A KKP GYILKOSSÁGOKRÓL SZÓLÓ TÖRTÉNETE
Előszó
A KKP 55 éves történelmét vérrel és hazugságokkal írták. A történetek e mögött a véres történelem mögött nemcsak brutálisan embertelenek, de kevéssé ismertek is. A KKP kormányzása alatt 60-80 millió ártatlan kínai embert öltek meg csonka családokat hagyva maguk után. Sok ember nem érti: Miért teszi ezt a KKP? Miközben a KKP folytatja a Fálun Gong-gyakorlók brutális üldözését és nemrég is puskalövéssel hallgattatta el a Hanyuanban tiltakozó tömeget, az emberek szeretnék végre tudni: a KKP mikor tanul meg szavakkal és nem fegyverrel beszélni.
Mao Ce-tung így foglalta össze a kulturális forradalom célját: „A káosz után, amikor a világban újra béke honol, 7 vagy 8 évre rá a káosznak újra vissza kell térni.”[1] Más szóval, 7 vagy 8 évente kulturális forradalomra van szükség, és 7-8 évente emberek tömegeit kell megölni.
A KKP mészárlása mögött támogató ideológia és gyakorlati követelmény húzódik meg.
Az ideológia szempontjából a KKP hisz a „proletárdiktatúrában” és a „proletárdiktatúra alatti állandó forradalomban.” Ezért, miután a KKP átvette a hatalmat Kínában, megölte a földbirtokosokat, hogy megoldja a termelési viszonyok kérdését a falusi körzetekben, megölte a kapitalistákat, hogy elérje a kereskedelmi és ipari reform céljait és megoldja a termelési viszonyokat a városokban. Ennek következtében ez a két osztály teljesen eltűnt, a gazdasági bázis [2] problémái pedig ezzel megoldódtak. Az uralkodó osztály hatalmának megerősítése szintén mészárlást kívánt. A Hu Feng pártellenes csoport elfojtása és az anti-jobboldali kampány felszámolta az értelmiségieket. A keresztények, buddhisták és taoisták meggyilkolása megoldotta a vallás problémáját. A kulturális forradalom idején végrehajtott tömeges mészárlás megerősítette a KKP politikai és kulturális, feltétel nélküli vezető szerepét. A Tienanmen téri vérfürdőt arra használták fel, hogy megelőzzék a politikai válságot és lábbal tiporják a demokratikus igényeket. A Fálun Gong gyakorlóinak az üldözése a hit és a hagyományos orvoslás kérdését oldotta meg. Ezekre a lépésekre szüksége volt a KKP-nak, hogy megerősítse a hatalmát és továbbra is kezében tartsa az irányítást az állandó pénzügyi válsággal szemben (a fogyasztási cikkek ára a KKP hatalomra kerülése után az egeket verdeste, és a kínai gazdaság összeomlott a kulturális forradalom után), a politikai válsággal szemben (egyesek nem akarták teljesíteni a párt parancsait, vagy politikai jogokon akartak osztozni a párttal) és a hit válságával szemben (a Szovjetunió felbomlása, Kelet-Európa politikai változásai és a Fálun Gong ügye). A Fálun Gong ügyét kivéve a politikai mozgalmakat arra használták, hogy felélesszék a KKP pusztító szellemét és ösztönözzék a forradalom iránti vágyat. A KKP arra is felhasználta ezeket a mozgalmakat, hogy tesztelje a párttagokat és likvidálja azokat, akik nem feleltek meg a párt elvárásainak.
A gyilkosságoknak gyakorlati okai is vannak. A KKP csirkefogók és gazemberek csoportjaként gyilkolni kezdett, hogy megszerezze a hatalmat. Ez példaértékű volt és nem volt többé visszaút. Állandó terrorra volt szükség, hogy megfélemlítsék az embereket és kényszerítsék őket, hogy félelemből elfogadják a KKP önkényuralmát.
Felszínesen úgy tűnhet, hogy a KKP kénytelen volt gyilkolni, mert különböző incidensek történtek, amelyek kiváltották a KKP széles körű gyilkossági mechanizmusát. Valójában azonban a rendszeres gyilkosságok a KKP szükségletét elégítették ki, és ezek az incidensek arra szolgáltak, hogy leplezzék a párt gyilkosság iránti igényét. Ezek nélkül a fájdalmas leckék nélkül az emberek azt gondolhatnák, hogy a párt jó útra tért, és a demokrácia igényével lépnének fel, ahogy ezt az 1989-es demokratikus mozgalomban részt vevő diákok gondolták. A mészárlás 7-8 évenkénti megismétlése arra szolgál, hogy felfrissítse az emberek terrorról kialakult emlékezetét, és figyelmezteti a fiatal nemzedéket, hogy bárki bármit tesz a KKP ellen, megkérdőjelezi a KKP abszolút vezető szerepét, vagy szeretné helyreállítani Kína kulturális történelmét, az megismerheti a proletárdiktatúra vasöklét.
A gyilkosság a KKP számára a legfőbb út, hogy megőrizze a hatalmát. Ha a KKP nem növelné véres bűntetteinek a számát, letenné a henteskését, akkor az emberek bosszút állnának a KKP-n az általa elkövetett bűntettekért. A folyamatos és kiadós gyilkosságok elkövetése még nem volt elég, ezeket a legbrutálisabb módon kellett elkövetniük, hogy megfélemlítsék a lakosságot, különösen a kezdeti időkben, amikor a KKP éppen az uralmát alapozta meg.
A terror megszilárdításakor a megsemmisítés célpontjait önkényesen választották ki, hogy egyetlen csoport se érezhesse magát biztonságban. Minden politikai kampányában a KKP a népirtás stratégiáját alkalmazta. Az „ellenforradalmárok elnyomása” nem az ellenforradalmárok mozgalmának elfojtását, hanem az ellenforradalmároknak tartott emberek likvidálását jelentette. Ha valaki csatlakozott a nacionalistákhoz (Kuomintang, KMT), és mindössze néhány napig volt ott, és ezenkívül semmi politikai tettet nem hajtott végre, miután a KKP hatalomra került, erre az emberre is halál várt „ellenforradalmári múltja” miatt. A földreform folyamán, hogy a KKP a problémát gyökerestül megoldja, gyakran kiirtotta a földbirtokos egész családját.
1949 után a kínai lakosságnak több mint a fele esett áldozatául hasonló üldözéseknek. Becslések szerint 60-80 millió ember halt meg erőszakos halállal. Ez a szám meghaladja a mindkét világháborúban meghalt emberek számát együttvéve.
Ahogy más kommunista országokban is, a KKP nemcsak a lakosság tömeges kiirtását hajtotta végre, hanem a saját tagjai között is véres tisztogatásokat folytatott, kegyetlen módszereket alkalmazva azokon, akiknél az „emberség” elsőbbséget élvezett a „pártszellem” felett. Nemcsak a népet akarta ezzel megfélemlíteni, hanem a saját tagjait is, hogy „legyőzhetetlen erődöt” hozzon létre.
Egy normális társadalomban az emberek figyelnek egymásra és szeretik egymást, tisztelik az emberi életet és tisztelik Istent. Keleten azt mondják: „Ne tegyél olyat másokkal, ami neked sem tetszene.”[3] A nyugati ember azt mondja: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”[4] Csak egyedül a KKP tartja úgy, hogy „Minden eddigi társadalom története osztályharcok története”[5]. Ahhoz, hogy az osztályharc a társadalomban fennmaradjon, gyűlöletre van szükség. A KKP nemcsak maga öl meg embereket, hanem más embereket is arra buzdít, hogy öljenek, akik így az állandó öldökléstől közömbössé válnak mások élete és bánata iránt, megszokják, és érzéketlenné válnak az embertelen és kegyetlen cselekedetek iránt, és annak örülnek, hogy ők megúszták a kegyetlenségeket, és így a kegyetlen elnyomáson alapulva a KKP hatalma tovább erősödik.
A számtalan emberéleten kívül, amelyet a néhány évtized alatt elpusztított, a KKP a kínai nép lelkületét is elpusztította. Sok embernél a kegyetlen harc során kialakult egy feltételes reflex: amikor a KKP felemeli a henteskését, az emberek feladnak minden elvet és értéket, és megadják magukat. Bizonyos értelemben az ő lelkük már meghalt. Ez sokkal rosszabb, mint maga a fizikai halál.
1. Borzalmas mészárlás
Mielőtt a KKP hatalomra került, Mao Ce-tung ezt írta: „Kategorikusan elutasítjuk a reakciós osztályokkal és a reakciós földalatti tevékenységekkel szembeni jóakarat és türelem politikáját.”[6] Más szóval, még mielőtt a KKP elfoglalta volna Pekinget, már akkor a zsarnokságra törekedett a jól hangzó „népi demokratikus diktatúra” név álcája alatt. Ennek illusztrálására álljon itt néhány példa.
1.1 A reakciósok elnyomása és a földreform
1950 márciusában a KKP kiadta „a reakciósok szigorú leveréséről szóló rendeletét”, amelyet a történelem úgy tart számon, mint „Kampány az ellenforradalmárok elnyomására”.
A különböző dinasztiák uralkodóival ellentétben, akik hatalomra kerülésük után általános amnesztiát hirdettek, a KKP rögtön a hatalomra kerülése után felemelte a henteskését. Mao az egyik pártdokumentumban megjegyezte: „Több térségben félnek és nem merik nagymértékben megölni az ellenforradalmárokat.”[7] 1951 februárjában a KKP Központi Bizottsága rámutatott, hogy Zhejiang és a délen található Anhui tartományokon kívül „nem volt megfelelő a megöltek száma, különösen a nagy és a közepes városokban; bátrabban kell elfogni az embereket, és ha elfogtak egy csoportot, meg kell ölni minden tagját, nem szabad megállni.” Mao Ce-tung egy külön rendelkezést is kiadott: „A falvakban meg kell ölni az ellenforradalmárokat, akiknek a száma meghaladja a lakosság 1/1000 részét. A városokban a számuk kevesebb, mint 1/1000.”[8] Abban az időben Kína lakossága 600 milliót tett ki. Ebből az következik, hogy ez a „királyi parancs” 600 ezer ember halálát jelentette. Hogy honnan jött ez az 1/1000 szám, senki sem tudja. Lehet, hogy Maónak abból a szeszélyéből származik, miszerint 600 ezer ember halála elegendő ahhoz, hogy félelmet keltsen a népben, és ezért lett ez a norma.
Ami azoknak az embereknek a bűnösségét illeti, akiket megöltek, vagy akiknek meg kellett halniuk, ezen a kérdésen a KKP nem gondolkozott. 1951-ben kiadták a „Rendelet a Kínai Népköztársaságban élő ellenforradalmárok megbüntetésére” c. rendeletet, amelyben az áll, hogy a „híresztelések terjesztéséért” azonnali halál jár.
Miközben folyt az ellenforradalmárok likvidálása, kezdetét vette a nagymértékű földreform. Valójában a földreformot a KKP már az 1920-as években elkezdte az általa elfoglalt területeken. Kívülről úgy látszott, hogy célja „a békés égi birodalom”[9] álmának megvalósítása a föld közös felszántásáról, valójában pedig csak az emberek megölésére szolgáló ürügy volt. Tao Zhu, aki a negyedik helyet foglalta el a KKP-ban, fogalmazta meg a földreform jelszavát: „Minden faluban vér folyik, minden családban harc dúl”, azaz minden faluban meg kell ölni a földbirtokosokat.
