A KKP ÖRDÖGI KULTUSZA
Előszó
A Szovjetunió vezette szocialista blokk összeomlása az 1990-es évek elején a kommunizmus bukását jelentette majdnem egy évszázados létezése után. Ennek ellenére a KKP váratlan módon túlélte ezt, és még mindig ellenőrzése alatt tartja Kínát, a világ lakosságának egyötöd részét. Felmerül a nyilvánvaló kérdés: A KKP még mindig igazán kommunista?
A mai Kínában senki sem hisz a kommunizmusban, a párttagokat is beleértve. A szocializmus 50 éve után, a KKP elfogadta a magántulajdont, sőt tőzsdéje is van. Külföldi befektetőket keres az új vállalkozásaihoz, miközben a munkásokat és a parasztokat maximális mértékben kihasználja. Ez teljesen ellentétes a kommunizmus eszméivel. Annak ellenére, hogy a KKP kiegyezett a kapitalizmussal, még mindig egyeduralmi ellenőrzése alatt tartja Kína népét. A 2004-ben módosított Alkotmányban még mindig szigorúan ez áll: „A különböző etnikumú kínai nép kitart a nép demokratikus diktatúrája és a KKP vezette szocialista út mellett, továbbá a marxizmus-leninizmus útmutatása, Mao Ce-tung ideológiája és Teng Hsziao-ping elvei és a „Három képviselet” gondolatai mellett…”
„A leopárd meghalt, de a bőre még megmaradt.”[1] A mai KKP-nak csak a bőre maradt meg. A KKP megörökölte ezt a bőrt és arra használja, hogy továbbra is megőrizze hatalmát Kína felett.
Mi a KKP által örökölt bőr természete, vagyis magának a KKP-nak a szervezete?
1. A KKP kultuszának jellemzői
A kommunista párt lényegében egy gonosz kultusz, ami csak kárt okoz az emberiségnek. Bár a KKP sohasem nevezte vallásnak magát, mégis vallásokra jellemző vonásokkal bír. (1. táblázat) Létrejöttének elején a marxizmust úgy tekintette, mint a világon létező abszolút igazságot. Jámboran hódolt Marx előtt, akár egy isten előtt, és arra buzdította az embereket, hogy élethosszig tartó küzdelemben vegyenek részt, hogy „felépítsék a kommunista paradicsomot a földön”.
1. táblázat: A KKP vallási vonásai
| a vallás alapvető formái | a KKP megfelelő formái | |
| 1 | egyház vagy platform | A pártbizottság minden szintje, a platform a pártgyűlésektől egészen a KKP által vezetett médiáig terjed |
| 2 | doktrínák | marxizmus-leninizmus, Mao Ce-tung ideológiája, Teng Hsziao-ping elmélete, Csiang Cö-min „Három képviselete” és a pártszabályzat |
| 3 | beavatási szertartás | egy olyan ceremónia, amelynek során örök hűséget esküdnek a KKP-nak |
| 4 | egy vallás iránti elkötelezettség | a párttag csak a kommunista pártban hihet |
| 5 | papok | párttitkárok és különböző szinteken lévő párthivatalnokok |
| 6 | istentisztelet | rágalmazni minden más istent és kimondatlanul istennek kikiáltani magát |
| 7 | a halált úgy hívják, hogy mennybe vagy pokolba jutás | a halált úgy hívják, találkozás Marxszal |
| 8 | szentírások | a Kommunista Párt vezetőinek elméletei is munkái |
| 9 | prédikáció | mindenféle gyűlések, a vezetők beszédei |
| 10 | a szentírások olvasása, tanulmányozása | a párttagok részére tartott politikai szemináriumok, gyűlések |
| 11 | himnuszok (vallási énekek) | a Pártot dicsőítő énekek |
| 12 | adományok | kötelező tagdíjak, az emberek vérrel és verejtékkel megkeresett pénzéből álló állami költségvetés kötelező elosztása a pártkiadásokra |
| 13 | fegyelmező büntetések | a Párt büntetései a „házi őrizettől és kivizsgálástól” és a „Pártból való kizárástól” egészen a halálos kínzásokig és a rokonok és barátok megbüntetéséig |
A KKP jelentősen különbözik az igaz utat követő vallásoktól. Minden ortodox vallás hisz Istenben és a jóakaratban, és feladatának tartja, hogy az embereket az erkölcs felé irányítsa és megmentse a lelkeket. A KKP nem hisz Istenben és szemben áll a hagyományos erkölccsel.
Amit a kommunista párt tett, az azt bizonyítja, hogy ez egy gonosz kultusz. A kommunista párt doktrínái az osztályharcon, az erőszakos forradalmon, a proletárdiktatúrán alapulnak és a vérrel és erőszakkal teli úgynevezett „kommunista forradalmat” eredményezték. A kommunizmus alatti vörös terror majd egy évszázadig tartott, amely bajt okozott országok tucatjainak a világon és emberek tízmillióinak került az életébe. A kommunista nézet csak poklot hozott a földre, és nem egyéb, mint a legerőszakosabb kultusz a világon.
A kommunista párt kultuszának a vonásait a következő 6 pontban foglalhatjuk össze:
1.1 Doktrínák kotyvasztása és a másképp gondolkodók kiiktatása
A KKP, akár egy vallási doktrínát, úgy támogatja a marxizmus tanait, és „örökérvényű igazságként” állítja be. A kommunista párt doktrínái híján vannak a jóakaratnak és toleranciának. Ehelyett tele vannak önteltséggel. A marxizmus a korai kapitalizmus terméke, amikor a termelékenység még alacsony szinten állt és a tudomány fejletlen volt. Nem volt meg benne az emberiség és a társadalom, és az emberiség és a természet közötti viszonyoknak a helyes értelmezése. Sajnos, ez az eretnek ideológia egy nemzetközi kommunista mozgalommá fejlődött, és csaknem egy évszázadig okozott károkat az emberiségnek, mire az emberek végre megszabadultak tőle, felismervén, hogy teljesen hibás a gyakorlatban.
A pártvezetők Lenin óta állandóan kiegészítik a kultusz doktrínáit. A kommunista párt történelme tele van eretnek elméletekkel és téveszmékkel, kezdve Leninnek az „erőszakos forradalomról” szóló nézetétől, Mao Ce-tungnak a „proletárdiktatúra alatti állandó forradalomról” szóló gondolatán át egészen Csiang Cö-min „három képviseletéig”. Habár ezek a nézetek állandóan szerencsétlenségeket okoztak és önmagukban is nagyon ellentmondásosak, a KKP mégis egyetemes igazságoknak tartotta őket, és arra kényszerítette az embereket, hogy tanulják ezeket a doktrínákat.
A kommunizmus ördögi kultuszának a leghatékonyabb módszere a doktrínák terjesztésére a másképp gondolkodók kiiktatása. Mivel a doktrínák és az ördögi kultuszhoz fűződő viselkedésmód túlontúl is nevetségesek, a KKP-nak kényszerítenie kell az embereket, hogy elfogadják őket, ezt azonban csak erőszakkal tudja elérni, a másképp gondolkodók kiiktatásával. Mióta a KKP magához ragadta a hatalmat, „földreformot” kezdeményezett, hogy megsemmisítse a földbirtokos osztályt, „szocialista reformot” indított az iparban és kereskedelemben, hogy likvidálja a kapitalistákat. Az „ellenforradalmárok elnyomására irányuló mozgalmat” kezdett, hogy megsemmisítse a vallásokat és azokat a hivatalnokokat, akik a kommunista hatalomátvétel előtt voltak hivatalban, „anti-jobboldali mozgalmat” hirdetett, hogy elhallgattassa az értelmiséget, és a „nagy kulturális forradalmat”, hogy kiirtsa a hagyományos kínai kultúrát. Az ördögi kommunista kultusz alatt a KKP-nak sikerült egységesítenie Kínát és elérnie azt, hogy mindenki olvassa a „Vörös Könyvet”, járja a „hűségtáncot”[2] és „reggel a párt utasításait kérje, és este jelentsen a pártnak”. Mao és Teng vezetése után, a KKP kijelentette, hogy a Fálun Gong, egy hagyományos gyakorlás, amely az „Igazságosságban, Együttérzésben és Toleranciában” hisz, versenyre kel vele a tömegekért, és ezért úgy döntött, hogy kiirtja azt. Ekkor kezdődött el a Fálun Gong népirtó üldözése, amely napjainkban is tart.
1.2 A vezető iránti hódolat és a felsőbbrendű nézetek
Marxtól egész Csiang Cö-minig a pártvezetők portréi állandóan ki voltak téve, hogy hódolhassanak előttük. A KKP-vezetők abszolút tekintélyét nem lehet megkérdőjelezni. Mao Ce-tungot „Vörös Napként” vagy „Nagy Felszabadítóként” magasztalták. A párt méltató szavakkal illette az írásait, azt állítva, hogy „egy mondata felér tízezer hétköznapi mondattal”. „Rendes párttagként” Teng Hsziao-ping egykor királyi módon uralta a kínai politikát. Csiang Cö-min „Három képviselet” elmélete alig több mint 40 karakter, beleértve az írásjeleket, de a KKP Központi Bizottsága negyedik plenáris ülése így dicsőítette: „kreatív választ adott olyan kérdésekre, mint az, hogy mi a szocializmus, hogyan építsük a szocializmust, milyen pártot építsünk, és hogyan tegyük azt”. A párt kiemelkedőnek nevezte a „Három képviseletet”, és azt mondta, hogy a marxizmus-leninizmusnak, Mao Ce-tung gondolatainak és Teng Hsziao-ping elméletének a folytatása és továbbfejlesztése.
