HOGYAN SEMMISÍTETTE MEG A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT A HAGYOMÁNYOS KULTÚRÁT?
Előszó
A kultúra a nemzet lelke. Egy spirituális tényező, amely ugyanolyan lényeges az emberiség számára, mint a faj vagy a föld fizikai tényezői.
Egy nemzet civilizációjának a történetét a kulturális fejlődése határozza meg. A hagyományos kulturális értékek teljes megsemmisítése a nemzet végét jelenti. Bármennyire is dicsőséges egy civilizáció, még ha a faj fenn is marad, ha a kultúrája eltűnik, a nemzet elveszik. Kína az egyetlen ország a világon, amelynek ősi civilizációját több mint ötezer éve folyamatosan átadják. A hagyományos kultúrájának a megsemmisítése megbocsáthatatlan bűntett.
A hagyományos kínai kultúra olyan legendákkal kezdődött, mint: Pangu megteremtette az eget és a földet [1], Nüwa az embert [2], Shennong azonosította a gyógyfüvek százait [3] és Cangjie kitalálta a kínai írásjegyeket [4] Az ég és az emberiség egységének taoista bölcsessége végigáramlott a kínai kultúra ereiben. Az ember a föld törvényeit követi, a föld az ég törvényeit követi, az ég a tao törvényeit követi, a tao pedig a természet (ce-zsan) törvényeit követi. [5] A „Nagy Tanítás”, a konfucianizmus klasszikus kánona nyitotta meg ezt az utat: „A Nagy Tanítás elősegíti az erény művelését.” Ez volt az a gondolat, amiért Konfuciusz szót emelt a tanításaiban, hirdetve az öt legfőbb erényt: a jóindulatot, az igazságosságot, az illendőséget, a bölcsességet és a hűséget. Sákjamuni buddhizmusa az első században érkezett el Kínába és a minden ember számára nyújtott együttérzés és megváltás ígéretével gazdagította a kínai kultúrát. A konfucianizmus, taoizmus és buddhizmus egymást kiegészítő hite a Tang-dinasztiát a dicsőség és jólét csúcsára emelte a kínai társadalomban, ahogy ez minden ég alatti teremtmény által ismeretes.
Habár a kínai nép több ízben esett áldozatául támadásoknak és szenvedett el pusztításokat, a kínai kultúra nagy kitartást és állhatatosságot mutatott, a lényege megmaradt, amelyet nemzedékről nemzedékre mindig tovább adtak. Az emberek és az ég egysége alkotta őseink kozmológiáját. Az egy általánosan elfogadott nézet, hogy a jótett elnyeri a jutalmát és a gonosztett a büntetését. Az egy alapvető elv, hogy ne tegyünk olyat másokkal, amit nem szeretnénk, ha velünk tennének. A lojalitás, a szülők iránti tisztelet, a megfontoltság és az igazságosság megszabták a társadalmi normákat. Konfuciusz öt legfőbb erénye szolgált alapjául a személyes és társadalmi erkölcsnek. Ezekkel az erényekkel a kínai kultúra a becsületességet, jóakaratot, harmóniát és együttérzést testesítette meg. Az egyszerű kínai emberek tisztelték az eget, a földet, a vezetőiket, a rokonaikat és a tanáraikat. Ez tükröződött a mély gyökerű kínai hagyományokban: tiszteld Istent, szeresd hazádat, becsüld meg a családodat és a barátaidat, a tanáraidat és az időseket. A hagyományos kínai kultúra harmóniát teremtett az ember és a világegyetem között, és az egyén erkölcsét és etikáját hangsúlyozta. Ez az etika a konfucianizmusba, buddhizmusba és taoizmusba vetett hiten nyugodott, és a kínai embereknek helyes nézeteket, erkölcsöt és társadalmi fejlődést adott.
A törvénnyel ellentétben, amely kemény és szigorú szabályokat ír elő, a kultúra lágy eszközökkel dolgozik. A törvény a bűntettért kapott büntetéssel próbál eredményt elérni, míg a kultúra az erkölcsöt ösztönzi, és ezzel megelőzi a bűnöket. Egy társadalom erkölcsi értékei a kultúrájában testesülnek meg.
Kína történelmében a hagyományos kultúra a Tang-dinasztia idején érte el a fénykorát, amely egybeesett a kínai nép nagyságának a csúcspontjával. A tudomány is nagyon fejlett volt, amivel elnyerte más népek elismerését. Európából, a Közel-Keletről és Japánból érkeztek tudósok, hogy Chang’anban, a Tang-dinasztia fővárosában tanulhassanak. A Kínával szomszédos országok Kínát főhatalomnak tartották. „Számtalan ország jött, hogy tisztelegjen Kínának. A Kínával való jó kapcsolat érdekében igyekeztek többször is lefordítani a beszédüket, hogy leküzdjék a nyelvi akadályokat.” [6]
A Qin-dinasztia után (i.e. 221–207) Kínát több ízben megszállták különböző kisebbségi csoportok. Ez túlnyomó részt a Sui (581–618), a Tang (618–907), a Yuan (1271–1361) és a Qing (1644–1911) dinasztiák idején történt és még néhány alkalommal ezeken kívül is. Ezek az etnikai csoportok teljes mértékben asszimilálódtak a kínaiakhoz. Ez a hagyományos kínai kultúra beolvasztó jellegét mutatja. Ahogy Konfuciusz mondta: „ha a távolról érkező emberek nem előzékenyek, vigyük körbe őket és mutassuk meg a kultúránkat és az erényünket.”[7]
Mióta a Kínai Kommunista Párt (KKP) 1949-ben hatalomra került, a nép erejét ennek a gazdag hagyományos kínai kultúrának a megsemmisítésére fordítja. Ez a rossz szándék nem a KKP iparosításra fordított fanatizmusából, sem pedig a nyugati kultúra imádatának az őrületéből ered. Ennek oka, hogy a Kínai Kommunista Párt szemben áll a hagyományos kínai kultúrával. A kínai kultúra megsemmisítése a KKP részéről előre eltervezett, jól szervezett és szisztematikus, amit az állam által alkalmazott erőszak tesz lehetővé. A KKP, amióta csak létrejött, sohasem hagyott fel a kínai kultúra forradalmasításával, amelynek célja a kultúrában nyugvó lélek elpusztítása.
Ami még ennél is megvetésre méltóbb, az az, ahogy a KKP a kormányzása alatt alattomosan, suttyomban, szándékosan változtatja meg a hagyományos kínai kultúrát. A KKP szívesebben ösztönzi a hitványságot, mint az erényt, támogatva a hatalomért való harcot, az összeesküvést és a diktatúrát, amelyek akkor jelentkeztek mindig a kínai történelemben, valahányszor az emberek elfordultak a hagyományos értékektől. A KKP létrehozta a maga erkölcsi normáit, a saját gondolkodásmódját és egy új beszédmódot, amelyről azt a hamis képet próbálja kelteni, hogy a pártkultúra a hagyományos kínai kultúra folytatása. Sőt mi több, arra használta ki néhány embernek a pártkultúrával szembeni ellenállását, hogy az embereket a hagyományos kultúra ellen hangolja, elhagyva a valódi kínai hagyományokat.
A KKP azon törekvése, hogy megsemmisítse a hagyományos kínai kultúrát, szörnyű következményekkel járt. Az emberek nem csupán elvesztették erkölcsi normáikat, de még el is kellett sajátítaniuk a KKP ördögi elméleteit.
1. Miért szeretné a KKP szándékosan tönkretenni a kínai kultúrát?
1.1 A kínai kultúra hagyományai a hiten és erényen alapulnak
A kínai nép valódi kultúrája 5000 évvel ezelőtt a legendás Sárga (Huang) császárral kezdődött, akit a kínai nép legkorábbi ősének tartanak. Valójában a Sárga (Huang) császárnak tulajdonítják a taoizmus megalapítását is, amelyet Huang-Lao (Huangdi és Lao-ce) gondolkodási iskolának is neveznek. A taoizmus alapvető hatással volt a konfucianizmusra, amelyet az a konfuciánus mondás is tükröz, hogy: „Törekedj a Taóra, fegyverezd fel magad erénnyel, legyél tele jóakarattal és merülj el a tudományokban.” „Ha valaki reggel hallja a Taót, megbánás nélkül halhat meg este.”[8] A legfontosabb kínai klasszikus könyv, a Változások Könyve (Ji Csing) elmélkedés a földről és égről, a yinről és yangról, a kozmikus változásokról, a társadalmi felemelkedésről és hanyatlásról és az emberi élet törvényeiről. A könyv prófétai ereje messze túllép azon, amit a modern tudomány képes felfogni. A taoizmuson és a konfucianizmuson kívül a buddhizmus, különösen a zen (csan) buddhizmus gyakorolt meghatározó befolyást a kínai értelmiségre.
A konfucianizmus a hagyományos kínai kultúra részeként értelmezte a társadalmat. Hangsúlyozta a családon alapuló erkölcsöt, amelyben a szülők iránti tisztelet játszotta a legfőbb szerepet. A kínai emberek hiszik, hogy a jóság a szülők iránti tisztelettel kezdődik. Konfuciusz hangsúlyozta a jóindulatot, az igazságosságot, az illendőséget, a bölcsességet és a hűséget, de azt is mondta: „A szülők iránti tisztelet és a testvéri szeretet nem gyökerei-e a jóakaratnak?”
A családon alapuló etika természetes úton terjedhet ki, hogy irányítsa a társadalmi erkölcsöt. A szülők iránti tisztelet kiterjedhet a bölcs király iránti lojalitásra is. „Nagyon ritka, hogy egy olyan ember, akiben szülők iránti tisztelet és testvéri szeretet van, hajlamos legyen, hogy megsértse a felette állókat.”[9] A testvéri szeretet kiterjed a barátok iránti lojalitásra. A konfuciánusok úgy tartják, hogy a családban az apának jóságosnak kell lennie, a fiúnak jámbornak, az idősebb testvérnek barátságosnak és a fiatalabb testvérnek tisztelettudónak. Az atyai jóság kiterjed az uralkodóra, aki jóindulatú az alattvalóival szemben. A Nagy Tanítás szerint, ha a család hagyományai megmaradnak, akkor a társadalmi erkölcs is természetes módon fennmarad, és ezért „az egyén önművelése a család és a nép virágzásához vezet, majd végül békét hoz mindenkire az ég alatt”.[10]
A buddhizmus és a taoizmus a kínai kultúra azon részei, amelyek a „földi létből való kilépésre” irányulnak. A buddhizmus és taoizmus hatása minden szempontból áthatotta a hétköznapi emberek életét. A különböző gyakorlatok, mint a kínai orvoslás, a qigong, a fengshui, a jövendölés, mélyen gyökereznek a taoizmusban. Ezek a gyakorlatok, valamint a buddhizmusnak az égi királyságról és a pokolról, a jó karmikus jutalmáról és a rossz büntetéséről alkotott fogalmai, a konfuciánus etikával együtt képezték a hagyományos kínai kultúra alapját.
A konfucianizmus, a buddhizmus és a taoizmus tanai biztos erkölcsi rendszert nyújtottak a kínai embereknek, amely változatlan, „amíg csak az ég fennáll”[11]. Ez az erkölcsi rendszer alapot nyújtott a társadalomban az állandóságra, békére és harmóniára.
Az erkölcs a spirituális birodalomhoz tartozik és ezért igen gyakran fogalmiként értelmezik. A kultúra fontos szerepe, hogy ezt az elvont erkölcsi rendszert olyan nyelven fejezze ki, amely mindenki számára érthető.
Szolgáljon példaként a kínai kultúra négy nagyszerű regénye. A „Nyugati Utazás”[12] egy mitikus mese. „A vörös szoba álma”[13] egy lelkes kő, a Végtelen Tér Istensége és a Határtalan Idő Taója közötti párbeszéddel kezdődik a Nagy Elhagyatott Hegy alaptalan szikláján. Ez a párbeszéd adja meg a kulcsot a regényben kifejlődő emberi drámához. A „Vízparti történet”[14] c. mű azzal a történettel kezdődik, hogy Hong miniszterelnök, a katonai ügyekért felelős tisztviselő véletlenül szabadon engedett száznyolc démont. Ez a legenda megmagyarázza a „bátorság száznyolc törvényen kívüli harcosának” az eredetét. A „Három Királyság”[15] egy mennyei figyelmeztetéssel kezdődik, és az isteni akarat elkerülhetetlen végkifejletével zárul: „A világ dolgai úgy folynak, mint egy végtelen folyam, az Ég elrendelte sors végtelen és mindent meghatároz.” Más híres művek, mint „A keleti Zhou története”[16] vagy „Yue Fei története”[17] szintén hasonló legendákkal kezdődnek.