A földreformot lehet, hogy gyilkosságok nélkül is végre lehetett volna hajtani a tajvani kormány módszeréhez folyamodva, amely a földreformot úgy hajtotta végre, hogy felvásárolta a földeket a földbirtokosoktól. Ugyanakkor a KKP, mivel rablóvér csörgedez az ereiben, csak a „rabolni” szót érti. Mivel elrabolja az emberek tulajdonát, ezért fél, hogy az emberek gyűlölni fogják, és így „a kellemetlenségeket gyökerestől ki akarja irtani”.
A földreform idején a gyilkolás leggyakoribb módja a „harci gyűlés” volt. A földbirtokosok és gazdag parasztok ellen valamilyen vádat koholtak és aztán megkérdezték a tömeget: „Mit tegyünk?” Az összegyűltek közé előre beépítettek kommunistákat és aktivistákat, akik bekiabálták: „Meg kell ölni!” A földbirtokosokat és a gazdag parasztokat helyben agyonverték. Abban az időben azokat, akik földdel rendelkeztek „elnyomóknak” nevezték, azokat, akik kizsákmányolták az embereket „gonosz elnyomóknak”, azokat, akik hidakat építettek, javították az utakat, pénzt adományoztak az iskoláknak, segítettek a természeti károk miatt bajba jutott embereken „jótékonykodó elnyomóknak”, azokat, akik semmit sem csináltak, „tétlen elnyomóknak”. Ez a besorolás azonban értelmetlen volt, mert az „elnyomó” típusától függetlenül az eredmény ugyanaz volt – helyben agyonverték mindet.
A KKP közzétett adatokat, amelyek szerint 1952 végéig több mint 2 millió 400 ezer ellenforradalmárt likvidáltak. Valójában a halottak száma, beleszámítva mindenkit, a földbirtokosoktól a helyi hivatalnokokig, elérte az 5 milliót.
Az ellenforradalmárok elnyomásának és a földreformnak három következménye volt. Először is, a korábbi helyi hivatalnokokat, akik nemzetségi alapon kerültek a helyükre, likvidálták. Az ellenforradalmárok elnyomásával és a földreformmal megölték a vezetés minden tagját, hogy ellenőrzés alatt tarthassák az egész falut, majd minden faluba egy pártsejtet telepítettek. Másodszor, hatalmas vagyont szereztek lopással és rablással. Harmadszor, a földbirtokosok és gazdag parasztok brutális elnyomásával a KKP elérte azon célját, hogy megfélemlítse a népet.
1.2 „A három anti-kampány” és „Az öt anti-kampány”
Miközben a reakciósok leverése és a földreform többnyire a vidék alsóbb néprétegeit vette célba, a rá következő „három anti-kampány” és „öt anti-kampány” a városokra irányult.
A „három anti-kampány” 1951 decemberében kezdődött és az erkölcsileg nem megbízható pártfunkcionáriusokat vette célba: „harc a korrupció, a tékozlás és a bürokrácia ellen”, amely mozgalom folyamán megölték a korruptnak tartott hivatalnokokat. Később a KKP úgy vélte, hogy ezek a hivatalnokok a kapitalisták csábításának a hálójába estek. „Az öt anti-kampány” 1952 januárjában kezdődött: harc a megvesztegetés, az adó nem fizetése, az állami tulajdon eltulajdonítása, az állami utasítások és rendeletek elmulasztása, állami gazdasági információk ellopása ellen.
„Az öt anti-kampány” valójában a kapitalisták tulajdonának, sőt életének az elvételét jelentette. Chen Yi, aki Shanghai polgármestere volt akkoriban, minden este a kanapén ülve egy csésze teával a kezében hallgatta meg a jelentéseket és nyugodtan megkérdezte: „Hány ejtőernyős van ma?”, ami valójában azt jelentette: „Hány üzletember ugrott ki az ablakon, hogy öngyilkosságot kövessen el?” Egyetlen kapitalista sem kerülhette el az „öt anti-kampányt”. Az adó nem fizetése elleni harc már a Qing-dinasztia (1644-1911) Guangxu korszakában (1875-1908) felmerült, amikor elkezdték kialakítani Shanghai kereskedelmi piacát. A kapitalisták még az egész vagyonukkal sem engedhették meg maguknak, hogy ilyen „adókat” fizessenek. Ha valaki öngyilkos akart lenni, nem vethette bele magát a Huangpu folyóba, mert meggyanúsíthatták, hogy Hongkongba akart menekülni, és a családtagjainak akkor is meg kellett volna fizetniük az adót, így az emberek inkább leugrottak egy magas ház tetejéről, hogy a KKP lássa a holttestüket. Azt mondják, hogy akkoriban Shanghai-ban nem mertek a magas házak mellett járni, mert féltek, hogy valaki kiugrik és agyonnyom valakit.
A „Politikai kampányok tényei a Kínai Népköztársaság megalapítása után” című dokumentum szerint, amelyet 4 szervezet is szerkesztett, beleértve a KKP történelmének Kutató Központját, a két kampány, a „három anti-kampány” és az „öt anti-kampány” idején 323.100 embert tartóztattak le, és több mint 280 ember követett el öngyilkosságot vagy tűnt el nyomtalanul. A „Hu Feng-ellenes kampány” 1955-ben több mint 5.000 embert érintett, közülük 500 embert tartóztattak le, 60 ember követett el öngyilkosságot, és 12 ember halt meg erőszakos halállal. A következő mozgalomban, amely a reakciósok likvidálására irányult több mint 21.300 embert végeztek ki, és több mint 4.300 ember vetett véget életének vagy tűnt el hír nélkül.[10]
1.3 A nagy éhínség
A KKP létrejötte utáni időben, amikor nem volt elég gabonatermés, röviddel a „nagy ugrás előre”[11] mozgalom után több ember halt meg a kínai nagy éhínség idején, mint az összes többi kampányban. 1994 februárjában a „Vörös zászló” kiadó kiadott egy könyvet, amelynek a címe: „Történelmi feljegyzések a Kínai Népköztársaságról”. Ebben a könyvben a következő áll: „1959-től 1961-ig a nem természetes halállal meghalt emberek száma és a születés-csökkenés elérte a 40 milliót.” Kína lakosságának a száma 40 millióval csökkent, ez valószínűleg a legnagyobb éhínség volt ebben a században.
A nagy éhínséget a KKP hamisan „hároméves természeti csapásnak” nevezte. Valójában azonban ez alatt a három év alatt kedvezőek voltak a természeti feltételek, mivel egyetlenegyszer sem voltak nagymértékű árvizek, szárazság, hurrikán, szökőár, földrengés, fagyás, jégeső, sáskajárás vagy más ehhez hasonló természeti csapás. A termény hiánya egyedül az ember bűne volt. A „nagy ugrás előre” kampány az egész néptől azt várta el, hogy az acél olvasztásával foglalkozzanak, és a parasztok hatalmas mennyiségű termést hagytak elrohadni a földeken. Ennek ellenére a hivatalnokok minden megyében növelték a mezőgazdasági termények normáját. He Yiran, Liuzhou prefektúra pártbizottságának az elnöke olyan elképesztő hírt kreált, mint hogy Huanjiang megyében egy mu területen a termés 6,5 tonna volt. Ez a lushani plénumon hangzott el, amikor a Kínai Kommunista Párt meghirdette a „jobboldali elhajlók” elleni mozgalmát. Hogy bizonyítsa a kommunista párt tökéletességét, a kormány az egész országban elkobozta az adó egyik formájaként a felnagyítottnak hirdetett termést. Amikor az elkobzott termés nem volt elég, azzal rágalmazták meg a parasztokat, hogy elrejtik a termést.
He Yiran azt mondta: „Nem számít, hány ember hal éhen Liuzhouban, igyekezni kell, hogy elsők legyünk!” Néhány parasztnál maradt egy kevés rizs, amit az éjjeli edényben rejtettek el. Hogy a parasztok ne tudják megenni az elrejtett rizst, Huanjiang megyében Xunle kerület bizottsága azt a parancsot adta ki, hogy „el kell oltani minden tüzet és le kell fedni minden fazekat”. Katonák járőröztek éjszaka, és ha tüzet láttak, ellenőrizték és elfogták a bűnösöket. Sokan a parasztok közül még vadon termő zöldségeket vagy fakérget sem mertek főzni és éhen haltak.
Történelmi szempontból, amikor nem volt elég termés, a kormány mindig megnyitotta a raktárakat és szétosztotta a termést az éhezők között, és ezenkívül az emberek elmehettek az éhező területekről. A KKP nyilván úgy gondolta, hogy az éhezés előli menekülés csökkenti a „párt tekintélyét” és elrendelte, hogy a rendőrök barikádozzák el az utakat, nem hagyva, hogy az éhező emberek elmeneküljenek. Amikor az éhező emberek nem bírták ki és megrohanták a gabonaraktárakat, hogy hozzájussanak a terméshez, azt a parancsot adták ki, hogy lőjenek az emberek közé, és aztán azzal rágalmazták meg őket, hogy az éhező emberek ellenforradalmár elemek. Parasztok tömege halt éhen Gansu, Shandong, Henan, Anhui, Hubei, Hunan, Sichuan, és Guangxi tartományokban. A parasztokat, akiknek nem volt mit enniük, munkára kényszerítették, hogy erőfeszítéseket tegyenek hidrotechnikai építmények építésében, gátépítésben és acélöntésben. Többen is összeestek, és nem tudtak felállni. Azoknak, akik túlélték, nem volt erejük, hogy eltemessék a halottakat. Több falu teljesen kihalt, mivel családok vesztek éhen egyik a másik után.
Kína történelmében a KKP előtt, a legsúlyosabb éhínség idején voltak olyan esetek, amikor gyereket cseréltek, mert senki sem akarta megenni a saját gyerekét. A KKP uralma alatt az emberek kénytelenek voltak megenni a halottakat, és megölték azokat, akik elmenekültek más megyékből, sőt megölték és megették a saját gyerekeiket is. „A faluban volt olyan éhező család, ahol csak az apa és két gyerek maradt életben: egy fiú és egy lány. Egyáltalán nem volt mit enniük. Egyszer az apa kiküldte a lányt az utcára. Amikor visszaért, nem találta az öccsét, de a fazékban zsíros húsdarabok úszkáltak és a tűzhelynél csontok hevertek. Néhány nap múlva az apa ismét vizet öntött a fazékba, majd behívta a lányát. A lány nagyon megijedt, majd sírva fakadt: „Apa, ne egyél meg engem, gyűjtök neked füveket, begyújtok, de ha megeszel engem, ki teszi ezt meg neked?” (Sha Qing: Egy folyó mocsaras ágának a zavaros földje)
Nem tudhatjuk, hány hasonló tragédia történt. Ellenben azt tudjuk, hogy a főbűnös, aki számtalan szerencsétlenség okozója – Kína Kommunista Pártja, aki dicsőítő dalokat írt arról, milyen jól vezeti az embereket, és a bajban csak azt mondta, hogy az emberek harcoljanak a természeti csapások ellen, továbbra is azt hirdetve, hogy ő milyen „nagyszerű, helyes és dicsőséges”.
