A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT KEZDETI IDŐSZAKAIRÓL
Előszó
Xu Shen, a Keleti Han-dinasztia idején élt kiváló nyelvész által i. sz. 147-ben írt „Az egyszerű és összetett írásjegyek magyarázata” (Shuowen Jiezi) című könyv alapján a hagyományos kínai „Dang” írásjegy jelentése „párt” vagy „banda”. Ennek két alapvető része van, amely megfelel az „előmozdít vagy támogat” illetve „sötét vagy fekete” meghatározásnak. A két alapvető rész egymás mellé helyezésével az írásjegy „a sötétség előmozdítása, támogatása” jelentést kapja. A „párt” vagy „párttag” (illetőleg „banda” vagy „bandatag”) becsmérlő jelentést hordoz. Konfucius azt mondta az Analektákban: „Egy nemes ember büszke, de nem agresszív, társas, de nem pártos lény.” „Az Analekták (Lunyu) lábjegyzeteinek gyűjteménye” szerint: „Az emberek, akik segítik egymást gaztetteik eltitkolásában, bandát (pártot) alkotnak”. A kínai történelemben a politikai érdekszövetkezeteket gyakran Peng Dangnak (összeesküvőknek) nevezték. Ez a kifejezés a „gazemberek bandája” szinonimája a kínai kultúrában, és önző célú összefogást jelent.
Miért bukkant fel, hogyan nyert teret és hogyan vette át a hatalmat a Kommunista Párt a kortárs Kínában? A Kínai Kommunista Párt (KKP) folyamatosan adagolta a kínai emberek elméjébe, hogy a történelem és az emberek egyaránt a KKP-t választották, és hogy „a KKP nélkül nem létezne egy új Kína”.
Vajon a kínai nép választotta a Kommunista Pártot? Vagy pedig a Kommunista Párt kényszerítette rá magát a kínai népre? A választ a történelemben kell keresnünk.
A késői Qing-dinasztiától (1644–1911) kezdve egészen a Köztársaság korai szakaszáig (1911–1949) Kína iszonyú külső megrázkódtatásoktól és széles körben végrehajtott merényletektől szenvedett a belső átszervezés idején. A kínai társadalom fájdalmasan zavaros időszakot élt át. Sok értelmiségi, illetve magasztos példaképekkel rendelkező ember meg akarta menteni az országot és annak népét. Akárhogyan is, a nemzeti válság és káosz kellős közepén a nyugtalanságérzetük egyre nőtt, mely először kiábrándultsághoz, majd teljes kétségbeeséshez vezetett. Ahogyan az ember bármely rendelkezésre álló orvoshoz folyamodik a betegsége idején, úgy keresték ők is a lehetőségeiket Kína határain kívül. Amikor a brit és francia minta megbukott, az orosz módszerhez nyúltak. Nem tétováztak felírni a legszélsőségesebb ellenszert a betegségre, abban a reményben, hogy Kína hamarosan erőssé válik.
Az 1919. május 4-i megmozdulás ennek a kétségbeesésnek a mélyreható visszatükröződése volt. Az emberek egy része az anarchiát támogatta; mások azt javasolták, hogy döntsék meg Konfuciusz tanait, megint mások pedig a nyugati kultúra behozatala mellett tették le voksukat. Röviden, visszautasították a hagyományos kínai kultúrát, és szembehelyezkedtek Konfuciusz arany középúton haladó tanaival. A dolgok minél rövidebbre fogása érdekében a hagyományok teljes felszámolása mellett döntöttek. Egyrészt a közöttük lévő szélsőséges tagok nem találtak utat az ország szolgálatára annak érdekében, hogy kivezessék a krízisből, másrészt pedig szilárdan hittek saját eszméikben és akaratukban. Úgy érezték, a világ kilátástalan, és azt hitték, hogy ők az egyedüliek, akik megtalálták a helyes utat Kína jövőbeni fejlődéséhez. Éheztek a forradalomra és az erőszakra.
A különböző tapasztalatok különböző elméletekhez, elvekhez és utakhoz vezettek a különféle csoportok között. Végül is az emberek egy csoportja találkozott a Szovjetunió Kommunista Pártjának képviselőivel. Az „erőszakos forradalom a politikai hatalom megszerzéséért” eszméje, amely a marxista-leninista elvekből kelt életre, egybecsengett a türelmetlen érzületeikkel, és megfelelt az ország és a nép megmentésére irányuló vágyuknak. Azonnal szövetséget kötöttek egymással. Bevezettek Kínába egy teljesen idegen koncepciót, a kommunizmust. A KKP első kongresszusán tizenhárman voltak jelen. Később néhányan közülük meghaltak, mások elmenekültek, és voltak, akik – elárulva a KKP-t, vagy megalkuvóvá válva – a megszálló japánokkal működtek együtt, és végül voltak olyanok is, akik kiléptek a KKP-ból és beálltak a Kuomintang (Nacionalista Párt, továbbiakban KMT) soraiba. 1949-től, amikor a KKP hatalomra került Kínában, csak Mao Ce-Tung és Dong Biwu maradtak az eredeti tizenhárom alapítótagból. Nem egészen világos, vajon a KKP megalapítói tudatában voltak-e abban az időben annak, hogy ez a „szellem”, amit a Szovjetunióból hoztak be, valójában egy gonosz kísértet volt, és hogy az „orvosság”, amely után kutattak a nemzet megszilárdítása érdekében, az tulajdonképpen egy halálos méreg volt.
Az „Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt” (későbbiekben a Szovjetunió Kommunista Pártjaként ismert) éppen hogy csak megnyerte a forradalmát, máris megszállottan áhítozott Kínára. 1920-ban a Szovjetunió megalapította a Távol-keleti Irodát, mely a Harmadik Kommunista Internacionálé, más néven Komintern egyik ága volt. A Komintern volt a felelős a kommunista párt Kínában és egyéb országokban történő létrehozásáért. A hivatal élén Boris Sumiltsky állt, a helyettes igazgató pedig Grigori Voitinsky volt. Ők tették meg az előkészületeket a KKP megalapításához Chen Duxiuval és más alapítótagokkal együtt. Az általuk 1921 júniusában a Távol-keleti Irodának benyújtott javaslat, amely a Komintern kínai fiókjának létrehozására irányult, jelezte, hogy a KKP-t a Komintern irányítja. 1921. július 23-án a Távol-keleti Iroda két tagja, Vlagyimir Abramovics Neiman-Nikolszkij és Henk Sneevliet (aki Maring álnéven tevékenykedett) irányításával hivatalosan is megalakult a KKP.
A kommunista mozgalmat akkoriban kísérletként vezették be Kínában, és a KKP azóta mindenek fölé helyezte magát, mindent meghódított, ami az útjába került, és ezzel végtelen katasztrófát hozott Kínára.
1. A KKP a folyamatosan felgyülemlő gonoszság által gyarapodott
Nem könnyű dolog meghonosítani az 5000 éves civilizációs történelemmel rendelkező Kínában egy olyan idegen és gonosz kísértetet, mint amilyen a Kommunista Párt volt, mivel ez teljesen összeegyeztethetetlen a kínai hagyományokkal. A KKP becsapta a hazát szolgálni kívánó köznépet és a hazafias érzületű értelmiségieket a „kommunista utópia” ígéretével. Eltorzították továbbá a kommunizmus valódi elméletét, melyet már Vlagyimir Lenin amúgy is alaposan elferdített, annak érdekében, hogy elméleti alapot biztosítsanak minden hagyományos erkölcs és elv megsemmisítéséhez. Azonkívül, a KKP kommunizmussal kapcsolatos torz elméletét arra is felhasználták, hogy minden, ami a KKP szabályai szerint előnytelen, az megsemmisíthető legyen, illetve mindazok az osztályok és egyének, akik fenyegetést jelenthetnek a vezetésre, eltávolíthatók legyenek. A KKP magáévá tette az ipari forradalom hitromboló módszerét és a kommunizmus teljes istentagadását. A KKP örökölte a kommunizmus visszautasító hozzáállását a magántulajdont illetően, és átvette Lenin elméletét az erőszakos forradalomról. Ugyanakkor a KKP örökölte és tovább erősítette a kínai monarchia legrosszabb elemeit.
A KKP története a mindenféle hazai és idegen gonoszságok fokozatos felhalmozásának a folyamata. A KKP tökéletesítette a kommunizmusból örökölt kilenc jellemvonását, „kínai jellemzőkkel” ruházván fel azokat: gonoszság, megtévesztés, lázítás, a társadalom söpredékének szabadjára engedése, kémkedés, rablás, harc, megsemmisítés és ellenőrzés. Válaszként a folyamatos válságra, a KKP állandósította és megerősítette az említett rosszindulatú jellemvonásokat, illetve egyre nagyobb arányban terjesztette ki őket.
1.1 Az első örökölt jellemvonás: a gonoszság – a marxista-leninista gonoszság átvétele
A marxizmus kezdetben azzal a kijelentéssel vonzotta a kínai kommunistákat, hogy erőszakos forradalomra van szükség a régi államgépezet megsemmisítésére és a munkásosztály diktatúrájának megvalósítására”. Ez a gyökere a marxizmus-leninizmusból eredő gonosznak.
A marxista materializmus a termelési erők, a termelési viszonyok, az értéktöbblet szűkre szabott gazdasági fogalmaira épül. A kapitalizmus korai, még fejletlen szakaszaiban Marx rövidlátó jóslatai szerint a kapitalizmus véget ér, és a proletariátus győzni fog, amit aztán a történelem és a valóság megcáfolt. A marxista-leninista erőszakos forradalom és a proletariátus parancsuralma támogatta az hatalmi politikát és a proletariátus hatalmát. A Kommunista Kiáltvány a Kommunista Párt történelmi és filozófiai alapjait az osztályellentéthez és osztályharchoz kötötte. A proletariátus a hatalom megkaparintása érdekében szakított a hagyományos erkölcsökkel és társadalmi viszonyokkal. A kommunizmus tanai már első megjelenésükkor szembefordultak minden hagyománnyal.
Az emberi természet világszerte visszautasítja az erőszakot. Az erőszak könyörtelenné és zsarnokivá teszi az embereket. Ennélfogva az emberiség eredendően mindenhol és mindenkor alapvetően elutasította a Kommunista Párt erőszakelméletét, egy olyan elvet, amely azt megelőzően semmilyen más gondolati, filozófiai vagy hagyományrendszerben nem létezett. A kommunista terrorrendszer szinte a semmiből hullott a földre.
A KKP ideológiája azon a feltevésen alapul, hogy az ember képes meghódítani a természetet és megváltoztatni a világot. A Kommunista Párt nagyon sok embert vonzott az „egész emberiség felszabadításának” és a „világ egységének” eszméivel. A KKP sokakat félrevezetett, főleg olyanokat, akik aggódtak az emberi állapotok miatt, és szívesen nyomot hagytak volna a társadalomban. Ezek az emberek elfelejtették, hogy van valahol fenn egy mennyország. Fellelkesülve azon a szép, de félrevezető elképzelésen, hogy „építsünk mennyországot a Földön”, semmibe vették a hagyományokat, lenézték mások életét, amivel viszont saját magukat alacsonyították le. Mindezzel megkíséreltek a KKP számára értékes szolgálatokat biztosítani és a dicséreteket bezsebelni.
A Kommunista Párt egy „kommunista paradicsom” fantáziáját valóságként mutatta be, fellelkesítvén az embereket, hogy harcoljanak érte:
„Mi milliók, mi munka népe, mi alkotunk a földtekén, mienk lesz még pompája, fénye s a munka nem lehet szegény. A tőke még a húsunk marja, de már a gyáva had remeg; kelőben már a munka napja s ragyogni fog a föld felett.” [1]
Egy ilyen képtelen ötletet alkalmazva a KKP megszakította az emberiség és a mennyország közötti kapcsolatokat, és elvágta a kínai emberek életfonalát az őseikhez és a nemzeti hagyományaikhoz. Azzal, hogy az embereket arra szólította fel, hogy életüket adják a kommunizmusért, a KKP megerősítette azt a képességét, hogy másoknak ártani tudjon.