A kommunista párt eretnek diktatúráinak félelmetes eredményei, hogy Sztálin ok nélkül lemészároltatott embereket, Mao Ce-tung bevezette a „nagy kulturális forradalmat”, Teng Hsziao-ping parancsot adott a Tienanmen téri mészárlásra, Csiang Cö-min a mai napig is üldözi a Fálun Gongot.
Egyfelől a KKP meghatározza az Alkotmányban: „A Kínai Népköztársaságban minden hatalom a népé. Az emberek az államhatalmat a következő szerveken keresztül gyakorolják: Országos Népi Gyűlés és a különböző szinteken lévő helyi Népi Gyűlések.” „Egyetlen szervezet vagy személy sem élvez kiváltságot az Alkotmány vagy törvény fölött.” Másfelől, a KKP Szervezeti Szabályzata kinyilatkoztatja, hogy a KKP a kínai szocialista ügy vezetője, amely mind az ország, mind a nép fölött áll. Az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának elnöke fontos beszédeket tartott az ország különböző részein, kijelentve, hogy az Országos Népi Gyűlés az államhatalom legfelsőbb szerve, amelynek engedelmeskednie kell a KKP vezetőinek. A KKP „demokratikus centralizmus” elve szerint az egész pártnak engedelmeskednie kell a párt Központi Bizottságának. Lényegét tekintve, amihez az Országos Népi Gyűlés valójában ragaszkodik, az az „egypárti diktatúra”, amelyet a törvényhozás is véd.
1.3 Erőszakos agymosás, az elme ellenőrzése, szigorú szervezettség, nem léphetsz ki, ha beléptél
A KKP szervezete nagyon szigorú: két párttag ajánlására van szükség a belépéshez, az új tagnak meg kell esküdnie, hogy a belépésétől fogva örökké hű marad a párthoz, a párttagoknak tagdíjat kell fizetniük, látogatniuk kell a szervezeti rendezvényeket, és részt kell venniük a csoportos politikai képzéseken. A pártszervezetek a kormányzat minden szintjét áthatják. A KKP-nak minden faluban, városban és peremvárosban vannak alapszervezetei. A KKP nemcsak a párttagokat és a párt ügyeit ellenőrzi, de a párton kívülieket is, mert az egész rezsimnek „engedelmeskednie kell a pártvezetésnek”. Azokban az években, amikor az osztályharc mozgalmait végrehajtották, a KKP-vallás papjai, azaz a különböző szinteken lévő párttitkárok maguk sem tudták, mit csinálnak, a leggyakrabban csak fegyelmezték az embereket.
A pártgyűléseken elhangzó „kritika és önkritika” vég nélküli, közös eszközként szolgál a párttagok elméjének az ellenőrzésére. A történelem folyamán a KKP a politikai mozgalmak sorát indította el, mint például „a párttagok megtisztítása”, „a párt légkörének javítása”, „a hitszegők elfogása”, „az Antibolsevik Liga felszámolása”, „a párt átszervezése”, rendszeresen tesztelték a „pártszellem jellegét” és a tagok fogékonyságát, hogy az erőszak és terror hatására mennyire tartanak lépést a Párttal.
A KKP-hoz való csatlakozás olyan, mint amikor valaki aláír egy visszavonhatatlan szerződést arról, hogy eladja a testét és a lelkét. Mivel a párt szabályai mindig az állam törvényei fölött állnak, a párt kénye-kedve szerint kirakhatja bármelyik párttagot, míg a párttag nem léphet ki a KKP-ból, anélkül, hogy ez ne járna súlyos büntetésekkel. A pártból való kilépés hűtlenségnek számít, és szörnyű következményekkel jár. A „nagy kulturális forradalom” idején, amikor a KKP kultusza elérte az önkényuralmat, közismert volt: ha a párt úgy döntött, hogy meghalsz, akkor nem élhettél tovább, ha a párt azt akarta, hogy éljél, nem halhattál meg. Ha valaki öngyilkosságot követett el, akkor megbélyegezték, hogy „rettegett a bűnéért járó büntetéstől” és az összes családtagját is belevonták az ügybe és megbüntették.
A párton belüli döntés folyamata olyan, mint egy fekete doboz, a párton belüli harcokat teljes titokban tartják. A pártdokumentumok mind titkosak. A KKP, félve attól, hogy a bűntettei napvilágra kerülnek, rendszeresen tartóztat le másképp gondolkodókat azzal a váddal, hogy „államtitkokat szivárogtattak ki”.
1.4 Az erőszak, a vérontás és a pártért hozott áldozat ösztönzése
Mao Ce-tung azt mondta: „A forradalom nem díszebéd, nem egy írásmű megalkotása, nem egy kép megrajzolása, és nem hímzés; nem lehet olyan kifinomult, olyan könnyed, illedelmes, olyan gyengéd, kedves, udvarias, tartózkodó és nagylelkű. A forradalom lázadás, erőszakos cselekedet, amellyel az egyik osztály megdönti a másikat.”
Teng Hsziao-ping ezt mondta: „200.000 embert megölni, 20 év stabilitásért cserébe.”
Csiang Cö-min ezt a parancsot adta ki: „Tegyétek tönkre a hírnevüket, juttassátok őket csődbe anyagilag, semmisítsétek meg őket fizikailag! (a Fálun Gong-gyakorlókat).”
A KKP az erőszakot támogatja, számtalan embert ölt meg korábbi politikai mozgalmai során. Arra tanítja az embereket, hogy az ellenséggel szembeni bánásmódjuk „olyan hideg legyen, mint egy kemény tél”. A Vörös Zászló azért vörös, mert „mártírok vére festette vörösre”. Valójában a párt azért imádja a vörös színt, mert szenvedélye a vér és a mészárlás.
A KKP hősies példákat állít ki, hogy a pártért hozott áldozatra ösztönözze az embereket. Amikor Zhang Side egy szárítókemencében ópiumkészítéskor meghalt, Mao Ce-tung úgy dicsőítette a halálát, hogy „nehezebb, mint a Tai-hegy”.[3] Azokban a tomboló években, olyan „bátor szavak” adtak inspirációt, mint: „Ne félj se a nehézségtől, se a haláltól”, „A keserű áldozat erősíti a merész elhatározást; engedjük meg, hogy a Nap és a Hold új égen ragyogjon”, miközben az anyagi ellátás teljes hiányban szenvedett.
Az 1970-es évek végén, a Vietkong csapatokat küldött és megdöntötte a Vörös Khmer rezsimjét, amelyet a KKP támogatott, és amely kimondhatatlan bűntetteket hajtott végre. Bár a KKP dühöngött, mégsem tudott csapatokat küldeni, hogy támogassák a Vörös Khmert, mivel Kínának és Kambodzsának nem volt közös határa. Ehelyett a KKP „önvédelem címszóval” háborút kezdeményezett Vietnám ellen a kínai-vietnámi határ mentén, hogy megbüntesse a Vietkongot. Kínai katonák tízezrei áldozták fel életüket és vérüket a kommunista pártok közötti harc oltárán. Haláluknak valójában semmi köze sem volt az államterülethez és a felségjoghoz. Néhány évvel később a KKP szégyentelenül úgy emlékezett meg a sok fiatal, naiv életről, amelyet értelmetlenül feláldozott, hogy „forradalmi hősi lelkek”, és tisztességtelenül kölcsönvette ezt a dalt: „Vérrel festett előkelő viselkedés”. Míg 1981-ben 154 kínai mártír halt meg, amikor visszafoglalták a Guangxi tartományban lévő Faka hegyet, a KKP alkalom adtán visszaadta azt Vietnámnak, amikor meghúzták a kínai-vietnámi határt.
Amikor a SARS atipikus tüdőgyulladás rohamosan terjedt és emberi életeket fenyegetett 2003 elején, a KKP azonnal fiatal ápolónőket vetett be. Ezeket a nőket rögtön bezárták a kórházakba, hogy ápolják a „SARS-betegeket”. A KKP szeret fiatalokat küldeni a legveszélyesebb frontra, hogy megerősítse „dicsőséges imázsát”, amely szerint „nem szabad félni sem a nehézségtől, sem a haláltól”. Azonban Csiang Cö-min követőivel együtt Sanghajba menekült Pekingből a SARS elől.
1.5 Istentagadás és az emberi természet eltiprása
A KKP az ateizmust hirdeti és kijelenti, hogy a vallás „a lélek ópiuma”, amely megmérgezi az embert. Felhasználta a hatalmát, hogy eltiporja a Kínában lévő összes vallást, majd utána istenné tette meg saját magát, átadva az ország feletti abszolút hatalmat a KKP kultuszának.