A regényírók által használt mítoszok nem véletlen egyezések, hanem a kínai értelmiség természet és emberek iránti alapfilozófiájának a visszatükröződése, az emberi élet isteni eredetének a felismerése. Ezek a regények meghatározó hatással voltak a kínai gondolkodásra, a bennük lévő szereplők bizonyos erkölcsi értékek megjelenítésére szolgáltak. Amikor az igazságosságról, mint egy fogalomról beszélünk, akkor az emberek a „Három Királyság” időszakából származó Guan Yu-re gondolnak (160-219). Arra, hogy a becsületessége hogyan haladt túl a felhőkön és érte el az eget, és arra, hogy Liu Bei, a felettese iránti moccanatlan lojalitása tiszteletet váltott ki még az ellenségeiből is, hogyan győzött bátorsága a legiszonyúbb helyzetekben is. Emlegették még, hogy hogyan vívott hősies utolsó harcot Mai városa közelében, és hogyan egyesült újra a fiával, miután istenséggé vált. A hűség szó hallatán az emberek Yue Fei-re gondolnak (1103-1141), a Song-dinasztia katonai vezetőjére, aki az ország sértetlenségét saját élete fölé helyezte. Zhuge Liang (181-234), a Három Királyság időszakának Shu állambeli hivatalnoka a hazája iránti teljes önfeláldozást testesíti meg.
A kínai hagyományos kultúrának a lojalitás és igazság iránti hódolata tükröződik ezekben a különböző írók tollából származó történetekben. Az elvont erkölcsi értékek a kultúrában jutottak kifejezésre és benne testesültek meg.
A taoizmus az igazságosságot, a buddhizmus az együttérzést, a konfucianizmus a jóindulatot és a méltányosságot hangsúlyozza. „Míg a formájuk különböző, a céljuk azonos: ösztönzi az embereket, hogy térjenek vissza a jósághoz.”[18] Ezek a hagyományos kínai kultúra legértékesebb összetevői, amelyek a konfucianizmus, a buddhizmus és a taoizmus hiedelmein alapulnak.
A hagyományos kínai kultúra olyan fontos elveket és eszméket tanított az embereknek, mint az Ég, a Tao, Isten, Buddha, sors, eleve elrendelés, jóakarat, igazságosság, illendőség, bölcsesség, becsületesség, mértékletesség, szégyenérzet, lojalitás, szülők iránti tisztelet, megfontoltság és így tovább. Sok kínai bár írástudatlan volt, mégis jól ismerte a hagyományos kínai darabokat és operákat, amelyeken keresztül a hagyományos erkölcsi értékeket is elsajátíthatta. A kultúrának e formái különleges jelentőségűek a kínai hagyományok továbbadása szempontjából. A KKP-nak a hagyományos kínai kultúra megsemmisítésére irányuló törekvése nyílt támadás a kínai erkölcs ellen, ami aláássa a társadalmi béke és harmónia alapjait.
1.2 Az eretnek kommunista elmélet szemben áll a hagyományos kultúrával
A Kommunista Párt filozófiája ellentéte a hagyományos, valódi kínai kultúrának. A hagyományos kultúra tiszteli az ég parancsát, ahogy Konfuciusz mondta: „Az élet és halál eleve el vannak rendelve, a gazdagság és rang az ég elrendelései.”[19] Mind a taoizmus, mind a buddhizmus hisz az életnek és halálnak az isteni, újjászületéses körforgásában, a jónak és rossznak a karmikus ok-okozati viszonyában. A Kommunista Párt éppen ellenkezőleg, nem csupán csak az ateizmusban hisz, de heves kirohanással tagadja a Taót és támadja az égi elveket. A konfucianizmus a családi értékeket, a Kommunista Kiáltvány a család megszüntetését hirdeti. A hagyományos kultúra különbséget tesz a kínai és más kultúrák között, míg a Kommunista Kiáltvány a nemzetiségek végét propagálja. A konfuciánus kultúra a mások iránti jóindulatot hirdeti, míg a Kommunista Párt az osztályharcot ösztönzi. A konfuciánusok a vezetők iránti lojalitásra és hazaszeretetre biztatnak, míg a Kommunista Kiáltvány a nemzetek megszűnését pártolja.
A Kommunista Párt, hogy megszerezze és megtartsa a hatalmát Kínában, először is elültette erkölcstelen gondolatait a kínai talajba. Mao Ce-tung kijelentette: „Ha egy kormányt meg akarunk dönteni, először propagandát kell kifejtenünk és munkálkodnunk az ideológia területén.”[20] A KKP felismerte, hogy a kommunista ideológia, amelyet erőszakkal tartottak fenn, csak egy nyugati világnézeti hulladék, amely nem tud gyökeret verni a kínai kultúra 5000 éves történelmében. A Kínai Kommunista Pártnak teljesen le kellett rombolnia a hagyományos kultúrát, hogy a marxizmus-leninizmus elfoglalhassa politikai helyét.
1.3 A hagyományos kultúra gátja a Kínai Kommunista Párt diktatúrájának
Mao Ce-tung egyszer azt nyilatkozta, hogy ő nem követi sem a Taót, sem az eget. A hagyományos kínai kultúra kétségtelenül hatalmas gátjává vált a Kínai Kommunista Pártnak, amely elutasítja a Taót és versenyre kel az éggel.
A hagyományos kínai kultúrában rejlő hűség nem jelent vak hódolatot. Az emberek szemében a császár az „ég fia” – aki fölött csak az ég van. A császárnak nem lehet minden pillanatban igaza. Ezért szükség volt olyan emberekre, akik rendszeresen rámutattak a császár hibáira. A kínai krónika őriz olyan történelmi dokumentumokat, amelyek a császár szavait és tetteit jegyezték fel. A tudós hivatalnokok akár tanítóivá is válhattak a bölcs császárnak és viselkedését a konfuciánus klasszikusok szerint ítélhették meg. Ha a császár erkölcstelen és felvilágosulatlan a Tao törvényeire, az emberek felkelhetnek ellene, hogy megdöntsék a hatalmát, ahogy ezt Chengtangnak Jie elleni felkelésekor is láthattuk, vagy amikor Wu király eltávolította Zhout.[21] Ezeket a felkeléseket a hagyományos kínai kultúra nem tekintette a lojalitás vagy a Tao elleni erőszakos cselekedeteknek, hanem inkább a Tao érvényesítésének az ég nevében. Vegyük például a jól ismert katonai vezetőt, Wen Tianxiangot [22] (1236-1283). Azért harcolt, hogy megvédje a déli Song-dinasztia épségét a mongol csapatok ellen. Wen sohasem ingott meg, még akkor sem, amikor foglyul ejtették, és maga az uralkodó, Song kísérelte meg meggyőzni őt, hogy adja meg magát. A konfuciánusok úgy hiszik, ahogy Menciusz mondta: „Az ember páratlan fontossággal bír, utána jön a nép, és legutoljára az uralkodó.”
A Kínai Kommunista Párt sehogy sem tudja elfogadni ezeket a nézeteket. A KKP szentté akarta avatni a vezetőit és személyi kultuszt létrehozni, és nem tűrt meg olyan régóta létező fogalmakat, mint „ég”, „Tao” és „fentről irányító Isten”. A KKP teljes mértékben tisztában volt vele, hogy amit tett, az az ég és a Tao ellen elkövetett bűn volt, ha a hagyományos kultúrát vesszük mértékadónak. Amíg a hagyományos kultúra létezik, az emberek nem fogják dicsőíteni a KKP-t a kiválóságáért, nagyszerűségéért és kifogástalanságáért. A tudósok folytatnák azt a hagyományt, hogy „életüket kockáztatva intik az uralkodót”, és „életük árán is fenntartják az igazságosságot”[23], és a népet az uralkodók fölé helyezik. Ezért az emberek nem válnának a KKP bábjaivá, és a KKP nem tudná egységesíteni a tömegek gondolatait.
A hagyományos kultúrának az ég, föld és természet iránti tisztelete akadályt jelent a KKP számára, aki a „természet ellen folyó harcot” hirdeti, hogy „megváltoztassa az eget és a földet”. A hagyományos kultúra értékeli az emberi életet, és azt tanítja, hogy minden olyan helyzetet, amely az emberi életet érinti, a legnagyobb gondossággal kell kezelni. Ez a felfogás akadályává vált a KKP tömeges népirtásának és terrorrendszerének. A hagyományos kultúrának az égi Taóról szóló erkölcsi modellje akadályozná, hogy a KKP manipulálja az erkölcsi elveket. Ezek az okai, hogy a KKP ellenségként vette a hagyományos kultúrát a hatalma fenntartásában.
1.4 A hagyományos kultúra megkérdőjelezi a KKP uralmának a jogosságát
A hagyományos kínai kultúra hisz Istenben és az ég parancsában. Szót fogadni az ég parancsának azt jelenti, hogy az uralkodóknak bölcsnek kell lenniük, követniük kell a Taót és összhangban kell lenniük a sorssal. Elfogadni az istenhitet annyit jelent, mint elfogadni, hogy az emberi tekintély forrása az égben nyugszik.
A KKP uralkodó elvei elvetik Istent, és a hatalmat teljes mértékben az ember kezébe adják át: „Fel, fel, ti rabjai a földnek,/fel, fel, te éhes proletár!/A győzelem napjai jönnek,/rabságodnak vége már./A múltat végképp eltörölni/rabszolgahad indulj velünk!/A föld fog sarkából kidőlni:/Semmik vagyunk, s minden leszünk!”[24]
A KKP a történelmi materializmust hirdeti, kijelentve, hogy a kommunizmus a földi paradicsom, és az ahhoz vezető út a „proletariátus élcsapatának”, azaz a kommunista pártnak a vezetésétől függ. Az istenhit félreérthetetlenül megkérdőjelezi a KKP uralmának a jogosságát.
2. Hogyan teszi tönkre szándékosan a KKP a hagyományos kultúrát?
Mindennek, amit a KKP tesz, politikai okai vannak. Hogy megerősítse, megtartsa és megszilárdítsa az önkényuralmát, a KKP-nak az emberi természetet a romboló pártszellemmel kell felcserélnie, a hagyományos kínai kultúra helyébe a párt megtévesztést, erkölcstelenséget és harcot hirdető kultúrájának kell lépnie. Ez a megsemmisítés és felcserélés nemcsak a kézzel fogható kulturális emlékek, a történelmi helyek és az ősi könyvek ellen irányul, amelyek hagyományos világ-, élet- és erkölcsi szemléletet nyújtanak, hanem kiterjed az emberi élet minden más területére is, a tettekre, a gondolatokra és az életmódra. Ugyanakkor a KKP a jelentéktelen és felszínes kulturális megnyilvánulásokat lényegnek nevezi és ezt a lényeget tűzi a zászlajára. A párt megőrzi a hagyomány látszatát, felcseréli annak jelentését, ezzel megtéveszti az embereket és a nemzetközi közösséget, és a hagyományos kínai kultúra folytatásának és fejlesztésének látszatát kelti.
2.1 A három vallás egyszerre történő elfojtása
Mivel a hagyományos kínai kultúra a konfucianizmusban, a taoizmusban és a buddhizmusban gyökerezik, a KKP első lépése a hagyományos kultúra megsemmisítésére az volt, hogy felszámolja az isteni elvek megnyilvánulásait az emberi világban, kiirtva ezzel a nekik megfelelő három vallást, amely ezeket az elveket képviseli.
Mindhárom fő vallás, a konfucianizmus, a taoizmus és a buddhizmus is, különböző történelmi időszakokban már áldozatául esett az elpusztítására irányuló törekvéseknek. Ha a buddhizmust vesszük példaként, a buddhizmus négy alkalommal szenvedett el ilyen megpróbáltatásokat a történelem folyamán, amelyek San Wu Yi Zong néven váltak ismertté a történelemben (négy kínai császár üldözte a buddhizmus híveit). Taiwu [25], az északi Wei-dinasztia császára (386-534), Wuzong [26], a Tang-dinasztia császára (618-907), mindketten a buddhizmus elfojtásával akarták a taoizmust uralkodó vallássá tenni. Wu [27], az északi Zhou-dinasztia császára (557-581) mind a taoizmust, mind a buddhizmust el akarta törölni a konfucianizmusnak hódolva. Shizong [28] a késői Zhou-dinasztia császára (951-960) a buddhizmus megsemmisítését tűzte ki célul csak azért, hogy a buddhista szobrokból pénzt veressen, a taoizmust és a konfucianizmust azonban nem bántotta.
A KKP az egyetlen olyan önkényuralom, amely mindhárom vallás megsemmisítését vette célba.
Nem sokkal azután, hogy a KKP létrehozta a kormányát, megkezdte a templomok lerombolását, és a szent iratok elégetését. A buddhista szerzeteseket és apácákat arra kényszerítette, hogy térjenek vissza a világi életbe. Nem történt ez másként más vallások esetében sem. Az 1960-as évekre alig maradt néhány szenthely. A nagy kulturális forradalom még nagyobb katasztrófát jelentett kulturális és vallási szempontból, amely kampányában a „négy régi” [29], azaz a régi eszmék, régi kultúra, régi hagyományok és régi szokások eldobását hirdette.
Említsük példaként a Kínában épült első buddhista templomot, a Fehér Ló templomot (Bai Mai templom) [30], amelyet a korai keleti Han-dinasztia idején építettek Luoyang városától nem messze. A kínai buddhizmus bölcsőjeként, az alapító otthonaként tisztelik. A négy régi eldobása idején természetesen a Fehér Ló templom sem kerülhette el a fosztogatást.