1.2 Második örökölt jellemvonás: a megtévesztés – a gonosz jónak tetteti magát
A gonosznak hazudnia kell. A KKP úgy használta ki a munkásosztályt, hogy a „legelőrehaladottabb osztály”, az „önzetlen, önfeláldozó osztály”, a „vezető osztály”, „a munkásforradalom úttörői” titulusokat aggatta rá. Amikor a Kommunista Pártnak szüksége volt a parasztságra, földet ígért a parasztoknak. Mao dicsérte a parasztokat, mondván: „A szegény parasztok nélkül nem lenne forradalom; megtagadni a szerepüket annyit jelent, mint megtagadni a forradalmat.” [2] Amikor a Kommunista Párt a tőkésosztálytól remélt segítséget, „a munkásforradalom szimpatizánsainak” nevezte őket, „demokratikus köztársasági rendszert” ígérve számukra. Amikor pedig a KMT majdnem megsemmisítette a Kommunista Pártot, hangosan szajkózták: „kínai nem harcol kínaival”, és azt ígérte, hogy meghódol a KMT vezetésének. Mihelyt a Japán elleni háború (1937-1945) véget ért, a KKP teljes erejével a KMT ellen fordult, megdöntve annak kormányát. Hasonlóképpen, a KKP kiirtotta a tőkésosztályt, mihelyt ellenőrzése alá vonta Kínát, végül pedig a parasztokat és munkásokat egy teljességgel nincstelen proletariátussá változtatta.
Az egységfront fogalma volt az egyik tipikus példája a KKP hazugságainak. A Kuomintang elleni polgárháború megnyerése érdekében a KKP eltért a szokásos taktikájától, hogy a földbirtokosok és gazdag parasztok minden családtagját kiirtsa, és ezúttal „ideiglenes egységfront politikát” fogadott el osztályellenségeivel, köztük a földbirtokosokkal és gazdag parasztokkal. 1947. július 20-án Mao Ce-tung kihirdette, hogy „Néhány reakciós elem kivételével egy rugalmasabb hozzáállásra térünk át a földbirtokos osztály tekintetében… annak érdekében, hogy csökkentsük az ellenséges érzületű tömegeket.” A KKP hatalomra jutása után, ennek ellenére, a földbirtokosok és gazdag parasztok nem úszták meg a népirtást.
A Kommunista Párt esetében egészen természetes eljárás egy dologról beszélni és mást csinálni. Amikor a KKP-nak szüksége volt a demokratikus pártokra, arra ösztönözte azokat, „hogy küzdjenek a hosszú távú együttélésért, gyakorolják a kölcsönös felülvizsgálatot, legyenek őszinték egymáshoz, és osszák meg a dicsőséget és a kegyvesztést, szégyent is.” Mindenkit megsemmisítettek, aki nem értett egyet a párt felfogásával, kijelentéseivel, cselekedeteivel, illetve szervezeteivel, vagy pedig megtagadta, hogy megfeleljen azoknak. Marx, Lenin és a KKP vezetői mindnyájan kijelentették, hogy a kommunista párt politikai hatalmát nem osztják meg egyetlen más egyénnel vagy csoporttal sem. A kezdet kezdetétől a kommunizmus magában hordozta a parancsuralom génjét. A KKP zsarnoki és egyeduralomra törekvő. Soha nem létezett együtt őszinte módon más politikai párttal vagy csoporttal, sem amikor megkísérelte a hatalom átvételét, sem a hatalom megszerzése után. Még az úgynevezett „rugalmas” időszakban is a KKP másokkal való együttműködése leginkább egy jól megrendezett előadás volt.
A történelem arra figyelmeztet, hogy soha ne higgyünk a KKP ígéreteiben, és ne bízzunk abban sem, hogy teljesíti a kötelezettségeit. A Kommunista Pártban hinni, bármely vonatkozásban, az ember életébe kerülhet.
1.3 Harmadik örökölt jellemvonás: a lázítás – a gyűlölet szakszerű szítása, ösztönzés a tömegek közötti harcra
A megtévesztés a gyűlölet szítására szolgál. A harc a gyűlöleten alapszik. Ahol nincs gyűlölet, ott meg lehet teremteni azt.
A mélyen gyökerező patriarchális nemzetségen alapuló rendszer a kínai vidéki életben alapvető gátat szabott a Kommunista Párt politikai hatalmának. A falusi társadalom eleve harmonikus volt, a földbirtokosok és bérlőik közötti viszony összetűzésektől mentes volt. A földbirtokosok megélhetési lehetőséget kínáltak a parasztoknak, viszonzásul a parasztok eltartották a földbirtokosokat.
Ezt a némileg kölcsönösen egymástól függő kapcsolatot a KKP szélsőséges osztályellentétbe és osztálykizsákmányolásba változtatta át. A harmóniát ellenségeskedéssé, gyűlöletté és harccá változtatta. Az észszerűt észszerűtlenné, a rendet káosszá tette, és a köztársaságpárti érzületeket zsarnokiak váltották fel. A Kommunista Párt bátorította a kisajátítást, a pénzért való gyilkosságot, a földbirtokosok, gazdag parasztok, családjaik és nemzetségeik lemészárlását. Számos paraszt viszont nem volt hajlandó mások javait eltulajdonítani. Néhányan éjszaka visszavitték a földbirtokosoktól nappal ellopott dolgokat, ezért a KKP vidéki munkacsoportjai „csekély osztályöntudattal” vádolták őket.
Az osztálygyűlölet szítása érdekében a KKP a kínai színházat propagandaeszközzé alacsonyította le. Egy jól ismert történet, „A fehér hajú lány” [3] eredetileg egy halhatatlan nőről szólt, akinek semmi köze sem volt az osztályellentétekhez. A katonai írók tollai nyomán viszont az elnyomásról szóló „modern” drámává, operává, baletté alakult át, mely az osztályok közötti gyűlölet eszközévé vált. Amikor a második világháború idején a japánok megtámadták Kínát, a KKP nem harcolt a japán csapatok ellen. Ehelyett azzal vádolta a KMT-kormányt, hogy elárulta az országot azáltal, hogy nem harcolt Japán ellen. Még a nemzeti káosz legválságosabb pillanataiban is arra uszította az embereket, hogy ellenszegüljenek a KMT-kormánynak.
A tömegek egymás elleni harcra való uszítása a KKP klasszikus játszmája volt. A KKP megalkotta a 95:5-höz arányú osztály-kijelölési képletét. A lakosság 95%-át azok az osztályok teszik ki, amelyeket a maguk oldalára állíthatnak, a további 5% pedig az osztályellenség. A 95 százalékon belüli emberek biztonságban voltak, de az 5 százalékon belüliek ellen „küzdöttek”. Az emberek félelemből és védekezésből azért küzdöttek, hogy bekerüljenek a 95%-ba. Ez sok esetben azt eredményezte, hogy az emberek megtámadtak másokat, ami tovább fokozta az üldözést. A KKP számos politikai mozgalma során a lázítás technikáját tökélyre fejlesztette.
1.4 Negyedik örökölt jellemvonás: a társadalom söpredékének szabadjára engedése
A nép söpredékének szabadjára engedése gonoszsághoz vezet, és a gonosznak használnia kell ezt a söpredéket. A kommunista forradalmak gyakran húztak hasznot a gengszterek és az alja népség zendüléseiből. A párizsi kommün valójában magában foglalta a söpredék által végrehajtott gyilkosságot, gyújtogatást és erőszakot is. Még Marx is lenézte a lumpenproletariátust [4]. A Kommunista kiáltványban Marx azt mondta: „A lumpenproletariátust, a régi társadalom legalsó rétegeinek ezt a passzív rothadását a proletárforradalom hellyel-közzel belesodorja a mozgalomba, de egész élethelyzete következtében inkább hajlandó arra, hogy magát reakciós üzelmekhez megvásároltassa.” Marx és Engels úgy gondolták, hogy a parasztok még ahhoz sem elég jók, hogy osztályként nevezzék meg őket, velük született széttagoltságuk és tudatlanságuk miatt.
A KKP továbbfejlesztette Marx elméletének alattomos vonásait. Mao Ce-tung azt mondta: „A söpredéket és a gengsztereket a társadalom mindig is kiközösítette, viszont ők a legbátrabbak, a legalaposabbak és elszántabbak a vidék forradalmában.” [5] A lumpenproletariátus felerősítette a KKP erőszakos természetét, és megvalósította a kommunista párt korai politikai hatalmát a vidéki régiókban. A kínai nyelvben a „forradalom” kifejezés „életek elvételét” jelenti, ami szörnyen és rémisztően hangzik minden jó ember fülének. Ennek ellenére a pártnak sikerült a „forradalom” szót pozitív értelemmel megtölteni. Hasonlóképpen, a „lumpenproletariátus” kifejezés fölötti vitában a kulturális forradalom idején a KKP szerint a „lumpenproletariátus” nem hangzik jól, ezért azt egyszerűen csak a „proletariátussal” helyettesítették.
A társadalom söpredékének másik fő jellemvonása az alávalóság volt. Amikor a párt hivatalnokait zsarnoksággal vádolták, a hozzáállásukat szégyentelenül felfedték, miszerint: „Igazuk van, éppen ez az, amit csinálunk. Az évtizedek során felhalmozódott kínai tapasztalatok megkövetelik, hogy gyakoroljuk ezt a demokratikus önkényuralmat. A nép demokratikus autokráciájának nevezzük.” [6]
1.5 Ötödik örökölt jellemvonás: a kémkedés – beépülés, viszálykeltés, feloszlatás és lecserélés
A megtévesztésen, az erőszakra való felbujtáson és a társadalom söpredékének felhasználásán kívül szívesen alkalmazták a kémkedés technikáját és a viszálykeltést. A KKP igencsak gyakorlott volt a beépülésben. Évtizedekkel korábban a KKP kiváló titkos ügynökei, az úgynevezett „legfőbb hármas” Qian Zhuangfei, Li Kenong és Hu Beifeng tulajdonképpen Chen Gengnek dolgoztak, aki a KKP Központi Bizottsága Kémszervezete Második Osztályának az igazgatója volt. Amikor Qian Zhuangfei bizalmas titkárként és Xu Enzeng, a KMT Központi Bizottsága Nyomozóhivatala igazgatójának a megbízott helyetteseként dolgozott, a KMT első és második stratégiai tervének – a KKP csapatainak a Jiangxi tartományban történő bekerítésének – titkos információit elküldte Li Kenongnak a KMT Központi Bizottsága Közigazgatási Osztályának belső levelezőrendszerén keresztül. Ő másodkézből továbbküldte azokat Csou En-lajnak [7] (Zhou Enlai más néven: Chou En-lai). 1930 áprilisában egy speciális, a KMT Központi Nyomozóhivatala által alapított kettős-ügynöki szervezet került megalakításra Kína északi régióiban. Látszatra ez a KMT-hez tartozott, vezetője Qian Zhuangfei volt, de valójában a KKP, ezen belül pedig Chen Geng ellenőrzése alá tartozott.
Li Kenong ugyanakkor a KMT Katonai Főhadiszállásának kriptográfusa (kódszakértője) volt. Li volt az egyik, aki megfejtette azt a sürgős üzenetet, amely Gu Shunzang [8], a KKP Biztonsági Hivatala igazgatójának a letartóztatásáról és árulásáról szólt. Qiang Zhuangfei azonnal továbbította a dekódolt üzenetet Csou En-lajnak, ezáltal meggátolva a kémhálózat leleplezését.
Yang Dengying a KMT Sanghajban állomásozó Központi Nyomozóhivatalának kommunistabarát különleges képviselője volt. A KKP utasította, hogy tartóztassa le és végeztesse ki azokat a párttagokat, akiket a KKP megbízhatatlannak minősített. Egy Henan tartománybeli rangidős tiszt egyszer megsértett egy pártkádert, és a saját emberei vettek igénybe összeköttetéseket annak érdekében, hogy néhány évre a KMT börtönébe juttassák. A felszabadító háború [9] ideje alatt a KKP-nak sikerült egy titkos ügynököt beépítenie, akiben Csang Kaj-sek [10] (Chiang Kai-shek) nagyon megbízott. Liu Fei altábornagy, a Védelmi Minisztérium miniszterhelyettese a KMT hadseregének bevetésével volt megbízva. Liu tulajdonképpen a KKP titkos ügynöke volt. Mielőtt a KMT hadserege megismerte volna új megbízatását, a tervezett csatarendbe állásról szóló információ már eljutott Yan’anba, a KKP főhadiszállására. A kommunista párt ennek megfelelően hozakodott volna elő a védelmi tervvel. Xiong Xianghui, Hu Zongnan [11] titkára és bizalmas beosztottja felfedte Hu tervét Yan’an inváziójáról Csou En-lajnak. Tehát amikor Hu Zongnan és erői elérték Yan’ant, az már teljesen üres volt. Csou En-laj egyszer így nyilatkozott. „Mao elnök már azelőtt ismeri a Csang Kaj-sek által kiadott katonai parancsokat, mielőtt azok eljutnának Csang hadseregparancsnokaihoz.”