Azzal egy időben, hogy a KKP szándékosan elpusztította a vallásokat, a hagyományos kultúrát is tönkretette. Kijelentette, hogy a hagyomány, az erkölcs és az etika babonás, feudális, reakciós csökevények, amelyeket a forradalom nevében ki kell irtani. A Nagy Kulturális Forradalom idején olyan széles körben elterjedt rút jelenségek sértették a kínai hagyományokat, mint az, hogy a házastársak leleplezték egymást, a tanulók megverték a tanáraikat, az apák és fiúk egymás ellen fordultak, a Vörös Gárda ok nélkül gyilkolt ártatlanokat, vert meg, ölt meg vagy fosztott ki lázadókat. Ezek természetes következményei voltak annak, hogy a KKP eltiporta az emberi természetet.
A Kínai Népköztársaság megalapítása óta a KKP arra kényszerítette a kisebbségben lévő nemzetiségeket, hogy engedelmességet fogadjanak a kommunista vezetőknek, veszélyeztetve ezzel a színes és gazdag etnikai kultúrájukat.
1989. június 4-én az úgynevezett „Népi Felszabadító Hadsereg” egyetemistákat mészárolt le Pekingben. Ennek eredményeképpen a kínaiak teljesen elvesztették Kína politikai jövőjébe vetett hitüket. Attól kezdve az egész nép csupán a pénzkeresésre összpontosít.
1999-től napjainkig a KKP embertelen módon üldözi a Fálun Gongot, szembeszállva az „Igazságosság, Együttérzés és Tolerancia” elveivel, siettetve az erkölcsi normák hanyatlását.
Az új évszázad elején az illegális földfoglalások [4] és a pénzügyi és anyagi tartalékok ellenőrzése sok embert sodort a hajléktalanság és a nyomor szintjére. A fellebbezők száma ugrásszerűen megnőtt és a társadalmi konfliktusok felerősödtek. Gyakoriak a nagyarányú tiltakozások, amelyeket a rendőrség és fegyveres erők erőszakkal fojtanak el. A „köztársaság” fasiszta jellege nyilvánvalóvá vált, és a társadalom elvesztette erkölcsi érzékét.
A múltban egy gazember nem bántotta a közvetlen szomszédját, vagy, ahogy a közmondás tartja: a róka a saját odújától messze vadászik. Ma, amikor az emberek át akarnak verni valakit, inkább a rokonaik és barátaik válnak célponttá, és ezt „ismerősök megölésének” nevezik.
A múltban a kínaiak az erényességet helyezték mindenek fölé, ma pedig az emberek a szegényeket és nem a prostituáltakat gúnyolják. Az emberi természet és erkölcs tönkretételének történetét élénken mutatja be a következő ballada:
„Az 50-es években az emberek egymást segítették,
A 60-as években küzdöttek egymás ellen,
A 70-es években átverték egymást,
A 80-as években csak magukkal törődtek,
A 90-es években bárkit kihasználtak, akivel csak találkoztak.”
1.6 A hatalom katonai megszerzése, a gazdaság monopolizálása, vad politikai és gazdasági ambíciók
A KKP egyetlen célja az volt, hogy fegyveres erő segítségével kezébe ragadja a hatalmat és létrehozza az állami tulajdon rendszerét, amelyben az állam monopóliummal rendelkezik a tervgazdaságban. A KKP vad ambíciói messze túltesznek egy szokványos ördögi kultuszon, amely csupán a pénzfelhalmozással foglalkozik.
Egy olyan országban, ahol az általános szocialista tulajdonjog csak a kommunista párt kezében van, a pártszervezeteknek nagy a hatalmuk, a különböző szinteken lévő pártbizottságok és pártsejtek rendelkeznek az állami infrastruktúra fölött. Az irányító pártszervezetek ellenőrzik az államgépezetet, és pénzeszközöket vonnak ki a költségvetésből az irányítás különböző szintjein. A KKP olyan, mint egy vámpír, hatalmas vagyont szív ki a népből.
2. A rombolás, amelyet a KKP okoz
Amikor olyan eseteket említünk, mint emberek megölése szarin ideggázzal az Aum Sinrikjó (Legfelső Igazság) csoport által, a Nap Egyház tagjainak tömeges öngyilkosság útján történő mennybemenetele, vagy a Jim Jones vezette Népek Templomának 900 követője által elkövetett tömeges öngyilkosság, akkor mindenki félelemtől és felháborodástól kezd el reszketni. Azonban a KKP egy pusztító kultusz, amely ezerszer rosszabb bűntetteket hajt végre számtalan emberéletnek ártva. Ez valószínűleg azért van, mert a KKP olyan egyedi jellemvonásokkal rendelkezik, amelyek más kultuszokból hiányoznak.
2.1 A gonosz kultusz államvallás lett
A legtöbb országban, ha egyetlen vallásnak sem vagy híve, attól még boldogan élvezheted az életet anélkül, hogy el kellene olvasnod a vallás irodalmát vagy hallgatnod az adott vallás elveit. Azonban a szárazföldi Kínában az ember nem élhet anélkül, hogy ne lenne kitéve a KKP-kultusz doktrínáinak és állandó propagandájának, mivel a KKP, amióta magához ragadta a hatalmat, ezt a gonosz kultuszt államvallássá tette.
A KKP már az óvodában és általános iskolában elkezdi a gyerekekbe csepegtetni a politikai prédikációját. Senki sem végezhet el felsőoktatási intézményt, senkit sem nevezhetnek ki magasabb posztra anélkül, hogy ne tenne le politikai vizsgát. A politikai vizsga egyetlen kérdése sem enged meg önálló gondolkodást. Aki le szeretné tenni a vizsgát, be kell magolnia a KKP által nyújtott szabványválaszokat. A szerencsétlen kínai embereknek újra és újra át kell ismételniük fiatal koruktól a KKP prédikációit, amellyel a párt újra és újra átmossa az agyukat. Ha egy kádert a kormány magasabb hivatalba nevez ki, függetlenül attól, hogy párttag-e, vagy sem, pártiskolába kell járnia. Senkit sem neveznek ki, amíg nem felel meg a pártiskola követelményeinek.
Kínában, ahol a Kommunista Párt nézetei államvallássá lettek, a pártétól eltérő véleménnyel rendelkező csoportoknak nincs létjogosultságuk. Még a KKP által létrehozott demokratikus pártoknak és a „Három Ön” egyháznak (önigazgatás, önfenntartás és önterjesztés) is formálisan el kell fogadniuk a KKP vezető szerepét. A KKP iránti hűség prioritást élvez minden más hit előtt a kultuszra törekvő KKP logikája szerint.
2.2 A végletekig vitt társadalmi ellenőrzés
Ez a pusztító kultusz azért válhatott államvallássá, mert sikerült megvalósítania a társadalom teljes ellenőrzését és megfosztotta az embereket a szabadságuktól. Az ellenőrzés ilyen fajtája példa nélküli, mivel a KKP megfosztotta az embereket a magántulajdontól, amely a szabadság alapja. 1980 előtt a városi régióban élő emberek a párt által irányított vállalatoknál dolgozva tudtak megélni. A falusi régiókban lakó parasztoknak a párt kommunáihoz tartozó földeken kellett lakniuk. Senki sem kerülhette el a KKP ellenőrzését. Egy olyan szocialista országban, mint Kína, a Kínai Kommunista Párt mindenütt jelen van a központi kormányzástól a társadalom legalsó szintjéig, beleértve a falvakat és a szomszédságokat is. A pártbizottságokon és a minden szinten jelenlévő pártszervezeteken keresztül a KKP abszolút ellenőrzés alatt tartja az egész társadalmat. Az ilyen szigorú ellenőrzés lábbal tiporja az egyéni szabadságot: a mozgásszabadságot (lakhely szerinti regisztrációs rendszer van érvényben), a szólásszabadságot (a KKP 500.000 jobboldalival számolt le, akik éltek a szólásszabadságukkal), a gondolkodás szabadságát (Lin Zhaót és Zhang Zhixint azért ölték meg, mert kételkedésüket fejezték ki a KKP-ban) és az információszerzés jogát (tiltott könyvek olvasása vagy az „ellenséges rádiók” hallgatása törvényszegés, az interneten történő keresést ellenőrzik).
Valaki azt mondhatná, hogy a KKP már engedélyezi a magántulajdont, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a nyitás és reformok politikája csak akkor következett be, amikor az embereknek már nem volt mit enniük és a nemzetgazdaság az összeomlás szélén állt. A KKP-nak vissza kellett lépnie, hogy megmentse magát a pusztulástól. Azonban még a reformok és nyitás idején sem csökkentette az emberek fölötti ellenőrzést. A Fálun Gong gyakorlóinak ádáz üldözése csak egy olyan országban folytatódhatott, amelyet a Kommunista Párt kormányoz. Ha a KKP gazdasági tekintéllyé válna, amit nagyon szeretne, akkor elkerülhetetlen lenne, hogy még szigorúbb ellenőrzés alatt tartsa a kínai népet.