„A Fehér Ló templomnak volt egy művészeti iskolája a templom közelében. A párttitkár a templomhoz vezette a parasztokat, hogy fosszák azt ki a forradalom nevében. A 18 Arhát 1000 éves agyagszobrait széttörték, a Beiye szentírást [31], amelyet egy kiváló indiai szerzetes hozott 2000 évvel azelőtt Kínába, elégették. A ritka kincsnek számító Jáde Lovat apró darabokra törték. Néhány évvel később Norodom Szihanuk, a száműzetésben élő kambodzsai király azzal a különleges kéréssel fordult a kínai vezetőkhöz, hogy tiszteletét szeretné tenni a Fehér Ló templomban. Csou En-laj, aki az akkori miniszterelnök volt, sebtében elrendelte, hogy szállítsák oda a pekingi császári palotában tárolt Beiye szentírást és a 18 Arhátnak a Qing-dinasztia idején készült szobrait, amelyek a pekingi Xiangshan parkban [32], a Kék Felhők templomban (Biyun templom) voltak találhatók. Ezzel a hamis cserével sikerült elkerülni a diplomáciai bonyodalmakat.”[33]
A kulturális forradalom 1966 májusában kezdődött. A forradalom valójában a kínai kultúra romboló módon történő forradalmasítását jelentette. 1966 augusztusában vette kezdetét a „négy régi” eldobása elmélet és futótűzként terjedve égette fel egész Kínát. A buddhista és taoista templomok, buddhista szobrok, történelmi helyek, kalligráfiák, festmények és antik tárgyak, mint a feudalizmus, kapitalizmus és revizionizmus emlékei a Vörös Gárda rombolásának az áldozataivá váltak.
Vegyük példaként a buddha-szobrokat. 1000 színes, mázas buddha-szobor volt a Hosszú élet-hegy tetején lévő domborműben a pekingi Nyári Palotában [34]. A „négy régi” eldobása után egyik sem maradt épen. Egyiknek sem maradt meg mind az öt érzékszerve egészben. Így volt ez nemcsak az ország fővárosában, hanem az egész országban. Még a távoli településeket sem kímélték.
„Vagy itt van például a Shanxi tartomány Dai megyéjében található Tiantai templom. Az északi Wei-dinasztia Taiyan időszakában építették 1600 évvel ezelőtt. Értékes szobrai és páratlan freskói voltak. Bár a templom a hegyoldalban a megyeszékhelytől meglehetős távolságban épült, a „négy régi” eldobásának végrehajtásában részt vevő emberek a nehézségekkel nem törődve, megtisztították a templomot a szobroktól és freskóktól… Vagy említhetjük akár a Shaanxi tartományban, Zhouzhi megyében lévő Louguan Templomot [35], ahol Lao-ce tartott előadásokat és híres könyvét, a Tao Te Kinget hagyta örökül 2500 évvel ezelőtt. A szónoki emelvény, mint középpont körül, ahol Lao-ce az előadásait tartotta, 10 li sugarú körben több mint 50 történelmi helyet találhatunk, beleértve a Bölcs Tiszteletének Templomát (Zhongsheng Gong), amelyet a Tang-dinasztiabéli Gaozu Li Yuan [36] épített, hogy tiszteletét fejezze ki az 1300 évvel azelőtt élt Lao-ce előtt. A Louguan Templomot lerombolták és a taoista papokat arra kényszerítették, hogy maguk is hagyják el a templomot. A taoista törvény szerint, ha valaki taoista szerzetes lesz, sohasem borotválhatja le a szakállát vagy vághatja le a haját. A taoista szerzeteseket erőszakkal vették rá, hogy levágják a hajukat és levegyék a taoista köntösüket és a népi közösségek [37] tagjaivá váljanak. Néhányuk feleségül vette valamelyik helyi paraszt lányát. A szent taoista helyeken a Shandong tartományban lévő Laoshan hegyen, a Legfőbb Békesség Templomában, a Legmagasabb Tisztaság Templomában, a Legfelső Tisztaság Templomában, a Doumu Templomban, a Huayan apácakolostorban, a Ningzhen Templomban, Guan Yu Templomában az isteni szobrokat, áldozati csészéket, buddhista tekercseket, szútrákat, kulturális emlékeket és templomi táblákat mind ízzé-porrá zúzták és elégették. A Jilin tartományban lévő Irodalom Temploma egyike a kínai konfucianizmus négy leghíresebb templomának. A „négy régi” eldobásának idején súlyosan megsérült.”[38]
2.2 A vallás megsemmisítésének különleges útja
Lenin azt mondta: „A legkönnyebb módja egy erőd bevételének, ha belülről tesszük azt.” A marxizmus-leninizmus unokáinak osztagaként a KKP természetesen megérti ezt.
A „mahájána Maháparinirvána-szútrában”[39] Sákjamuni buddha megjósolta, hogy halála után a démonok, mint szerzetesek és apácák reinkarnálódnak, hogy bomlasszák a Dharmát. Természetesen, nem tudjuk igazolni, mire célzott pontosan Sákjamuni Buddha, de a KKP egységfrontot alkotva néhány buddhistával valóban elkezdte megsemmisíteni a buddhizmust. Még néhány földalatti kommunista párttagot is küldtek, hogy beszivárogjanak a vallásba és belülről bomlasszák azt. A kulturális forradalom idején valaki megkérdezte Zhao Puchut, a Kínai Buddhista Szövetség alelnökét: „Ön tagja a kommunista pártnak. Miért hisz akkor a buddhizmusban?”
Sákjamuni buddha az igazi megvilágosodást a parancsolatokon, meditáción és bölcsességen keresztül érte el. Mielőtt a nirvánába ment, így tanította tanítványait: „Védjétek és tartsátok be a parancsolatokat. Ne eresszétek el és ne szegjétek meg őket.” Arra is figyelmeztetett: „Azok az emberek, akik megszegik a parancsolatokat, gyalázatosak lesznek az ég, a sárkányok, a szellemek és az istenségek szemében. Ördögi hírnevük messze és széles körben terjed. Amikor életük véget ér, a pokolban fognak szenvedni a karmájukért és elérik kérlelhetetlen végzetüket. Majd kijönnek, ahol éhes szellemek és állatok testében folytatódik a szenvedésük. Szenvedésük vég nélküli, reménytelen körforgás.”[40]
A politizáló buddhista szerzeteseknél süket fülekre találnak Buddha figyelmeztetései. 1952-ben a KKP képviselőket küldött, hogy vegyenek részt a Kínai Buddhista Szövetség alapító ülésén. A találkozón több buddhista kérte a buddhista parancsolatok érvénytelenítését. Kijelentették, hogy ezek a parancsolatok okozták több fiatal férfi és nő halálát. Néhány ember szót emelt az úgynevezett „vallásszabadságért, amely szerint a szerzetesek nősülhessenek és az apácák férjhez mehessenek, legyen joguk alkoholt inni és húst enni, és senki se avatkozhasson ebbe bele.” Xuyun mester is ott volt a találkozón, aki jól látta, hogy a buddhizmusnak saját kiirtásával kell szembenéznie. A buddhista parancsolatok és öltözet megőrzése érdekében szembeszállt ezekkel a javaslatokkal és indítványokkal. Pontosan ez a mester, Xuyun volt az, akit aztán megrágalmaztak, hogy ellenforradalmár. Bezárták a rendfőnök cellájába és megtagadták tőle az ételt és italt. Még a mellékhelyiségre sem mehetett ki a szobájából. Kötelezték, hogy adja át az aranyát, ezüstjét és a lőfegyverét. Amikor Xuyun azt válaszolta, hogy nem rendelkezik ezekkel, jól megverték. A koponyája megrepedt és vérzett, a bordái eltörtek. Ekkor Xuyun 112 éves volt. A rendőrök az ágyról a földre lökték. Amikor másnap visszamentek, látták, hogy Xuyun még mindig nem halt meg, ezért újra alaposan helybenhagyták.
Az 1952-ben alapított Kínai Buddhista Szövetség és az 1957-ben alapított Kínai Taoista Szövetség alapító okiratukban világosan lerögzítették, hogy a „népi kormány irányítása” alá tartoznak. Valójában ők az ateista KKP vezetése alatt állnak. Mindkét szövetség jelezte, hogy aktívan részt kíván venni a kormányzati politika létrehozásában, megalkotásában és végrehajtásában. Ezek a szervezetek teljes mértékben világi szervezetekké alakultak át. Azokat a buddhistákat és taoistákat, akik elkötelezettek maradtak és kitartottak a parancsolatok mellett, ellenforradalmároknak vagy gyanús szekták, titkos társaságok tagjaiként bélyegezték meg. A „buddhisták és taoisták megtisztításának” forradalmi szlogenje alatt ezeket az embereket börtönbe vetették, kényszermunkával próbálták őket rávenni nézeteik megváltoztatására, sőt néhányukat ki is végezték. A Nyugatról elterjedt vallásokat, a kereszténységet és a katolicizmust sem kímélték.
„Az 1958-ban megjelent Hogyan üldözte a KKP a keresztényeket c. könyv statisztikai adatai szerint csupán a nyilvánosságra került dokumentumok alapján a lelkészek közül, akiket földtulajdonlással vagy rendzavarással gyanúsítottak meg, 8.840-et megöltek, 39.200-at munkatáborba küldtek; a lelkészek közül, akiket ellenforradalmárként vádoltak meg, 2.450-et megöltek és 24.800-at munkatáborba küldtek.”[41]
Kétségtelen, hogy a vallások utat mutatnak az embereknek, hogy elszakadhassanak az evilági életüktől és önműveléssel foglalkozzanak. Hangsúlyozzák a „másik partot” (a teljes megvilágosodás partját) és a „mennyországot”. Sákjamuni egy indiai herceg volt. Feladta a trónt, hogy megtalálja a muktit [42], azt az állapotot, amelyben az ember eléri a magasabb bölcsességet, az elme békéjét, a teljes megvilágosodást és a nirvánát [43]. Az erdős hegyek közé ment, hogy szorgalmasan fejlessze magát. Mielőtt Jézus megvilágosodott, „magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.”[44] Ezzel nem tudta elcsábítani Jézust. A politizáló szerzetesek és papok, akik egységfrontot alkottak a KKP-val, hazugságok és csalások sorát gondolták ki, mint a „világi buddhizmus”, „a vallás igaz és a szocializmus is az”, „nincsen semmilyen ellentmondás e part és a másik között”. Buzdították a buddhistákat és a taoistákat, hogy hajszolják a boldogságot, a hírnevet, a pompát, a gazdagságot és a rangot, és változtassanak a vallási doktrínákon és azok jelentésén.
A buddhizmus tiltja a gyilkosságot. A KKP úgy ölte meg az embereket az ellenforradalmárok elnyomása [45] idején, mintha csak legyeket csapott volna agyon. A politizáló szerzetesek kisütöttek egy mentséget, hogy „az ellenforradalmárok megölése könyörületből történik”. Az USA agressziója elleni háború és Korea segítése [46] idején szerzeteseket küldtek a frontvonalra, hogy öljenek.
Vagy vegyük a kereszténység üldözését példaként. 1950-ben Wu Yaozong [47] létrehozta a „Három Ön” egyházat: önigazgatás, önfenntartás és önterjesztés. Kijelentette, hogy szakítanak az imperializmussal és csatlakoznak az USA agressziója elleni és Korea segítésének a háborújához. Wu Yaozong egyik barátja megtagadta, hogy csatlakozzon a „Három Ön” egyházhoz és ezért 20 évet töltött börtönben. Mindenféle kínzást és megaláztatást kellett elviselnie. Amikor megkérdezte Wu Yaozong-ot: „Hogy tekintesz Jézus csodatételeire?”, Wu azt felelte: „Elvetem mindet.”
Ha valaki nem ismeri el Jézus csodatételeit, nem ismeri el Jézus mennyországát. Hogy lehet valaki keresztény, ha nem ismeri el, hogy Jézus mennyországába kerül? Ugyanakkor Wu Yaozong a „Három Ön” egyház alapítója, tagja lett a Politikai Tanácsadó Konferencia állandó bizottságának. Amikor belépett a Népi Nagy Csarnokba [48] láthatóan teljesen megfeledkezett Jézus szavairól: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat.” (Máté, 22:37-38) „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.” (Máté, 22:21) [49]
„A KKP elkobozta a templomok tulajdonát, és arra kényszerítette a szerzeteseket és az apácákat, hogy a marxizmus-leninizmust tanulják, hogy így átmossa az agyukat, sőt még munkára is kényszerítette őket. Például van egy buddhista műhely a Zhejiang tartománybeli Ningbo városában. Több mint 25.000 szerzetesnek és apácának kellett ott dolgoznia. Ami még abszurdabb, a szerzeteseknek és az apácáknak meg kellett házasodniuk, hogy ezzel is bomlasszák a buddhizmust. Egy másik példa: 1951-ben nem sokkal a nőnap, március 8-a után a Hunan tartománybeli Changsha városában található Nőszövetség megparancsolta az apácáknak, hogy néhány napon belül menjenek férjhez. Ráadásul a fiatal, életerős szerzeteseknek be kellett lépniük a hadseregbe és a csatatérre küldték őket ágyútölteléknek.”[50]
Különböző vallási csoportok estek szét a KKP brutális elnyomása miatt Kínában. A buddhizmus és a taoizmus vezetőit elhallgattatták. A többiek közül sokan visszatértek a világi életbe, és így el tudtak rejtőzni a Kommunista Párt azon tagjai elől, akik arra szakosodtak, hogy felvegyék a reverendát, a taoista papi hosszú köpenyt és eltorzítsák a taoista szabályokat, a buddhista szentírásokat, a Szent Bibliát és igazolásokat keressenek a KKP tetteire az írásokban.