1.6 Hatodik örökölt jellemvonás: a rablás – az erőszakos fosztogatás egy „új renddé” válik
Mindazt, amivel a KKP rendelkezett, rablás által szerezte meg. Amikor összehívta a Vörös Hadsereget, hogy katonai erővel alapozza meg az uralmát, pénzre volt szüksége fegyverek és lőszer, élelem és ruházat biztosítására. A KKP pénzalapokat hozott létre a helyi zsarnokok elnyomásával, bankrablásokkal, és úgy cselekedett, mint valami bűnöző. Egy küldetésben, melyet Li Xiannian [12], a KKP egyik rangidős vezetője irányított, a Vörös Hadsereg elrabolta a nyugati Hubei tartomány területén lévő megyeszékhelyek leggazdagabb családjainak egy-egy tagját. Ezeket az elrabolt személyeket életben tartották, hogy váltságdíjként folyamatos pénztámogatást csikarjanak ki a hadsereg számára. Mindaddig, amíg a Vörös Hadsereg nem volt elégedett, vagy az elrabolt családokat teljesen ki nem szipolyozták, a túszokat nem engedték haza. Sokukat csak akkor bocsátották el, amikor már a végüket járták. Némelyek olyan terror és kínzás áldozatai voltak, hogy belehaltak, még mielőtt hazatérhettek volna.
A „gazdagok elnyomásával és földjeik elkobzásával” a KKP kiterjesztette a csalást és az erőszakkal elkövetett rablásokat az egész társadalomra, az „új renddel” helyettesítvén a hagyományokat. A kommunista párt mindenféle rossz cselekedetet követett el, kicsit és nagyot, miközben semmi jót nem tett. Kis előnyöket biztosított bárkinek, hogy egyeseket arra ösztönözzön, hogy másokat besúgjanak, feljelentsenek. Ennek eredményeképpen a könyörület és az erkölcsi tisztaság teljesen eltűnt, helyükbe a viszály és az öldöklés lépett. A „kommunista utópia” az erőszakos fosztogatás szépített megfelelője, kifejezése volt.
1.7 A hetedik örökölt jellemvonás: a harc – a nemzeti rendszer, a hagyományos társadalmi rend elpusztítása
A megtévesztés, a lázítás, a nép söpredékének szabadjára engedése és a kémkedés mind a rablás és harc célját szolgálta. A kommunista filozófia támogatja a harcot. A kommunista forradalom egyáltalán nem volt valamilyen szervezetlen harc, rablás vagy rombolás. Mao azt mondta: „A parasztok legfőbb célpontjai a helyi zsarnokok, a rossz nemesség és a törvénytelen földbirtokosok, ugyanakkor mindennemű patriarchális eszme és intézmény ellen is harcoltak, továbbá a korrupt városi hivatalnokok és a vidék rossz gyakorlatai és szokásai ellen is.” [13] Mao félre nem érthetően megparancsolta a vidék teljes hagyományos rendjének és szokásainak megsemmisítését.
A kommunista harc magában foglalja továbbá a fegyveres erőket és a fegyveres harcot. „A forradalom nem díszebéd, nem egy írásmű megalkotása, nem egy kép megrajzolása, és nem hímzés; nem lehet olyan kifinomult, olyan könnyed, illedelmes, olyan gyengéd, kedves, udvarias, tartózkodó és nagylelkű. A forradalom lázadás, erőszakos cselekedet, amellyel az egyik osztály megdönti a másikat.” [14] A KKP alkalmazta is a harcot, amikor megkísérelte az államhatalom erőszakos átvételét. Néhány évtizeddel később a KKP ugyanazokat a harci módszereket használta a következő nemzedék „nevelésére” a Nagy Kulturális Forradalom idején.
1.8 A nyolcadik örökölt jellemvonás: a megsemmisítés – a népirtás teljes ideológiájának megvalósítása
A kommunizmus sok dolgot teljes kegyetlenséggel vitt véghez. A KKP az értelmiségieknek „földi paradicsomot” ígért. Később „jobboldaliaknak” bélyegezte meg, és az üldözött emberek megszégyenítő kilencedik kategóriájába [15] sorolta be őket, a földbirtokosokkal és kémekkel együtt. Megfosztotta a földbirtokosokat és a kapitalistákat a vagyonuktól, valósággal kiirtotta a földbirtokosi és gazdag paraszti osztályt, elpusztította a vidéki életformát és a rendet, elvette a helyi személyiségektől a hatalmat, elrabolt gazdag embereket, majd váltságdíjat követelt értük. A hadifoglyokat agymosásnak vetette alá, „átnevelte” az iparosokat és a kapitalistákat, beszivárgott a KMT-be és felbomlasztotta azt, elhagyta és elárulta a Kommunista Internacionálét, 1949-es hatalomra jutása után egymást követő politikai mozgalmak révén eltakarított minden másként gondolkodót, sőt saját tagjait is megfélemlítette kényszer alkalmazásával. Minden, amit tett, nem hagyott semmilyen kiutat.
A fent említett események a KKP népirtási elméletén alapultak. Minden múltbéli politikai tevékenysége terrorkampány volt, népirtási szándékkal. A KKP már a korai szakaszban elkezdte felépíteni a népirtás elméleti rendszerét, az osztályról, forradalomról, harcról, erőszakról, diktatúráról, mozgalmakról, és politikai pártokról szóló elméletei ötvözeteként. Összefoglalja mindazon tapasztalatokat, amelyeket változatos népirtási gyakorlata során magáévá tett és felhalmozott.
A KKP népirtásának a legfontosabb kifejeződése a lelkiismeret és a független gondolat megsemmisítése. Ily módon egy „terroruralom” a KKP alapvető érdekeit szolgálja. A KKP nem csupán akkor távolít el, semmisít meg, hogyha ellene vagy, hanem elpusztíthat még akkor is, ha mellette állsz. Elpusztít mindenkit, ha úgy ítéli meg, hogy meg kell semmisíteni. Következésképpen mindenki a terror árnyékában él, és fél a KKP-tól.
1.9 Kilencedik örökölt jellemvonás: az ellenőrzés – a pártszellemet használja arra, hogy a teljes pártot, illetve a társadalom többi rétegét ellenőrizze
Minden örökölt jellemvonás egyetlen célt szolgál: a néptömegek vezetése-ellenőrzése a terror alkalmazásával. Gonosz tevékenységei által a KKP minden létező társadalmi erő természetes ellenségének bizonyult. A KKP kezdetektől fogva sorozatos válságokkal küzdött, amelyek közül maga a túlélés volt a legkritikusabb. A KKP a túléléséért való állandó félelem állapotában létezik. Egyetlen célja saját létének és hatalmának – saját legmagasabb érdekének – fenntartása volt. Hogy helyrebillentse ingatag erejét, a KKP rendszeresen egyre gonoszabb lépéseket tett. A párt érdeke nem az egyes párttagok érdekeit szolgálta, nem is az egyéni érdekek összességét. Inkább a párt, mint kollektív egység érdekeit részesítette előnyben, amelyek figyelmen kívül hagyták az egyén minden érzését.
A „pártszellem” volt a legerkölcstelenebb jellemzője ennek a gonosz kísértetnek. A pártszellem olyan mértékben kerekedik felül az emberi természeten, hogy a kínai emberek elvesztették az emberségüket. Például, Csou En-laj és Sun Bingwen valamikor bajtársak voltak. Miután Sun Bingwen meghalt, Csou En-laj örökbe fogadta annak lányát, Sun Weishit. A kulturális forradalom idején Sun Weishi rendreutasításban részesült. Később az előzetes letartóztatásban életét vesztette: egy hosszú szeget vertek a fejébe. Az ellene kiadott letartóztatási parancsot mostohaapja, Csou En-laj írta alá.
A KKP egyik korai vezetője Ren Bishi volt, aki a Japán-ellenes háborúban az ópiumeladásokért felelt. Az ópium az idegen megszállás jelképe volt abban az időben, mivel a britek az ópium Kínába történő exportálásával a kínai gazdaságot akarták kiszipolyozni, illetve az ott élő embereket akarták függővé tenni. Az ópium elleni kemény nemzeti ellenérzés dacára, „pártszelleme” miatt Ren nem átallott nagy területen ópiumot termeszteni, kockáztatva az általános elítélést. Az ópiumkereskedelem érzékeny és illegális jellege miatt a KKP a „szappan” kifejezést használta annak fedőneveként. A KKP a határ menti országokkal folytatott illegális kábítószer-kereskedelemből származó bevételeket használta fel létezésének a finanszírozására. Ren születésnapjának századik évfordulóján a kínai vezetők új nemzedékének egyik tagja fennen magasztalta Ren hozzáállását a párthoz, a pártszellemhez, azt hangoztatva, hogy „Ren magasabb rendű jellem és a párttagok példaképe volt. Megrögzött híve volt a kommunizmusnak és határtalan hűségről tett tanúbizonyságot a párt ügyeit illetően.” [16]
A párthoz való megfelelő hozzáállás egyik példája Zhang Side volt. A párt azt mondta, hogy halálát egy szárítókemence váratlan összeomlása okozta, de mások azt állították, hogy ópiumpörkölés közben érte a halál. Lévén egy diszkrét, nem feltűnő személy a Központi Gárda Hadosztályánál, aki soha nem kért előléptetést, azt mondták, hogy „halála súlyosabb, mint a Taishan hegy” [17], ami azt jelentette, hogy az élete nagyon nagy fontosságú.
A pártszellem egy másik példája Lei Feng, aki „a forradalom gépezetében működő, soha meg nem rozsdásodó csavarként” lett ismert. Hosszú időn keresztül mind Lei, mind Zhang példaképként szolgált, hogy a kínai népet a párthoz való hűségre nevelje. Mao Ce-tung azt nyilatkozta, hogy „a példák ereje határtalan”. Sok párthős szimbolizálta a „vasakaratot és a pártszellem elveit”.
A hatalom átvételekor a KKP erőszakos kampányt indított az elmék ellenőrzésére, annak érdekében, hogy több nemzedéknyi új „eszközt” és „csavart” kovácsoljon. A párt kialakított egy sor úgynevezett „megfelelő gondolatot” és sztereotip viselkedésmódot. Ezeket a protokollokat kezdetben a párton belül alkalmazták, de hamarosan az egész nyilvánosság felé kiterjesztették. A nép nevében címszó alatt ezek a gondolatok és tevékenységek az emberek ideológiai átnevelésére voltak hivatottak, hogy megfeleljenek a KKP gonosz gépezetének.
2. A Kínai Kommunista Párt szégyenletes alapítása
A Kínai Kommunista Párt „győzelmek soráról“ szóló fényes múltra tart igényt. Ez csak egy próbálkozás arra, hogy jó fényben tüntesse fel magát, és hogy a KP igazolja az uralkodását. Valójában a KP semmilyen hírnévvel sem rendelkezik, nincs mivel dicsekednie. Csak a kilenc örökölt gonosz jellemvonásának köszönheti, a gonoszságnak, megtévesztésnek, lázításnak, a társadalom söpredéke szabadjára engedésének, kémkedésnek, rablásnak, harcnak, megsemmisítésnek és ellenőrzésnek, hogy meg tudta szerezni és meg is tudta tartani a hatalmat.
2.1 A KKP megalapítása – A Szovjetunió keblén nevelkedve
„Csak az októberi forradalom ágyútüzei által jutott el hozzánk a marxizmus-leninizmus.” Így mutatta be magát a párt az embereknek. Amikor azonban a párt megalakult, csak a Szovjetunió ázsiai ága volt. Ez a párt már a kezdetektől hazaárulást követett el.
Az alapítási szakaszában a Kínai Kommunista Pártnak nem volt sem pénze, sem bármilyen elmélete vagy tapasztalata. Nem rendelkezett semmilyen alappal, amire támaszkodhatott volna. A KKP csatlakozott a Kominternhez, hogy összekapcsolja a sorsát az erőszakos forradalommal; Kína erőszakos forradalma csak a hagyatéka volt Marx és Lenin erőszakos forradalmának. A Komintern kialakított egy globális irányítói szervet, hogy megdöntse a politikai erőviszonyokat az egész világon. A KKP egyszerűen a szovjet kommunizmus keleti ága volt, amely az orosz Vörös Hadsereg imperializmusát hajtotta végre. Ami az erőszakos politikai hatalomátvételt és a proletárdiktatúrát illeti, a KKP átvette a Szovjetunió Kommunista Pártjának a tapasztalatait. A szovjet párt előírásait követte a politikai, ideológiai és a szervezeti irányvonalakban. A KKP egy idegen és illegális alvilági szervezet létezési formáját másolta le és szigorú megfigyelést és ellenőrzést vezetett be. A Szovjetunió KP-ja a KKP támasza és támogatója volt.