2.3 Az erőszak támogatása és az élet semmibevétele
Majdnem minden gonosz kultusz erőszakot alkalmaz a követői ellenőrzésére és a külső nyomás ellen. Ugyanakkor kevesen alkalmaztak ilyen mérvű erőszakot a megbánás szikrányi jele nélkül. Ráadásul a világ összes gonosz kultusza által okozott halálesetek száma sem hasonlítható össze a KKP által megölt emberek számával. A KKP csak úgy tekint az emberekre, mint egy eszközre a céljai eléréséhez, a gyilkosság pedig csupán még egy eszköz. Ily módon a KKP-nak nincsenek sem fenntartásai, sem aggályai az emberek üldözésével kapcsolatban. Bárki, beleértve a támogatókat, párttagokat és pártvezetőket, az üldözés célpontjává válhat.
A kambodzsai „vörös khmerek” támogatása tipikus példa a KKP brutalitására és az emberi élet semmibevételére. A Mao Ce-tung tanításai által ihletett és irányított, Pol Pot vezette Kambodzsai Kommunista Párt három év és nyolc hónapos uralma alatt 2 millió embert gyilkolt le, e kis ország lakosságának mintegy negyedét, hogy megszüntesse a magántulajdon rendszerét. A meggyilkoltak között 200.000 kínai nemzetiségű is volt.
Hogy a Kommunista Párt által elkövetett rémtettekről ne feledkezzünk meg, Kambodzsa egy múzeumot alapított az áldozatok emlékére, ahol kiállították a vörös khmerek által elkövetett bűntettek dokumentumait. A múzeum a vörös khmerek által használt börtönben található. Eredetileg az épület középiskola volt, amelyet Pol Pot S-21-es börtönné alakított át. A börtönt külön a lelkiismereti foglyok számára hozták létre. Az értelmiségiek közül többeket zártak be és kínoztak halálra ebben a börtönben. A börtönépületeken és a különböző kínzóeszközökön kívül ki vannak állítva az áldozatok fekete-fehér fényképei is, amelyeket kivégzésük előtt készítettek. Több szörnyű kínzást is dokumentáltak: elvágták az áldozat torkát, megfúrták az agyát, a csecsemőket földhöz vágták és ily módon ölték meg… stb. Mindezeket a kínzásokat olyan „szakértők és technikai szakemberek” tanították, akiket a KKP küldött a „vörös khmerek megsegítésére”. A KKP még a fényképészeket is kiképezte, akik arra szakosodtak, hogy a kivégzés előtt álló foglyokat (dokumentáció miatt vagy szórakozásból) lefényképezzék.
Ez volt az a S-21-es börtön, ahol egy olyan készüléket helyeztek el, amely megfúrja a koponyát, majd kiszedi az agyvelőt a Kambodzsai Kommunista Párt vezetőinek szolgálva táplálékul. A lelkiismereti foglyokat egy székhez kötözték a gép előtt. Az áldozatok nagyon féltek, amikor a gyorsan forgó fúró hátulról belefúródott a koponyájukba és még azelőtt kivette az agyvelőt, hogy az áldozat meghalt volna.
3. A Kommunista Párt kultusz-természete
Mi teszi a Kommunista Pártot ilyen zsarnokivá és gonosszá? Amikor a Kommunista Párt kísértete eljött ebbe a világba, ijesztő küldetéssel jött. A Kommunista Kiáltványban van egy híres bekezdés a végén:
„A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el. Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól. A proletárok e forradalomban csak láncaikat veszíthetik. Cserébe egy egész világot nyerhetnek.”
Ennek a kísértetnek az a küldetése, hogy erőszakot alkalmazva harcra hívja ki az emberi társadalmat, eltiporja a régi világot, „megszüntesse a magántulajdont”, megszüntesse a „burzsoázia jellegét, függetlenségét és szabadságát”, megszüntesse a kizsákmányolást, a családokat, és lehetővé tegye, hogy a proletariátus kormányozza a világot.
Ez a politikai párt, amely nyíltan kijelenti, hogy „törni, zúzni és rabolni” akar, nemcsak hogy tagadja azt, hogy a nézete gonosz, de azt is állítja, hogy meg van győződve saját igazáról. A Kommunista Kiáltványban ez áll: „A kommunista forradalom a leggyökeresebb szakítás a hagyományos tulajdonviszonyokkal, nem csoda, hogy fejlődése során a leggyökeresebben szakít a hagyományos eszmékkel.”
Honnan származnak a hagyományos eszmék? A természet ateista törvénye szerint a hagyományos eszmék közvetlenül a természet és a társadalom törvényeiből következnek, azaz a világegyetem szisztematikus mozgásainak az eredményei. Az istenhívők értelmezésében ugyanakkor az emberi hagyományok és a hagyományos értékek Isten ajándékai. Attól függetlenül, honnan származnak, a legalapvetőbb emberi etika, a viselkedési normák, a jó és rossz megítélése viszonylag állandóak, évezredeken keresztül voltak szabályozói az emberi viselkedésnek és a társadalmi rendszer megőrzésének. Ha az emberiség elvesztené az erkölcsi normáit és a jó és rossz megítélésének a szabályait, akkor nem válnának-e az emberek állatokká? Amikor a Kommunista Kiáltvány kijelenti, hogy „a leggyökeresebben szakít a hagyományos eszmékkel”, ez az emberi társadalom normális létezésének alapjait fenyegeti. A kommunista pártnak így gonosz kultusszá kellett válnia, amely pusztulást hoz az emberiségre.
A kommunista párt legfőbb elveit tartalmazó Kommunista Kiáltvány tele van szélsőséges kijelentésekkel, de nincs benne tolerancia és egy csepp jóság sem. Marx és Engels azt gondolták, hogy a dialektikus materializmus révén megtalálták a társadalmi fejlődés törvényét. Következésképpen, az „igazsággal” a kezükben, mindent megkérdőjeleztek és megtagadtak. Makacsul ráerőltették az emberekre a kommunizmus illúzióját, és nem haboztak, amikor erőszakhoz kellett folyamodni, hogy lerombolhassák a meglévő társadalmi struktúrát és a kulturális alapokat. Amit a Kommunista Kiáltvány az újonnan született kommunista pártba fecskendezett, egy gonosz kísértet volt, aki tagadja az Ég törvényeit, kiirtja az emberi természetet, arrogáns, rendkívül önző és teljesen féktelen.
4. A kommunista párt végítélet napi elmélete – félelem a párt összeomlásától
Marx és Engels a kommunista párt gonosz szellemét oltották az emberekbe. Lenin megalapította a kommunista pártot Oroszországban és a semmirekellők erőszakával megdöntötte a februári forradalom [5] után alakított kormányt, elvetette az Oroszországban végbement burzsoá forradalmat, magához ragadta a hatalmat, és megvetette a lábát a kommunista kultusznak. Ugyanakkor Lenin sikere nem jelentette azt, hogy a proletariátus az egész világon győzedelmeskedik. Éppen ellenkezőleg, ahogy a Kommunista Kiáltvány első pontjában is olvashatjuk: „Szent hajszára szövetkezett e kísértet ellen a régi Európának minden hatalma.” A kommunista pártnak a születése után rögtön szembe kellett néznie túlélésének a veszélyeivel, attól félve, hogy bármelyik pillanatban megsemmisíthetik.
Az októberi forradalom [6] után az orosz kommunisták vagy más néven bolsevikok, nem békét és kenyeret adtak az embereknek, hanem csak ok nélküli gyilkolást. A fronton lévő csapatok elvesztették a háborút, és a forradalom lerontotta az ország gazdaságát. Ennek következményeképpen az emberek lázadozni kezdtek. A polgárháború gyorsan kiterjedt az egész népre, a parasztok megtagadták, hogy élelmiszerrel lássák el a városokat. Teljes körű lázadás tört ki a Don menti kozákoknál, a Vörös Hadsereg elleni küzdelmük brutális vérontásba torkollott. Az ebben a küzdelemben folyó mészárlás barbár és brutális természetét láthatjuk olyan irodalmi művekben, mint például Solohov Csendes Don c. műve és egyéb más doni elbeszélések. Alekszandr Vasziljevics Kolcsak, a Fehér Hadsereg admirálisa és Anton Gyenyikin tábornok csapatai majdnem megdöntötték az Orosz Kommunista Párt hatalmát. A Kommunista Pártot, mint újdonsült politikai erőt csaknem az egész nép elutasította, talán azért, mert a kommunista kultusz túl gonosz volt, hogy meghódítsa a nép szívét.
A Kínai Kommunista Párt hasonlókat tapasztalhatott, mint orosz elődje. Kezdve a „Mari incidenssel” és az „április 12-i mészárlással”[7] a KKP által ellenőrzött területeken a lázadók ötszöri leveréséig, egészen a 25.000 kilométeres „hosszú menetelésig” a Kommunista Pártnak mindig a megsemmisítése veszélyével kellett szembenéznie.
A Kommunista Párt azzal a szándékkal jött létre, hogy bármi áron megsemmisítse a régi világot. És ekkor szembe kellett néznie azzal a reális problémával: Hogyan élje túl a támadásokat anélkül, hogy kiirtanák? A Kommunista Párt folyton a saját pusztulásának veszélyétől való félelemben létezett. A kommunista kultusz legfőbb célja a túlélés lett, készen arra, hogy bármit felhasználjon. A nemzetközi kommunista szövetség szétesésével a KKP túlélési esélyei romlottak. 1989 óta a végítélet napjától való félelem még valóságosabbá vált és a hanyatlása egyre közeledik.