2.3 A kulturális emlékek megsemmisítése
A kulturális emlékek elpusztítása fontos szerepet játszik a KKP hagyományos értékek megsemmisítésére vonatkozó törekvésében. A „négy régi” eldobása idején rengeteg könyv, kalligráfia és festmény vált a lángok martalékává vagy tépetett szét foszlányokká, köztük olyanok, amelyekből csak egy példány létezett az egész világon, és ritka kincsnek számítottak. Zhang Bojun például egy régi, 10.000 könyvből álló családi gyűjteménnyel rendelkezett. A Vörös Gárda tagjai begyújtottak velük, hogy a tűz mellett melegedjenek. Ami megmaradt, azt zúzdába küldték, és péppé sajtolták.
Hong Qiusheng, a festmények és kalligráfiák keretezésének és kötésének szakértője, akit a történelmi kalligráfiák és festmények „csodadoktoraként”is ismertek, számtalan világszínvonalú műalkotást keretezett be, mint például Huizong [51], a Song császár tájképfestményét, Su Dongpo [52] bambuszfestményeit, valamint Wen Zhengming [53] és Tang Bohu [54] festményeit. Több évtized alatt a nemzeti gyűjtemény számára gyűjtötte össze, mentette meg az ősi kalligráfiák és festmények százait. A kalligráfiákat és festményeket, amelyeket fáradságot nem kímélve gyűjtött össze, „négy réginek” minősítették és tűzbe vetették. Hong úr könnyes szemmel mondta: „Sokáig tartott, amíg elégett ez a több mint 50 kg kalligráfia és festmény.”
„Amíg a világi dolgok jönnek-mennek,
Ősi, modern, ide-oda,
A folyók és hegyek változatlanul tündökölnek
Még mindig szemtanúi ennek az ösvénynek.”[55]
Ha a mai kínai nép még mindig emlékezne a történelmére, valószínűleg másképp érezne, amikor Meng Haorannak ezt a versét idézi. A híres hegyek és folyók övezte történelmi helyeket lerombolták, köddé váltak a „négy régi” eldobása idején. Nemcsak az Orchidea Pavilon semmisült meg, ahol Wang Xizhi [56] írta a „Prológus az Orchidea Pavilonban alkotott versgyűjteményhez” című híres művét [57], még Wang Xizhi sírját is szétrombolták. Wu Cheng’en [58] korábbi rezidenciáját Jiangsu tartományban lerombolták; Wu Jingzi [59] egykori rezidenciáját Anhui tartományban összetörték; a kőtáblát, amelyen Su Dongpo kézírása volt látható: „A részeg öregember pavilonja”[60], a fiatal forradalmárok[61] feldöntötték, és a kövön lévő karaktereket levakarták.
A kínai kultúra lényegét évezredek során örökölték és gyűjtötték össze. Amit leromboltak, már nem lehet visszaállítani. A KKP durván szétverte őket a „forradalom” nevében. Miután egyszer már sóhajtoztunk a régi Nyári Palota fölött, amely a paloták palotájaként vált ismertté, és amelyet felgyújtottak Franciaország és Nagy-Britannia szövetséges erői, és már sirattuk a támadók által tönkretett, erőfeletti munkát igénylő „Yongle Enciklopédiát”[62], hogyan is gondolhattuk volna, hogy a KKP által okozott pusztítás sokkal szélesebb körű lesz, hosszabban tartó, és alaposabb, mint amit bármilyen külföldi invázió okozott?
2.4 A hit lerombolása
Azonfelül, hogy a KKP lerombolta a vallás és kultúra anyagi formáit, minden ügyességét felhasználta, hogy romba döntse az emberek hit és kultúra útján létrejött lelki identitását.
Vegyük példának az etnikai meggyőződést. A KKP úgy tekintett a hui muszlimok tradícióira, mint a „négy régi” eldobásának egyikére, amely csupán régi gondolatokból, régi kultúrából, régi hagyományokból, régi szokásokból áll. A KKP húsevésre kényszerítette a hui etnikai csoportot. A muszlim parasztoknak és mecseteknek disznókat kellett nevelniük, és minden gazdaságnak évente két malaccal kellett ellátni az országot. A Vörös Gárda különleges kegyetlenséggel elkövetett tettei egyike, hogy emberi ürülék fogyasztására kényszerítette a Panchen lámát, a második legmagasabb tibeti élő Buddhát, miközben a Heilongjiang tartománybeli Harbinban lévő Jile buddhista templom három szerzetesére ráparancsoltak, hogy egy posztert tartsanak a kezükben a következő felirattal: „Pokolba a szútrákkal, tele vannak szarral.”
1971-ben Lin Biao, a KKP Központi Bizottságának alelnöke állítólagosan sikertelenül magához akarta ragadni a hatalmat, és amikor el akart szökni Kínából, megölték. Minderről azt a közleményt tették közzé, hogy Lin Biao repülője Mongóliában, Undurkhan közelében lezuhant. Később Lin pekingi rezidenciáján, Maojiawanban találtak néhány Konfuciusztól származó idézetet. A KKP erre ádáz támadásba kezdett, kritizálva Lin Biaót és a konfucianizmust. Egy író, akinek írói álneve Liang Xiao [63] volt, cikket jelentetett meg a Vörös Zászló c. újságban, a KKP vezető lapjában, „Ki az a Konfuciusz?” címmel. A cikk Konfuciuszt őrültként mutatja be, aki megtévesztő és fondorlatos demagógiával akarta visszafordítani a történelmet. Ezt egy sor karikatúra és dal követte, amelyek Konfuciuszt démonizálták.
Ily módon hullott porba a vallás és a kultúra méltósága és szentsége.
2.5 A vég nélküli pusztítás
Az ősi Kínában a központi kormányzás csak a megyei szabályozásra terjedt ki, amely alatt a patriarchális nemzetségek megtarthatták autonóm felügyeletüket. Így a kínai történelemben a pusztítás, mint például Qin Shi Huang császár rendelete Konfuciusz könyveinek az elégetéséről és a konfuciánus tudósok eltemetéséről, vagy az 5. és 10. század között a buddhizmus felszámolására irányuló négy mozgalom egy irányban zajlott, felülről lefelé, és ezért nem sikerült teljes mértékben kiirtani a buddhizmust.
Ezzel összevetve, a KKP-nak sokkal messzebb sikerült eljutnia a társadalom felügyeletében. A KKP által felbujtott kamasztanulók egy széles néprétegekre kiterjedő mozgalom keretében spontán lelkesedéssel dobták el a „négy régit”. A KKP a falvak szintjén pártsejteket hozott létre és ezek segítségével szorosan tudta ellenőrizni a társadalmat, így azon törekvése, hogy eldobja a „négy régit” kihatott az ország összes pontján lévő minden emberre.
A KKP messze tovább jutott azoknál az uralkodóknál, akik a kínai történelem során erőszakot alkalmaztak a nép ellen, elvetve és démonizálva mindazt, amit az emberek a legszebb és legszentebb dolognak tartanak. A szellem tönkretétele sokkal rombolóbb és a hatása sokkal tovább tarthat, mint csupán a fizikai megsemmisítés.
2.6 Az értelmiség megreformálása
A kínai írásjegyek az 5000 éves civilizáció lényegét testesítik meg. Alakjuk, kiejtésük, idiómáik, történeteik mély kulturális jelentéseket tükröznek. A KKP nem csupán egyszerűsítette a kínai írásjegyeket, de megpróbálta a latin pinyinnel helyettesíteni, ami a kínai írásból és nyelvből eltüntetne minden kulturális tradíciót. De később feladta, mert valóban lehetetlen volt megvalósítani. A kínai értelmiségiek, akik a hagyományos kultúrát is örökölték, nem voltak olyan szerencsések, ki voltak téve a megsemmisítésnek.
1949 előtt Kínában az értelmiségiek száma kétmillió volt. Habár közülük néhányan nyugati országokban tanultak, ők is megörökölték a konfuciánus eszméket. A KKP sosem fáradt bele az értelmiségiek ellenőrzésébe, mivel a hagyományos tanult osztály tagjaiként az ő gondolkodásmódjuk nagy szerepet játszott az egyszerű emberek nézeteinek formálásában.
1951 szeptemberében a KKP egy nagyarányú „gondolkodási reformmozgalmat” indított el a Pekingi Egyetemen. Az értelmiségiektől megkövetelte, hogy „ismerjék be a történelmi hibáikat, hogy ezzel megtisztuljanak az ellenforradalmár elemektől.”[64]
Mao Ce-tung sohasem szerette az értelmiségieket. Egyszer azt mondta: „Nekik (az értelmiségieknek) tisztában kell lenniük annak igazságával, hogy sok úgynevezett értelmiségi műveletlen, és az egyszerű munkások és parasztok néha többet tudnak, mint ők maguk.”[65] „A munkásokkal és parasztokkal összehasonlítva, a megreformálatlan értelmiségiek nem tiszták, és a legutóbbi elemzések szerint a munkások és parasztok a legtisztább emberek, annak ellenére, hogy a kezük koszos és a lábuk tehéntrágyától piszkos.”[66]
A KKP különböző vádakkal kezdte meg az értelmiség üldözését, kezdve Wu Xun [67] 1951-es kritizálásától, hogy „koldulással vezeti az iskolákat”, egészen Mao Ce-tung 1955-ös személyes támadásáig Hu Feng [68] ellen, mint ellenforradalmár ellen. Először az értelmiséget még nem kategorizálták úgy, mint egy reakciós osztályt, de 1957-ben több vallási csoport is megadta magát az egységfront mozgalmon keresztül, így a KKP az energiáját teljes mértékben az értelmiség ellen fordíthatta. Ezzel elindult az anti-jobboldali mozgalom.
1957 februárjában kihirdette a „Virágozzék száz virág, versenyezzen száz gondolati iskola!” jelszót, és felszólította az értelmiségieket, hogy mondják el kritikai meglátásukat és javaslataikat a pártnak, azt ígérve, hogy ezt semmiféle megtorlás nem követi. Azok az értelmiségiek, akik az elnyomás, az ellenforradalmárok elleni tisztogatás és a totalitárius vezetés miatt elégedetlenek voltak a párttal és azzal, hogy a párt olyan területeken is szabályokat vezet be, amelyekhez nem ért, mint például: tudomány, filozófia, kultúra, művészetek, azt gondolták, hogy a KKP hirtelen nyitott és toleráns lett. Elmondták az érzéseiket, és a kritikájuk egyre erősebb lett.
Évekkel később, sokan azt hitték, hogy Mao Ce-tung csak azután kezdte támadni az értelmiségieket, miután megelégelte a túlzottan harsány kritikájukat. Az igazság, mint kiderült, teljesen más volt.
1957. május 15-én Mao Ce-tung írt egy cikket, amelynek címe az volt, hogy „A dolgok kezdenek megváltozni”, ami a párttisztviselők körében keringett. A cikk kijelentette: „A jobboldaliak nagyon hevesen viselkednek az utóbbi időben. Szeretnének egy 7-es erősségű tájfunt kavarni, és ezzel szeretnék megsemmisíteni a KKP-t.”[69] Erre azok a hivatalnokok, akik közömbösek voltak a „Virágozzék száz virág, versenyezzen száz gondolati iskola!” kampány iránt, hirtelen aktívakká váltak. Zhang Bojun, a Demokratikus Liga alelnöke, a KKP Központi Szervezeti Osztályának vezetője, hamarosan egyike lett az áldozatoknak. Zhang lánya részletesen beszámolt arról, hogyan lett apja a jobboldaliak egyike „A múlt nem tűnik el, mint a füst” c. memoárjában. Li Weihan, a KKP Egységfront Munkaügyi Részlegének feje, egy gyűlésre hívta Zhang Bojunt, hogy megvitassák, hogyan javítsanak a KKP-n. Zhangot az első sorban lévő kanapéra ültették. Zhang nem tudva, hogy ez csapda, kifejtette kritikáját a KKP-ról. Zhang lánya szerint „Li Weihan nyugodtnak tűnt. Zhang azt gondolta, hogy Li egyetért azzal, amit mondott. Senki sem tudta, hogy Li elégedetten szemléli, ahogy a vad beleesik a csapdába.” A gyűlés után, Zhangot Kína első számú jobboldalijának kiáltották ki.
Egy sor 1957-es olyan dátumot említhetünk, amikor értelmiségiek javaslatokat tettek és beszédeket tartottak, amelyek kritikát és különböző indítványokat tartalmaztak. Néhány közülük: Május 21-én Zhang Bojun: „Politikai Tervezési Intézet”. Május 22-én Long Yun: „Abszurd Szovjetellenes Nézetek”. Május 22-én Luo Longji: „Rehabilitációs Bizottság”. Május 30-án Lin Xiling beszéde a Pekingi Egyetemen: „A KKP feudalista szocializmusának kritikája”. Május 31-én Wu Zuguang: „A pártnak abba kell hagyni a művészetek vezetését”. Június 1-jén Chu Anping: „A Párt uralkodik a világon”. Mindezeket a javaslatokat és beszédeket kiprovokálták, miközben Mao Ce-tung már fente a henteskését.