1959-ben a lushani plénum után, Peng Dehuai tábornokot, aki őszintén megvédte a népet, felmentették a tisztségéből. A kormányhivatalnokok közül többeket, akik igazat mondtak, elküldtek és letartóztattak. Ezután senki sem mert igazat mondani. A „nagy éhínség” idején, ahelyett hogy közölték volna a tényeket az emberek haláláról, majdnem mindenki eltitkolta az igazságot, hogy megvédje pozícióját. Amikor Shaanxi tartomány gabonatermény-segítséget akart nyújtani Gansu tartománynak, Gansu tartomány ezt nem fogadta el, mondván, hogy így is feleslege van.
A nagy éhínséget úgy tekintette a Párt, mint amivel teszteli a kormányhivatalnokokat: akkor feleltek meg a KKP kritériumainak, ha nem mondták meg az igazat az éhező milliókról, nem tulajdonítva ennek jelentőséget; következésképpen számukra nem létezett többé semmilyen emberi érzelem vagy égi elvek, amelyek abban zavarták volna őket, hogy kövessék a pártvonalat. A nagy éhínség után a pártkáderek a tartományok szintjén formálisan gyakoroltak önkritikát. Li Jingquant, Sichuan tartomány KKP-titkárát, ahol emberek milliói haltak éhen, kinevezték a KKP Dél-nyugati Végrehajtó Bizottságának az első titkárává.
1.4 A kulturális forradalomtól a Tienanmen téren történt mészárlásig és a Fálun Gongig
A kulturális forradalom hivatalosan 1966 május 16-án kezdődött és 1976-ig tartott. A KKP később maga is „tízéves katasztrófának” nevezte ezt az időszakot. Később egy jugoszláv újságírónak Hu Yaobang, a párt korábbi főtitkára így nyilatkozott: „Akkoriban ez 100 millió embert érintett, ami a kínai lakosság egy tizede.”
A „Politikai kampányok tényei a Kínai Népköztársaság megalapítása után” c. könyvben ez áll: 1984 májusában a KKP Központi Bizottsága 31 hónapos intenzív ellenőrzés és nyomozás után a következő statisztikai adatokat tette közzé a kulturális forradalommal kapcsolatban: „4 millió 200 ezer embert tartóztattak le és folytattak ellenük nyomozást, több mint 1 millió 728 ezer ember halt meg erőszakos halállal, több mint 135 ezer embert végeztek ki mint ellenforradalmárt, 237 ezer felett volt a megöltek száma, 7 millió 30 ezer ember vált rokkanttá a fegyveres támadások során, 71.200 család esett szét teljesen.” A megyei évkönyvekből összegyűjtött statisztikai adatok alapján a kulturális forradalom idején erőszakos halállal meghaltak száma meghaladta a 7.730.000 főt.
A gyilkosságokon kívül a kínai kulturális forradalom elején egy öngyilkossági hullám is jellemző volt. Híres értelmiségiek (Lao She, Fu Lei, Jian Bozan, Wu Han és Chu Anping) követtek el öngyilkosságot a kulturális forradalom első napjaiban.
A kulturális forradalom volt a legdühöngőbb baloldali korszak Kínában. A gyilkosság versenyképes útja volt a forradalmi hovatartozás megnyilvánulásának, és az „osztályellenség” likvidálásának eszközei brutálisak és kegyetlenek voltak.
A „reform és nyitottság” politikája lehetővé tette, hogy információk kerüljenek felszínre, amelynek köszönhetőn külföldi újságírók is tanúi lehettek a Tienanmen téri mészárlásnak 1989-ben, és a televízióban közvetíthettek riportokat, amelyek bemutatták az egyetemisták után hajtó tankokat, és azt, hogy azok halálra gázolják a fiatalokat.
10 év elteltével, 1999. július 20-án Csiang Cö-min elkezdte a Fálun Gong üldözését. 2002 végére Kína belső csatornákon terjedő információi szerint több mint 700 ezer haláleset történt a fogva tartás különböző helyein: munkatáborokban, börtönökben és pszichiátriai intézetekben. Átlagosan 7 embert gyilkoltak meg naponta.
Úgy tűnik, hogy manapság a KKP által megölt emberek száma jóval kevesebb, mint korábban, amikor emberek millióit és tízmillióit ölték meg. Valójában ennek két oka van: egyfelől a KKP kultúrája átmosta az emberek agyát, akik ettől engedelmesek és cinikusak lettek, másfelől az államkincstár kirablása és a csúszópénzek miatt a kínai gazdaság a társadalmi stabilitás kedvéért „vérátömlesztésen esett át” és a külföldi tőkétől függ. A Tienanmen téri mészárlás utáni gazdasági szankciók frissek maradtak a KKP emlékezetében és már tudja, hogy a gyilkolás a külföldi tőke kivonását eredményezheti és veszélyezteti totalitárius rezsimjét.
A mészárlás száma nem csökkent, csak az ártatlan emberek meggyilkolása most már titokban történik, és a KKP minden eszközzel megpróbálja elrejteni véres tetteit.
2. A gyilkosságok különlegesen kegyetlen módjai
Minden, amit a Kínai Kommunista Párt tett és tesz, a hatalom megszerzéséért és megtartásáért történik. Minél kegyetlenebbek voltak a gyilkosságok módszerei, annál többször alkalmazták őket, hogy elrettentsék az embereket. Ez a terror már a kínai-japán háború előtt kezdetét vette.
2.1 Brutalitások Észak-Kínában a kínai-japán háború idején
Amikor Herbert Hoover, az USA volt elnöke javasolta Raymond testvér „A belső ellenség”[12] c. könyvének elolvasását, amely Irene Corbally Kuhn amerikai írónő kommentárjaival jelent meg, ezt mondta: „Ebből a könyvből megtudhatjuk a kommunista mozgalom kendőzetlen terrorját. Mindenki olvassa el ezt a könyvet, hogy reális elképzelése legyen erről az egész világot betöltő, pusztító erőről.”
Ebben a könyvben De Jaegher és Kuhn arról mesélnek, hogy a KKP milyen módszerekkel félemlíti meg a népet. Például egyszer a kommunisták azt követelték, hogy egy falu lakói mind gyűljenek össze a téren, ahol ki akartak végezni tizenhárom fiatal hazafit. A térre még a gyerekeket is kivezették tanári felügyelettel, hogy lássák, ahogy azok meghalnak. Miután elmondták a koholt vádakat, a kommunisták ráparancsoltak a félelemtől sápadt tanárokra, hogy énekeltessenek a gyerekekkel hazafias énekeket. A dalok alatt nem táncoló művészek mentek a színpadra, hanem a hóhér, aki egy éles kést tartott a kezében. „A hóhér egy egészséges fiatal katona volt, akinek elég erős kezei voltak. A hóhér odament az első fiúhoz, felemelte az éles, nagy kést, és mint a villám, egy gyorsat csapott, és az első fej lehullott a földre, majd tovább gurult, a vér szökőkútként csapott fel. A gyerekek éneke kaotikus, hisztérikus kiáltássá változott. A tanárok csak nagyon nehezen tudtak rendet teremteni, hogy a gyerekek folytassák tovább az éneklést, és a káosz közepette újra és újra lehetett hallani a csengettyűik csengését.”
A hóhér egymás után tizenháromszor sújtott le, lecsapva mind a tizenhárom fejet. Ezután a katonák elkezdték felvágni az áldozatok mellkasát, hogy kivegyék a halottak szívét, majd megegyék őket. Ezeket az állati kegyetlenségeket mind a gyerekek szeme láttára követték el. „A gyerekek elsápadtak félelmükben, néhányan hányni kezdtek. A tanárok szidták őket, miközben felsorakoztak, hogy visszatérjenek az iskolába.”
Ezután többször előfordult, hogy De Jaegher látta, amikor gyerekeknek kivégzéseket kellett végignézniük. A gyerekek hozzászoktak ezekhez a véres jelenetekhez, néhányan közömbösekké váltak, mások élvezni kezdték.
Amikor a Kínai Kommunista Párt úgy érezte, hogy az emberek kivégzése nem történik elég szörnyű módon, elkezdtek különféle más kegyetlen kínzásokat kitalálni. Például egy embert arra kényszerítettek, hogy sok sót nyeljen le, de közben nem adtak neki vizet, míg végül szomjan halt. Egy meztelenre vetkőztetett embert arra kényszerítettek, hogy üvegszilánkokon guruljon. Télen léket vágtak egy befagyott folyóba és beledobták a „bűnöst”, aki vagy megfagyott, vagy megfulladt.
De Jaegher leírja, ahogy Shanxi tartományban a KKP egyik tagja szörnyű kínzást talált ki. Egyszer, amikor az utcán sétált, az egyik étterem előtt egy nagy forró vízzel teli üst állt. Később ő maga is vásárolt néhány ilyen nagy üstöt. Azonnal letartóztattak három falubelit, aki szembeszállt a Kommunista Párttal. Amint a tárgyalás befejeződött, odavezette őket az üstökhöz, amelyekben a forró víz állt. A három áldozat meztelenre volt vetkőztetve. Fogták és bedobták őket az üstökbe, ahol megfőttek. Pingshanban De Jaegher látta, ahogy elevenen megnyúztak egy embert. A kommunisták arra kényszerítették az ember fiát, hogy végignézze ezt a szörnyű kínzást, és kénytelen volt végighallgatni apja halálüvöltését. A hóhérok ecettel és savval locsolták le az apát, hogy könnyen le lehessen nyúzni a bőrét. Lenyúzták a bőrét, alulról kezdve a hátától a válláig, majd az egész testéről lehúzták a bőrt, csak a fejrészen maradt még bőr. A fiú látta, hogy a nyúzás után néhány perccel az apja meghalt.
2.2 A vörös terror a „vörös augusztus” idején, emberevés Guanxi tartományban
A KKP még a hatalom teljes megszerzése után sem hagyta abba az erőszakot. A kulturális forradalom idején ez az erőszak még nagyobb lendületet vett.
1966 augusztus 18-án Mao Ce-tung a Tienanmen toronyban találkozott a Vörös Gárda képviselőivel. A kommunista vezető, Song Renqiong lánya, Song Binbin a Vörös Gárda karszalagját tette Maóra. Amikor Mao megtudta, hogy a neve azt jelenti „szelíd és udvarias”, azt mondta: „Nekünk erőszakra van szükségünk.” Emiatt a lány megváltoztatta a nevét „Song Yaowura”, ami szó szerint azt jelenti „erőszakot akarok”.
Hamarosan az egész országban fegyveres támadások kezdődtek. A fiatal nemzedék, amelyik már a Kommunista Párt ateizmusában nevelkedett, semmitől sem félt. A Mao Ce-tung által hirdetett elvek és a párt közvetlen irányítása alatt a fanatikus és tudatlan, magukat a törvények fölött állónak tartó vörösgárdisták elkezdték gyilkolni az embereket, és házkutatásokat tartottak az egész országban. Több helyen az „öt fekete osztályt” (földbirtokosok, gazdag parasztok, reakciósok, veszélyes elemek, jobboldaliak) és családjukat kivégezték. A legaktívabbak Daxing megyében voltak, Pekingtől nem messze. Augusztus 27. és szeptember 1-je között a 13 népi kommuna 48 brigádjában 325 embert gyilkoltak meg, a legöregebb közülük 80 éves, a legfiatalabb 38 napos volt. Huszonkét családot likvidáltak teljes egészében.