A KKP szabályzatát, amit a képviselők első találkozóján fogadtak el, a Komintern állította össze. Az alapjait a marxizmus-leninizmus és az osztályharc, a proletariátus diktatúrája és a párt felépítése képezték. Azonkívül egy fontos alapját képezte a Szovjetunió KP-jának a pártprogramja. A KKP lelkét a Szovjetunióból importált ideológia alkotja. Chen Duxiu, a KKP egyik első tisztségviselője, más felfogással rendelkezett, mint Maring, a Nemzetközi Kommunista Bizottság képviselője. Maring egy közleményt írt Chennek, amiben megemlíti, hogy Chen a Komintern parancsait követné, ha a Kommunista Párt egy igaz tagja volna. Annak ellenére, hogy Chen Duxiu a KKP vezetője volt, nem tehetett mást, csak azt, hogy a Komintern parancsait kövesse, és hogy alávesse magát a Szovjetuniónak.
A KKP 1923-ban megtartott harmadik képviselői találkozóján Chen Duxiu nyilvánosan is elismerte, hogy a párt szinte teljesen a szovjet Komintern pénzeiből tartja el magát. Egy év alatt a Komintern mintegy 200.000 jüant adott a KKP-nak. Az eredmény nem volt kielégítő és a Komintern azzal vádolta a KKP-t, hogy nem igyekezett eléggé.
Nyilvánosságra hozott pártdokumentumok alapján, a KKP 1921 októberétől egészen 1922 júniusáig 16.655 jüant kapott. 1924-ben 1500 USD-t és 31.927,17 jüant kapott és 1927-ben 187.674 jüant kapott. A Komintern havi támogatása átlagban 20.000 jüan körüli volt. A KKP ma alkalmazott módszerei, mint például a befolyásolás, zsarolás és fenyegetés, már akkoriban is alkalmazásra kerültek. A Komintern élesen kritizálta a KKP-t, hogy mindig pénzeszközökre tart igényt.
„Kihasználja a különböző pénzforrásokat (Nemzetközi Kommunikációs Iroda, a Komintern megbízottjai, katonai szervezetek stb.), hogy pénzhez jusson, mivel az egyik hely nem tudja a másikról, hogy az már pénzt adott ki. (…) A figyelemreméltó ebben az, hogy a kínai elvtársak nemcsak a mi szovjet elvtársaink gondolkodásmódját ismerik jól, hanem azt is tudják, hogyan bánjanak azokkal az elvtársakkal, akik a dolgok engedélyezéséért felelősek. Amint észlelik, hogy nem kaphatják meg normális módszerekkel az eszközöket, elhalasztják a találkozót. Ehelyett a zsarolás finomítatlan módszerét alkalmazzák. Például olyan híreszteléseket terjesztenek, hogy egyes alapszervezeti tisztségviselőknek konfliktusaik vannak a szovjetekkel, és hogy a pénzt a KKP helyett a haduraknak adják.” [18]
2.2 A KMT és a KKP közötti első szövetség – A parazita bejutott a magba és szabotálta az országegyesítő északi hadjáratot [19]
A KKP mindig is azt tanította a népnek, hogy Csang Kaj-sek elárulta a nemzeti forradalmat [20] és arra kényszerítette a KP-t, hogy fegyveres felkelésbe kezdjen.
A valóságban a KKP azért kötött szövetséget a Kuomintanggal, hogy bekapcsolódhasson a nemzeti forradalomba, és ezáltal kiterjessze a befolyását. Azonkívül a KKP gyorsan meg akarta kaparintani a hatalmat és egy olyan forradalmat akart kirobbantani, mint amilyen a szovjet forradalom is volt. Valójában a hatalom utáni vágya volt az, ami elárulta és elpusztította a nemzeti forradalmat.
1922 júliusában a KKP képviselőinek második találkozóján, azoknak a száma, akik a KMT-vel megkötendő szövetség ellen voltak, sokkal nagyobb volt, hiszen a konferencia tagjai a hatalom megszerzését szorgalmazták. Ennek ellenére a Komintern a háttérben kézben tartotta a dolgokat és érvénytelenítette az ott meghozott határozatot; így a KKP-t arra utasították, hogy csatlakozzon a KMT-hez.
A KMT és a KKP első szövetsége alatt, 1925 januárjában a KKP egy negyedik képviselői találkozót tartott Sanghajban, és ott, még Szun Jat-szen [21] 1925. március 12-én bekövetkezett halála előtt, felvetette a kínai vezetés esetleges megszerzésének a kérdését. Ha Szun nem halt volna meg, akkor biztosan ő, és nem Csang Kaj-sek lett volna a KKP hatalmi harcának a célpontja.
A Szovjetunió támogatásával a KKP, a KMT-vel kötött szövetség alatt, gátlástalanul megkaparinthatta magának a politikai hatalmat. Tan Pingshan lett a KMT Központi Személyzeti Hivatalának a minisztere, aki a KKP egyik korábbi tagja volt. Feng Jupo, a munkaügyi miniszter titkára lett és teljhatalmat kapott, hogy minden munkaügyi kérdést ő kezeljen. Lin Zuhan a földdel kapcsolatos ügyekért felelős miniszteri posztot kapta meg, mialatt Peng Pai a titkára lett. Mao Ce-tung pedig a KMT propaganda-minisztere lett. A katonai akadémiák és a hadsereg vezetése mindig is a KKP fókuszában voltak: Csou En-laj volt a Huangpu Katonai Akadémia politikai osztályának a vezetője és Zhang Shenfu volt a helyettese. Csou En-laj egyben a KMT katonai jogi részlegének az igazgatója is volt és orosz katonai tanácsadókat helyeztetett fontos pozíciókba. A KMT katonai akadémiáin sok politikai tanár vagy vezető volt kommunista. Gyakran a KKP tagjai képviselték a KMT-t a Nemzeti Forradalmi Hadsereg [22] különböző szintjein. Azt is meghatározták, hogy az olyan parancs, amit nem hagyott jóvá egy KKP-tag, érvénytelen. A kommunistáknak a nemzeti forradalomhoz való parazitaszerű kapcsolódásának az lett az eredménye, hogy a KKP tagjainak a száma az 1925-ös 1000 főről, három év alatt, 1928-ban, már 30.000 főre emelkedett.
Az országegyesítő északi hadjárat 1926 februárjában kezdődött. 1926 októberétől egészen 1927 márciusáig a KKP Sanghajban három fegyveres felkelésnek volt a felbujtója. Végül a KKP megpróbálta elfoglalni az országegyesítő északi hadjárat főhadiszállását, ami azonban nem sikerült neki, és ennek következtében lefegyverezték. Guangdong tartományban a tömeges sztrájkok felbujtói naponta erőszakos összecsapásokba keveredtek a rendőrséggel. Ezek a felkelések arra késztették a Kuomintangot, hogy 1927. április 12-én [23] elkezdje a kommunista párt kizárását.
1927 augusztusában a KKP tagjai a KMT forradalmi hadseregén belül kirobbantották a nanchangi felkelést, amit rövid időn belül elfojtottak. Szeptemberben a KKP elindította az „őszi betakarítás felkelést”, hogy megtámadja Changshát, de ezt a felkelést is leverték. A KKP a katonaságon belül egy ellenőrzői hálózatot alakított ki azáltal, hogy zászlóaljszintű „pártsejteket” hozott létre. Ezzel egy időben a párt visszahúzódott Jinggangshan [24] környékére és ott megalapozta a hatalmát vidéken.
2.3 A Hunan tartományi parasztfelkelés – A társadalom söpredékének lázadásra való felbujtása
Az országegyesítő északi hadjárat alatt a KKP felkeléseket szított a vidéki területeken, hogy megszerezze magának a hatalmat, mialatt a Nemzeti Forradalmi Hadsereget a hadurakkal való harc foglalta le.
Az 1927-ben, Hunan tartományban bekövetkezett parasztfelkelés a társadalom legalacsonyabb rétegét képező bűnözők és a csőcselék lázadása volt, hasonlóképpen, mint a hírhedtté vált párizsi kommün felkelése, vagyis az 1871-ben bekövetkezett első kommunista felkelés. Azok a francia állampolgárok és külföldiek, akik ebben az időszakban Párizsban tartózkodtak, később tanúsították, hogy a Párizsi Kommün csak egy gátlástalan banditacsoport volt, amelyet semmilyen ideál nem vezetett. Nagy kiállítási termekbe és épületekbe, luxusvillákba törtek be, amikben élvezték az ottani kényelmet és ínyencségeket falatoztak. Csak a pillanatnyi szórakozással törődtek, de a tetteik következményeivel nem foglalkoztak. A párizsi kommün felkelése alatt cenzúrázták a sajtót. Foglyul ejtették Párizs érsekét, Georges Darboy-t, aki a királynak is prédikált, majd később agyonlőtték. A saját szórakoztatásukra 64 lelkészt gyilkoltak meg kegyetlen módon, palotákat gyújtottak fel és kormányépületeket, privát rezidenciákat, szobrokat és emlékműveket tettek tönkre. Korábban a francia főváros szépségével és pompájával egyetlen európai város sem vetekedhetett. A párizsi kommün felkelése után azonban sok épületből csak hamu és sok emberből csak csontok maradtak hátra. Ilyenfajta szörnyűségek és kegyetlenségek csak ritkán fordultak elő a történelemben.
Mao Ce-tung elismerte: „Az igaz, hogy a parasztok vidéken, bizonyos értelemben, eléggé féktelenek. Mivel a parasztok közössége van hatalmon, így semmilyen alkalmat nem adnak a földbirtokosoknak, hogy bármibe is beleavatkozzanak, és a hírnevüket is tönkreteszik. A földbirtokosokat letaszítják és még meg is tapossák őket. A parasztok azzal fenyegetik őket: »Az ellenforradalmárok listájára helyeztetünk titeket!« Megbüntetik a helyi zsarnokokat és gonosz nemeseket, juttatásokat követelnek tőlük és megsemmisítik az ültetvényeiket. Az emberek kifosztják a gonosz nemesek és a helyi zsarnokok házait, akik a parasztok közösségét ellenzik. Levágják a disznóikat és megeszik a gabonájukat. A helyi zsarnokok lányainak és mostohalányainak elefántcsontból készült ágyaiban is hemperegnek. A legkisebb provokációnál elfogják őket, nagy papírsapkákat helyeznek a fejükre és körbevezetik őket a faluban, mialatt a következőket kiabálják: »Ti mocskos földbirtokosok, most megismerhettek minket!« Azt tesznek, amit akarnak és mindent a feje tetejére állítanak. Egyfajta terrort vezetnek be vidéken.”[25]
Ezeket a „féktelen” tetteket azonban Mao helyeselte és ezt mondta: „Hogy nyíltan beszéljek – szükséges bevezetni egy időre a terrort minden faluban, különben lehetetlenné válna elnyomni az ellenforradalmárokat vidéken és megtörni a nemesek hatalmát. Az adott kritériumokat át kell lépnünk, hogy tisztázzuk, mi a jó és mi a rossz, különben a rosszat nem lehet helyreigazítani… A forradalom alatt sok cselekedet, aminél már úgy tűnt, hogy túl messzire mentek, a valóságban pontosan az a dolog volt, amire a forradalomnak szüksége volt.” [26] A kommunista forradalom a terror rendszerét hozta létre.
2.4 A japánok legyőzésére indított északi hadművelet – a vesztesek menekülése
A KKP a „hosszú menetelést”, a japánok legyőzésére indított északi hadműveletként emlegette. A „hosszú menetelést” a kínai forradalom mítoszává tette: „A hosszú menetelés egy »kiáltvány«, egy »propagandacsapat«, egy »vetőgép«. (…) vagyis lényegében a »hosszú menetelés« a mi győzelmünkkel és az ellenség vereségével végződött.” [27]
Az úgynevezett északi „hosszú menetelés” a japánok legyőzésére a KKP szégyentelen hazugsága, hogy leplezze a vereségét. A történelmi igazság az, hogy a Kommunista Párt 1933 októberétől egészen 1934 januárjáig teljes vereséget szenvedett a KMT ötödik pusztító hadjárata következtében; a KKP sorra vesztette el a politikai hatalmát vidéken, a támaszpontok és a területek egyre kisebbek lettek, így a KKP vörös hadserege menekülésre kényszerült. Ez a „hosszú menetelés” igazi oka.
A „hosszú menetelés” igazi célja az volt, hogy nyugatra masírozzanak, hogy kitörjenek a bekerítésből, és hogy Mongóliába és a Szovjetunióba menekülhessenek. Azokban az időkben a KKP igen nehéz helyzetben volt. Egy nyugat felé vezető útvonalon, közel külső Mongóliához, a KMT nem tudta a KKP-t két oldalról megtámadni. Ott a KKP egy esetleges vereség esetén könnyen átmenekülhetett volna a Szovjetunióba. A KKP úgy döntött, hogy Shanxin és Suiyuanon keresztül masírozik át; egyrészt a propagandájuk által, hogy a japánok ellen harcolnak, megnyerték maguknak a lakosokat; másrészt ez a környék biztonságos volt, mert ott nem voltak japánok, mivel a japán csapatok a kínai nagy fal mentén állomásoztak. Amikor a KKP egy évvel később végre megérkezett Shaanbei-be (Shaanxi tartomány északi része), a Vörös Hadsereg fő ereje 80.000 főről 6.000 főre csökkent.