Ezeket az értelmiségieket később, ahogy előre látható volt, jobboldaliaknak bélyegezték meg. Kínában több mint 550.000 értelmiségit bélyegeztek meg jobboldalinak és hajtottak végre megtorlásokat ellenük.
A kínai hagyomány úgy tartotta, hogy „a tudósokat meg lehet ölni, de nem lehet megalázni”. A KKP képes volt a legteljesebb megaláztatást mérni az értelmiségiekre úgy, hogy megtagadták tőlük a túlélés jogát, ha nem fogadták el a megaláztatást. Sőt ez a családjukra is kihatott. Többen az értelmiségiek közül megadták magukat és bemártottak másokat, hogy mentsék az életüket. Azokat, akik nem hajoltak meg és nem alázkodtak meg, megölték, példaként szolgálva, hogy más értelmiségieket terrorizálhassanak.
A hagyományos „tudós osztályt”, a társadalmi erkölcs példaképét eltávolították.
Mao Ce-tung büszkén mondta az eredményeiről: „Mivel dicsekedhetett Qin Shihuang császár? Ő csupán 460 konfuciánus tudóst ölt meg, mi azonban az értelmiség 46.000 képviselőjét. Az ellenforradalmárok elnyomása idején nem öltük-e meg az ellenforradalmár értelmiségieket is? Vitatkoztam demokráciapárti emberekkel, akik azzal vádoltak minket, hogy úgy cselekedtünk, mint Qin Shihuang császár. Azt mondtam nekik, hogy nincs igazuk. Mi százszor leköröztük őt.”[70]
Valójában Mao többet tett, mint hogy csak megölte az értelmiségieket. Szétzúzta az elméjüket és a szívüket.
2.7 A kultúra látszatának keltése a hagyomány megőrzésének látszatával, de a tartalom megváltoztatásával
Miután a KKP bevezette a gazdasági reformot és meghirdette a nyitott ajtó politikáját, több templomot is újjáépített, buddhista és taoista templomokat egyaránt. Templomi vásárokat szerveztek Kínában és kulturális vásárokat Kína határain kívül. Ez volt a KKP utolsó próbálkozása, hogy kihasználja és megsemmisítse a hagyományos kultúrát. Egyrészt az emberi természetben rejlő jóság, amelyet a KKP nem tudott felszámolni, a „pártkultúra” csődjéhez vezet. Másrészt a KKP fel akarta használni a hagyományos kultúrát, hogy kozmetikázza a saját arcát és elfedje a csalás, gonoszság, és erőszak ördögi természetét.
A kultúra lényege a belső erkölcsi jelentése, miközben a felszínes formái csak szórakoztató értékekkel bírnak. A KKP a kultúra olyan felszínes elemeit állította vissza, mint a szórakoztatás, hogy elfedje a valós célját, azaz az erkölcs megsemmisítését. Nem számít, hogy hány művészeti és kalligráfia-kiállítást szervezett a KKP, hány sárkány- és oroszlántáncos kulturális fesztivált rendezett, hány gasztronómiai fesztiválnak volt a házigazdája, hány klasszikus művészeti emléket épített újra, a Párt csupán a felszínes látszatot állította vissza, nem a kultúra lényegét. A KKP csak egyetlen célból támogatta a kulturális eseményeket Kínában és Kína határain túl, hogy megőrizze politikai hatalmát.
Vegyük ismét a templomokat példaként. A templomok az önművelés helyeit jelentették az emberek számára. A templomon belül az emberek harangokat hallanak reggel és dobokat napnyugtakor, égő olajlámpák fényében fejezik ki tiszteletüket Buddha iránt. A hétköznapi emberi társadalomban élő emberek gyónhatnak és imádkozhatnak a templomban. A tiszta szív, amely semmit sem hajszol, különösen fontos a művelésben. A komoly és ünnepélyes környezet elengedhetetlen a gyónáshoz és az istentisztelethez. Ezeket a szent helyeket azonban turistalátványosságokká alakították, hogy minél több gazdasági hasznot hozzanak. Azok közül az emberek közül, akik ma látogatják a templomokat, hányan jöttek közvetlenül fürdés után vagy miután ruhát cseréltek, hogy megtisztítsák magukat? Hányan jöttek valóban őszinte és tiszteletteljes szívvel Buddha elé, hogy elmélkedjenek a bűneikről?
Visszaállítani a hagyományos kultúra látszatát, valójában azonban megsemmisíteni annak belső jelentését – ez a KKP taktikája, ami megzavarja az embereket. Legyen az buddhizmus, vagy bármely más vallás vagy valamely belőlük eredő kulturális forma, a KKP teljesen ledegradálta saját céljainak az eléréséért.
3. Pártkultúra
Miközben a KKP az állandó politikai mozgalmakkal megsemmisítette a hagyományos félisteni kultúrát, csöndben létrehozta a saját kultúráját. A pártkultúra átformálta az idősebb nemzedéket, megmérgezte a fiatalokat és hatással volt a gyerekekre is. Hatása mély és széles körű. Amikor sokan fel akarták tárni a KKP elvetemültségét, nem tudtak mit tenni, át kellett venniük a párt jóról és rosszról alkotott gondolkodásmódját, elemzési módszerét, a KKP által kifejlesztett szókincset, amely elkerülhetetlenül hordozza a pártkultúra lenyomatát.
A pártkultúra nem csupán megörökölte és elmélyítette a külföldön született marxizmus-leninizmus kultúrájának a gonoszságát, hanem ügyesen kombinálta a több ezer éves kínai kultúra negatív elemeit az erőszakos forradalommal és a pártpropaganda osztályharcról szóló filozófiájával. Ezekhez a negatív elemekhez sorolhatjuk a belső hatalmi harcot a császári udvarban, a személyes érdekeket szolgáló klikkek kialakítását, a rosszindulatú politikai trükközést, a piszkos taktikákat és az összeesküvéseket. Az utóbbi évtizedekben a saját fennmaradásáért folytatott küzdelemben a KKP jellemvonásai, azaz a csalás, a gonoszság és az erőszak, egyre jobban gazdagodtak, kifinomultak és továbbfejlődtek.
A despotizmus és a diktatúra a pártkultúra jellemzői. Ez a kultúra szolgálja a politikai kampányait és az osztályharcát. A pártkultúra következő négy aspektusa képez egy „humanitárius” és „kulturális” környezetet a KP diktatúrájának és terrorjának.
3.1 Az uralkodás és az ellenőrzés aspektusa
3.1.1 Az elszigeteltség kultúrája
A kommunizmus kultúrája egy elszigetelt monopólium a gondolat, a szólás, a gyülekezés és a hit szabadsága nélkül. A KKP uralkodásának a mechanizmusa nagyon hasonlít egy hidraulikus rendszerre, amely a magas nyomástól és a szigeteléstől függ. Egy kis rés is az egész rendszer összeomlásához vezet. Például a párt nem volt hajlandó tárgyalni az egyetemistákkal június 4-én [71], attól tartva, hogy a kis résből víz szökell fel, és a munkások, parasztok, értelmiségiek és katonák szintén tárgyalásokat követelnek. Következésképpen Kína elmozdult volna a demokrácia irányába, aminek következtében az egypártrendszerű diktatúra kifogásolhatóvá válik. Inkább gyilkossághoz folyamodtak, mintsem hogy teljesítsék a diákok kérését. A jelenleg működő internet-blokád is a KKP által alkalmazott egyik taktika, amellyel a párt meg akarja akadályozni, hogy az emberek „tiltott információkhoz” jussanak.
3.1.2 A terror kultúrája
Az elmúlt 55 évben a KKP terrort alkalmazott, hogy elnyomja az emberek gondolatait. Korbácsot és henteskést forgatott a kezében. Az emberek sosem tudták, mikor éri őket egy előre nem látott szerencsétlenség. A félelemben élő ember engedelmes. A demokrácia szószólói, az önálló gondolkodók, a rendszeren belüli szkeptikusok és a különböző spirituális csoportok tagjai a társadalom megfélemlítését szolgálva a gyilkolás célpontjaivá váltak. A párt csírájában el akarja fojtani az ellenzéket.
3.1.3 Az általános ellenőrzés kultúrája
A KKP ellenőrzése a társadalom felett mindenre kiterjed, beleértve a háztartások nyilvántartási rendszerét, a szomszédsági bizottságok rendszerét, a pártbizottságok struktúráját minden szinten, „a pártsejtek a vállalatok szintjén jönnek létre”, „minden egyes falunak megvan a maga pártsejtje”, „a párt és a Kommunista Ifjúsági Liga tagjai rendszeres tevékenységet folytatnak”, stb. A KKP ennek megfelelően egy sor szlogent is népszerűsített. Néhány példa: „Őrizd a saját ajtódat és figyeld a szomszédodat.”, „Akadályozd meg a szomszédodat, hogy petíciót nyújtson be a kormányhoz.”, „Kivétel nélkül alaposan hajtsátok végre az elszámoltathatósági és felelősségi rendszert; szigorú figyelés és ellenőrzés; vegyétek komolyan a fegyelmet és a szabályokat és biztosítsatok 24 órás megelőző és ellenőrző intézkedéseket.” „A 610-es iroda [72] felügyeleti bizottságot hoz létre, hogy véletlenszerű időközönként ellenőrizze és figyelemmel kísérje az egyes régiók és munkaegységek tevékenységeit.”
3.1.4 A vádaskodás kultúrája
A KKP teljesen figyelmen kívül hagyta a jogállamiság elvét a modern társadalomban, és erőteljesen folytatta a vádaskodás politikáját. Üldözte azoknak a rokonait, akiket földbirtokosoknak, gazdagoknak, reakciósoknak, veszélyes elemeknek és jobboldaliaknak bélyegzett meg. Javasolta az osztály-eredet elméletet [73]. Ma például a következő politikát alkalmazza: „Ha a rossz vezetés és a nem megfelelő intézkedések miatt a Fálun Gong követői sikeresen elutazhatnak Pekingbe és bajt okoznak, a felelős vezetőket nyilvánosan megrovásban részesítik. Ha a helyzet komolynak bizonyul, fegyelmi büntetést szabnak ki.” „Ha valaki gyakorolja a Fálun Gongot, az egész családot elbocsátják.” „Ha egy alkalmazott gyakorolja a Fálun Gongot, az összes alkalmazott bónuszát törlik” stb. A KKP diszkriminatív politikát is folytat, amely a gyermekeket a „nevelhető” kategóriába, valamint az „öt fekete osztályba” (földbirtokosok, gazdagok, reakciósok, rossz elemek és jobboldaliak) sorolta. A Párt támogatta a párttal való összhangot, és doktrínáját a családi lojalitás fölé helyezte. Létrehozták az egyéni és szervezeti levéltár rendszerét, ahol rögzítették minden embernek a politikai aktivitását egész életén keresztül. Egy olyan rendszer is létezett, amely követi a kádereket az új lakóhelyükön. Az embereket arra ösztönözték, hogy leplezzék le egymást, és azokat, akik elérték ezt a célt, a Párt megjutalmazta.
3.2 A propaganda aspektusai
3.2.1 Az egy hang kultúrája
A kulturális forradalom idején Kínát elárasztották különböző jelszavakkal: „A felsőbb utasítások”, „(Mao) egyetlen mondata tízezer mondat erejét foglalja magában, és mindegyik igazság”. A tömegkommunikációs eszközök a pártot dicsőítették és támogatták. Szükség esetén a bármely szinten lévő párt- és kormányvezetőknek, katonáknak, munkásoknak, a fiatalok szövetsége képviselőinek, a nőszervezeteknek támogatásukról kellett biztosítaniuk a pártot. Mindenkinek át kellett esnie ezen a rideg tapasztalaton.
3.2.2 Az erőszak kultúrájának az elősegítése
A pártkultúra másik fontos vonása az erőszak bevetése. Mao Ce-tung egyszer így nyilatkozott: „Lehetséges-e, hogy 800 millió ember harc nélkül létezzen?” Csiang Cö-min így biztatta a rendőrséget a Fálun Gong üldözésére: „Senki sem kap büntetést, ha agyonver Fálun Gong-gyakorlókat.” A KKP a „totális háborút” támogatja, „az atombomba csak egy papírtigris, ha meghal a lakosság fele, a másik fele a romokból is helyreállítja hazánkat”.
3.2.3 A gyűlölet szításának a kultúrája
A KKP megkövetelte, hogy az „emberek ne feledkezzenek meg a szegény osztályok szenvedéseiről, és emlékezetükben tartsák a vérben és könnyben lévő gyűlölködést.” Az osztályellenségekkel szembeni kegyetlenséget a KKP erényként állítja be. Ugyanezt a kegyetlenséget találhatjuk a híres, modern operában: „Töltsétek el magatokat gyűlölettel. A szívetekben lévő gyűlölet ki fog hajtani.”[74]
3.2.4 A hazugság és megtévesztés kultúrája
Minden kijelentés hazugság, mint például: „az egy múra jutó termény túlhaladta a tízezer jint”, a „nagy ugrás” idején (1958). „Senkit sem öltek meg a Tienanmen téren 1989 június 4-én”, és a 2003-ban kihirdetett: „Teljes mértékben ellenőrzésünk alatt tartjuk az atipikus tüdőgyulladást.” Nemrég olyan kijelentések hangzottak el, mint: „a mai a legjobb idő Kínában az emberi jogok szempontjából” és a „három képviselet”.