Az emberek agyonverése mindennapos dolog volt. A Shatan utcában egy csoport vörösgárdista láncokkal és övekkel addig vert egy öregasszonyt, amíg mozogni sem tudott. Azután az egyik vörösgárdista lány ráugrott a hasára, és addig taposta a gyomrát, amíg az öregasszony meghalt. Egyszer házkutatást tartottak az egyik földbirtokos feleségénél (egy magányos özvegyasszonynál). A szomszédokra ráparancsoltak, hogy mindenki hozzon egy termosz forró vizet, és a gallérja mögé öntötték, amíg az izmai meg nem főttek. Néhány nap múlva holtan találták a házában, férgekkel a testén. Akkoriban az embereket a lehető legkülönfélébb módszerekkel gyilkolták meg. Néhányan botokat használtak, mások sarlót, megint mások kötéllel fojtották meg az embereket. A kisgyerekekkel még kegyetlenebbül bántak el: rátapostak a gyerek egyik lábára, és a másik lábát húzva ketté tépték az élő gyereket.[13]
Guangxiban még a daxingi mészárlásnál is állatiasabb cselekedetet hajtottak végre – ez az emberevés. Zheng Yi három szakaszát emelte ki ennek.[14]
Az első kezdeti szakaszban a terror még sötét és burkolt volt. Egy megyei évkönyv egy tipikus jelenetet dokumentált: „Késő éjszaka a gyilkosok lábujjhegyen jártak, hogy áldozatokra találjanak, megölték őket és kivágták a szívüket és a májukat. Mivel rémültek és tapasztalatlanok voltak, így tévedésből a tüdőt vették ki, ezért később vissza kellett térniük a gyilkosság színhelyére. Végül megfőzték a belső szerveket, az egyik vodkát hozott, a másik fűszereket… Néhány ember a fazék alatt kialvó láng mellett gyorsan és csendben evett…”
A második szakaszban a terror nyílttá és általánossá vált. Ebben az időszakban a régi gyilkosok már tapasztaltakká váltak a szív és a máj kivevésében, mikor az áldozat még élt, sőt a tapasztalataikat még meg is osztották másokkal, míg a tökéletességig fejlesztették a technikájukat. Például ahhoz, hogy kivegyék a belső szerveket, a bordák alatt egy Y alakú vágást kellett ejteni, majd lábbal rátaposni a hasra (ha az áldozat egy fához volt kikötve, akkor térddel belerúgni), és erre a szív és a belső szervek kiestek. A főgyilkos elvette a szívet, a májat és a nemi szerveket, a többiek pedig az egyebeket. Mindezeket a szörnyű jeleneteket jelszavak és vörös zászlók díszítették.
A harmadik szakasz a tömegpszichózis. Tömegessé vált a kannibalizmus. Például Wuxuan megyében, mint járvány idején a hullákat felfaló vadkutyák, az emberek őrülten ették a többi embert. Az áldozatokat gyakran nyilvánosan kritizálták, mielőtt megölték és megették volna. Amint az áldozat a földre esett, holtan vagy még élve, rögtön rávetették magukat, előhúzták a magukkal hozott késeket és vágtak, amit értek. Ekkoriban sok ember került bele a kannibalizmus mozgalmába. Az „osztályharc” vihara elfújta az emberi természet és bűntudat minden maradványát. Az emberevés járványa eltöltötte az emberek elméjét, és az emberek kannibál-lakomákat rendeztek. Az emberi test minden szerve ehető volt, beleértve a szívet, húst, májat, veséket, lábakat és inakat. Az emberi testet különböző módokon készítették el, megfőzték, megsütötték, füstölték vagy nyílt lángon sütötték meg. Az emberek likőrt és bort ittak, játszottak és fecsegtek az emberekből készült ételek elfogyasztásakor. Ekkoriban még az is előfordult Wuxuan megyében, hogy a Forradalmi Bizottságnak, a legmagasabb kormányszervezetnek az étkezdéjében emberi húsból készült fogásokat kínáltak.
Az olvasó tévedésből azt gondolhatja, hogy ezek a kannibál-bankettek kizárólag az emberek spontán cselekedetei voltak. A KKP egy totalitárius szervezet és a társadalom minden sejtjét irányítja. A KKP bátorítása és manipulációja nélkül a kannibalizmus-mozgalom egyáltalán nem jöhetett volna létre.
A KKP dicsérete egy dalban így hangzik: „A régi társadalom [15] az embereket szellemekké változtatta, az új társadalom a szellemeket emberekké változtatta.” De ezek a gyilkosságok és kannibál orgiák megmutatják, hogy a KKP képes volt egy embert szörnyeteggé vagy ördöggé változtatni, mert maga a KKP kegyetlenebb minden szörnynél és ördögnél.
2.3 A Fálun Gong üldözése
Amikor a kínaiak beléptek az űrkutatás és a számítógép korába, és négyszemközt beszélhettek az emberi jogokról, a szabadságról és a demokráciáról, sokan úgy gondolták, hogy a borzalmas és undorító atrocitások már a múlté, a KKP „civilizált ruhát” öltött, hogy csatlakozzon a világ többi részéhez.
Valójában ez egyáltalán nincs így. Amikor a KKP felismerte, hogy létezik egy olyan csoport, amely nem fél a kegyetlen kínzásoktól és gyilkosságoktól, akkor az általa alkalmazott módszerek még durvábbakká váltak. Ez az üldözött csoport a Fálun Gong.
Ha a vörösgárdisták és a Guangxi tartományban történt emberevés céljairól beszélünk, akkor ez csak a fizikai test megsemmisítésére irányult, ahol az embereket mindössze néhány óra vagy néhány perc alatt végezték ki. A Fálun Gong-gyakorlók üldözése esetén a cél az, hogy megtagadják az „Igazságosságba, az Együttérzésbe és a Toleranciába” vetett hitüket, és ezért a gyakorlókat napokon, hónapokon, éveken át tartó kínzásoknak vetik alá. Ezek miatt a kegyetlen kínzások miatt több mint tízezer Fálun Gong-követő lelte halálát.
A Fálun Gong azon gyakorlói, akik csodával határos módon maradtak életben, több mint száz kegyetlen kínzási módszert jegyeztek fel; a következőkben csak néhány példát említünk.
Az egyik legelterjedtebb módszer az erős verés. A rendőrök és a fogvatartottak vezetői vagy maguk verik meg a Fálun Gong-gyakorlókat, vagy megveretik őket a börtön többi foglyával. Néhány Fálun Gong-gyakorló megsüketült a verésektől, leszakadt a fülkagylója, másoknak kinyomták a szemgolyójukat, kitörtek a fogaik, eltört a koponyájuk, a gerincük, a kulcscsontjuk, a medencecsontjuk, és a lábuk. Néhányuknak amputálni kellett a kezét vagy a lábát a súlyos verés következtében. Más Fálun Gong-gyakorlóknak összezúzták a heréit, a nőket a nemi szervüknél rugdosták. Ha a Fálun Gong-gyakorlók nem adták fel, akkor addig kínozták őket, amíg fel nem szakadt a bőrük és ki nem látszott a húsuk. Néhányukat annyira megverték, hogy nem lehetett őket felismerni. Azokat, akik vérben úsztak a kínzások után, leöntötték sós vízzel, majd továbbverték őket elektromos botokkal, aminek következtében égett hús és vér szaga terjengett, és a börtönt szörnyű sikolyok töltötték meg. Miközben néhányakat a fejükön ütötték, a fejükre műanyag zacskót húztak, hogy félve a megfulladástól, feladják.
Az áramütés egy másik módszer, amelyet a kínai kényszermunkatáborokban gyakran alkalmaznak a Fálun Gong-gyakorlók kínzására. A rendőrök elektromos botokkal sokkolják a gyakorlók érzékeny testrészeit, beleértve a szájukat, a fejük tetejét, a mellkasukat, a nemi szerveiket, a csípőjüket, a combjaikat, a talpaikat, a női gyakorlók mellét és a férfi gyakorlók péniszét. A rendőrök elektromos botokkal sokkolják az áldozat testét, amíg a bőrük égni nem kezd, mindenütt égett szag terjeng, és a seb bekékül. Néha egyszerre sokkolják az áldozat fejét és a végbélnyílását. A rendőrök gyakran tíz vagy akár több elektromos botot is alkalmaznak egyszerre, hogy hosszú ideig verjék a gyakorlókat. Általában egy elektromos bot több tízezer voltos. Amikor kisül, kék fényt bocsát ki, és recsegő hangot ad ki. Amikor sokkolnak valakit, égési sérülések keletkeznek, mintha tűzhöz ért volna, vagy akár a kígyómaráshoz is hasonlítható. Az elektromos kisülés helyén a bőr piros lesz, felhólyagosodik, megég és gennyesedni kezd. Vannak még erősebb, nagyobb feszültségű botok, amelyeknél az áldozat úgy érzi, mintha kalapáccsal ütnék a fejét.
A kínzók égő cigarettát szorítanak az áldozatok kezéhez, arcához, talpához, melléhez, hátához, mellbimbójához és nemi szervéhez. Öngyújtóval égetik meg a kezüket és égetik le a szőrzetet a gyakorlók nemi szervén. Villanytűzhelyen forrósítanak fel vasrudakat izzó vörösre, és ráhelyezik őket az áldozatok lábaira. Izzó faszénnel égetik meg az arcukat. A rendőrök felgyújtják azokat, akikben még ezek után is pislákol az élet, és azt állítják, hogy a haláluk „önégetés” volt.
Különös kegyetlenséggel ütlegelik a nőket a mellükön, a mellbimbójukon, a testük alsó részén. Az erőszakolástól sem rettenti vissza őket semmi, sőt a csoportos erőszakolás sem egyedi eset. Elektromos botokkal sokkolják a melleiket és a nemi szerveiket. Öngyújtóval égetik meg a mellbimbóikat, és elektromos botokat dugnak a gyakorlónők vaginájába, hogy sokkolják őket. Összekötöznek négy fogkefét, beteszik a nő hüvelyébe és forgatni kezdik. Izzított horgot akasztanak a hüvelybe. Hátrakötik a nők kezét, összekötik a mellbimbójukat egy olyan dróttal, amelyen áram fut keresztül. A nőket levetkőztetik és belökik olyan cellákba, ahol férfi bűnözők vannak, hogy azok azt tegyenek velük, amit csak akarnak.
A Fálun Gong-gyakorlókra kényszerzubbonyt húznak. Összekötik a hátuk mögött a kezüket, majd a fejük fölött előre húzzák, ugyanakkor összekötik a lábukat is és felakasztják az áldozatot a vasrácsos ablakra úgy, hogy a lábuk ne érjen a földhöz. A szájukba rongyot gyömöszölnek és a fülükre fülhallgatót tesznek, hogy a Fálun Gongról szóló rágalmakat hallgattassák velük. A szemtanúk vallomása alapján, akiket ilyen kínzásoknak vetnek alá, azoknak hamar lebénul a karjuk. A vállak, könyökök és csuklók csontjai eltörnek, és az inak elszakadnak. Akiket hosszabb ideig így kínoztak, azoknak a gerincük eltört és kínzó fájdalomban haltak meg.