2.5 A Xi’an-incidens – Kémkedés által a KKP másodszor is rátelepszik a KMT-re
1936. decemberében Zhang Xueliang és Yang Hucheng, a KMT két generálisa elrabolta Csang Kaj-seket Xi’anban. Ezt azóta a Xi’an-incidens néven emlegetik.
A KKP történelemtankönyveiben a Xi’an-incidenst katonai puccsként mutatják be, amiben Zhang és Yang egy ultimátumban felszólították Csang Kaj-seket, hogy küzdjön a japánok ellen. Csou En-lajt meghívták Xi’anba a KKP képviselőjeként, hogy segítsen tárgyalni egy megfelelő megoldásról. Különböző kínai csoportok közreműködése által ez az incidens békésen megoldódott, és a tíz éve dúló polgárháború ezáltal befejeződött. Ez egy japánok elleni, egységes nemzeti szövetség létrehozását tette lehetővé. A Kommunista Párt történelemkönyveiben továbbá az is olvasható, hogy ez egy döntő fordulat volt a krízisek által megtizedelt Kína számára. A KKP hazafias pártként mutatja be magát, aki a nemzet érdekeit tartja szem előtt, és aki a japánok ellen küzdött.
Az erről az esetről nyilvánosságra került dokumentumok egyre nyilvánvalóbbá teszik, hogy a KKP kémei, már a Xi’an-incidens előtt Yang Hucheng és Zhang Xueliang köré csoportosultak. Egyik példa erre Liu Ding, a KKP egyik titkos ügynöke. Ő Song Qingling, Szun Jat-szen hitvese, illetve Csang Kaj-sek feleségének egyik húga, aki maga is a KKP tagja volt, ajánlására kezdett el Zhang Xueliangnak dolgozni. Az eset után Mao Ce-tung így dicsérte őt: „A Xi’an-incidensben – Liu Ding kitűnően segítette a dolgokat.” Azok között, akik Yang Hucheng oldalán dolgoztak, ott volt a saját felesége is, Xie Baozhen, aki szintén a KKP tagja, és aki Yangnak dolgozott a hadsereg politikai osztályán. 1928 januárjában Xie a KKP beleegyezésével feleségül ment Yang Huchenghez. Azonkívül Wang Bingnan, a KKP tagja, akkoriban igen szívesen látott vendég volt Yang házában. Wang később a KKP külügyminiszterének a helyettese lett. Pontosan ezek a párttagok voltak a háttérben aktívak a Yang és Zhang által tervezett puccsban.
Az incidens elején a KKP vezetői meg akarták öletni Csang Kaj-seket, hogy így álljanak bosszút a párt korábbi elnyomásáért. Ebben az időszakban a KKP-nak az északi Shaanxi tartományban egy igen gyenge bázisa volt, és fennállt a veszélye annak, hogy akár egyetlen rajtaütéssel ezt el is veszítheti. A KKP az összes megtévesztéssel kapcsolatos ismeretét bevetette, és rávette Zhangot és Yangot, hogy puccsot hajtsanak végre. Hogy megakadályozza, hogy Japán megtámadja a Szovjetuniót, Sztálin azt a parancsot küldte a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának, hogy ne öljék meg Csang Kaj-seket, hanem inkább működjenek együtt vele és alakítsanak ki egy újabb szövetséget. Mao Ce-tung és Csou En-laj nagyon is jól tudták, hogy a KKP korlátozott erejével nem tudják a KMT-t megsemmisíteni; hogyha Csang Kaj-seket megölnék, akkor talán az ezt megbosszulni vágyó KMT őket is elpusztítaná. E körülmények között a KKP megváltoztatta a taktikáját és a japánokkal szembeni közös ellenállás nevében arra kényszerítette Csang Kaj-seket, hogy másodszor is menjen bele az egyezségbe.
Először a KKP puccsot szervezett és Csang Kaj-sek életére tört. Később egy teljes fordulatot tett és arra kényszerítette őt, hogy újra szövetségre lépjen a párttal. A KKP nemcsak a vesztét kerülte el, hanem másodszor is rá tudott telepedni a KMT-kormányra. A Vörös Hadsereget később Nyolcadik menetelő hadsereggé alakította át, és a KKP újra erősebb és nagyobb lett. Ami a megtévesztést és ravaszságot illeti, senki sem állíthatja, hogy a KKP ezeknek ne lenne a mestere.
2.6 A japánok ellen vívott háború – A KKP növekedett, mivel megölette a riválisokat
Amikor 1937-ben kitört a Japán elleni háború, a KMT több, mint 1,7 millió felfegyverzett katonával, 110.000 tonna vízkiszorítású hajóval és mintegy 600 különböző típusú harci repülőgéppel rendelkezett. Ezzel szemben a KKP hadserege, beleértve az 1937 novemberében újonnan összeállított Új Negyedik hadsereget is, mintegy 70.000 emberrel rendelkezett és az ütőképessége tovább gyengült a belső nézeteltérések miatt. Egyetlen összecsapás alatt meg lehetett volna semmisíteni. A KKP felismerte, hogyha egy esetleges összecsapásra kerülne sor a japánokkal, akkor a japánok egyetlen divízióját sem volna képes legyőzni. A KKP azért szorgalmazta a „nemzeti egységet”, hogy ezáltal fenntarthassa a hatalmát, és ezt semmiképpen sem a nemzet túlélése érdekében tette. Ezért a KKP, mialatt a KMT-vel együttműködött, a párton belül egy titkos irányvonalat hozott létre, ami előnyben részesítette a politikai hatalomért folytatott harcot.
Miután a japánok 1931. szeptember 18-án elfoglalták Shenyang városát, és ezáltal hatalmas területek felett szereztek ellenőrzést Északnyugat-Kínában, ezalatt a KKP szinte vállvetve harcolt a japán megszállókkal, hogy legyőzze a KMT-t. Egy nyilatkozatban, ami a japán megszállásra való reakció volt, a KKP arra buzdította az embereket, hogy döntsék meg a nemzeti kormányt: a KMT birtokában lévő területeken a munkásokat sztrájkolásra, a parasztokat fosztogatásra, a diákokat a tanítás bojkottálására, az egyszerű embereket munkabeszüntetésre és a katonákat lázadásra buzdította.
Mialatt a KKP felszólításokat intézett a japánokkal szembeni ellenállásra, a frontvonal mögött mindössze helyi hadseregeket és gerillaegységeket vett fel a seregbe és szervezett újjá. A Pingxing hágónál vívott csatát leszámítva a KKP szinte nem is járult hozzá a japánok ellen folytatott harcokhoz. Ehelyett arra használta az energiáját, hogy a saját bázisát erősítse meg. Miután a japánok megadták magukat, a KKP minden dezertáló katonát felvett a saját seregébe és később azt állította, hogy több, mint 900.000 fős reguláris hadsereggel rendelkezik. Ehhez jött még a 2 millió főt számláló milícia. A KMT hadserege lényegében egyedül harcolt a japánok ellen a fronton és több mint 200 generálisát vesztette el ebben a háborúban. Ezzel szemben a KKP, a parancsnokait tekintve, semminemű veszteséget sem szenvedett el. Ennek ellenére a KKP máig azt tanítja a történelemkönyvekben, hogy a KMT semmilyen ellenállást sem mutatott a japánokkal szemben, és hogy egyedül csak a KKP-nak köszönhető e háború győzedelmes kimenetele.
2.7 A Yan’an Rektifikációs Mozgalom – A terror hátborzongató gépezetének megalapítása
A japánokkal szembeni ellenállás nevében a KKP számtalan hazafias gondolkodású fiatalt vett rá arra, hogy menjen Yan’anba, és a Rektifikációs Mozgalom során több ezret terrorizált közülük. Miután megkaparintotta a hatalmat Kína felett, a KKP Yan’ant a „forradalom szent földjeként” emlegette, de sohasem említette meg a bűnöket, amiket a Rektifikációs Mozgalom során követett el.
A Yan’an Rektifikációs Mozgalom volt a legszörnyűbb, legkomorabb és legerőszakosabb hatalmi játék, amit csak el tudunk képzelni. A burzsoázia mérgének kitisztítása nevében a KKP elmosta az emberi erkölcsi értékrendszert, a független gondolkodást, a cselekvési szabadságot, a toleranciát és az emberi méltóságot. A rektifikáció első lépése az volt, hogy mindenki számára létrehoztak egy személyi aktát, ami a következőket tartalmazta: 1) személyes nyilatkozat; 2) a politikai élet kronológiája; 3) családi háttér és társadalmi kapcsolatok; 4) önéletrajz és az ideológiai gondolkodás változása; 5) a pártszellem szerinti értékelés.
A személyi aktában mindenkinek fel kellett sorolnia az összes ismerősét születése óta, minden fontosabb eseményt, beleértve az időpontot és helyszínt is. Az adatokban felfedezett mulasztásokat a tisztátalanság jeleinek tekintették. Amint valakinél mulasztásokat véltek felfedezni, az adott személyt problematikusként sorolták be. Minden társadalmi tevékenységet le kellett írni, amin valaha is részt vettek, különös figyelmet szentelve azokra, amik a pártba való belépéssel voltak kapcsolatosak, és eközben részletesen fel kellett vázolni minden gondolatot, ami azoknál a tevékenységeknél merült fel. A személyi akta legfontosabb része a személy saját pártszelleméről írt önkritikája volt. Ezen keresztül minden, a pártszellemmel össze nem egyeztethető gondolat felszínre került beszéd közben, munka közben, a hétköznapi életben és az emberekkel való kapcsolatoknál. A pártszellem kiértékelésekor pontosan megvizsgálták, hogy valaki a pártba való belépése után vagy a katonaságba való belépése után saját érdekeit tartotta-e szem előtt, vagy személyes céljait akarta-e elérni a párton keresztül. Vizsgálták, hogy az adott személy bízott-e a forradalom sikerében, vagy esetleg halálfélelme volt-e a harcoktól, vagy, hogy hiányzott-e neki valamelyik hozzátartozója vagy a felesége. Eközben azonban nem létezett objektív mérce, így szinte mindenkinél találtak problémát.
Sokakat, akiket vizsgáltak, arra kényszerítettek, hogy írjanak egy „beismerő vallomást”, és ezáltal kiszűrhették a „titkos árulókat”, akiket azonnal el is távolítottak. Ebből következett, hogy számtalan embert vádoltak meg hamisan és kezdtek el üldözni. A Yan’an Rektifikációs Mozgalmat „az emberi természet tisztítótüzeként” is emlegették. A káderek felülvizsgálásának céljából egy csoportot küldtek a „Katonai és Politikai Egyetemre”. Egy kéthónapos véres terror következett, amely során különböző módszereket alkalmaztak a „beismerő vallomások” kikényszerítésére: A kádereknek megparancsolták, hogy írjanak egy „beismerő vallomást” és azt is megadták nekik, hogy ezt hogyan tegyék. Voltak „csoportos rábeszélések”, „ötperces rábeszélések”, „személyes beszélgetések”, „előadások az összejöveteleken” és a „retek azonosítása” (ez azt jelenti, hogy kívül piros, belül fehér) [28] Ezenkívül volt még a „csoportos fényképezés” – mindenkinek a színpadon kellett felsorakoznia, és azt, aki idegesnek tűnt, gyanúsnak tartották és rá további vizsgálatok vártak.
Még a Komintern képviselői is visszatántorodtak a yan’ani mozgalom során alkalmazott módszerektől, és azt mondták, hogy a yan’ani helyzet nyomasztó. Az emberek nem mertek egymással kommunikálni. Mindenkinek meg voltak a saját gondjai, mindenki ideges volt és rettegett. Senki sem merte az igazságot kimondani, vagy a megvádolt barátait védelmezni, mert mindenki a saját életét próbálta menteni. A tolakodó embereket szívesen látták; a megalázások mindennapossá váltak Yan’anban. Az emberek az őrület határán voltak, mivel arra kényszerítették őket, hogy feladják a méltóságukat, a becsület- és a szégyenérzetüket és mások szeretetét. Nem nyilvánították ki a saját véleményüket, ehelyett a pártvezetők írásait ismételgették. A kisebb változtatásokat leszámítva, miután a KKP hatalomra jutott, minden kisebb és nagyobb kampányában ugyanezek a terror-mechanizmusok fedezhetők fel.