3.2.5 Az agymosás kultúrája
A KKP sok jelszót talált ki, hogy átmossa az emberek agyát. „A Kommunista Párt nélkül nem lenne új Kína”, „az ügyünket irányító központi erő a Kínai Kommunista Párt, és a gondolkodásunkat irányító elméleti alap a marxizmus-leninizmus”[75], „Szigorúan tartanunk kell magunkat a párt Központi Bizottsága (KB) vonalához”, „Teljesítsétek a Párt parancsait akkor is, ha nem értitek őket, minden esetben teljesítsétek, és miközben a parancsokat teljesítitek, elmélyül a megértés is.”
3.2.6 A tömjénezés és az „öndicséret” kultúrája
A KKP kedveli az olyan kifejezéseket, amelyek piedesztálra helyezik őt: „Az Ég és a Föld hatalmasak, de még hatalmasabb a párt jósága”, „Mindent, amit elértünk, a pártnak köszönhetjük”, „Olyan a párt nekem, mint a saját anyám”, „Életemet áldozom, hogy megvédjem a Párt Központi Bizottságát”. A KKP kijelenti: már bebizonyította magáról, hogy „hatalmas, dicsőséges és egyetlen helyes párt”, „a legyőzhetetlen párt”.
3.2.7 A formalitások kultúrája
Miközben a párt egymás után állított fel követni való modelleket és példákat, bevezette a „szocialista szellemi civilizáció építése” és az „ideológiai nevelés” kampányait. Az emberek továbbra is azt tették, amit a kampányok bevezetése előtt. Minden előadás, tanulmányi ülés, tapasztalatcsere csak formális és látszólagos volt, és a társadalmi erkölcs szintje esni kezdett.
3.3 Az emberek közötti kapcsolatok aspektusa
3.3.1 Az irigység kultúrája
A KKP „teljes egyenlőséget” hirdet, ezért „mindenki, aki kiemelkedik, támadás célpontjává válik.” Az emberek irigykedni kezdtek azokra, akiknek jobbak a képességeik, akik gazdagabbak, azaz az úgynevezett „vörös szem”[76] szindrómában szenvedtek.
3.3.2 Azoknak az embereknek a kultúrája, akik átlépnek egymáson
A KKP arra tanított, hogy „harcolj szemtől szembe és jelents a másik háta mögött”, elvárva azt, hogy az emberek harcoljanak egymással és feljelentgessék egymást. Panaszkodás a másikra, írásbeli feljelentgetések és rágalom, koholt tények és a kollégák hibáinak eltúlzása, az ilyen körmönfont viselkedés vált a párthoz való közelségnek és az előléptetés lehetőségének a mértékévé.
3.4 Észrevehetetlen hatás az emberek viselkedésére és lelkére
3.4.1 Kultúra, amely gépeket csinál az emberekből
A párt azt akarja, hogy az emberek a „forradalmi gépezet soha nem rozsdásodó csavarjai”, a „párt megszelídített eszközei” legyenek, „abba az irányba masírozzanak, amelyet a párt kijelöl”. „Mao elnök katonái hallgatnak a pártra, oda mennek, ahol szükség van rájuk, és bármilyen nehéz dologra képesek.”
3.4.2 A jó és rossz összekeverésének a kultúrája
A kulturális forradalom idején a KKP előtérbe helyezte „a szocialista gyomokat a kapitalista terményekkel” szemben. Két évtized elteltével a hadsereg azt a parancsot kapta, hogy lőjenek és öljenek „húsz év stabilitásért cserébe”. „Úgy viszonyulj másokhoz, ahogy nem szeretnéd, hogy viszonyuljanak hozzád” – ez jellemzi a KKP erkölcsi felfogását.
3.4.3 Az önkéntes ideológiai agymosás és a feltétlen engedelmesség kultúrája
„Az alsóbb szinten lévők engedelmeskednek a felsőbb szinten lévőknek, és az egész párt engedelmeskedik a Központi Bizottságnak.” „Kíméletlenül harcoljatok, kiirtva az öntudatotokban felmerülő egoista gondolatokat.” „Törjön ki forradalom a lelketek mélyén.” „Maximálisan igazodjatok a Párt Központi Bizottságához.” „A Kommunista Párt nélkül Kína káoszba süllyed.” „Egységesíteni kell a gondolkodást, a lépéseket és a parancsokat.”
3.4.4 Az emberek készséges rabszolgává való átalakításának a kultúrája
„A Kommunista Párt nélkül Kína káoszba süllyed.” „Kína olyan hatalmas. Ki tudná irányítani a KKP-n kívül?” „Ha Kína összeomlik, az egy világkatasztrófa, ezért segítenünk kell a KKP-nak, hogy megtartsa vezető szerepét.” Félelemből és önvédelemből a KKP által elfojtott csoportok még radikálisabban nyilvánulnak meg, mint maga a KKP.
Ez néhány a KKP által használt jelszavak közül. Még sok más is létezik ezeken kívül.
Az emberek, akik átélték a kulturális forradalmat, talán még mindig emlékeznek a kor operáira, a Mao szövegeire íródott dalokra, a vég nélküli hűségtáncokra. Sokan még ma is emlegetik „A fehér hajú lány”, a „Harc az alagútban”[77] és az „Aknaháború”[78] párbeszédeinek a szavait. Ezeknek a műveknek a segítségével hajtotta végre a KKP az agymosást, teletömve a fejüket különböző frázisokkal, mint: „milyen hatalmas és nagyszerű a párt”, „milyen fáradhatatlanul” harcol a párt az ellenségekkel, hogyan áldozzák fel magukat a párt „hű” katonái a párt nevében, milyen buták és gonoszak az ellenfelek. Nap nap után a propaganda gépezete erőszakkal fecskendezte be minden emberbe a Kommunista Párt meggyőződéseit. Ha megnézzük a „Vörös Kelet – Epikus Költemény” c. musicalt, akkor észrevehetjük, hogy a legfőbb gondolat benne „ölni, ölni és újra ölni.”
Eközben a KKP megalkotta fellépéseinek és társadalmi érintkezésének diskurzusrendszerét: sértő megnyilvánulások a tömeges kritika idején, hízelgő, pártot éltető szavak és banális hivatalos formalitások, a nyolcrészes esszéhez [79] hasonlóan. Arra késztették az embereket, hogy öntudatlanul az „osztályharc ideológiáját propagáló” és a „pártot dicsőítő” sablonokat használva kezdjenek beszélni. A megfontolt, észszerű érvelést az uralkodó párt nyelvezete váltotta fel. A KKP ugyanígy kiforgatta a vallási kifejezéseket, elferdítve a jelentésüket.
És ez még nem minden. A KKP pártkultúrája elferdíti a hagyományos erkölcsi értékeket is. Például a hagyományos kultúra értékeli a „hűséget”, ugyanezt teszi a párt is, a „párt iránti hűségre és odaadásra” biztatja az embereket. A hagyományos kultúra az „szülők iránti tiszteletet” hirdeti. A KKP börtönbe vethet embereket, akik nem gondoskodnak a szüleikről, de a valódi igazság az, hogy ezt azért teszi, mert ellenkező esetben ezek a szülők teherré válnak a kormány számára. Amikor a pártnak arra van szüksége, megköveteli, hogy a gyerekek tagadják meg a szüleiket. A hagyományos kultúra szintén hangsúlyt fektet a „hűségre” és arra, hogy az emberek fontosabbak mindennél, első a nép, utána jön a vezető. Ugyanakkor a KKP elvárja, hogy „vakon kövessék”, méghozzá annyira vakon, hogy feltétlenül higgyenek a KKP-ban és feltétel nélkül engedelmeskedjenek neki.
A KKP által használt szavak nagyon félrevezetőek. Például a Kuomintang és a kommunisták között folyó polgárháborút „felszabadító háborúnak” nevezi, mintha az embereket „felszabadítanák” az elnyomás alól. A KKP az 1949 utáni időszakot „az állam alapítása utáni időszaknak” nevezi, miközben valójában Kína már régóta létezett azelőtt is, mielőtt a KKP létrehozta a politikai rezsimjét. A hároméves éhínséget [80] „három évnyi természeti katasztrófának” nevezte, miközben valójában nem volt szó természeti katasztrófáról, hanem ember okozta katasztrófáról. Ha az emberek ilyen szavakat hallanak a hétköznapi életben, öntudatlanul is elfogadják a KKP által elvárt ideológiával együtt.
A hagyományos kultúrában a zene az emberi vágyak ellenőrzésének az eszköze. „A történetíró feljegyzései” 24. kötetében, a Yue Shue „A zene könyve” c. részben Sima Qian (145-85) azt mondja, hogy az ember természete tiszta és nyugodt, és érzéseit a külső hatások váltják ki. Ha nem korlátozzuk a szeretetet és a gyűlöletet, akkor az embert végtelen külső csábításoknak tesszük ki, aki hibás tetteket hajt végre. Ezért – mondja Sima Qian – a régi uralkodók a rituálékat és a zenét használták, hogy hassanak az emberekre. A zenének „vidámnak kell lennie, de nem obszcénnek, szomorúnak, de nem lehangolónak”. Érzéseket és kívánságokat kell kifejeznie, de szabályoznia is kell őket. Konfuciusz azt mondta: „A Dalok könyve háromszáz versét egyetlen mondatban is ki lehet fejezni – ne gondolj gonoszságra.”
Egy ilyen csodálatos dolgot, mint a zenét a KKP agymosásra használt fel. „A szocializmus nagyszerű”, „A kommunista párt nélkül nem lenne új Kína” és ehhez hasonló dalokat énekeltek, óvodáskortól kezdve egészen az egyetemig. Az énekek előadása során az emberek magukba szívták a szavak jelentését. Ezenfelül a KKP a legnépszerűbb népdalok dallamát használta fel, a pártot dicsőítő szövegekkel helyettesítve a szavakat. Ezt a hagyományos kultúra megsemmisítésére és a párt éljenzésére használták.
A pártfelszólalások egyik klasszikus példája a Mao által elmondott „Beszéd a Yan’an-i Irodalmi és Művészeti Fórumon”[81], amelyben úgy határozta meg a katonai és kulturális törekvéseket, mint „két frontot”. Kiemelte, hogy nem elegendő egy felfegyverzett hadsereggel rendelkezni, de „irodalmi hadseregre” is szükség van. Kihangsúlyozta, hogy az irodalomnak a politikát kell szolgálnia, és a „proletárirodalom” a „forradalmi gépezet csavarja és fogaskereke”. Ez a gondolkodási rendszer szülte az „ateizmust” és az „osztályharcot”, amelyek a pártkultúra lényegi részei. Ez gyökereiben mond ellent a hagyományos kultúrának.
A pártkultúra valóban kiváló munkát végzett, segített a kommunista pártnak magához ragadni a hatalmat és ellenőrzést gyakorolni a társadalom felett. Hadseregéhez, börtöneihez és rendőrségéhez hasonlóan, a pártkultúra ugyanahhoz a kegyetlen politikai gépezethez tartozik, még ha ez a kegyetlenség más természetű is – „kulturális kegyetlenséggel” bír. Ez a kulturális kegyetlenség megsemmisítette az 5000 éves hagyományos kultúrát, aláásta a társadalmi erkölcsöt, gyengítette az emberek akaratát és aláásta a kínai nemzet egységét.
Ma sok kínai kevés ismerettel rendelkezik a hagyományos kultúráról. Egyesek ráadásul az 50 éves „pártkultúrát” összehasonlítják az 5000 éves kínai hagyományos kultúrával. Ez valóban nagyon sajnálatos helyzet a kínai nép számára. Az úgynevezett hagyományos kultúrával szembeni ellenállásukban sokan nem veszik észre, hogy valójában a KKP „pártkultúrája” ellen vannak, nem pedig Kína valódi hagyományos kultúrája ellen.
Sokan remélik, hogy Kína jelenlegi politikai rendszerét a nyugati demokratikus rendszer válthatja fel. Valójában a nyugati demokrácia nagymértékben a keresztény kultúra alapján jött létre, amelyben „mindenki egyenlő Isten előtt”, és ily módon tisztelik benne az emberi természetet és az ember szabad akaratát. Hogyan lehetne felhasználni a despota, embertelen pártkultúrát egy nyugati demokratikus rendszer felépítésének az alapjaként?
Utószó
A Song-dinasztiától kezdődően a hagyományos kultúrát különböző támadások érték, amelyek hatására kezdett eltérni a hagyományoktól. Az 1919. május 4-i mozgalom [82] után az értelmiség aktív része elfordult a hagyományos kultúrától. Igyekezett Kína számára egy olyan utat találni, amely átmenetet képez a hagyományos kultúra és a nyugati civilizáció között. A kultúra területén felmerülő konfliktusok és változások csupán akadémiai viták maradtak az állam bevonása nélkül. Ugyanakkor a KKP megjelenésével ez a kulturális konfliktus a KKP számára a harc életbevágóan fontos kérdésévé vált. Ily módon a KKP támadni kezdte a hagyományos kultúrát, felhasználva a megsemmisítés nyilvánvaló eszközeit, az értéket elvetette és a hulladékot elfogadta.