Van egy másik kínzásfajta is, amelyet alkalmaznak, úgy hívják, hogy „vízkamra”. A tanítványokat mellig érő koszos vízbe vagy trágyalébe állítják. A körmük alá bambusztűket vernek és egy olyan szobába teszik őket, ahol a plafonról, falakról vörös, zöld, sárga, fehér színű penész lóg, a padlót is ilyen penész borítja, amely miatt a sérüléseik elgennyesednek. Vagy kikötik őket, és kígyókat és dühös kutyákat eresztenek rájuk, vagy a skorpiók csípéseinek vetik oda áldozatul. A pszichiátriai gondozókban idegkárosító gyógyszereket alkalmaznak, amelyek az idegrendszer összeomlásához vezetnek. Ez csak néhány példa a Fálun Gong-gyakorlókkal szemben alkalmazott kínzások közül.
3. A kommunista párton belüli kegyetlen harc
Mivelhogy a KKP tagjait a pártszellem köti össze és nem az erkölcs, az igazságosság, a másik iránti lojalitás, ezért nagyon fontos szerepet játszik a tagok, különösen a vezető tisztviselők hűsége a legfelsőbb vezetőhöz. A tagok körében végzett tisztogatás a terror légkörét teremtette meg a párttagok között, hogy az életben maradtak lássák: ha valakit a legfelsőbb diktátor üldözni akar, akkor az szörnyű halállal fog meghalni.
A kommunista pártokon belüli harcok mindenki számára nyilvánvalóak. A Szovjet Kommunista Párt Politikai Bizottsága első két ülésszakának a tagjait, Lenin és Sztálin kivételével, mind kivégezték, vagy öngyilkosságot követtek el. Megöltek hármat az öt marsall közül, hármat az öt katonai körzet-parancsnok közül. Ezen kívül mind a tíz hadsereg parancsnokát kivégezték, 85-ből 57 hadtest-parancsnokot, 195-ből 110 hadosztály-parancsnokot végeztek ki.
A KKP még mindig a „kegyetlen harc és kíméletlen rajtaütés” elvét propagálja. Ez a taktika nem csak a párton kívülieket veszi célba. A forradalom időszakában Jiangxi tartományban a KKP annyi embert gyilkolt meg az Antibolsevik Ligában, hogy szinte nem is maradt olyan ember, aki harcolni tudott volna. Amikor a Kommunista Párt Yan’anban megerősödött, megkezdte a „rektifikációs” mozgalmat. Miután politikailag megerősödött, likvidálta Gao Gangot, Rao Shusi-t, Hu Fenget és Peng Dehuai-t. A kulturális forradalom időszakára a régi párttagok közül szinte mindenkit likvidált. A KKP egyetlen főtitkárának sem lett jó vége.
Liu Shaoqi [16], a volt kínai elnök, aki az állam második legfontosabb embere volt, szörnyű halállal lelte végét. A 70. születésnapjára Mao Ce-tung és Csou En-laj megbízta Wang Dongxingot (Mao fő testőrét), hogy adjon át neki egy születésnapi ajándékot, egy rádiót, amelyen meghallgathatja a KKP KB 12. ülésszakának 8. plenáris ülését, ahol ezt mondták: „A pártból örökre ki kell zárni az áruló, provokátor, elvtagadó Liu Shaoqit. Liu Shaoqinak és társainak számot kell adniuk árulásukról és be kell vallaniuk a párt ellen elkövetett bűneiket.”
Ez a hír megtörte Liu Shaoqit és a betegsége rosszabbra fordult. Annak következtében, hogy odakötözték az ágyhoz és nem tudott mozogni, a nyakán, a hátán, a hátsóján, a sarkán a fekvéstől gennyes sebek keletkeztek. Amikor fájdalmai voltak és belekapaszkodott valamibe vagy valakinek a kezébe, és nem akarta elengedni, kemény műanyag flakont helyeztek mindkét kezébe. Amikor meghalt, a kezében lévő két flakon homokóra alakúvá vált a szorításától.
1969 októberére Liu Shaoqi teste elkezdett bomlani és erős szagot árasztott. A testéből csak csontok maradtak, az élete egy hajszálon függött. A központi bizottság különleges felügyelője nem engedte meg, hogy fürödjön vagy ruhát cseréljen, csak egyszerűen levetkőztették, paplanba csavarták, és átszállították Pekingből Kaifengbe, ahol egy pincében helyezték el. Amikor magas láza lett, nemcsak hogy nem adtak neki gyógyszert, de az orvosokat és nővéreket sem engedték a közelébe. Amikor Liu Shaoqi meghalt, alig lehetett felismerni rajta az emberi vonásokat. A haja hossza elérte a 60 centimétert. Két nap múlva elhamvasztották, és erősen fertőző betegség címszóval elégették az ágyneműjét és minden egyéb holmiját. A halotti anyakönyvi kivonatában ez áll: „Vezetéknév, keresztnév: Liu Weihuang, foglalkozása – munkanélküli, a halál oka – betegség.” A Kommunista Párt nyugodtan halálra kínozhatja a nemzet elnökét, és ráadásul minden látható ok nélkül.
4. A forradalom „exportálása”, gyilkosságok Kína határain kívül
Azonkívül, hogy Kínában a KKP minden eszközzel gyilkolja a párttagokat és az egyszerű párton kívüli embereket, még a forradalmat is exportálja, azaz ugyanúgy követ el gyilkosságokat Kína határain kívül is. A „Vörös Khmer” mozgalom egy tipikus példa erre.
A Pol Pot vezette Vörös Khmer mozgalom mindössze 4 évig tartott Kambodzsában. Ugyanakkor 1975 és 1978 között ebben a 8 millió lakosú kis országban 2 millió embert öltek meg, köztük 200 ezer kínait.
Nem akarunk bővebben szólni a „vörös khmerek” számtalan bűntettéről. De beszélnünk kell a Kínai Kommunista Párttal való kapcsolatukról.
Pol Pot Mao Ce-tung feltétlen követője volt. 1965 után négy ízben volt Kínában, hogy személyesen hallgassa meg Mao Ce-tung tanításait. 1965 novemberétől Pol Pot három hónapot töltött Kínában. Chen Boda és Zhang Chunqiao [17] megvitatta vele azokat az elveket, amelyek szerint „a politikai hatalmat a fegyver adja”, meséltek neki az osztályharc elméletéről, a proletárdiktatúráról és a „forradalmi tapasztalataikról”. Mindezek alapul szolgáltak Pol Potnak, hogy magához ragadja, majd megerősítse a hatalmát és kormányozza az országot. Miután hazaérkezett, a pártot átnevezte Kambodzsai Kommunista Pártnak, forradalmi támaszpontokat hozott létre a kínai modell alapján ugyanúgy, ahogy a KKP bekeríti a városokat a falvakkal.
1968-ban a Kambodzsai KP hivatalosan is létrehozott egy hadsereget. 1969 végére csak valamivel több, mint 3.000 tagja volt, de 1975-ben, mielőtt megtámadta és elfoglalta Phnompent, már 80 ezer tagja volt, aki „jól fel volt fegyverezve, és bátran harcolt”. Mindez teljes egészében a KKP-tól függött. A Wang Xiangen által írt „A Vietnam támogatásáról és az Amerikával szembeni ellenállásról szóló dokumentált beszámoló” c. írásban az áll, hogy Kína 30 ezer emberre való fegyvert adott át Pol Potnak. 1975 áprilisában Pol Pot elfoglalta Kambodzsa fővárosát. Két hónapra rá Pekingbe utazott, hogy megkapja az aktuális utasításokat. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a KKP ideológiai és anyagi támogatása nélkül a „Vörös Khmer” mozgalom nem öldökölhetett volna embereket.
Lássunk egy példát. Amikor a Kambodzsai KP megölte Szihanuk herceg két fiát, a Kambodzsai KP Szihanukot Pekingbe vitte Csou En-laj parancsára. Amikor a Kambodzsai KP embereket ölt meg, még a méhben lévő magzatot sem kímélték, hogy a jövőbeli bajokat megelőzzék. Pol Pot feltétel nélkül teljesítette Csou En-laj követeléseit.
Csou En-laj egyetlen szóval is megmenthette Szihanukot, de a KKP nem tiltakozott az ellen, hogy a Kambodzsai Kommunista Párt több mint kétszázezer kínait ölt meg. Akkoriban a kambodzsai kínaiak a kínai nagykövetséghez fordultak segítségért, de a nagykövetség figyelmen kívül hagyta őket.
1998 májusában, amikor Indonéziában elkezdték a kínaiak nagyarányú megerőszakolását és gyilkolását, a KKP hallgatott. Nemcsak, hogy nem segített, de még el is kendőzte ezt a hírt Kínában, mintha a külföldön élő kínaiak élete és halála nem érintené a kínai kormányt és semmiféle humanitárius segítséget nem nyújtottak számukra.
5. A család szétrombolása
Hány embert ölt meg a KKP a különböző politikai mozgalmaiban? Nincs lehetőségünk, hogy megtudjuk, hányra tehető azon emberek száma, akik meghaltak a KKP különböző kampányaiban. Lehetetlenség ilyen statisztikai felmérést végezni, mert az egyes régiók, etnikai csoportok és nyelvjárások között információs akadályok és korlátok vannak. Egy ilyen statisztikai felmérés azt jelentené, hogy a KKP a „saját sírját ásná meg”, ezért a KKP inkább elhallgatja történelmének bizonyos részleteit.
Ami a tönkretett családokat illeti, azoknak a számát még nehezebb lenne kideríteni. Néhány család az egyik tag elvesztésének következtében ment tönkre. Vannak olyan családok, amelyeknek minden tagját megölték. Még akkor is, amikor a családon belül senki sem halt meg, előfordult, hogy válásra kényszerítették a tagokat. Apát és fiát, anyát és lányát arra kényszerítették, hogy tagadják meg egymást. Az emberek üldözése olyan méreteket öltött, hogy voltak, akik lebénultak, mások elvesztették józan ítélőképességüket, mások a kínzások hatására súlyosan megbetegedtek és nagyon korán meghaltak. Ezekről a családi tragédiákról nincsenek teljes adataink.
Egyszer az egyik japán lap, a „Yomiuri újság” közölte, hogy a kínai lakosságnak több mint a fele vesztette el az életét a KKP elnyomása alatt. Ha ezt az adatot vesszük figyelembe, akkor a KKP által tönkretett kínai családok számát minimum 100 millióra becsülhetjük.
A híradásoknak köszönhetően, minden család tudomást szerzett Zhang Zhixin történetéről. Sokan tudják, hogy különböző kegyetlen kínzásoknak vetették alá, tömegesen megerőszakolták és pszichikailag is meggyötörték. Végül, amikor elvesztette a józan eszét, mielőtt agyonlőtték volna, elvágták a légcsövét. Ugyanakkor sokan nem tudják, hogy egy másik kegyetlen történet is áll e mögött a tragédia mögött: a család tagjainak át kellett esniük egy „a halálra ítélt családtagjainak szóló kurzuson”.