5. A kommunista kultusz túlélésének a varázsfegyvere – a kegyetlen küzdelem
A kommunista párt a tagoknak a teljes mértékű elkötelezettséget, a vasfegyelmet és a szervezeti elveket hangsúlyozta. Aki csatlakozik a KKP-hoz, a következőképpen kell esküt tennie:
„Én, aki önkéntesen csatlakozom a KKP-hoz, elkötelezem magam, hogy támogatom a párt programját, betartom a szabályzatát, teljesítem párttagi kötelezettségeimet, végrehajtom a párthatározatokat, szigorúan betartom a pártfegyelmet, megőrzöm a párttitkokat, hűséges leszek a párthoz, aktívan dolgozom, egész életemet a kommunizmusnak szentelem, ha kell, kész vagyok mindent feláldozni a pártért és a népért és sohasem árulom el a pártot.” (A KKP szabályzata 1. pont 6. bekezdés)
Azt a koncepciót, hogy mindent feláldozni a pártért, a KKP pártszellemnek nevezi. A párt megköveteli, hogy szükség esetén a párttag kész legyen feladni személyes meggyőződését és elveit, és teljes mértékben engedelmeskedjen a párt és vezetője akaratának. Ha arra van szükség, hogy jót tegyél, akkor jót kell tenned, ha arra van szükség, hogy rosszat, akkor rosszat kell tenned, ellenkező esetben nem éred el a párttagság kritériumait, akkor ez gyenge pártszellemnek minősül.
Mao Ce-tung azt mondta: „A marxizmus filozófiája a harc filozófiája.” A pártszellem fejlesztése és megtartása érdekében a KKP a párton belüli harcok mechanizmusára támaszkodott. Az állandó külső és belső harc elindításával a Kommunista Párt félreállította a másképp gondolkodókat és vörös terrort hozott létre. Ezzel egy időben, szigorúan követve tanításának dogmáit, a Kommunista Párt állandóan szűri a tagjait, fejleszti a pártszellemet és növeli a pártszervezetek ütőképességét. Ez lett a Kommunista Párt varázsfegyvere, hogy fenntartsa saját létezését.
Mao Ce-tung, aki a KKP-vezetők közül a legjobb mestere volt e varázsfegyver használatának, már 1930-ban alkalmazni kezdte harci módszereinek a kegyetlenségét és gonosz módszereit a kínai kommunisták által ellenőrzött területeken, az úgynevezett „szovjet területeken”.
1930-ban a szovjet területek közé tartozó Jiangxi tartományban egy mindenkire kiterjedő forradalmi terrorba kezdett, amely az Antibolsevik Liga megtisztításaként vált közismertté. A Vörös Hadsereg katonáinak ezreit, a helyi pártsejtek tagjait és sok civilt brutálisan legyilkoltak. Ezeknek az eseményeknek a közvetlen kiváltó oka, hogy Mao éppen csak elkezdte megszilárdítani hatalmát Jiangxi tartományban, amikor Jiangxi dél-nyugati részén szembeütközött a Li Wenlin vezette helyi Vörös Hadsereggel és helyi pártszervezetekkel. Mao nem engedhette meg magának, hogy az orra előtt legyen egy olyan szervezet, amely szemben áll az akaratával, és ezért a legvégsőkig is képes volt elmenni, hogy leverje a másképp gondolkodással gyanúsított párttagokat. Hogy a tisztogatáshoz megteremtse a kellő hangulatot, először a közvetlen ellenőrzése alatt álló csapatokat vette célba. November végétől december közepéig a Vörös Hadsereg Első Harcvonala gyors tisztogatáson esett át. Az ellenforradalmárok megtisztítására szervezeteket hoztak létre a hadsereg minden szintjén, beleértve a hadosztályokat, ezredeket, zászlóaljakat, századokat, szakaszokat, letartóztattak és megöltek minden olyan párttagot, aki gazdag vagy földbirtokos családból származott vagy elégedetlenségének adott hangot. Még egy hónap sem telt el, hogy a 40.000 katonából álló Vörös Hadsereg likvidálta az Antibolsevik csoportosulások 4.400 tagját, köztük több mint 10 századost (az Antibolsevik Liga kapitányait); mindnyájukat kivégezték.
Ezután Mao megkezdte a szovjet területen a további bűnösök megbüntetését. 1930 decemberében Jiangxi tartomány Futian városába rendelte Li Shaojiut, a Vörös Hadsereg Központi Politikai Osztályának főtitkárát, aki az ellenforradalmárok megtisztításáért létrehozott bizottság vezetője volt, ahol akkoriban kommunista kormány volt hatalmon. Li Shaojiu letartóztatta a helyi bizottság tagjait és a Vörös Hadsereg 20. ezredének 8 vezetőjét, köztük Duan Liangbit és Li Baifangot. Különböző kínzásoknak vetették őket alá, és úgy megverték őket, hogy az egész testükön nem látszott a bőrük, „az ujjaikat kitörték, a testüket megégették, amely így gennyes lett mindenütt. Egyáltalán nem tudtak mozogni”. Az akkori feljegyzések szerint, a megkínzott emberek jajveszékelése „megrázta az eget”, szűnni nem akaróan csengett a fülekben. A kínzások során a kegyetlenség és brutalitás legszörnyűbb eszközeit használták.
December 8-án Li Baifang, Ma Ming és Zhou Mian feleségei meglátogatták a férjeiket a börtönben, de őket is azzal gyanúsították meg, hogy tagjai az Antibolsevik Ligának, elfogták, megverték és kínzásoknak vetették alá őket, „megégették a testüket és a nemi szervüket, és késsel vágták le a mellüket. A kegyetlen kínzások hatására Duan Liangbi beismerte, hogy Li Wenlin, Jin Wanbang, Liu Di, Zhou Mian, Ma Ming és még mások az Antibolsevik Liga vezetői, és azt is bevallotta, hogy a Vörös Hadsereg iskolájában az Antibolsevik Ligának még több más tagja is van.
December 7-től december 12. estéjéig, csupán 5 nap alatt Li Shiaojiu és társai az Antibolsevik Ligának több mint 120 állítólagos tagját tartóztatták le és ezenkívül az ellenforradalmárok tucatjait, akiket több bűntettel is megvádoltak. Összesen 40 embert végeztek ki. Li Shaojiu kegyetlen tettei végül 1930. december 12-én kiváltották a Futian-i incidenst [8], amely az egész szovjet területen sokkolta a lakosokat.
A szovjet területtől egészen Yan’anig Mao a harc elméletére és gyakorlatára támaszkodva abszolút vezetői pozíciót szerzett a pártban, amelyet fokozatosan megerősített. Miután 1949-ben a KKP hatalomra került, a párton belüli harcok tovább folytatódtak. 1959-ben a Lushanban megrendezett KKP KB 8. plénumán Mao erőteljesen megtámadta Peng Dehuai-t, akit fel is mentett tisztségéből. Minden vezetőt, aki ezen a gyűlésen részt vett, felszólítottak, hogy mondja el a véleményét; azt a néhány embert, aki el merte mondani a véleményét, azzal bélyegezték meg, hogy a Peng Dehuai vezette pártellenes blokkhoz tartozik. A kulturális forradalom alatt, a KKP KB veterán kádereit, egyiket a másik után büntették meg, és ezt mindenki engedelmesen elfogadta, mert ki mert volna ellentmondani Maónak? A KKP minden esetben a pártfegyelmet, a párt iránti hűséget, a szervezeti elveket hangsúlyozta, a vezetők iránti teljes engedelmességet követelve meg a tagoktól. A pártszellem az állandó politikai harcok során így edződik meg.
Li Lisant, a KKP volt elnökét a kulturális forradalom idején kilátástalan helyzetbe hozták. 68 éves volt, amikor átlagban havonta hétszer hallgatták ki. Feleségével, Li Shával addigra már leszámoltak. Mint „szovjet revizionistát” börtönbe vetették, és ezután már semmi hír sem volt róla. Li Lisan kilátástalan helyzetében öngyilkossághoz folyamodott: nagy mennyiségű altatót vett be. Li Lisan írt egy levelet Mao elnöknek, amelyből jól láthatjuk, hogy a párttagok még az utolsó pillanatban sem merik feladni a pártszellemet.
„Főtitkár Úr,
Én most a párt elárulásának útjára lépek azzal, hogy öngyilkosságot követek el, és nincs semmi mentségem a bűntettemre. Csak egyetlen dolog szól mentségemül, hogy a családom és én nem követtünk el semmilyen bűntettet és nem tartottunk fenn titkos kapcsolatot ellenséges államokkal. Kérem a KB-t, hogy vizsgálja ki a tényeket és az igazság alapján vonjon le következtetéseket…”
Li Lisan [9]
1967 június 22.