A nemzeti kultúra megsemmisítésével egy időben megkezdődött a „pártkultúra” létrehozása. A KKP tönkretette az emberek lelkiismeretét és erkölcsi értékrendszerét, ösztönözve a hagyományos kultúrától való elfordulást. Ha a nemzet kultúrája teljesen megsemmisül, akkor elvész a nemzet lényege, és csak egy üres nevet hagy maga után. Ez nem egy eltúlzott figyelmeztetés.
Ezzel egy időben, a hagyományos kultúra megsemmisítése felmérhetetlen anyagi veszteséget is jelentett a társadalomnak.
A hagyományos kultúra az Ég és az emberek egységét, az ember és a természet harmonikus együttélését értékeli. A KKP az „Ég és Föld elleni harctól” végtelen örömet érzett. A pártkultúra közvetlenül vezetett a természeti környezet komoly pusztulásához, ahova Kína napjainkig eljutott. Vegyük példaként a víztartalékokat. A kínaiak megtagadva a hagyományos értékeket, amelyek szerint „a nemes lelkű férfi értékeli a jólétet, de tartózkodással fogadja el”, ragadozó módon viszonyultak a környezetükhöz tönkretéve a folyórendszert. Ma Kína 50 ezer kilométernyi folyójának 75%-a nem alkalmas arra, hogy halak éljenek benne, a talajvizek 33%-a sokkal szennyezettebb, mint 10 évvel ezelőtt, és a helyzet még tovább romlik. A Huaihe folyón egyszer egy olyan eset történt, hogy miközben egy kisgyerek játszott az olajjal szennyezett folyónál, szikra pattant ki, amely egy 5 méter magas lángba csapott át. Több mint 10 fűzfa vált a lángok martalékává.[83] Nem ihatunk ilyen vízből anélkül, hogy ne betegednénk meg rákban vagy más egyéb betegségekben. A környezetszennyezés más kérdései is, például Északnyugat-Kínában az elsivatagosodás és a szikesedés, a fejlett területeken az ipari szennyeződés, azzal függnek össze, hogy a társadalomban nem tisztelik a természetet.
A hagyományos kultúra becsüli az emberéletet. A KKP azt hirdeti, hogy a „lázadás jogos lehet” és „az emberekkel folytatott harc örömet szerez”. A forradalom nevében a párt megölethette és hagyta éhen halni emberek 10 millióit. Ez elértéktelenítette az emberéletet az emberek szemében, amelynek következtében megnőtt a hamis, mérgező árucikkek száma a piacon. Például Anhui tartomány Fuyang városában több egészséges csecsemőnek rövid maradt a karja és a lába, a teste gyenge és a feje nagy volt. Nyolc gyerek halt meg e furcsa betegség miatt. A vizsgálat során kiderült, hogy a megbetegedést egy kegyetlen és pénzsóvár termelő által készített mérgező tejkeverék okozta. Néhányan a rákokat, kígyókat és teknősöket hormonokkal és antibiotikumokkal táplálják, ipari alkoholt kevernek a borba, ipari olajjal készítik a rizst, és ipari fehérítő adalékokkal fehérítik a kenyérlisztet. Henan tartományban egy gyártó nyolc éven keresztül használt újrahasznosított olajat, nyersolaj termékeket és más rákkeltő szereket több tízezer tonna étolaj havi gyártására. A mérgező élelmiszerek gyártása széles körben elterjedt Kínában, nem egyedi jelenség. A kultúra tönkretétele és az erkölcsi hanyatlás hozzájárult ahhoz, hogy az emberek mindent megtesznek az anyagi haszon reményében.
A pártkultúra abszolút monopóliumával és kizárólagosságával ellentétben a hagyományos kultúrának hatalmas integráló képessége volt. A virágzó Tang-dinasztia idején a buddhizmus, a kereszténység és más egyéb vallások is harmóniában éltek együtt a konfucianizmus és a taoizmus eszméivel. Kína hagyományos kultúrája teljesen nyitott volt a modern európai civilizációra és kultúrára. Ázsia négy tigrise (Szingapúr, Tajvan, Dél-Korea és Hong Kong) az „új konfucianizmus” kulturális vonásait hozták létre, egyesítve a konfucianizmus erkölcsét a racionális, modern gazdasággal. Fejlődésük bizonyította, hogy a hagyományos kultúra nem gátja a tudománynak és a fejlődésnek.
Az igazi hagyományos kultúra az emberi életet a belső boldogság, nem pedig az anyagi jólét szemszögéből értékeli. „Inkább azt szeretném, ha senki sem hibáztatna a hátam mögött, mintha valaki szemtől szembe dicsérne; inkább szeretném a lelki békét, mint a testi jólétet.”[84] Tao Yuanming [85] szegénységben élt, de megőrizte életvidám természetét, gyönyörködve „a keleti sövény virágjaiban és a távoli déli hegyek tündöklésében”.
A kultúra nem ad válaszokat olyan kérdésekre, hogy hogyan növelhetjük az ipari termelékenységet, vagy, hogy milyen társadalmi rendszert részesítsünk előnyben. A hagyományos kultúra feltámasztása azt jelenti, hogy helyreállítjuk „az Ég, a Föld és a természet, az emberi élet iránti tiszteletet és visszatérünk Istenhez”. Ez lehetővé teszi az emberiség számára, hogy harmóniában éljen az Éggel és a Földdel, és nyugodtan fogadja az Ég által ajándékozott öregséget.
Jegyzetek
[1] A kínai mitológiában Pangu volt az első élőlény és a világegyetem teremtője.
[2] A kínai mitológiában Nüwa az anyaistennő, aki megteremtette az emberiséget, bár más hagyományok ezt Pangunak tulajdonítják. Ez az istennő és a férje, Fu Xi voltak az elsők a három uralkodó közül, gyakran nevezik őket az „emberiség ősszülőinek”. Gyakran ábrázolták őket úgy, hogy alsó testük helyett kígyó- vagy sárkányfarok volt. Sárkány alakban férjével együtt alakította ki a folyókat, és így megszelídítette az árvizeket. Nüwa felügyeli a falat, amely tartja az Eget: ha a fal leomlik, minden megsemmisül.
[3] Shennong (szó szerint: „a mennyei gazda”) a kínai mitológia legendás uralkodója és hőse, aki körülbelül ötezer évvel ezelőtt élt. Megtanította az ősi népnek a mezőgazdaság gyakorlatát. Azt is tulajdonítják neki, hogy az életét kockáztatta, hogy több száz gyógynövényt és mérgező növényt és különböző ilyen jellegű növényt azonosítson, amelyek döntő fontosságúak voltak a hagyományos kínai orvoslás fejlődéséhez.
[4] Cangjie az ókori Kína legendás alakja. Állítólag ő volt a Sárga Császár hivatalos történésze és a kínai írásjegyek feltalálója. A kínai írásjegyek számítógépes bevitelének Cangjie-módszerét róla nevezték el.
[5] Tao Te King, Az út és erény könyve, 25. fejezet – Tőkei Ferenc prózafordítása. A Tao Te King (Dao De Jing): az egyik legfontosabb taoista szöveg, amelyet Lao-ce (Lao Zi) írt. Az i. e. 6. században élt Chu államban a Zhou-dinasztia idején. Lao Ce valódi neve feltehetően Li Er vagy Lao Tan volt. Levéltáros volt Zhou udvarában, és még Konfuciusz is konzultált vele a rituálékról és szertartásokról. A legenda szerint Lao-ce elhagyta Chut, hogy nyugatra menjen. Kína legnyugatibb előőrsén az őrök megállították, és megkérték, hogy írja le a bölcsességét. Lao-ce ezután írt egy körülbelül 5.000 írásjegyből álló értekezést, amely Tao Te King néven vált ismertté. Miután befejezte, folytatta útját nyugat felé, és soha többé nem látták.
[6] Sima Qian (Kr. e. 145–85), az első nagy kínai történész „A történetíró feljegyzései (Shiji)” című művéből. A következő kétezer évben modellként szolgált a császári dinasztiák hivatalos standard történetéhez.
[7] Konfuciusz Analekták című művéből.
[8] Konfuciusz Analekták című művéből.
[9] Konfuciusz Analekták című művéből.
[10] Konfuciusz a Nagy Tanításában azt mondta: „Bármely emberek is művelték magukat, harmonizálták a családjukat. Bármely családokat is harmonizáltak, az országaikat helyesen kormányozták. Bármely országokat kormányoztak megfelelően, azok egész királysága nyugodt és boldog.”
[11] Dong Zhongshu (Kr. e. 179-104 körül), konfuciánus gondolkodó a Han-dinasztia idején, mondta a „Három út az emberek és az Ég harmonizálására” (Tian Ren San Ce) című értekezésben: „Amíg az Ég létezik, a Tao nem fog változni.”
[12] A „Nyugati utazás”, amelyet a nyugatiak „A majomkirály története” néven ismernek. A szerzője Wu Cheng’en (1506?-1582?) és a leghíresebb klasszikus kínai regények egyike. Egy híres kínai szerzetes, a Tang-dinasztia idején élt Xuan Zang (602-664) igaz története alapján íródott, aki gyalogosan utazott a mai India területére, a buddhizmus szülőhelyére, hogy megkeresse a szútrákat. A regényben Buddha a Majomkirályt, Nyolctilalmast és Homoki Barátot Xuan Zang tanítványaivá tette, akik elkísérték őt nyugati útjára, és segítettek neki a szútrák keresésében. 81 veszélyt és megpróbáltatást éltek át, mielőtt végül megérkeztek Nyugatra, és megtalálták az igazi beteljesülést.
[13] „A Vörös szoba álma” (Hung Lou Meng) című művet Cao Xueqin (vagy Tsao Hsueh-Chin – 1715? – 1763) írta a Qing-dinasztia idején. Egy tragikus szerelemről szól egy arisztokrata család hanyatlásának hátterében. Ezzel a központi témával a novella a társadalomtörténet széles és megindító panorámáját bontja ki. Emlékezetes és elbűvölő szereplőgárdával is büszkélkedhet, Jia Baoyu és Lin Daiyu főszereplésével. Nagy horderejű és aprólékos felépítése, valamint a kiváló nyelvezet formájában elért irodalmi teljesítménye világszerte elismerést hozott, és a klasszikus kínai novellák írásművészete megtestesítőjének tartják.
[14] A „Vízparti történet” az egyik legnagyobb kínai klasszikus regény, amelyet Shi Nai’an írt a 14. században. 108 férfi és nő szövetkezett egymással mocsári rablóként. Az intrikák, kalandok, gyilkosságok, háborúk és romantikus történetek ugyanolyan izgalmasan szólnak, mint a hagyományos történetek.
[15] Luo Guanzhong (1330–1400?) „A három királyság története” című műve az egyik legismertebb kínai klasszikus regény, amely a Három Királyság (i.sz. 220–280) történelmi időszakán alapul. Leírja a nehéz és ádáz küzdelmet a trónért három hatalmas politikai erő – nevezetesen Liu Bei, Cao Cao és Sun Quan – között, és a kor különböző nagy tehetségeire és merész stratégiáira összpontosít.
[16] A Keleti Zhou-dinasztia románca című regényt eredetileg Yu Shaoyu írta a Ming-dinasztia idején, Feng Menglong dolgozta át és írta újra a Ming-dinasztia végén, végül pedig Cai Yuanfang dolgozta át újra a Qing-dinasztia idején. Több mint 500 éves történelmet ölel fel a tavaszi és őszi időszakban (i. e. 770-476), valamint a hadviselő államok időszakában (i. e. 475-221).
[17] A Yue Fei teljes történetét Qian Cai írta a Qing-dinasztia időszakában, és a Déli Song-dinasztiabeli Yue Fei (1103-1142), a kínai történelem egyik leghíresebb tábornoka és hazafias hőse életének történetét meséli el. Yue Fei tábornok a Jin nemzet északi megszállói elleni csatákban tüntette ki magát. Olyan bűncselekményekkel vádolták meg, amelyeket nem követett el, bebörtönözték és kivégezték, mert Qin Hui miniszterelnök megpróbálta kiiktatni a háborúért felelős felet. Yue Feit később felmentették az alaptalan vádak alól, és templomot építettek az emlékére. A sírjához négy vasfigurát készítettek. Csupasz mellkassal, hátuk mögé kötözött kezekkel térdelnek előtte, és azokat képviselik, akik felelősek voltak Yue Fei meggyilkolásáért, aki a kínai kultúrában a hazája iránti hűség mintaképe lett.
[18] Ez az idézet a „Kivonat az összegyűjtött taoista írásokból” (Dao Cang Ji Yao) c. gyűjteményből származik, amelyet a Qing-dinasztia idején állítottak össze.
[19] Konfuciusz Analekták című művéből.
[20] Mao beszédéből a KKP Tizedik Plenáris Ülésének nyolcadik ülésszakán.