Zhang Zhixin lánya, Linlin így emlékezett az 1975 tavaszán történt eseményekre:
„A Shenyangban lévő bíróságon a következőt közölték: »Anyád egy igazi, ádáz ellenforradalmár. Makacsul elutasítja nagy vezérünket, Maót, és Mao Ce-tung mindent legyőző gondolatait. Elutasítja a proletariátus forradalmi irányzatát és Mao elnököt, ez az ő bűne, amiért a kormány a büntetése súlyosbításán gondolkozik. Mit gondol arról, ha halálra ítéljük?« Döbbenten hallgattam, nem tudtam, mit válaszoljak. A szívem darabokra volt törve, de azt a látszatot kellett keltenem, hogy nyugodt vagyok. Alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Apám mindig azt mondta, hogy nem szabad mások előtt sírni, máskülönben nem tudjuk megtagadni a hozzá fűződő kapcsolatunkat. Apám felelt helyettem: »Ha ez valóban igaz, akkor a kormány tegye azt, amit jónak lát.«
A bíróság képviselője ismét feltette a kérdést: »Ha főbe lövik, elviszik a hulláját? Szükségük van Zhang Zhixin holmijaira?« Én leeresztettem a fejemet és egy szót sem szóltam. Apám válaszolt ismét helyettem: »Nekünk semmire sincs szükségünk.« Apám megfogta az öcsém és az én kezemet és kivezetett minket a járási szállodából. Botladozva, erős hóviharban sokáig bandukoltunk hazafelé. Nem főztünk semmit, apám kettétörte az egy szem zsemlét és szétosztotta közöttünk. Azt mondta: »Egyétek meg, és feküdjetek le korábban aludni.« Csendben feküdtem az ágyon. Apám a hokedlin ült és bámulta, ahogy táncol a fény. Kicsit később ránk nézett, úgy látta, hogy elaludtunk. Felállt és csendben kinyitotta a ládát, amelyet a Shenyangban lévő előző lakásból hoztunk ide, és kivette anya fényképét. Nézte és nem tudta visszatartani a könnyeit.
Felkeltem az ágyamról, a fejemet apám kezébe hajtottam, és hangosan zokogni kezdtem. Apám megsimogatott és azt mondta: »Nem szabad, nem szabad, meghallják a szomszédok.« Sírásomra felébredt az öcsém. Apám erősen magához szorította az öcsémet és engem. Nem tudom, mennyi könnyet ejtettünk azon az éjszakán, de tilos volt hangosan sírni.”[18]
Az egyik egyetemi tanár boldog családi életet élt, de az „anti-jobboldali” mozgalom idején történt események tragédiát okoztak az életében. Akkoriban az ő későbbi felesége szerelmes volt egy fiatalemberbe, akit „jobboldalinak” kiáltottak ki. Egy Isten háta mögötti helyre küldték, ahol nagyon sokat szenvedett. A lány nem tudott vele menni, és később férjhez ment a tanárhoz. Amikor a szerelme meggyötörten hazatért a szülővárosába, már többgyermekes anya volt, de nem tudta megbocsátani magának az árulását. Kitartott amellett, hogy elválik a férjétől és ezzel megváltja a bűneit. A tanár már túl volt az 50-en, nem bírta elviselni a történteket és elvesztette józan ítélőképességét. Levette magáról a ruháit és az utcákon kóborolt. Felesége ennek ellenére elhagyta a férjét és a gyerekeit. A párt által elrendelt fájdalmas elválások olyan problémát teremtettek, amelyre nem volt megoldás, egy gyógyíthatatlan társadalmi betegséget, amely csak az egyik elválást tudta egy másikkal helyettesíteni.
A család képezi a kínai társadalom egységének alapját. Ugyanakkor a hagyományos kultúra legutolsó bástyája is, amely szemben áll a KKP által hirdetett kultúrával. Ezért a családok tönkretétele a KKP gyilkosságai történetének különösen embertelen cselekedete.
A KKP monopolizálta az állam társadalmi erőforrásait. Azt az embert, aki elmondja a véleményét, ellenségnek nyilvánítják, és rögtön szembenézhet a megélhetése és a méltósága elvesztésével és a társadalom megvetésével. Ebben az esetben a család lehetne ezeknek az általában ártatlanul elítélt embereknek az utolsó mentsváruk, ahol vigaszra lelhetnének. Ugyanakkor a KKP politikájának következtében, amely arra kényszerítette az embereket, hogy tagadják meg a rokonaikat, a rokonok nem merték vigasztalni az üldözöttet, különben maguk is az elnyomás áldozataivá váltak volna. Például Zhang Zhixint válásra kényszerítették. Sok ember számára a rokonok árulásáról szóló hír, a feljelentések, a harc, a nyilvános kritika az utolsó csepp a pohárban, amely megtöri a lelkét. Ennek hatására sokan követtek el öngyilkosságot.
6. A gyilkosság modellje és a következmények
6.1 A KKP gyilkosságainak az ideológiája
A KKP gyakran jelentette ki kérkedve, hogy tehetségesen és alkotó módon fejlesztette a marxizmus-leninizmust, miközben valójában csak a gonoszságot fejlesztette alkotó módon, amely páratlan lett az emberiség történelmében. A társadalmi egységről szóló kommunista eszme felhasználásával becsapta az egyszerű népet és az értelmiséget. Az ipari forradalmat használva, szétzúzza az emberek hitét, és az ateizmust propagálja, a kommunizmus eszméjével tagadja a magántulajdont, a leninizmus elméletével és az erőszakos forradalom gyakorlatával kormányozza az országot. A KKP mindezekkel kombinálja a kínai kultúra pusztító vonását, és azokat a jellemzőket erősíti, amelyek teljes mértékben ellentétesek a hagyományos kínai kultúrával.
A KKP az általa gyártott, a „forradalomról” és a „proletárdiktatúra alatti állandó forradalomról” szóló elméletekkel akarja megváltoztatni a társadalmat és biztosítani a párt diktatúráját. Az elmélete két részből áll: a proletárdiktatúra gazdasági alapjából és az ideológiából. A gazdasági alap meghatározza az ideológiát, amely visszahat a gazdasági alapra. Ahhoz, hogy erősítsék az ideológiát és különösen a párt hatalmát, a forradalmat a gazdaság megváltoztatásával kell kezdeni. Ehhez szükség van:
- a földbirtokosok likvidálására, hogy a termelési viszonyok [19] kérdését megoldják a falvakban
- a kapitalisták likvidálására, hogy a termelési viszonyokat megoldják a városokban.
Ahhoz, hogy a KKP megerősítse az ideológiáját, állandóan gyilkosságokat kell végrehajtania, hogy az ideológiája területén az abszolút egyeduralmat biztosítsa. Ehhez az alábbi szükséges:
6.1.1 Az értelmiségiek párttal szembeni politikai hozzáállásának a megoldása
A KKP hosszú időn keresztül több ízben hirdetett kampányt az „értelmiségiek gondolkodásának a megreformálására”. A kommunisták burzsoá individualizmussal, a kapitalizmus és az osztályon kívüliség ideológiájával, liberalizmussal vádolták az értelmiségieket. A KKP „agymosást” akar végrehajtani az értelmiségieknél, hogy kiölje belőlük a lelkiismeretet, megszüntesse a jóindulatot. Az értelmiségiek független gondolkodását és más ehhez hasonló pozitív vonásait, beleértve a jó ügyért való felszólalást el kell fojtani. A hagyományok szerint értelmiségi körökben ezt tanítják: „A rendes embert nem a fényűzés hajtja, nem csábíthatja el gazdagság, ha szegény és ismeretlen is, akkor sem kényszerítheti erőszak, hogy eltérjen eredeti céljától.”[20] „Legyél első azok között, akik az állam érdekeinek védelmére kelnek, és utolsó azok között, akik csak saját hasznukat lesik.”[21] „Mindenki, még a legegyszerűbb ember is, felelős nemzetének sikereiért és kudarcaiért.”[22] „A nemes ember, ha kis ember, magát műveli, ha jelentős pozíciót tölt be, nemzete fejlesztésén fáradozik.”[23]
6.1.2 A KKP gyilkosságokat hajtott végre a kulturális forradalom idején, hogy egyeduralma legyen a politika és kultúra fölött
A KKP először a párton belül indított el egy tömegmozgalmat, azután ezt a mozgalmat a párton kívülre is kiterjesztette, és gyilkosságokat követett el irodalmi körökben, a történészek között, az oktatás és művészet területén. Először a KKP néhány híres embert akart likvidálni, mint például a „Három család faluja” álnéven írókat [24], Liu Shaoqit, Wu Hant, Lao She-t és Jian Bozant [25]. Utána megöltek, „egy párton belüli kis csoportot”, „egy hadseregen belüli kis csoportot”, és aztán a gyilkosságok száma egyre nőtt a párton, a hadseregen belül, majd az egész országban. A fegyveres harc megsemmisítette a fizikai testet, a kulturális harc a szellemet. Ez volt a Kommunista Párt vezetése alatti legembertelenebb és legerkölcstelenebb időszak. Az emberi természet gonosz oldala teljes mértékben megnyilvánult, hogy a párt helyreállíthassa válságba került hatalmát. Bárki ölhetett embert a „forradalom”, „a párt és Mao elnök forradalmi irányvonalának védelme” jelszavával. Ez az emberi természet össznemzeti megsemmisítése volt, amire még nem volt példa.
6.1.3 A kulturális forradalom után a KKP 1989 június 4-én tömegmészárlást hajtott végre a Tienanmen téren a demokratikus igényekkel fellépő egyetemisták között
A KKP először ölt nyilvánosan civil embereket, hogy elnyomja az emberek tiltakozását a sikkasztás, a korrupció, a kormánytisztviselők és üzletemberek közötti összejátszás, valamint a sajtó-, szólás- és gyülekezési szabadság iránti követelésük ellen. A KKP a hadsereg és a civilek közötti gyűlölet szítása érdekében még olyan jeleneteket is megrendezett, amelyekben az emberek katonai járműveket gyújtanak fel és katonákat ölnek meg. Az eredmény az a tragédia volt, amelyben a Néphadsereg lemészárolta saját népét.
6.1.4 Különböző hitű emberek meggyilkolása
A hit ellenőrzése a KKP számára gyökeres kérdés. Hogy a KKP hamis elvei megtévesszék az embereket, hatalomra kerülése kezdetén elfojtotta a különböző vallási meggyőződéseket és irányzatokat. Ma a KKP ismét elővette a henteskését egy másik spirituális hit ellen, a Fálun Gong-gyakorlók ellen. A KKP kihasználja azt, hogy a Fálun Gong az „Igazságosság, Együttérzés, Tolerancia” elvei alapján fejleszti magát, és az elvei között nem szerepel az erőszak, a gyakorlók nem mondanak hazugságokat, és nem okoznak társadalmi instabilitást. Miután tapasztalatokat szerzett a Fálun Gong üldözése során, a KKP még professzionálisabb lett abban, hogyan iktasson ki embereket a hitük miatt. Ezúttal Csiang Cö-min és a KKP maga lépett színre, hogy más emberek vagy csoportok felhasználása helyett gyilkoljon.
6.1.5 Emberek legyilkolása az igazság eltitkolása érdekében
Az igazság ismeretének joga – ez a másik gyenge pontja a KKP-nak, ezért az információk elkendőzéséért is gyilkossághoz kell folyamodnia. Korábban, aki az „ellenséges rádióadásokat” hallgatta, börtönbüntetést kapott. Válaszul a többször előforduló esetre, hogy az állami tulajdonban lévő televíziós rendszer adását eltérítették, hogy felfedjék az igazságot a Fálun Gong üldözéséről, Csiang Cö-min kiadott egy titkos parancsot, amely így szólt: „Öljétek meg őket – kegyelem nélkül!” [26] Liu Chengjun-t, aki ilyen eltérítést hajtott végre, halálra kínozták. A KKP mozgósította a 610-es irodát (külön a Fálun Gong üldözésére létrehozott Gestapóhoz hasonló szervezetet), a rendőrséget, az ügyészséget, a bíróságokat és az internetet követő masszív rendőrségi rendszert, hogy figyelje az embereket.