2.8 Három év polgárháború – Az ország elárulása a hatalom megszerzése érdekében
Az 1917-es februári orosz forradalom egy viszonylag mérsékelt felkelés volt a cári uralom ellen. A cár azonban az állam érdekeit tartotta szem előtt és magától lemondott, ahelyett, hogy ellenállt volna. Lenin Németországból azonnal visszatért Oroszországba és egy újabb államcsínyt hajtott végre. A februári forradalom forradalmárait, akik lemondatták a cárt, kivégeztette, és a kommunista forradalommal elfojtotta a februári orosz forradalmat. A KKP, Lenin példáját követve, learatta a nacionalista forradalom gyümölcseit. A japánok legyőzése után a KKP „felszabadító hadjáratot” indított, hogy megdöntse a KMT kormányát és ezáltal Kínára egy újabb háborús csapást hozott.
A KKP hírhedt az úgynevezett „emberfölény-taktikájáról” a háborúban. A KMT-vel vívott számos csatában, köztük a Liaoxi-Shenyang, Peking-Tianjin és Huai-Hai csatákban [29], a KKP primitív, kegyetlen és embertelen taktikákhoz folyamodott, amiknek nagyrészt a saját emberei estek áldozatul. Amikor a kommunisták megszállták Changchun városát, a KKP Nemzeti Felszabadító Hadserege (NFH) megtiltotta a civil lakosoknak a város elhagyását és ezáltal elhasználták a város élelmiszerkészleteit. Ezalatt a kéthónapos megszállás alatt, Changchunban mintegy 200.000 lakos halt éhen vagy fagyott meg, de az NFH nem adott engedélyt a város elhagyására. A csata után a KKP azt állította, anélkül hogy egy kicsit is szégyellte volna magát, hogy „úgy szabadította fel Changchunt, hogy egyetlen lövés sem dördült el”.
1947 és 1948 között a KKP aláírta a „Harbin-egyezményt” és a „moszkvai egyezményt” a Szovjetunióval, amiben lemondott a nemzeti vagyonról és Északkelet-Kína ásványkincseiről, hogy ezért cserébe teljes körű támogatásban részesüljön a Szovjetuniótól külpolitikai és katonai nézeteltérések esetén. Ennek az egyezménynek az értelmében a Szovjetuniónak 50 repülőgépet kellett adnia a KKP-nak; két részletben kellett átadnia a KKP-nak azokat a fegyvereket, amelyeket a kapitulált japánok hagytak hátra; és jutányos áron kellett eladnia a KKP-nak a szovjetek által ellenőrzött muníciókészleteket és katonai eszközöket Északkelet-Kínában. Továbbá titokban segítené a KP hadseregét, ha a KMT esetleg kétéltű partraszállást indítana Északkelet-Kínában. A Szovjetunió ezenkívül segítene átvenni az ellenőrzést Xinjiang (ujgurok lakta terület) felett. A KKP és a Szovjetunió szövetséges légierőt építene; és a szovjetek segítenének a KKP hadseregének tizenegy hadosztályát felszerelni. Ezenkívül Északkelet-Kínába szállították azon fegyverek egyharmadát, amiket a Szovjetunió az Egyesült Államoktól kapott (melynek értéke közel 13 milliárd USA-dollárnak felelt meg).
Ahhoz, hogy a szovjetek támogatását elnyerje, a KKP különleges kiváltságokat ígért a Szovjetuniónak Kína északkeleti részén, amik a légi és szárazföldi közlekedést érintették, és olyan információkat ígért neki, melyek a KMT-kormány és az amerikai hadsereg katonai akcióival voltak kapcsolatosak. Továbbá ellátta a Szovjetuniót Északkelet-Kínából származó termékekkel (gyapot, szójabab stb.) és katonai szállítmányokkal, amiért cserébe modern fegyvereket kért, és engedélyezte a Szovjetuniónak a kínai bányák használatát. Azt is engedélyezte, hogy Északkelet-Kínában és Xinjiangban hadsereget állomásoztasson és egy „Távol-keleti Hírszerző Irodát” rendezzen be Kínában. Egy esetleges európai háború esetén, a KKP-nak egy 100.000 fős hadsereget és 2 millió munkást kellene küldenie a Szovjetunió támogatására. Ehhez jön még az is, hogy a KKP azt is megígérte, hogy szükség esetén Liaoning és Andong tartományok néhány különleges területét átadja Észak-Koreának.
3. A párt gonosz tulajdonságainak a megnyilvánulásai
3.1 A párttörténelem különlegessége – A párt történelmére az örökös félelem a jellemző
A KKP legjellegzetesebb vonása az örökös félelem. A KKP keletkezése óta nagy figyelmet szentelt saját túlélésére, amit erőszak bevetésével biztosított. Ez a magas fokú érdek a túlélésre táplálja azt a benne lévő félelmet, amely a párt állandóan változó bőrszíne alatt bújik meg. A KP úgy növekszik, mint egy rákos sejt, amely áttéteket képez a test minden részében, és ezáltal kihasználja és megfertőzi a normálisan működő sejteket. Rosszindulatú sejtként teljesen ellenőrizhetetlenül szaporodik. A történelem ciklusai alatt a társadalom nem képes egy ilyen elváltozott tényezőt, mint a KKP, feloldani, és nincs más lehetősége, mint hogy tovább hagyja kénye-kedve szerint szaporodni. Ilyen elfajult tényezőket nem lehet semmilyen szinten és a társadalom semmilyen területén feloldani. Ezáltal számos ország társadalma beszennyeződött, és még nagyobb területeket is elárasztott a kommunizmus, illetve a kommunista elemek. Ezeket a szennyezett dolgokat a kommunista párt tovább erősítette és kihasználta. Ez az erkölcs és az emberiség társadalmának alapos elfajulásához vezetett.
A KKP nem hisz az erkölcs és igazságosság általánosan elfogadott alapelveiben. Elvei korlátlanul csak a saját érdekeit szolgálják. Legmagasabb elve az abszolút önzés, és nem rendelkezik semminemű erkölcsi alapelvvel, mely meg tudná akadályozni a banda vágyait. Ezen önző elv miatt, a pártnak állandóan meg kell változtatnia a külsejét, ami azt jelenti, hogy új bőrbe bújik. Az állandó túlélési válságok idején, a KKP a Szovjetunió Kommunista Pártjához, a KMT-hez, a KMT kormányához és a nemzeti forradalomhoz csatlakozott. Miután megkaparintotta a politikai hatalmat, a KKP az opportunizmus különböző formáihoz nyúlt, és a nép szemléletét és érzéseit a maga javára fordította. Ezenkívül kedve szerint visszaélt a különböző társadalmi eszközökkel, mechanizmusokkal és saját céljára használta fel azokat. Minden válságot további fejlődésére és ellenőrzési módszereinek megerősítésére használt.
3.2 A KKP „varázsfegyvere” a folyamatos gonoszság
A KKP azt magyarázta, hogy a forradalom győzelme három „varázsfegyvertől” függ: az egységfronttól, a fegyveres harctól és a párt felépítésétől. A KMT-vel való tapasztalata alapján a KKP még két másikat is hozzáad: a propagandát és a kémkedést. A pártnak ezek a „varázsfegyverei” a KKP kilenc gonosz alapelvétől voltak áthatva: gonoszság, megtévesztés, lázítás, harc, rablás, a társadalom söpredékének szabadjára engedése, kémkedés, megsemmisítés és ellenőrzés.
A marxizmus-leninizmus már természetétől fogva gonosz. A kínai kommunisták, bármennyire is nevetséges, de nem értették meg igazából a marxizmust-leninizmust. Lin Biao [30] mondta egyszer, hogy nagyon kevés a KKP azon tagjainak száma, akik Marx, illetve Lenin műveit olvasták volna. A nyilvánosság Qu Qiubai-t [31] egy ideológusnak tartotta, de ő saját maga bevallotta, hogy csak nagyon keveset olvasott a marxizmus-leninizmus műveiből. Mao Ce-tung ideológiája, a lázadó parasztok falusi marxizmus-leninizmusa. Teng Hsziao-pingnek (Deng Xiaopingnek) a szocializmus kezdeteiről szóló elmélete a kapitalizmustól volt átitatva. Csiang Cö-min „Három képviselete” [32] a semmiből keletkezett. A KKP sohasem értette meg, mi is a marxizmus-leninizmus, csak átvette tőle a gonoszságot, és a saját, még gonoszabb dolgaival egészítette ki azt.
Különösen említésre méltó a KKP taktikája egy egységfront kialakításában, amely megtévesztésen és megvesztegetésen alapul rövid lejáratú haszonnal. Az egységfront a hatalom megerősítésére szolgál. Azáltal, hogy a KKP az egyedüllétből egy nagy klánná nőtte ki magát, sikerült megváltoztatnia a hatalmi viszonyokat a saját érdekei szerint. Az egység egyenes megkülönböztetést követel, hogy ki a barát, és ki az ellenség; ki áll a baloldalon, ki középen és ki áll a jobboldalon; kit kell még magának megnyernie, és ki az, akit le kell győznie. Az ellenségekből ma barátokat csinál és holnap a barátokból ellenségeket. A demokratikus forradalom ideje alatt [33], a párt még a kapitalistákkal is koalícióra lépett, akiket aztán a szocialista forradalom ideje alatt eltávolított. Egy másik példában, a hatalomra kerülés ideje alatt a demokratikus pártok vezetőit, Zhang Bojun-t [34] és Luo Longjit [35], barátainak nevezte, mert a KP-nak szüksége volt rájuk, hogy támogassák a KKP-t. Később, a hatalomra kerülés után, már nem volt szüksége rájuk, ezért „jobboldaliaknak” nyilvánította őket.
3.3 A párt a professzionális gazemberek bandája
A párt kétoldalú stratégiát alkalmazott – egyik oldala gyenge és puha, a másik kemény és erős. A gyenge oldala a propagandából, az egységfrontok képzéséből, viszálykeltésből, kémkedésből, lázadás szításából, kétértelműségből, belső gondolatok felkutatásából, agymosásból, rágalmazásból és megtévesztésből, eltussolásból, pszichológiai hadviselésből és terror-, félelem- és felejtéskeltésből állt. Ezek a puha készségek szétrombolhatják az emberi természetet, és fejleszthetik az emberek gonosz oldalát. A KKP kemény taktikája erőszakból, fegyveres harcból, üldözésből, politikai kampányokból, tanúk elrablásából és meggyilkolásából, más vélemények kioltásából, rendszeres elnyomásból stb. állt. Ezekkel az agresszív módszerekkel a párt terrort tudott szítani és azt fenn is tudta tartani.
A párt néha gyenge, néha erős; néha türelmes, néha szigorú; kívül nagyvonalú, de belül könyörtelen; a hálót kidobja, és utána jól összeszorítja; a kígyókat kicsalogatja rejtekhelyükről [36]. A KKP megpróbálta a KMT-t több demokrácia követelésével sakkban tartani, de ha az értelmiségiek a KKP által ellenőrzött területeken ellentmondtak a pártnak, akkor megkínozták, sőt lefejezték őket. Egy ilyen példa volt Wang Shiwei, aki egy ismert értelmiségi, akit rossz példaképként állítottak elő, ahogy csak egy kicsit is különböző véleményt nyilvánított ki, és akit végül egy baltával le is fejeztek. Ez volt a híres „Vad liliomok esete” [37]
Egy volt tisztviselő, akit Yan’anban a Rektifikációs Mozgalom ideje alatt üldöztek és nagy nyomás alatt beismerésre kényszerítettek, úgy emlékezett vissza erre, hogy csak egy kiutat látott, és elárulta a saját lelkiismeretét, és hazugságokat talált ki. Először élt meg ilyet, a jó barátaival szemben olyan mély bűntudatot érzett, hogy véget akart vetni az életének. Hirtelen meglátott egy pisztolyt az asztalon. Megfogta, a fejéhez emelte és meghúzta a ravaszt. A fegyver azonban üres volt! A káder, aki kihallgatta őt, bejött és azt mondta: „Rendben van, hogy beismerted, hogy az, amit tettél, helytelen volt. A párt elnézést tanúsít.” Az ilyen intézkedésekből a párt tudta, hogy a tisztviselő elérte a határát, és hogy ezután hűséges lesz a párthoz – tehát átment a vizsgán. A párt először zsákutcába vezet, és élvezi a szenvedésedet és a megaláztatásodat. Ha a kínod már akkora, hogy nem akarsz élni sem, akkor a párt kegyelmesnek mutatkozik; és egy olyan utat mutat, melyben méltatlanul kell élned, ahelyett, hogy kiegyenesedve meghalj. Évekkel később ez a tisztviselő megismerte a Fálun Gongot Hongkongban és jónak találta. Mihelyt azonban elkezdődött a Fálun Gong üldözése, visszatértek a régi emlékei, és nem merte kimondani, hogy a Fálun Gong jó.