[21] Jie a Xia-dinasztia utolsó uralkodójának (i.e. 2100-1600), Zhou pedig a Shang-dinasztia (i.e. 1600-1100) utolsó uralkodójának a neve. Mindkettőt zsarnokokként ismerik, és Chengtang, illetve Wu király buktatta meg őket.
[22] Wen Tianxiang (i.sz. 1236-1283) katonai parancsnok volt, aki a mongol csapatok ellen harcolt, hogy megvédje a Déli Song-dinasztia integritását. 1283. január 9-én ölték meg, mert elfogása után nem volt hajlandó megadni magát a mongoloknak.
[23] Mencius egyik híres mondásából: „Vágyom az életet, de vágyom az igazságosságra is. Ha nem kaphatom meg mindkettőt egyszerre, akkor az életem árán is fenntartom az igazságosságot.”
[24] Az Internacionáléból, a nemzetközi kommunista himnuszból. A kínai fordítás szó szerint azt jelenti: „Sohasem létezett Megváltó, és mi sem hagyatkozunk Istenre; az emberi boldogság megteremtésében kizárólag sajátmagunkra hagyatkozunk.”
[25] Taiwu, az északi Wei-dinasztia császára, más néven Tuoba Tao (uralkodott i.sz. 424-452)
[26] Wuzong császár a Tang-dinasztiából, más néven Li Yan (uralkodott i.sz. 840-846)
[27] Wu, az északi Zhou-dinasztia császára, más néven Yuwen Yong (uralkodott i.sz. 561-579)
[28] Shizong császár, a késői Zhou-dinasztiából, más néven Chairong (uralkodott i.sz. 954-959)
[29] A „négy régi eldobására” irányuló kampány az 1960-as évek közepén, a kínai kulturális forradalom idején zajlott. 1966 augusztusában a Vörös Gárda „háborút hirdetett a régi világ ellen”, és bejelentette azon szándékát, hogy „összetör minden régi eszmét, régi kultúrát, régi hagyományt és régi szokást”, „beleértve a fodrászatokat, szabóműhelyeket, fotóüzleteket, antikváriumokat és így tovább, kivétel nélkül.”
[30] A Fehér Ló templom a hagyományok szerint Kína legelső buddhista temploma, amelyet i. sz. 68-ban alapítottak Ming-ti császár uralkodása idején a keleti Han-dinasztia fővárosában, Lojangban.
[31] A dai nyelven a Beiye írást Tanlannak hívják. A Beiye egy szubtrópusi növény, amely a pálmafélék családjába tartozik. Ez egy nagy fa, vastag levelekkel, amelyek jól védettek a kártevők és a kiszáradás ellen. Az ókorban, a papír kifejlesztése előtt a dai-ok ősei betűket vagy levelezést véstek bele. A levelekbe karcolt betűket Beiye levelezésnek, a szkripteket Tanlan vagy Beiye szkripteknek nevezik.
[32] A Xiangshan Park, más néven Illatos Dombok Park, Peking belvárosától 28 km-re északnyugatra található. 1186 elején épült a Jin-dinasztia idején, és a császári családok nyári üdülőhelyévé vált a Yuan, Ming és Qing dinasztia idején.
[33] „Hány kulturális ereklye került a lángok martalékává”, írta Ding Shu.
[34] A Nyári Palota, Pekingtől 15 kilométerre (9 mérföldre) található, a legnagyobb és legjobban megőrzött királyi kert Kínában, több mint nyolcszáz éves múltra tekint vissza.
[35] A Louguan templom egy híres taoista szentély Kínában, és „a szentek első földjeként”tisztelik az ég alatt. A templom a Zhongnang-hegység északi lejtőjén található, 15 km-re délkeletre Zhouzhi Landtól és 70 km-re Xi’an városától.
[36] Gaozu császár, más néven Li Yuan a Tang-dinasztia idején (uralkodott Kr. u. 618-626 között).
[37] A népi közösségek (renmin gongshe) voltak a legmagasabbak a három közigazgatási szint közül a Kínai Népköztársaság vidéki területein 1958 és 1982 között, ezt követően közigazgatási körzetek váltották fel őket. A kommunákat, a legnagyobb kollektív egységeket egymás után termelőbrigádokra és termelőcsoportokra osztották. A közösségek kormányzati, valamint politikai és gazdasági funkciókat is elláttak.
[38] „Hány kulturális ereklye került a lángok martalékává”, írta Ding Shu.
[39] A mahájána Maháparinirvána-szútra állítólag Buddha utolsó mahájána-szútrája, amelyet földi életének utolsó napján adott ki. Állítólag az összes mahájána-szútra kvintesszenciája.
[40] Nincs hivatalos fordítás. Valószínűleg a Taisho Tripitaka T1. kötet 7. számából, a mahájána Maháparinirvána-szútrából.
[41] Bai Zhi: „A Kínai Kommunista Párt valláselnyomásának elmélete és gyakorlata”.
[42] Móksa vagy moksa az ind filozófiában és vallásokban használt szó, melynek jelentése: (fel)szabadulás, eleresztés. Vimukti, vimutti, mukti néven is említik. A kifejezés szabadulást jelent a születés és a halál örök körforgásából, a szanszára vagy másképp a reinkarnáció kötelékéből. Ez a szabadulás nem megsemmisülést jelent, hanem a nirvána elérését; a móksa nem más, mint a karmától nyert függetlenség.
[43] A „nirvána” a buddhizmusban vagy a hinduizmusban a boldog béke és harmónia állapota, amely túlmutat az egyéni létezés szenvedésein és szenvedélyein; az örök szellemmel való egység állapota.
[44] Máté 4:8 – Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990)
[45] Az „ellenforradalmárok elnyomása” kampány 1951-ben erőszakosan bánt az „ellenforradalmárokkal”, beleértve a banditákat, a helyi zaklatókat, kémeket, a KMT egykori tagjait és vallási egyesületeket. A KKP közzétett feljegyzései szerint 1952-ig több mint kétmillió embert végeztek ki, míg a tényleges szám ennél is magasabb lehet.
[46] 1950-ben tört ki a „Háború az amerikai agresszióval szembeni ellenállásért és Korea megsegítésére” – ahogyan a KKP nevezte. A nyugati világban koreai háborúként (1950–1953) ismerik.
[47] Wu Yaozong (1893–1975) és mások 1950-ben kiadták az úgynevezett „Eszközök a kínai kereszténység számára, hogy erőfeszítéseket tegyenek az új Kína felépítésében”, amelyet a Három Ön innovációs kiáltványának is neveznek. Ezt követően megalakították a Három Ön egyházat.
[48] A Népi Nagy Csarnok, amely a Tienanmen tér nyugati oldalán található, a Kínai Országos Népi Gyűlés találkozóhelye.
[49] Máté 22:37-38, illetve 22:21 – Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990)
[50] Bai Zhi: „A Kínai Kommunista Párt valláselnyomásának elmélete és gyakorlata”.
[51] A Song-dinasztia Huizong császára, más néven Zhao Ji (uralkodott Kr. u. 1100-tól 1126-ig).
[52] Su Dongpo (1036–1101) a Song-dinasztia híres kínai költője és írója volt. Egyike volt a Tang és Song dinasztiák nyolc nagy prózamesterének.
[53] Wen Zhengming (1470–1559) a Ming-dinasztia kínai festője volt.
[54] Tang Bohu (1470–1523) a Ming-dinasztia híres kínai tudósa, festője és költője volt.
[55] Meng Haorannak (689–740), a Tang-dinasztia ismert költőjének a verséből.
[56] Wang Xizhi (321–379), a Jin-dinasztiából, a történelem leghíresebb kalligráfusa.
[57] Az eredeti Lan Ting prológus, amelyet állítólag Wang Xi Zhi írt kalligrafikus karrierje csúcsán (51 évesen, i.sz. 353-ban), a kínai kalligráfia története legfontosabb művének tartják.
[58] Wu Cheng’en (kb. 1506–1582) a Ming-dinasztia kínai regényírója és költője. Ő írta az „Nyugati utazás” című könyvet, amely a négy legismertebb kínai regény egyike.
[59] Wu Jingzi (1701–1754) a Qing-dinasztia elegáns írója és A tudósok nem hivatalos története (Rulin Waishi) szerzője.
[60] Próza, amelyet Ouyang Xiu (1007–1072), a Tang és Song dinasztia nyolc nagy prózamesterének egyike írt.
[61] A Vörös Gárda alternatív neve.
[62] A Yongle Enciklopédia (Yongle Dadian) egy enciklopédia, amelyet a Ming-dinasztia tudósai állítottak össze 1403–1408 között. Több mint 22.000 kéziratos kötetből állt, 370 millió szóval, és 40 köbmétert (1400 köbláb) foglalt el. Jelenleg csak mintegy 800 kötet került elő részben, a többi megsemmisült vagy elveszett.
[63] „Liang Xiao” az írók egy bizonyos csoportját képviseli, köztük Zhou Yiliangot, ezért egy régi barátja névtelen levelet küldött neki, „a szégyentelenség szélsőségességére” utalva.
[64] Mao Ce-tung írásaiból 1949-1976 (2. kötet).
[65] Mao „A párt munkastílusának helyesbítése” című művéből (1942).
[66] Mao Ce-tung: „Beszédek az irodalom és művészet Yan’an-i fórumán”.
[67] Wu Xun (1838-1896), eredeti nevén Wu Qi, a Shandong tartománybeli Tangyiben született. Miután fiatalon elveszítette apját, családja elszegényedett. Élelmiszerért kellett koldulnia, hogy táplálja anyját, és Jámbor koldusként vált ismertté. Anyja halála után már csak koldulásból tudott megélni. A koldulásból összegyűjtött pénzből ingyenes iskolákat vezetett.
[68] Hu Feng (1902–1985), tudós és irodalomkritikus, ellenezte a KKP doktrinér irodalmi politikáját. 1955-ben kizárták a pártból, és 14 év börtönbüntetésre ítélték
[69] Mao Ce-tung válogatott műveiből (5. kötet): „A dolgok kezdenek megváltozni” (1957)
[70] Qian Bocheng, Keleti kultúra, negyedik kiadás (2000).
[71] A június 4-i diákmozgalmat főiskolai hallgatók kezdeményezték, akik a demokratikus reformokat támogatták Kínában 1989. április 15. és június 4. között. A Népi Felszabadító Hadsereg későbbi elnyomását általában június 4-i mészárlásnak vagy Tienanmen téri mészárlásnak nevezik.
[72] A 610-es iroda egy olyan ügynökség, amelyet kifejezetten a Fálun Gong üldözésére hoztak létre, abszolút hatalommal a párt és minden más politikai és igazságszolgáltatási rendszer minden egyes adminisztrációs szintje felett.
[73] Az osztály-eredet (vagy vérvonal, vagy családfa) elmélet azt állítja, hogy az ember természetét annak a családnak az osztálya határozza meg, amelyben született.
[74] A „Vörös Lámpás legendája” című modern pekingi opera dalából, amely a „Nyolc nagy példamutató darab” egyike. Ezeket hivatalosan fejlesztették ki, és az 1966-1976-os „Nagy Kulturális Forradalom” idején élték aranykorukat.
[75] A Kínai Népköztársaság Első Országos Népi Gyűlése első ülésének megnyitó beszéde (1954. szeptember 15.).
[76] „vörös szem-szindróma” amely a nyugati szóhasználatban a „zöld szemű” szóval egyenlő; egy olyan személy leírására szolgál, aki kényelmetlenül érzi magát, amikor valaki más jobban teljesít, mint ő, és úgy gondolja, hogy neki kellene jobban csinálnia.
[77] Harc az alagútban (Didao Zhan) egy 1965-ös propagandafilm, amelyet a KKP arra használt, hogy gerilláit hősies ellenállással ábrázolja, harcolva a japán betolakodók ellen a közép-kínai földalatti alagutak hálózataiból a második világháború alatt.
[78] Az Aknaháború (Dilei Zhan) egy 1962-es film, amely a KKP gerilláinak ábrázolására készült Hebei tartományban, akik állítólag házi készítésű taposóaknákkal harcoltak a japánok ellen.
[79] A nyolcrészes esszé (Baguwen) a császári közszolgálati vizsgákra előírt irodalmi kompozíciós stílus. Ez a forma merevségével és az eszmék szegénységével társult.
[80] Az 1959 és 1961 közötti nagy éhínség Kínában a legnagyobb éhínség az emberiség történelmében. Az éhínség okozta természetellenes halálesetek becsült száma tizennyolc millió és negyvenhárom millió között mozog.
[81] „Beszédek az irodalom és művészet jenani fórumán” (1942. május), Válogatott Művek III. k.
[82] A május 4-i mozgalom volt az első tömegmegmozdulás Kína legújabb kori történelmében, és 1919. május 4-én kezdődött.
[83] Chen Guili: A Huaihe folyó figyelmeztetése (1995).
[84] A Han Yu (i. sz. 768-824) által írt Li Jüan visszatérése Panguba prológusából, aki egyike „A Tang- és Song-dinasztia nyolc nagy prózamesterének”.
[85] Tao Yuanming (365–427), más néven Tao Qian, nagy kínai költő volt.