6.1.6 A KKP saját érdekeitől hajtva megfosztja az embereket az élethez való joguktól
A KKP „folyamatos forradalomról” szóló elmélete valójában azt mondja, hogy sohasem akarja kiengedni a kezéből a hatalmat. Ma már a párton belüli sikkasztás és korrupció konfliktushelyzetet eredményezett a párt abszolút vezetése és az emberek élethez való joga között. Amikor az emberek törvényes eszközökkel védik a jogaikat, a KKP erőszakhoz folyamodik, és állandóan a henteskését lengeti a mozgalom úgynevezett vezetői felé. Ehhez a KKP több mint egymillió fegyveres rendőrt készített fel. Az 1989 június 4-i Tienanmen téri mészárlással összevetve a KKP ma sokkal felkészültebb a gyilkosságra, mint amikor a hadsereget is be kellett vetnie ideiglenesen. Miközben a KKP a pusztulásba vezető útra kényszerítette a népét, saját magát is zsákutcába kényszerítette. Olyan rendkívül sebezhető állapotba jutott, ahogy a kínai mondás hangzik: „a fákat és a füvet is ellenségnek nézi, amikor fúj a szél.”
A fent említett példák alapján is azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a KKP természeténél fogva egy gonosz kísértet. Függetlenül attól, hogy adott időben vagy helyen hogyan változik az egyeduralmi hatalmának fenntartása érdekében – a múltban is gyilkolt, most is gyilkol, és a jövőben is gyilkolni fog.
6.2 Különböző feltételek között a gyilkosságok különböző formáinak használata
6.2.1 Propagandával való irányítás
A KKP különböző időkben a gyilkosságok különböző formáit és modelljeit alkalmazta. Legtöbbször előbb propagandát gyártott, mielőtt gyilkolt. A KKP gyakran mondta: „Csak gyilkossággal lehet lecsillapítani a nép haragját”, mintha a nép követelésére ölne embereket. Valójában a „nép haragját” maga a KKP szította.
Például „A fehér hajú lány” c. drámában [27] a népi legendát teljesen elferdítették. A „Liu Wencai” c. műben a vízbörtön és a bérleti díj begyűjtése is kitaláció. Ezeknek a kitalált történeteknek az a céljuk, hogy a földbirtokosok gyűlöletére tanítsák az embereket. Ha az ellenségeket ördögöknek képzeljük, az a leghatásosabb módszer. A KKP még az államfőből is ördögöt tud csinálni, ahogy ez Liu Shaoqival is előfordult. A Fálun Gong iránti gyűlölet felkeltése érdekében „önégetést” rendeztek a Tienanmen téren 2001 januárjában, hogy az embereket a Fálun Gong gyűlöletére hangolják, és ezzel erősíthessék a Fálun Gong-gyakorlók üldözését. A KKP nemcsak hogy nem változtatta meg a gyilkosságok módszereit, de még fejlesztett is rajtuk az információs technológia felhasználásával. Ha a múltban a KKP csak a kínai polgárokat csapta be, most az egész világot vezeti félre.
6.2.2 A tömegek gyilkosságra való felbujtása
A KKP nemcsak a diktatúra gépezetén keresztül öli az embereket, de másokat is provokál, hogy ezt tegyék. Ha az üldözés és gyilkolás kezdetén még volt is valamilyen szabály vagy törvény, akkor, amikor az embereket csatlakozásra buzdították, már semmi sem állíthatta meg a mészárlást. Például amikor a KKP végrehajtotta a földreformot, minden egyes helyi földreformbizottság maga dönthetett a földbirtokosok haláláról vagy életéről.
6.2.3 A fizikai test halála előtt a szellem megsemmisítése
A gyilkosság egy másik metódusa a szellem megtörése a fizikai test halála előtt. Kína történelmében még a kegyetlen Qin-dinasztia (i.e. 221-207) idején sem pusztították el a szellemet. A KKP sohasem adott esélyt az embereknek, hogy hősiesen haljanak meg. „Azokkal, akik beismerik a bűnüket, bánjunk leereszkedően, az ellenállókkal – szigorúan.” „Leereszteni a fejet és beismerni a bűnöket – ez az egyetlen kiút.” A párt mindig arra kényszerítette az embereket, hogy tagadják meg a hitüket, és úgy haljanak meg, mint a kutyák, méltóság nélkül, mert azok, akik hősiesen ellenállnak, fellelkesíthetnék az embereket. Csak amikor az emberek szégyenteljesen és megalázva halnak meg, akkor éri el a KKP azon célját, hogy „neveljen” másokat. A KKP azért üldözi ádázul a Fálun Gongot, mert a Fálun Gong-gyakorlók a hitüket fontosabbnak tartják az életüknél is. Amikor a KKP nem tudja megfosztani őket a méltóságuktól, akkor mindent megtesz, hogy halálra kínozza őket.
6.2.4 A gyilkosság folyamata – nem csupán gyilkosság
A gyilkosság folyamán a KKP az „ostor és kenyér” taktikáját alkalmazza, segítséget nyújtva egyes embereknek és elutasítva másokat. Mindig arról beszél, hogy a lakosság egy kis részét kell megtámadni, ami 5%, mivel a többség jó, csak egyszerűen „nevelésre” van szüksége. Ez a nevelés a terroron és a gondoskodáson keresztül történik. A terroron keresztüli nevelés azt jelenti, hogy „megértessék az emberekkel, hogy a párttal szembeni ellenállásnak nincsenek jó következményei, és távol kell tartaniuk magukat azoktól az emberektől, akik szembeszállnak a KKP-val. A „gondoskodó nevelés” azt jelenti, hogy megláttatják az emberekkel, hogyha bízol a pártban és az ő oldalán állsz, akkor a helyzeted veszélytelen, sőt még a karrieredet is építheted, vagy más hasznod is lehet. Lin Biao egyszer azt mondta: „Ma elnyomjuk az emberek egy kis hányadát, holnap ismét elnyomjuk az emberek kis hányadát, az együtt már egy nagy hányad.” Azok, akik túléltek egy mozgalmat, áldozataivá váltak a következőnek.
6.2.5 Az emberek meggyilkolásának a módszere: a „csírájában való elfojtás” és a „titokban végrehajtott törvénytelen gyilkosságok”
A KKP napjainkban kifejlesztette az emberek meggyilkolásának új módszereit, amelyek neve: „csírájában való elfojtás” és „titokban végrehajtott törvénytelen gyilkosságok”. Napjainkban több helyütt egyre gyakoribb a munkások és a parasztok ellenállása. A KKP a „csírájában való elfojtás” módszerét alkalmazva, letartóztatja a „főkolomposokat” és szigorú büntetésre ítéli őket. Miközben ma az emberi jogok betartása és a szabadságra való törekvés általánosan elfogadott lett az egész világon, a KKP sem ítéli halálra a Fálun Gong-gyakorlókat. Ugyanakkor Csiang Cö-min kijelentése szerint, „ha halára verték őket, senkit sem vonnak felelősségre érte”. Különböző helyeken gyakran történtek szörnyű események, amikor a Fálun Gong-gyakorlókat halálra kínozták. Például az állampolgároknak joguk van fellebbezni, de a KKP civil ruhás rendőröket vet be, vagy helyi verőembereket bérel fel, hogy megállítsák, letartóztassák és hazaküldjék a fellebbezőket, sőt munkatáborokba zárják őket.
6.2.6 Egy ember megölése mások elrettentésére
Zhang Zhixin, Yu Luoke és Lin Zhao [28] lehetnek példái ennek a módszernek.
6.2.7 A megfélemlítés alkalmazása más gyilkosságok elfedésére
A nemzetközi befolyással rendelkező jól ismert embereket a KKP általában csak elnyomja, de nem öli meg, hogy a kevésbé ismert emberek halálesete ne keltsen általános feltűnést. Például az „ellenforradalmárok elnyomására irányuló kampányban” a KKP nem ölt meg olyan magas rangú Kuomintang-tábornokokat, mint Long Yun, Fu Zuoyi és Du Yuming, hanem alacsonyabb rangú Kuomintang-tiszteket és katonákat ölt meg.
A KKP vég nélküli gyilkosságai eltorzították az emberek lelkét. Ma Kínában sok ember érez hajlamot a gyilkosságra. Amikor Amerikában megtörténtek a 2001. szeptember 11-i események, a kínai weboldalakon, a legfőbb internetes üzenőfalakon helyeslő megnyilvánulásokkal üdvözölték a támadást. Az USA és a nyugati blokk elleni korlátlan háború hirdetőinek a hangját lehetett hallani mindenütt. Már a gondolatától is hideg borzongás fut végig az ember gerincén.
Utószó
A KKP információs blokádja miatt nem tudhatjuk pontosan, hány ember halt meg az uralma alatt. A fent említett mozgalmakban legalább 60 millió ember lelte halálát. Ezenkívül a KKP Xinjiangban, Tibetben, Belső-Mongóliában, Yunnanban és más hasonló helyeken az etnikai kisebbségek tagjainak egy részét is megölték, amire még nehezebb történelmi anyagokat találni. A „Washington Post” újság adatai alapján, a KKP összesen 80 millió embert üldözött halálra.
A halottakon kívül többen lebénultak, elvesztették józan ítélőképességüket, a reménytelenség, félelem és bánat érzésétől haltak meg. Erről még kevesebbet tudunk. Minden ember halála komoly veszteséget jelent a családjának.
A japán „Yomiuri újság” c. hírlapban közölték [29], hogy a KKP statisztikát végeztetett az ország 29 tartományában, amelynek alapján megállapíthatjuk, hogy a kulturális forradalom idején minimum 600 millió embert üldöztek vagy vádoltak meg valamilyen bűncselekménnyel, amely Kína lakosságának felét tette ki.
Sztálin kijelentette: „Egy ember halála – tragédia, de egymillió ember halála csupán statisztika.” Amikor arról beszéltek, hogy sok ember halt éhen Szecsuan tartományban, Li Jingquan, a szecsuani járás volt párttitkára azt mondta, mintha semmi sem történt volna: „Melyik dinasztia idején nem haltak meg emberek?” Mao Ce-tung így nyilatkozott: „Minden harcnak vannak áldozatai, az emberek meghalnak, ez gyakran előfordul.” Így állnak a kommunisták az emberi élethez. Nem csoda, hogy Sztálin 20 millió embert gyötört halálra, azaz a volt Szovjetunió lakosságának egytized részét. A KKP 80 millió emberrel tette ugyanezt, ami szintén a lakosság egytized részét teszi ki. A „vörös khmerek” kétmillió embert gyilkoltak meg, amely Kambodzsa lakosságának egynegyede volt. Észak-Koreában több, mint egymillió ember halt éhen. Ezek a kommunista párt véradósságai az emberiség előtt.
A kommunista párt létrejöttének első pillanatától kezdve állandóan embereket öl, és ha nem tud másokat megölni, akkor a saját embereivel teszi ezt, hogy áldozatot hozzon az „osztályharc, harcvonal” tanításának az oltárán, és még a főtitkárait, marsalljait, katonai vezetőit és minisztereit is feláldozza.