Hasonló a feudális Kína utolsó császárának, Puyinak [38] a példája is. Miután a KKP börtönbe záratta, végignézte, hogy másokat megölnek, és azt hitte, hogy őt is nemsokára kivégzik. Ahhoz, hogy életben maradjon, hagyta, hogy egy agymosáson is keresztülmenjen, sőt össze is dolgozott a párttal. Később megírta önéletrajzát „Életem első fele” címmel, amely könyvet a KKP a sikeres ideológiai átnevelés példájaként használt fel.
Modern orvosi tanulmányok szerint, azok az emberek, akik nagy nyomásnak, félelemnek és elszigeteltségnek vannak kitéve, egy bizonyos függőséget éreznek a tettesekkel szemben, amit Stockholm-szindrómának neveznek. Az áldozatok hangulatát – boldogság vagy düh, öröm vagy bánat – a tettesek hangulata diktálja. A legkisebb szívesség mély köszönetet vált ki az áldozatokból, sőt néha szeretetet is éreznek a tettesek iránt. Ezt a pszichológiai mechanizmust a KKP mindig is sikerrel vetette be ellenségei ellen, sőt a nép szellemi irányítására és ideológiai átalakítására.
3.4 A párt a leggonoszabb
A KKP volt főtitkárait, legalábbis nagy részüket, előbb vagy utóbb a párt ellenfelének tekintették. Nyilvánvaló, hogy a pártnak saját élete és önállóan működő teste van. Nincs úgy, hogy egy vezető meghatározhatná a fejlődési irányzatot és a párt sorsát, hanem inkább úgy, hogy a párt dönt a vezető sorsáról. A KMT elleni háború során Jiangxi tartomány „szovjet területein” [39] a párt túlélése már komoly problémát jelentett; de ez nem gátolta meg őt abban, hogy az Antibolsevik Liga elleni fellépés nevében [40] éjszaka lelője saját katonáit belső tisztogatás címén, vagy kövekkel öljön, hogy lőszert takarítson meg. Annak ellenére, hogy a KKP a japánok és a KMT közé szorult Shaanxi tartományban, a legnagyobb tisztogatási akcióba kezdett bele, az úgynevezett „Rektifikációs Mozgalom Yan’anban” címe alatt, amely során számtalan párttagot ölt meg. Az ismétlődő mészárlások sem tudták meggátolni a KKP növekedését, és végül megszerezte a Kína feletti hatalmat. A KKP az egész Kínára kiterjesztette a belső versengés és saját emberei kivégzésének szovjet mintáját.
A KKP olyan, mint egy rosszindulatú daganat: mialatt a daganat gyorsan terjed, a központja már elhalt, de ő tovább terjed a határos egészséges szervekre, és így terjeszti ki hatását. Ezáltal a szervek és az egész test a rák egy részévé válnak. Teljesen függetlenül attól, hogy egy személy jó vagy rossz, miután belépett a KKP-ba, ő is részévé válik e romboló erőnek. Minél őszintébb és lelkiismeretesebb egy személy, annál nagyobb lesz a pusztító hatása. Kétségtelen, hogy a daganat is elhal, ha a test teljesen tönkremegy. Egy daganat már csak ilyen.
Chen Duxiu, a KKP alapítója, értelmiségi volt és a „május 4-e mozgalom” vezére. Ő az erőszak ellenzője volt és figyelmeztette a kommunistákat arra, hogy egy feszült helyzet alakulhat ki, ha megpróbálják a kommunista párt ideológiáját terjeszteni a KMT-n belül, vagy ha túl nagy érdeklődést mutatnak a hatalom iránt. Mint a „május 4-e mozgalom” kezdeményezője Chen toleráns volt. Ő volt az első, akit aztán jobboldalinak bélyegeztek meg.
A KKP egy másik vezető egyénisége, Qu Qiubai, azt mondta, hogy a kommunista pártnak személyesen részt kell vennie a harcokban és csatákban, neki kellene a lázadást szerveznie. A lehető legtöbb vezetőt meg kellene buktatnia, és szélsőséges módszerekkel rendet tennie a kínai társadalomban. Meglepetésszerűen halála előtt bevallotta, hogy nem akar forradalmárként meghalni: „Valójában én már réges-régen elhagytam a csoportotokat. Nos, a történelem tréfát űzött velem, és értelmiségiként évekig a forradalom politikai színpadára vetett. Végül nem tudom feladni nemesi ideológiámat, mégsem lehetek a munkásosztály harcosa!” [41] Wang Ming [42] pártvezető a Kommunista Internacionálé tanácsára szövetségre lépett a KMT-vel a japánok elleni harcban, ahelyett, hogy kiépítette volna a párt támaszpontjait. Mao Ce-tung és Zhang Wentian [43] sem tudták elvtársukat ettől a stratégiától eltanácsolni, mivel nem merték az igazi helyzetet felfedni: a vörös hadsereg korlátolt katonai ereje nem tudta volna a japán hadsereg egyetlen hadosztályát sem legyőzni. Ha a KKP, minden észérv ellenére, arra határozza el magát, hogy harcoljon, akkor Kína történelme másképp alakult volna. Mao Ce-tung arra kényszerült, hogy csendben maradjon a találkozón. Wang Minget, először szélsőbal kilengéséért váltották le, majd opportunista jobboldaliként bélyegezték meg.
Hu Yaobang [44] számos igazságtalan és hamis ítéletet tett semmissé több politikai kampányból, és az illető személyeket rehabilitálta, ezáltal a KKP-nak sikerült visszanyernie a nép szívét. Végül azonban ő is bűnbakként végezte.
Zhao Ziyang [45] meg akarta menteni a KKP-t és támogatta a reformfolyamatokat, de sajnos rá sem várt jobb sors.
Tehát, mit tehetnek a KKP vezetői? Ha tényleg meg akarják reformálni a Kommunista Pártot, akkor az a KKP biztos bukását jelentené; ezáltal az a hatalom, amit a KP adott nekik, automatikusan elvesztené a legitimitását. Ha egy gépezetet a saját maga által termelt erővel változtatnának meg, akkor az mindenképp elérné valamikor a határát – ezért nem sikerülhet a KKP megreformálása sem.
Ha a pártvezetők mind rossz emberekké váltak, akkor hogyan tudta volna kiterjeszteni a KKP a forradalmat? Gyakran, ha a KKP egy időben sikerei, valamint aljassága csúcsán volt, a legrangosabb párttisztviselők elvesztették a pozíciójukat, mert gonoszságuk mértéke nem érte el a párt által előírt mértéket. Csak a leggonoszabbak feleltek meg a párt elvárásainak. Számos pártvezető politikai karrierje tragikusan végződött, de a KKP mindannyiukat túlélte. Azok a KKP-vezetők, akik túlélték a hivatalukat, nem azok voltak, akik befolyásolni tudták a pártot, hanem azok, akik megértették a párt gonosz szándékát és követték azt. Válságos időkben erősítették a pártot és teljesen feláldozták magukat a pártnak. Nem csoda, hogy a párttagok képesek voltak harcolni az éggel, a földdel és más emberi lények ellen, de sohasem szálltak szembe a párttal. Ők csak a párt betanított eszközei, vagy maximum egy szimbiózison, egy kölcsönös túlélésen alapuló kapcsolatuk van a párttal.
A KKP szerint a hibákat mindig csak maguk a pártvezetők követték el, mint például Zhang Guotao [46], vagy a „négyek bandája” . A párt ítélete Mao Ce-tungról az, hogy 3 hibát követett el és 7 sikert ért el, Teng Hsziao-ping magáról úgy vélekedett, hogy ő 4 hibát követett el, és 6 sikert ért el – mindenesetre a párt sose hibázott. Ha voltak is hibái a pártnak, mindig a párt volt az, aki kijavította ezeket. Tagjainak azt parancsolta, hogy „nézzenek előre” és „ne vesződjenek a múlttal”. Sok dolog változhatott meg: a kommunista paradicsomot a szocialista élelmiszer és tető a fej felett alacsonyabb céljává változatták át; a marxizmus-leninizmust kicserélték a „három képviseletre”. Az embereknek nem is lenne szabad azon csodálkozniuk, ha a párt támogatná a demokráciát, ha tolerálná a vallásszabadságot, ha egy éjszaka feladná Csiang Cö-mint vagy rehabilitálná a Fálun Gongot, mert ez csak a hatalom megtartásának az érdekében történne. Csak egyetlen dolog van, ami sohasem fog megváltozni: a párt alapvető célja – a túlélés, és a hatalom, valamint az ellenőrzés megtartása.
A KP a párt elméleti alapjait az erőszakból, a terrorból és az elnyomásból kovácsolta. Ebből fejlődött ki a pártszellem, a párt legmagasabb elvei, vezetőinek szellemisége és tulajdonképpen a pártmechanizmus egész működési folyamata, valamint tagjainak a viselkedési jellege is. A rendszer, a vezetők és a tagok mind alkalmazkodtak ezekhez az elképzelésekhez. A kommunista párt olyan kemény, mint az acél, és a fegyelme olyan szilárd, mint a vas. Az összes tag akaratának egységesnek kell lennie, cselekedeteiknek teljesen meg kell felelniük a párt politikai programjának.
Utószó
Miért a Kommunista Pártot választotta a történelem minden más politikai erővel szemben Kínában? Mint tudjuk: a világon két erő, két lehetőség van a választáshoz. Az egyik a régi és gonosz, amely a rosszat és a negatívat választja. A másik az őszinte és a jóságos, amely a jót és az irgalmasat választja. A Kommunista Párt a régi erők választása. E döntés alapja az, hogy a KP a világ összes gonoszságát magában foglalja, legyen az kínai vagy külföldi, a múltból vagy a jelenből. Ő a jellemző képviselője a gonosz erőknek. Nagyon tehetséges az emberek jószívűségének a kihasználásában, és az ezzel való visszaélésben, és így lépésről lépésre megteremtette a mai kapacitást a pusztításra.
Mit akart elérni a Kommunista Párt azzal, hogy ezt terjesztette: „A Kommunista Párt nélkül nincs új Kína”? A bizonyítékok azt mutatják, hogy az 1921-ben való megalakulása és az 1949-ben való hatalomra kerülése közötti csalás és vérontás nélkül a KKP nem jutott volna hatalomra. A KKP abban különbözik minden más szervezettől a történelemben, hogy Marx és Lenin tanításait a saját kénye-kedve szerint használja, minden szándékos cselekedetének ad egy jól hangzó nevet, és igazolja ezt a lakosság egy részének a megtévesztésével, felbujtásával és kihasználásával. A mindennapi propagandával különböző elméletekbe öltözteti a stratégiáját és politikáját, amelyekkel örökös hibátlanságát bizonyítja.
A KKP felemelkedése minden elképzelhető gonoszság összegyűjtésének a folyamata, és egyetlen egy dicsőségre méltó pont sincs a történelmében. A KKP létrejöttének a története pontosan azt mutatja meg nekünk, hogy a KKP hatalmi pozíciójának nincs semmiféle legitimitása. Nem a kínai nép választotta a KKP-t, hanem a KKP kényszerítette rá a kommunizmust, ezt az idegen gonosz kísértetet a kínai népre, a kommunista párttól örökölt alapvető gonosz tulajdonságainak a felhasználásával: gonoszság, megtévesztés, lázítás, a társadalom söpredékének szabadjára engedése, kémkedés, rablás, harc, megsemmisítés és ellenőrzés.
Jegyzetek
[1] Internacionálé
[2] Mao Ce-Tung: Vizsgálati beszámoló a földművesek mozgalmáról Hunan-ban, 1927. március.
[3] „A fehér hajú lány” egy kínai népi legenda egy női hallhatatlanról, aki egy barlangban lakik, és természetfeletti képességekkel rendelkezik, amikkel megjutalmazza az erényt és megbünteti a bűnt, támogatja az igazat és meggátolja a gonoszt. A „modern” kínai drámában, operában és balettben egy olyan lánynak írják le őt, aki arra kényszerült, hogy egy barlangba meneküljön, miután apját agyonverték, mert tiltakozott az ellen, hogy egy öreg földesúrhoz adja őt feleségül. A táplálékhiány miatt a lány haja fehér lett. „A fehér hajú lány” az egyik legismertebb „modern“ drámává vált Kínában és gyűlölködést gerjesztett a földesurakkal szemben.
[4] Durva fordításban „nyomornegyedek munkásai”. Ez a Marx által Az osztályharcok Franciaországban (1848-1850) című művében megalkotott kifejezés a kitaszított, degenerált vagy földalatti elemek osztályát jelöli, amely az ipari központok lakosságának egy részét alkotja. Ide tartoznak a koldusok, prostituáltak, gengszterek, zsarolók, szélhámosok, piti bűnözők, csavargók, krónikus munkanélküliek vagy munkaképtelenek, az ipar által kitaszított személyek és mindenféle deklasszálódott, lezüllött vagy degenerált elemek.lmáról Hunan-ban, 1927. március.