Miközben Mao Ce-tung harcról szóló filozófiája a szakadék szélére taszította Kínát, amely példa nélküli Kína történelmében, a politikai mozgalmak, a minden 7-8 évben visszatérő párton belüli harc mégis biztosította a KKP túlélését. Minden mozgalom során egy 5%-os kisebbséget kivégeztek, amelynek következtében a fennmaradó 95%, azaz a többség, egyöntetűen elkezdte a párt útját járni, növelve ezzel a pártszervezet erejének egységét és ütőképességét. Ezek a harcok lehetővé tették, hogy likvidálják a másképp gondolkodókat, akik nem voltak hajlandóak feladni a nézeteiket, az úgynevezett ingadozókat, továbbá, hogy támadást intézzenek bármely olyan erő ellen, amely szembe mert szállni velük. Ennek a mechanizmusnak az alapján a hatalmat csak olyan emberek ragadhatták magukhoz, akik fejlett pszichológiával rendelkeztek a párton belüli harcokban és ravasz, becstelen eszközök alkalmazásától sem rettentek vissza, azaz egy gonosz kultusz vezetőjének komoly harci tapasztalatokkal és 100%-os pártszellemmel kell rendelkeznie. Az erőszak és „véres leckék” segítségével folytatott kegyetlen harc átmosta a párttagok agyát és ezzel egy időben erőt is adott a KKP-nak, hogy tovább erősítse a harc iránti vágyát, biztosítsa a túlélését, és megakadályozza, hogy mérsékelt, a harcot feladó csoporttá váljon.
Ez a fajta pártszellem, amelyre a KKP-nak szüksége van, magából a gonosz kultusz jellegéből fejlődött ki. Céljai eléréséért a KKP határozottan semmisítette meg a hagyományos elveket, és bármely eszközt felhasznált, hogy harcot kezdjen azok ellen, akik az útjába kerültek. Ezért a párttagoknak olyan nevelésen kellett átesniük, amely szívtelen, igazságtalan, hitetlen eszközzé alakítja őket. A Kommunista Párt e jellemzője abból ered, hogy gyűlöletet táplál az emberi társadalom és a hagyományok iránt, hogy mérhetetlenül túlértékeli magát és semmibe veszi az emberéletet. Úgynevezett ideáljai érdekében a Kommunista Párt kész erőszak útján akár az egész világot is eltiporni és félreállítani azokat, akik másképpen gondolkodnak. Az ilyen eretnek, gonosz kultusz csak ellenállást válthat ki a jóérzésű emberekből, ezért az ilyen kultusznak ki kell irtania az emberekből a lelkiismeretet és a jóindulatú gondolatokat, mert csak akkor lehetséges, hogy azok higgyenek az eretnek tanításaiban. A Kommunista Párt biztosítani akarja további létezését és ezért elsősorban az emberek pozitív gondolatait, természetét és az erkölcsi normákat kell kiirtania, hogy eszközökké vagy engedelmes rabszolgákká formálja az embereket. A Kommunista Párt logikája szerint a párt élete és érdekei mindenek fölött állnak, sőt még a párttagok közös érdeke fölött is, és minden párttagnak készen kell állnia arra, hogy feláldozza magát a pártért.
Ha a KKP történelmét nézzük, akkor az olyan embereket, mint Chen Duxiu és Qu Qiubai, akik valamennyire megőrizték a hagyományos értelmiségi öntudatot, vagy az olyanokat, mint Hu Yaobang és Zhao Ziyang, akik fáradozni próbáltak a nép érdekében, vagy Zhu Rongji, aki becsületes hivatalnok volt és valóban tett valamit az emberekért – függetlenül attól, hogy mennyivel járultak hozzá a Párt működéséhez, és függetlenül attól, hogy nem voltak bennük személyes ambíciók –, elkerülhetetlenül megtisztították, félreállították vagy korlátozták, meg kellett hajolniuk a pártérdekek és a pártfegyelem előtt.
A pártszellem, amely a harc folyamán a csontjukig átitatta az embereket, arra sarkallta őket, hogy a kulcsfontosságú pillanatban kompromisszumot kössenek, és feltétel nélkül fogadjanak el mindent, mivel tudat alatt számukra a legfőbb érdek a párt létének megőrzése, inkább feláldozták magukat, és végignézték, hogy a párton belül gyilkosságokat követnek el, mégsem merték, hogy a lelkük mélyén lévő jó természet befolyásolja a párt túlélését. Pontosan ez az eredménye a Kommunista Párt harci mechanizmusának, hogy a jó emberekből eszközöket csinál, és a pártszellemet arra használja, hogy megfékezze, sőt megsemmisítse az emberi lelkiismeretet. A KKP több tucat frontharca alatt több mint 10 vezetőt vagy kijelölt utódot váltottak le, egyetlen pártvezetőnek sem lett jó vége. Bár Mao Ce-tungot királynak nevezték, és 43 évig volt hatalmon, kis idővel halála után feleségét és unokaöccsét börtönbe vetették, és az egész párt örömtől eltelten kiabálta, hogy ez a maoizmus nagy győzelme. Ez komédia, vagy talán bohózat?
Azután, hogy a Kommunista Párt magához ragadta a hatalmat, állandósultak a politikai mozgalmak, kezdve a párton belüli csatáktól egészen a párton kívüli harcokig. Így volt ez a Mao-korszakban, és így van ez most is a „reform és nyitás” idején. A különbség csak annyi, hogy a ’80-as években az emberek gondolkodása egy kicsit szabadabb lett, így a KKP máris elkezdte a „burzsoá liberalizáció elleni mozgalmát” és célul tűzte ki a „négy alapelvet”[10], hogy megtartsa teljhatalmú vezető szerepét. 1989-ben a diákokat, akik békés demonstráció keretében szólaltak fel a demokráciáért, erőszakkal elhallgattatták, mivel a KKP nem tűr semmilyen demokratikus kezdeményezést. Az 1990-es években megnőtt a Fálun Gong követőinek a száma, akik az „Igazságosság, Együttérzés, Tolerancia” elvében hisznek, ellenük ádáz üldözés kezdődött 1999-ben, mert a KKP nem tolerálhatja az emberi természetet és a jóindulatú gondolatokat. Erőszakhoz kell folyamodnia, hogy kiirtsa az emberekből a lelkiismeretet, és így biztosítsa a hatalmát. Most hogy beléptünk a XXI. századba, és az internet összeköti az egész világot, a KKP nagy összegeket költ, hogy internetes oldalakat blokkoljon és elfogja a szabadgondolkodókat, mert a KKP különösen fél attól, hogy az emberek szabadon juthatnak információkhoz.
6. Az ördögi kommunista kultusz elfajulása
A KKP ördögi kultusza alapjában elveti az égi elveket és az emberi természetet. Közismert tulajdonságai az arrogancia, az önteltség, és a brutális, féktelen cselekedetek. Bár állandóan csak szerencsétlenségeket okoz az országnak és a népnek, nem ismeri be a hibáit, és az emberek sohasem láthatják a valódi természetét. A KKP sohasem habozott megváltoztatni a szlogenjeit és címkéit, amelyeket a KKP olyan eszközöknek tart, amelyek segítségével fenntarthatja az emberek feletti ellenőrzést. Mindent megtesz azért, hogy a hatalmát megtartsa, semmibe véve az erkölcsöt, az igazságosságot és az emberi életet.
Ennek az ördögi kultusznak az intézményesítése és a teljes társadalomra való kiterjesztése csak a teljes elfajuláshoz vezethet. A hatalom központosítása következtében a közvéleményt elhallgattatták, a lehetséges ellenőrzési mechanizmusok már nincsenek meg, már nincsen olyan erő, amely megállíthatná a Kommunista Pártot az elfajulás és szétesés felé vezető úton.
A KKP a sikkasztás és korrupció legnagyobb kormányzó pártja a világon. A Kínában készült hivatalos statisztikák alapján Kína egész területén a 20 millió hivatalnok, kormánytisztviselő, illetve pártkáder közül 20 év alatt 8 milliót találtak bűnösnek, fenyítettek meg vagy ítéltek el. Ha azokat a hivatalnokokat is ide számítjuk, akiket nem lepleztek le, akkor becslések szerint a korrupt hivatalnokok a kétharmad részt teszik ki, akiknek csak kis hányada ellen indult nyomozás.
A mohóság és a korrupció útján szerzett anyagi haszon a KKP egységének legerősebb összefogó ereje. A korrupt hivatalnokok jól tudják, hogy a KKP nélkül nincs esély a korrupcióra, és ha a KKP elbukik, nemcsak a hatalmukat és a pozíciójukat veszítik el, de a kivizsgálásukra is sor kerül. A „Menny haragja” c. regényben, amely a KKP-tisztviselők színfalak mögötti üzletelését mutatja be, Chen Fang hőse Hao Xiangshou, a Kommunista Párt városi hivatalának igazgatóhelyettese a szavaival kimondta a KKP legfőbb titkát: „A korrupció stabilizálja a politikai hatalmunkat.”