Sokan úgy gondolják, hogy a KKP-nak időt kell hagyni a javulásra, és most eléggé visszafogottan követ el gyilkosságokat. Arról ne is beszéljünk, hogy egy ember megölése még mindig gyilkossá tesz valakit. Ha jobban megvizsgáljuk ezt a kérdést, az emberek legyilkolása a KKP egyik módszere, hogy a terrorját elérje. Hogy sokakat öl meg vagy keveseket – ez szükség szerint szabályozható. Első ránézésre azt mondhatjuk, hogy nem lehet megjósolni az áldozatok számát. Amikor az emberek kevésbé félnek a terrortól, akkor a KKP növeli a gyilkosságok számát. Amikor az emberek már félnek, néhány ember megölésével fenntarthatja a rettegés érzését. Amikor az emberek jobban félnek, akkor a gyilkosság említése is elegendő, és nincs szükség valódi tettekre, így is fenntarthatja a terrort. Ilyenkor azokban az emberekben, akik számtalan politikai gyilkos mozgalmon estek át, feltételes reflex alakul ki válaszul a KKP terrorjára, és már nincs is szükség a gyilkosság említésére. Még ha a KKP nem is említi a gyilkosság szót, elegendő a szokott hangnemet alkalmaznia a tömegpropaganda eszközeiben, hogy a terrorra emlékeztesse az embereket.
Amikor a társadalomban változik a terrorhoz való hozzáállás, a KKP módosítja a gyilkosságok intenzitását. A meggyilkolt emberek számának növelése – nem ez a KKP célja, hanem a hatalom fenntartása a gyilkosságok árán. A KKP nem lett engedékenyebb és nem tette le a henteskését. Az emberek lettek engedelmesebbek. Amint az emberek fellépnek valamilyen követeléssel, ami túllép a KKP türelmének a határain, akkor habozás nélkül öl.
Azon célból, hogy fenntartsák a terrort, az emberek véletlenszerű gyilkolása adja meg a legjobb eredményt. Ezért az emberek gyilkolásakor a célszemély, a bűncselekmény és a büntetés szándékosan nincs meghatározva. Az emberek, hogy elkerüljék a halált, egy „biztonságos szintre” korlátozzák a beszédjüket és a tetteiket. Ezek az önkorlátozások akár túlléphetik a KKP által rájuk kényszerített korlátokat is. Ezért van, hogy minden mozgalomban „inkább baloldaliként és nem jobboldaliként” lépnek fel, követve a kormány akaratát, és saját biztonságuk érdekében maguk korlátozzák saját magukat. A terrornak az önkéntes erősítése a KKP véletlenszerű gyilkolásának az eredménye.
Gyilkosságainak hosszú történelme folyamán a KKP elfajult sorozatgyilkossá vált. Gyilkosságai során jól látszik hatalmának perverz önelégültsége, ahogy emberek életéről és haláláról dönt. A gyilkosságokkal enyhíti saját legbensőbb félelmét. A gyilkosságokkal fojtja el a korábbi gyilkosságai által kiváltott társadalmi nyugtalanságot és neheztelést. A KKP-nak túl sok véres adóssága van, aminek nem lehet jó vége. Az utolsó pillanatig megpróbálja fenntartani magát a diktatúra és elnyomás útján. Annak ellenére, hogy időnként a meggyilkolt áldozatok hírnevének helyreállításával álcázza magát, vérszomjas természete sohasem változott meg és a jövőben sem fog.
Jegyzetek
[1] Mao Ce-tung levele feleségéhez, Csiang Csinghez (1966).
[2] A marxista elmélet szerint a gazdasági bázis a termelés technikai erőit és a munkamegosztást írja le, amelyek nagymértékben meghatározzák a társadalom „felépítményét” alkotó kulturális és erkölcsi intézményeket. A felépítményt tehát úgy tekintik, mint amely legitimálja és állandósítja azt a társadalmi rendszert, amelyet a marxisták szerint erőszakos forradalommal kell megdönteni.
[3] Konfuciusz Analekták című művéből.
[4] Mózes 19:18 – Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990)
[5] A Kommunista Párt kiáltványa (1848) című könyvből, 1. fejezet. 1.
[6] Mao Ce-Tung: „A népi demokratikus diktatúráról” (1949. június 30.), Válogatott Művek IV. k.
[7] Mao Ce-tung: „Teljes mértékben elő kell mozdítanunk [az ellenforradalmárok elnyomását], hogy minden család tájékozott legyen” (1951) című könyvéből.
[8] Mao Ce-tung: „Erőteljesen és pontosan kell lecsapnunk az ellenforradalmárokra” (1951).
[9] A Taiping Mennyei Királyság (1851-1864), más néven Taiping-lázadás, a kínai történelem egyik legvéresebb konfliktusa volt. A császári Kína erői és a hakka kulturális csoporthoz tartozó Hong Xiuquan nevű önjelölt misztikus által inspirált erők összecsapása volt, aki egyben keresztény hitre tért. A feltételezések szerint legalább 30 millió ember halt meg.
[10] Részlet a hongkongi székhelyű Chengming magazin által kiadott könyvből (1996. októberi szám).
[11] A nagy ugrás előre (1958-1960) a KKP kampánya volt a kínai ipar, különösen az acélipar fellendítésére. Egy másik értelemben ezt egy jelentős gazdasági katasztrófának tekintik.
[12] De Jaegher, Raymond J., Enemy Within. Guild Books, Catholic Polls, Incorporated (1968).
[13] Yu Luowen: A daxingi mészárlás vizsgálatából. A daxingi mészárlás 1966 augusztusában, a pekingi párttitkár leváltása idején történt. Akkoriban a pekingi közbiztonsági hivatal közbiztonsági minisztere, Xie Fuzhi beszédet mondott arról, hogy nem avatkoznak be a Vörös Gárda „öt fekete osztály” elleni akcióiba. Ezt a beszédet hamarosan továbbították a daxingi közbiztonsági hivatal állandó bizottságának az ülésére. Az ülés után a daxingi közbiztonsági hivatal azonnal akcióba lépett, és tervet készített arra, hogy Daxing megyében az „öt fekete osztály” megölésére buzdítsa a tömegeket.
[14] Angolul elérhető: Scarlet Memorial: Tales of Cannibalism in Modern China (Skarlátvörös emlékmű: A kannibalizmus történetei a modern Kínában) Yi Zheng, fordította és szerkesztette T. P. Sym (Boulder, Colorado: Westview Press, 1998.).
[15] A „régi társadalom”, ahogy a KKP nevezi, az 1949 előtti időszakra utal, az „új társadalom” pedig az 1949 utáni időszakra, amikor a KKP átvette az ország feletti irányítást.
[16] Liu Shaoqi, a KNK elnöke 1959 és 1968 között, Mao Zedong utódjának tekintették. A kulturális forradalom idején (1966-1976) maga a KKP üldözte árulóként, kémként és renegátként. 1969-ben halt meg, miután a KKP börtönbüntetése alatt súlyosan bántalmazták.
[17] Chen Boda (1904–1989) Mao Ce-tung politikai titkára és a KKP Hongqi (Vörös Zászló) című folyóiratának a főszerkesztője volt. A Kulturális Forradalom Csoport vezetője volt, és 1966-ban megírta a Nép Napilapja vezércikkét, „Söpörj el minden szörnyet és démont” címmel, amely a kulturális forradalom egyik legnagyobb tisztogatásának kezdetét jelentette. Zhang Chunqiao (1917–2005) 1975-ben a miniszterelnök második helyetteseként szolgált. Tagja volt a Négyek Bandájának, a kulturális forradalom alatti vezetők csoportjának. Legismertebb cikke: „A teljes körű diktatúráról a burzsoázia felett”.
[18] A Laogai Research Foundation 2004. október 12-i kutatási jelentése a kínai laogai-okról (munkatáborokról)
[19] A Marx által a társadalmi osztályok elemzésére használt három eszköz (termelési eszközök, termelési módok és termelési viszonyok) egyike. A termelési viszonyok a termelőeszközöket birtokló és nem birtokló emberek közötti viszonyra utalnak, például a földbirtokosok és a parasztok vagy a kapitalisták és a munkások közötti viszonyra.
[20] Menciusz 3. könyvéből. Penguin Classics sorozat, fordította D. C. Lau.
[21] A „Megmászni a Yueyang-tornyot” című, jól ismert prózai esszéből, amelyet Fan Zhongyan (989-1052), az északi Song-dinasztia kiemelkedő kínai nevelője, írója és kormánytisztviselője írt.
[22] Gu Yanwu (1613-1682), a korai Qing-dinasztia jeles tudósának írása.
[23] Menciusz 7. könyvéből. Penguin Classics sorozat, fordította D. C. Lau.
[24] A „Három család faluja” három író, Deng Kuo, Wu Han és Liao Mosha írói álneve volt az 1960-as években. Wu volt a szerzője a „Hai Rui lemond a posztjáról” című színdarabnak, amelyet Mao politikai szatírának tekintett a Peng Dehuai tábornokkal való kapcsolatáról.
[25] Lao She (1899-1966) kínai író volt, aki a kínaiak háborús évek alatti életének ábrázolásáról ismert. Számos könyvéből tévéműsor és film készült. A kulturális forradalom alatt kegyetlenül bántak vele, és 1966-ban egy tóba fulladt. Jian Bozan (1898-1968) a Pekingi Egyetem alelnöke és történelemprofesszor volt. Mao külön utasítást adott arra, hogy őt az ellenforradalmi értelmiség negatív példájaként használják. Feleségével együtt öngyilkosságot követett el 1968 decemberében, amikor túladagolt altatót vett be.
[26] Az en.minghui.org, a Fálun Gong hivatalos honlapja szerint Jiang Zemin elrendelte, hogy a Fálun Gong-gyakorlókat kegyelem nélkül öljék meg, és minden haláleset öngyilkosságnak számít. Lásd: „Svédország: A Fálun Dáfá Egyesület levele a külügyminiszternek a genfi ENSZ emberi jogi konferenciával kapcsolatban.”
http://en.minghui.org/emh/articles/2003/3/18/33461.html (Sweden: Letter from Falun Dafa Association to the Foreign Minister Regarding the Geneva UN Human Rights Conference | Falun Dafa – Minghui.org)
[27] „A fehér hajú lány” eredetileg egy halhatatlanról szóló legenda volt, és semmi köze sem volt az osztálykonfliktusokhoz. Miután azonban a KKP írói átvették ezt a történetet, átírták „modern” drámává, operává és baletté, és osztálygyűlölet szítására használták.
[28] Yu Luoke emberi jogi gondolkodó és aktivista volt, akit a KKP megölt a kulturális forradalom idején. Az 1967. január 18-án írt „A családi háttérről” című monumentális esszéje volt az, amely a legszélesebb körű terjesztést és a legmaradandóbb hatást élvezte a kulturális forradalom éveiben a nem KKP-s gondolkodást tükröző esszék közül. Lin Zhao, a pekingi egyetem újságíró szakos hallgatónője volt. 1957-ben a jobboldaliak közé sorolták független gondolkodásmódja és a kommunista mozgalommal szembeni szókimondó kritikája miatt. A népi demokratikus diktatúra megdöntésére irányuló összeesküvéssel vádolták és 1960-ban letartóztatták. 1962-ben húsz év börtönbüntetésre ítélték. A KKP 1968. április 29-én ellenforradalmárként meggyilkolta.
[29] Song Meiling nyílt levele Liao Chengzhihez (1982. augusztus 17.).