra erős kitartással még a nehézségek idejére is, és a tömegekkel szoros kapcsolatra” buzdítson, számos pártembert gyárakba, illetve vidékre kellett küldeni, hogy ott a nehéz fizikai munkákban is részt vegyenek. A legtöbbjük az alapegységektől lett kiküldve vidékre, hogy ott a földművesek munkáját végezzék. 1958 februárjáig a vidékre elhurcolt pártemberek száma elérte a kb. 3 milliót.
[11] A Jáde császár is és a Sárkánykirály is a kínai mitológia jeles figurái. A Jáde császár, akit Jáde nagy uralkodójának vagy Mennyei Nagyatyának is neveznek, a kínai mitológiában jól ismert taoista panteon sok istene között a mennyek ura. A sárkánykirályok a négy tenger isteni uralkodói. Mindegyik tengert, amely az egyik kardinális iránynak felel meg, a saját sárkánykirálya uralja. A vízi élet felett való uralkodás mellett a sárkánykirályok a felhőket és az esőt is manipulálják. A keleti tenger sárkánykirálya állítólag a legnagyobb területtel rendelkezik.
[12] Peng Dehuai (1898-1974) kommunista kínai tábornok és politikai vezető volt. Peng volt a koreai háború főparancsnoka, az Államtanács miniszterelnök-helyettese, a Politbüro tagja és 1954 és 1959 között védelmi miniszter. Hivatalos tisztségeiből eltávolították, miután 1959-ben a KKP lushani plénumán nem értett egyet Mao baloldali megközelítéseivel.
[13] Zhao Gao (születési dátuma ismeretlen – meghalt i.e. 210-ben) a Qin-dinasztiában volt a fő eunuch. Időszámításunk előtt 210-ben, miután Qin Shi Huang császár meghalt, Zhao Gao és Li Si miniszterelnök, valamint Hu Hao császár második fia meghamisították a császár végrendeletét, és ezáltal Hu Hai lett az új császár. A koronás hercegnek Fu Sunak megparancsolták, hogy kövessen el öngyilkosságot. Később a konfliktusok kiéleződtek Zhao Gao és Hu Hai között. Zhao egy szarvast hozatott az udvarba és azt mondta, hogy az egy ló. A tisztviselők közül csak néhányan mertek ellentmondani, és azt mondani, hogy az egy szarvas. Zhao úgy vélte, hogy azok a tisztviselők, akik szarvasnak nevezték az állatot, ellene vannak, és elbocsátotta őket az udvari állásukból.
[14] A vörösgárdisták olyan civilek voltak, akiket a kulturális forradalom végrehajtásának élére állítottak. A legtöbbjük tizenéves fiatal volt.
[15] 1966. augusztusában a daxingi vérfürdő éppen akkor történt, amikor Pekingben lecseréltek egyes helybeli pártvezetőket. Abban az időben a Közbiztonsági miniszter, Xie Fuzhi, beszédet tartott a közbiztonsági hatóságokkal folyó ülésen, hogy ne avatkozzanak be a Vörös Gárda „öt fekete osztály” elleni tisztogatásába. Ezt a beszédet hamar továbbadták a Daxing Közbiztonsági Hivatal Állandó Bizottságának. A tárgyalást követően azonnal készítettek egy tervet, hogy Daxing lakosait az „öt fekete osztály” ellen uszítsák.
[16] Csiang Cö-min (1926-) a kínai rezsim korábbi legfőbb vezetője volt 1989 és 2002 között. Általában úgy tartják, hogy 2002 és 2012 között a színfalak mögül irányított, bár már nem volt a KKP vezetője, és ma is befolyással bír. Jiang 2004-ben még mindig megtartotta a Központi Katonai Bizottság elnöki címét.
[17] 2004. december 19-én.
[18] Kang Youwei: „Politikai írások gyűjteménye“, 1981, Zhonghua Zhuju. Kang (1858-1927) a késői Qing-dinasztia egyik fontos reformgondolkodója volt