[5] Mao Ce-tung, 1927.
[6] Mao Ce-tung beszéde a KKP fennállásának 28. évfordulóján: „A népi demokratikus diktatúráról”, 1949. június 30.ság miniszterelnöke volt.
[7] Csou En-laj (1898-1976) volt Mao után a második legfontosabb ember a KKP történelmében. Vezéregyéniség volt, és 1949-től egészen haláláig a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke volt.
[8] Gu Shunzhang (1903-1935) eredetileg a kínai speciális ügynökök rendszerének egyik legmagasabb rangú tagja volt. 1931-ben a Kuomintang letartóztatta és segített a KKP számos ügynökének a felfedésében. Később mind a nyolc családtagját kivégezték a „francia engedmény” ideje alatt Sanghajban.
[9] A KKP és a Kuomintang közötti háborút (1946 júniusában) három egymásra következő hadjárat fémjelzi: Liaoxi-Shenyang, Huai-Hai és Beiping-Tianjin, amely után a KKP megdöntötte a Kuomintang uralmát. Ezután következett a Kínai Népköztársaság megalakulása 1949. október 1-én.
[10] Csang Kaj-seket (1887-1975), Jiang Jieshinek is nevezik. A Kuomintang katonai és politikai vezére volt Szun Jat-szen halála után. Az északi hadjárat sikeres végrehajtása után 1928-ban Csang egy nemzeti kormányt állított fel és a következő húsz évben a kommunista hatalomátvétel veszélye ellen harcolt. Csang Kaj-sek a KKP elleni veresége után 1949-ben elmenekült, és még 26 évig volt a Kínai Köztársaság elnöke Tajvanon.
[11] Hu Zongnan (1896-1962), aki a Zhejiang tartománybeli Xiaofeng megyéből (ma Anji megye része) származott, az 1945-1949-es polgárháború ideje alatt a Kuomintang délnyugati hadseregének a főparancsnoka. 1950 márciusában Tajvanra menekült.
[12] Li Xiannian (1909-1992) a KKP egyik magas rangú vezetője volt. Ő volt Kína elnöke 1983-ban. Fontos szerepet játszott abban, hogy Teng Hsziao-ping 1976 októberében, a kulturális forradalom végén visszaszerezte a hatalmat.
[13] Mao Ce-Tung: Vizsgálati jelentés a hunani parasztmozgalomról, 1927. március.
[14] Mao Ce-Tung: Vizsgálati jelentés a hunani parasztmozgalomról, 1927. március.
[15] Amint a KKP megkezdte a földek megreformálását, az embereket kategóriákra osztotta fel. A kilencedik kategóriához (bűzlő régi kilencesek) tartoztak az osztályellenségek, ezek az értelmiségiek mellett a földbirtokosok, a reakciósok és a besúgók stb. voltak.
[16] Hu Jintao (1942-). Beszéd a Ren Bishi születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon. 2004. április 30. Hu 2002 és 2012 között a KKP főtitkára volt.
[17] Sima Qian verséből, aki a nyugati Han-dinasztia történésze és tudósa volt. Híres versében ez áll: „Mindenkinek meg kell egyszer halni; vagy nagyobb tiszteletben hal meg, mint a Taishan, vagy könnyebben, mint egy toll.” Taishan Kína egyik legismertebb hegyei közé tartozik.
[18] Yang Kui-song: „Moszkva pénzügyi támogatása a Kínai Kommunista Pártnak az 1920-as és 1940-es évek között”. Huszonegyedik század (internetes változat). 2004. június 30.
[19] Az északi hadjárat egy katonai hadjárat volt, amelyet Csang Kaj-sek vezetett 1926-tól, és amelynek célja Kína egyesítése volt a Kuomintang uralma alatt, és a helyi hadurak uralmának megszüntetése. Ezeket a célokat nagyrészt sikerrel teljesítette. Az északi hadjárat során a KKP szövetségre lépett a Kuomintanggal.
[20] Nemzeti forradalom: Szun Jat-szen halála (1866-1925) a „nemzeti forradalom” kikiáltásához vezetett Csang Kaj-sek alatt (1887-1975) Kína nemzeti egységének helyreállításához. A nemzeti forradalomnak 1928-ban lett vége Csang Kaj-sek csapatainak bevonulásával Pekingbe.
[21] Szun Jat-szen (1866-1925), forradalmi vezér és államfő, a Kuomintang alapítója és a Kínai Köztársaság első átmeneti elnöke. Mind a Kínai Népköztársaságban, mind a Kínai Köztársaságban Tajvanon a modern Kína megalapítójaként tisztelik.
[22] A Kuomintang által irányított Nemzeti Forradalmi Hadsereg volt a Kínai Köztársaság Nemzeti Hadserege. A KKP-Kuomintang szövetség időszakában olyan KKP-tagok tartoztak hozzá, akik csatlakoztak a szövetséghez.
[23] 1927. április 12-én a Kuomintang Csang Kaj-sek vezetésével katonai műveletet indított a KKP ellen Sanghajban és több más városban. Sanghajban 1927 végéig több mint ötezer KKP-tagot fogtak el és sokukat megölték.
[24]A Jinggang-hegység területét a KKP első vidéki forradalmi bázisának tekintik, és „a Vörös Hadsereg bölcsőjének” nevezik.
[25] Mao Ce-Tung: Vizsgálati jelentés a hunani parasztmozgalomról, 1927. március.
[26] Mao Ce-Tung: Vizsgálati jelentés a hunani parasztmozgalomról, 1927. március.
[27] Mao Ce-tung: A japán imperializmus elleni taktikáról, 1935. december 27.el.
[28] A vörös a kommunista párt színe, a fehér pedig a Kuomintang színe.
[29] A Liaoxi-Shenyang, a Peking-Tianjin és a Huai-Hai csaták voltak azok a nagy ütközetek, amelyeket a KKP 1948 szeptembere és 1949 januárja között vívott a Kuomintanggal, és amelyek a Kuomintang számos ütőképes csapatát megsemmisítették. Ebben a három csatában milliók vesztették életüket.
[30] Lin Biao (1907–1971), a KKP egyik legfontosabb vezére volt, Mao Ce-tung alatt szolgált a kínai Politikai Hivatal tagjaként, majd a pártfőtitkár helyetteseként (1958) és honvédelmi miniszterként (1959). Lint gyakran a nagy kínai kulturális forradalom építészének tekintik. 1966-ban Lint Mao követőjének választották ki, de 1970-ben kiesett a kegyeiből. Lin, megérezve bukását, állítólag részt vett egy Mao elleni puccskísérletben, és megpróbált a Szovjetunióba menekülni, miután az állítólagos összeesküvés lelepleződött. Azonban a repülő, amivel megpróbált elmenekülni, lezuhant Belső-Mongólia fölött, és életét vesztette.
[31] Qu Qiubai (1899-1935) a KKP egyik első vezetője és egy baloldali író volt. 1935. február 23-án a KMT elfogta és még az év június 18-án meghalt.s szó, 1935. május 23.
[32] A „Három képviselet” elméletét először a 2000 februári beszédében említette meg Csiang Cö-min. A doktrína szerint a pártnak mindig a leghaladóbb szellemű termelési erőket, a kultúrában az élenjáró erőket és a kínai népesség többségét kell képviselnie.
[33] A Demokratikus forradalom a Xinhai Forradalommal kezdődött 1911-ben Szun Jat-szen vezetésével.
[34] Zhang Bojun (1895-1969) a Kínai Demokratikus Liga, a kínai demokratikus párt egyik alapítója volt. Mao 1957-ben az első számú jobboldalinak minősítette, és egyike volt azon kevés jobboldaliaknak, akiket a kulturális forradalom után nem rehabilitáltak.
[35] Luo Longji (1898-1965) a Kínai Demokratikus Liga egyik alapítója volt. Mao 1958-ban jobboldalinak minősítette, és egyike volt azon kevés „jobboldaliaknak”, akiket a kulturális forradalom után nem rehabilitáltak.
[36] 1957-ben Mao Ce-tung meghirdette a „Hagyjál száz virágot nyílni és száz gondolkodó iskolát egymással versenyezni” politikát, melyben a szabad véleménykinyilvánításra és a párt iránti kritika kifejezésére hívott fel. Azokat, akik kimondták véleményüket, pár hónappal később jobboldaliakként üldözték. Mao személyesen azt mondta e kampányra: „Hogyan foghatjuk meg a kígyókat, ha nem csalogatjuk ki őket a rejtekhelyükről.”
[37] Az ideológiai tisztogatás kampányának idején 1942-ben, Wang Shiwei a marxista-leninista akadémián Yan’anban írt egy cikksorozatot, „Vad liliomok” címmel, ezekben az írásokban a káderek közötti jelenségeket kritizálta. Ezért a tettéért ellenforradalmárnak és a KMT kémjének bélyegezték meg, és 1947 márciusában meggyilkolták.
[38] Pu-yi, a mandzsu Aisin Gioro kínai megfelelője (1906-1967), Kína utolsó császára (1908-1912), Hsuan T’ung név alatt uralkodott. Leköszönése után az új köztársasági kormány magas állami nyugdíjat adott neki és engedélyezte, hogy 1924-ig Peking Tiltott városában lakjon. 1925 után a Japán engedmény alatt pedig Tianjinben lakhatott. 1934-ben K’ang Te név alatt uralkodott, mint a japán bábállam Mandzsukuo vagy Mandzsúria császára. 1945-ben az oroszok elfogták és rabként tartották. 1946-ban beismerte a tokiói háborús bűnösök törvényszékén, hogy ő nem a mandzsúriai függetlenség keretében, hanem a japánok eszközeként, tehát nem önkéntesen cselekedett. 1950-ben átadták a kínai kommunistáknak és ott fogva tartották, amíg Mao amnesztiában nem részesítette.
[39] A „szovjet területek” egyáltalán nem voltak szovjet területek, hanem a KKP által Hubei, Henan és Anhui tartományokban a Kuomintang elleni lázadás idején, Japán második világháborús invázióját megelőzően létrehozott forradalmi enklávék voltak.
[40] A KKP 1930-as belső harcai során ebben az epizódban Mao elrendelte több ezer párttag, a Vörös Hadsereg katonáinak és ártatlan civileknek a megölését Jiangxi tartományban, hogy megpróbálja megszilárdítani hatalmát a KKP által ellenőrzött területeken.
[41] Qu Qiubai: „Még néhány szó”, 1935. május 23. Nem sokkal 1935. június 18-án bekövetkezett halála előtt írta.
[42] Wang Ming (1904-1974), a KKP Központi Bizottsága Politbürójának a tagja volt, 1932 és 1937 között a KKP-t képviselte Moszkvában. Visszatérése után 1942-ben, mint úgynevezett dogmatikust keményen megtámadták, a pártigazodás kampányának keretén belül. Miután 1956-ban Wang Ming újra a KKP Központi Bizottságába került, a kulturális forradalom alatt Moszkvába menekült.
[43] Zhang Wentian (1900-1976) a KKP egyik fontos vezetője volt az 1930-as évektől kezdve. Kína külügyminiszter-helyettese volt 1954 és 1960 között. A kulturális forradalom idején halálra üldözték. Ügyét 1979 augusztusában orvosolták.
[44] Hu Yaobang (1915-1989) a KKP főtitkára volt 1981 és 1987 között. 1989 áprilisi halála vezetett az egyetemisták tiltakozó akciójához a Mennyei Béke terén.
[45] Zhao Ziyang (1919-2005) a Kínai Népköztársaság miniszterelnöke volt 1980 és 1987 között, valamint a KKP főtitkára 1987 és 1989 között. Az 1989. június 4-i mészárlás előtt Zhao a Mennyei béke terén tiltakozó egyetemistákhoz beszélt, hogy meggyőzze őket arról, hogy fejezzék be tiltakozásukat, mielőtt túl késő lenne. A tiltakozás leverése után, Zhaónak minden tisztségéről le kellett mondania, és mivel szimpátiáját fejezte ki a tiltakozó egyetemisták iránt, haláláig házi őrizet alá állították.
[46] Zhang Guotao (1897-1979) a KKP egyik alapítója volt. Őt 1938 áprilisában kizárták a KKP-ból. 1948 novemberében Tajvanra, majd 1949-ben Hongkongba ment. Kanadába 1968-ban emigrált.
[47] A „négyek bandáját” Mao Ce-tung felesége Jiang Qing (1913-1991), a sanghaji propagandaosztály tisztviselője Zhang Chunqiao (1917-1991), az irodalmi kritikus Yao Wenyuan (1931-) és a sanghaji biztonsági őr, Wang Hongwen (1935-1992) alapították. Hatalmuk a kulturális forradalom (1966-1976) alatt nőtt meg és az 1970-es években uralták a kínai politikát.