A kínai emberek tisztán látják, „ha harcolunk a korrupció ellen, a párt megsemmisül, ha nem harcolunk a korrupció ellen, az ország semmisül meg.” A KKP nem kockáztatja a végzetét, hogy harcoljon a korrupció ellen. Ezért azt teszi, hogy jelzésképpen megöl néhány korrupt embert saját imázsának megőrzéséért. Így néhány tisztviselő fejét feláldozva még meghosszabbíthatja a létét néhány évre. A Kommunista Párt ördögi kultuszának egyetlen célja a hatalom megőrzése, a csőd és a párt megszűnésének elkerülése.
A mai Kínában az etika és az erkölcs a felismerhetetlenségig elkorcsosultak. Rossz minőségű áruk, prostitúció, drog, a tisztviselők és a bűnözők közötti konspiráció, szervezett maffiacsoportok, szerencsejátékok, kenőpénz, korrupció és még sok más hasonló jelenség nagyon elterjedtek a társadalomban. A KKP semmibe veszi ezt az erkölcsi hanyatlást, a magas rangú tisztviselők a kulisszák mögött protekciójukért cserébe pénzt fogadnak el azoktól az emberektől, akik félnek vagy valamilyen szempontból „gondoskodásra szorulnak”. Cai Shaoqing, aki a Nankingi Egyetemen tanulmányozta a maffia- és bűnszervezeteket, úgy becsüli, hogy a szervezett bűnözők száma Kínában legalább egymillió. Minden szindikátus kapcsolatban áll kormánytagokkal, bírókkal, a rendőrséggel és más megvesztegetett párttisztviselőkkel.
A KKP attól tart, hogy a kínai népnek megszólal a lelkiismerete és az erkölcsi érzéke, és ezért nem engedi, hogy bármely vallásban higgyenek az emberek, vagy önálló gondolataik legyenek. Minden erőforrását felhasználja, hogy üldözze a földalatti keresztény szervezeteket, akik Jézusban és Istenben hisznek, vagy a Fálun Gong-gyakorlókat, akik az „Igazságosság, Együttérzés Tolerancia” elveit követik. A KKP attól tart, hogy a demokrácia az egypártrendszer végét jelenti, és ezért nem ad politikai szabadságot az embereknek. Gyorsan cselekszik, amikor polgári jogi aktivistákat vagy független liberálisokat kell bebörtönöznie. A KKP azonban egy másik szabadságot adott a kínaiaknak: ha nem avatkozol bele a politikába, nem vagy ellene a párt vezetésének, akkor szabad utat engedhetsz a kívánságaidnak, még akkor is, ha ez gonosz, erkölcstelen dolgokat jelent. Ennek következtében a KKP drámai módon elfajul és a társadalmi erkölcs vészjóslóan hanyatlik.
„A mennybe vezető út lezárása és a pokol kapujának megnyitása” – ez a mondás írja le legjobban, hogyan pusztította el a kínai társadalmat napjainkban a KKP ördögi kultusza.
7. Néhány gondolat a KKP ördögi vezetéséről
7.1 Mi a Kommunista Párt?
Erre a látszólag egyszerű kérdésre nincs egyszerű válasz. A „köz ügyének” látszata és a politikai párt álcája alatt a Kommunista Párt emberek millióit csapta be. A KKP nem politikai párt annak hétköznapi jelentésében, hanem egy ördögi kísértettől megszállt kártékony, ördögi kultusz. A KKP olyan, mint valami élőlény, aki a pártszervezeten keresztül testesíti meg magát. Ami igazán ellenőrzi a KKP-t, az egy ördögi kísértet, amellyel kezdetektől fogva rendelkezik, és ez az ördögi kísértet határozza meg a Kommunista Párt természetét.
A KKP vezetői, miközben úgy viselkednek, mintha a kultusz gurujai volnának, ennek az ördögi kísértetnek a szócsövei. Amíg az akaratuk és a céljaik megfelelnek a pártérdekeknek, addig vezetők maradnak. Amikor azonban már nem felelnek meg a párt szükségleteinek, akkor kímélet nélkül leváltják őket. A pártharcok mechanizmusa biztosítja, hogy csak a legravaszabbak, leggonoszabbak és legdurvábbak tarthatják meg szilárdan a KKP gurujának pozícióját. A pártvezetők több mint egy tucatja lett kegyvesztett, amely ezt az állítást bizonyítja. Valójában a párt vezetői kötéltáncot folytatnak. A legmagasabb vezetők számára a végkimenetel az lehet, hogy kilépnek a pártból, és jó hírük marad a történelemben, mint például Gorbacsovnak, vagy a párt áldozatai lesznek, ahogyan az sok főtitkárral történt.
A párt általi elnyomásnak és leigázásnak az emberek a célpontjai. A párt vezetése alatt az embereknek nincs joguk, hogy ellentmondjanak a pártnak. Ehelyett el kell fogadniuk a párt vezetését és teljesíteniük kötelességüket, hogy a párt létét fenntartsák. Ezenkívül a korlátozással való fenyegetés alatt állandó agymosáson kénytelenek keresztülmenni. A KKP az egész népet arra kényszeríti, hogy higgyen benne és fenntartsa kultuszát. Ez nagyon ritka jelenség napjainkban, így fel kell ismernünk, hogy a KKP-nak különleges képessége van az emberek elnyomására.
A párttagok az a fizikai tömeg, amely kitölti a párt testét. Sokan közülük becsületesek és jóságosak, sőt érdemeikkel tiszteletet vívtak ki a társadalomban. Ezeket az embereket szereti a KKP a soraiba állítani, mert jó hírnevüket és tehetségüket a párt szolgálatába állíthatja. Sokan mások keményen dolgoznak, hogy tisztviselők legyenek és magas társadalmi rangot szerezzenek és a párthoz csatlakozva segítsék ezt az ördögi kultuszt. Vannak olyanok is, akik csak azért csatlakoznak a párthoz, mert valamit el akarnak érni és felismerték, hogy a kommunista vezetés alatt ez lehetetlen, ha nem párttagok. Mások azért csatlakoztak a párthoz, hogy lakást kapjanak, vagy az életkörülményeiken javítsanak. Így azt mondhatjuk, hogy a néhány tízmillió párttag között van jó is, rossz is. Függetlenül az indítéktól, ha valaki – akár saját akaratából, akár más okból – belépett a pártba és felesküdött a párt zászlaja előtt, akkor ez az jelenti, hogy önkéntesen elkötelezte magát a párt iránt. Akkor át kell esnie az agymosáson és minden héten politikai előadáson kell részt vennie. Ettől kezdve a párttagok többségének, ha nem mindenkinek, nem lesznek már önálló gondolatai, az önálló gondolatok „kisimíttatnak”, és így a KKP ördögi kísértete könnyen ellenőrizheti az embereket, mint az ördögi szellem testét. Ezeknek az embereknek a funkcióját a testben lévő sejtekhez lehet hasonlítani, amelyek azon fáradoznak, hogy a test életképességét biztosítsák, annak ellenére, hogy ők maguk is csak azon népesség részét teszik ki, amelyet a párt leigázott. A szomorúbb az, hogyha a pártszellem igája alá kerültél, nagyon nehéz azt levetni. Ha megmutatod az emberi oldaladat, akkor tisztogatás és üldözés vár rád. Még ha ki is szeretnél lépni a pártból, nem teheted meg, mert a kommunista párt eretnek kultusza csak a belépést engedi, ez a „belépni – lehet, kilépni – nem” politika, és ha mégis kilépnél, akkor árulónak nyilvánítanak. Ezért gyakori a párttagok kétarcúsága: az egyik – a taggyűléseken mutatott pártszellem, a másik – az emberi oldal a hétköznapi életben.
A pártkáderek az a csoport, amely fenntartja a hatalmat a párttagok között. Habár bizonyos időkben, bizonyos helyzetekben, bizonyos körülmények között dönthetnek jó és rossz között, és önálló döntéseik is lehetnek, de egészében véve a Párt akaratát kell szem előtt tartaniuk. Így szól az utasítás: „az egész párt a Központi Bizottságnak engedelmeskedik”. A pártkáderek a különböző szinteken álló vezetők, ők képezik a párt gerincét. Ők a párt eszközei is. A politikai mozgalmakban őket használták fel és csapták be. A KKP legfőbb kritériuma, hogy a megfelelő gurut követed-e, és hogy kellően elkötelezett vagy-e a párt iránt.
7.2 Miért nem ismerik ezt fel az emberek?
A KKP már több, mint 50 éve vezeti Kínát és ez alatt az idő alatt rengeteg gonoszságot követett el. Miért nem ismerik fel a kínai emberek ennek az ördögi kultusznak a lényegét? Talán azért, mert buták? Nem. A kínai az egyik legbölcsebb nép a világon, amely 5000 éves gazdag kulturális örökséggel dicsekedhet. A kínai nép jelenleg még mindig a KKP uralma alatt áll és fél kifejezni elégedetlenségét. Mindennek kulcsa – a KKP gyakorolta agymosáson keresztül – az elmék ellenőrzése.
Ha a kínai nép szabadon kifejezhetné a véleményét, és nyíltan vitatkozhatna a párt érdemeiről és hibáiról, akkor a bölcs kínaiak már felismerték volna a párt gonosz természetét és már korábban megszabadultak volna ettől az eretnek kultusztól. Sajnos több mint 50 éve uralkodik a KKP Kína fölött, és az emberek elvesztették a szólás és gondolat szabadságát. Az 1957-ben lezajlott, jobboldali értelmiségiek üldözésének a célja is az volt, hogy elhallgattassák az embereket és ellenőrizzék a gondolataikat. Egy olyan társadalomban, amely híján van az emberi szabadságjogoknak, a kulturális forradalom idején az olyan fiatalok többségét, akik Marx és Engels műveit tanulmányozták, „pártellenes klikknek” bélyegezték meg és megbüntették. Egy ilyen társadalomban a párt pozitív és negatív oldalainak megvitatása fel se merülhet.
Kevés kínai merné a KKP kultuszát gonosznak nevezni. Ellenben akik Kínában éltek, könnyen találhatnak bizonyítékokat erre az állításra saját, családjuk vagy barátaik tapasztalatai alapján.
A kínai embereket nemcsak a gondolatok szabadságától fosztották meg, hanem még be is tanították őket a párt tanaira és kultúrájára. Az emberek csak a párt érdemeiről szóló dicshimnuszokat hallgathatták, és ezért a fejükben nincsenek más eszmék, csak a KKP-t erősítő elvek. Vegyük például a Tienanmen téri vérengzést. Amikor 1989. június 4-én elkezdtek tüzelni, az emberek ösztönösen a bokrok mögött bújtak el. Néhány perc elteltével, a kockázat ellenére, felbátorodva előjöttek és elkezdték együtt énekelni az „Internacionálét”. Ezek a kínai emberek bár bátrak, tisztaszívűek és tiszteletre méltóak, mégis miért kezdték énekelni az Internacionálét azután, miután szembekerültek a Kommunista Párt kegyetlenségével? Az ok egyszerű. Ezek a pártkultúrában nevelkedett szerencsétlen emberek csak a kommunizmust ismerik. Az Internacionálén és az ehhez hasonló dalokon kívül nem volt semmi más, amit elénekelhettek volna.
7.3 Hol a kiút?
A KKP saját összeomlása felé halad. A sajnálatos csak az, hogy összeomlása előtt még minden erejével össze akarja kötni saját sorsát a kínai népével.
A haldokló KKP nyilvánvalóan gyengül és erejének csökkenésével egyre kevésbé működik az emberek tudata feletti ellenőrzés. A modern távközlés és az internet fejlődésével a KKP-nak egyre nehezebb lesz ellenőrizni az információkat és meggátolni a gondolatok kifejezését. Mivel a megvesztegethető hivatalnokok egyre jobban kirabolják és elnyomják a népet, az emberek kezdenek felocsúdni a Kommunista Párthoz fűzött illúzióikból, és többen polgári engedetlenségbe kezdenek. A KKP-nak nemcsak hogy nem sikerült elérnie célját, a fokozott ideológiai ellenőrzést a Fálun Gong üldözése során, hanem inkább gyengítette magát a kegyetlenkedésekkel. Ez az alkalmas pillanat lehetővé tette az emberek számára, hogy átgondolják a KKP-ról alkotott nézeteiket, és ezzel kapcsolatban azt az utat, hogy kiszabadítsák magukat ebből az ideológiai gúzsbakötéstől és felszabaduljanak a KKP ördögi kultuszának a hatása alól.
A kínaiaknak, akik több, mint 50 évet éltek le a KKP uralma alatt, nem erőszakos forradalomra, hanem inkább a lelkük megváltására van szükségük. Az önmegszabadításhoz vezető első lépcső, hogy tisztában legyünk a KKP ördögi természetével.
Eljön az az idő, amikor az emberek elutasítják az államapparátussal összekapcsolt pártszervezeteket, lehetővé téve, hogy a társadalom alapvető erőinek támogatásával a társadalmi rendszer önállóan működjön. Amikor megszűnnek a diktatórikus pártszervezetek, a kormánynak nőni és javulni fog a hatékonysága. Ez a nap nincs messze. Valójában a párton belüli reformerek már a 80-as évek végén felszólaltak annak érdekében, hogy „el kell különíteni a pártot a kormánytól”, és ezt azzal a céllal tették, hogy kizárják a pártot a kormányból. Ha azonban ideológiailag nem tudják megtagadni a párt abszolút vezető szerepét, akkor a reformokat nem lehet megvalósítani.
A pártkultúra a táptalaja, hogy az ördögi kommunista kultusz fennmaradhasson. A párt ellenőrzését az emberek tudata fölött nehezebb megszüntetni, mint a párt ellenőrzését az állami szervek felett, és mégis ez az egyetlen járható út a Kommunista Párt ördögi kultuszának gyökeres kiirtására. Ezt csak erőfeszítéssel érhetik el a kínai emberek. Csak amikor a gondolkodásuk ősi és természetes lesz, amikor az emberi természetük visszatér az ősforráshoz, az igazsághoz, csak akkor lehet helyreállítani a társadalmi erkölcsöt, és elindulni egy normális, nem kommunista társadalom építése útján. Ebből az ördögi megszállottságból való kigyógyulás akkor kezdődik, amikor az emberek felismerik ennek az ördögi kísértetnek a természetét és kártékonyságát, és kiirtják azt az elméjükből, hogy ne tudjon többé elbújni sehova. A KKP az ideológiai ellenőrzést hangsúlyozza, mivel ő maga nem más, csupán egy ideológia. Amikor a kínaiak teljes szívükből és elméjükkel elvetik a Kommunista Párt eretnek tanításának hamis elveit, megsemmisítik a pártkultúrát és annak az életükre gyakorolt hatásait, akkor menekülnek meg, a KKP pedig szétesik.
A kommunisták vezette nemzetekhez a szegénység, totalitárius hatalom és üldözés kapcsolódik. Kevés ilyen ország maradt, nevezetesen Kína, Észak-Korea, Vietnam és Kuba. Napjaik meg vannak számlálva.
A kínaiak bölcsességével, amit a kínai nép ragyogása és hírneve ihletett, amelyről a történelem tanúskodik, a kommunizmus ördögi megszállottságától megszabadult Kína egy ígéretes nemzetté válik.
Utószó
A KKP már nem hisz a kommunizmusban. A lelke meghalt, de az árnyéka még megmaradt. A KKP megörökölte a kommunista párt „bőrét”, de még mindig az ördögi kultusz természetét testesíti meg: az arroganciát, szélsőséges önzést, és hogy azt tehet, amit csak akar. A KKP megörökölte a kommunistáktól az ég törvényeinek a tagadását, és az emberi természet elvetése is változatlan maradt.
Ma a KKP Kínát ugyanúgy a harci módszerekkel akarja vezetni, ahogy tette ezt éveken keresztül, a párt megszállottsággal társult zárt szervezeti felépítésével, továbbá az ördögi propagandával, amely államvallásként működik. A Kommunista Párt hat fő jellemzője bizonyítja azt az állítást, hogy a KKP kultusza ördögi, nem tesz semmi jót, csak gonosz dolgokat.
Ahogy egyre inkább a végét érzi, ez az ördögi kommunista kultusz egyre inkább felgyorsítja a korrupciót és az elfajulást. Ami a legaggasztóbb, hogy a KKP makacsul megtesz mindent, amit csak tud, hogy a korrupció és elfajulás szakadéka felé vezesse a kínai népet.
A kínaiaknak megfontoltan cselekedve kell magukon segíteniük, és lerázniuk magukról a KKP igáját.
Jegyzetek
[1] „A leopárd elpusztult, de a bőre még megmaradt” az ősi kínai próféciakönyvből, Shao Yong (1011–1077) Szilvavirág-verséből. A leopárd itt a Szovjetunió földrajzi területére utal, amely alakjában egy futó leopárdra hasonlított. A Szovjetunió összeomlásával a kommunista rendszer lényege felbomlott, csak a „bőr” (a forma) maradt meg, amit a Kínai Kommunista Párt örökölt.
[2] Egyfajta csoportos tánc, amely a kulturális forradalom idején volt népszerű a Mao és a párt iránti hűség kifejezésére.
[3] Sima Qian (i. e. 140-87 körül), a Nyugati Han-dinasztia történészének és tudósának verséből. Híres versében ez áll: „Mindenkinek meg kell halnia; az ember vagy ünnepélyesebben hal meg, mint a Taishan-hegy, vagy könnyebben, mint egy tollpihe.” A Taishan-hegy Kína egyik legnagyobb hegye.
[4] A földbekerítési mozgalom a kínai gazdasági reformok egyik sötét oldalához kapcsolódik. Az angliai ipari forradalomhoz (1760-1850) hasonlóan a mai Kínában is lehatárolták a mezőgazdasági területeket, hogy minden szinten (megye, város, tartomány és állam) különböző gazdasági övezeteket alakítsanak ki. A földbekerítés eredményeként a kínai gazdák elvesztették a földjeiket. A városokban a régebbi város- és községrészek lakóit gyakran kényszerítették arra, hogy elköltözzenek, hogy a földeket kereskedelmi fejlesztés céljából felszabadítsák, minimális kártérítéssel a lakosok számára.
[5] Az 1917. februári orosz polgári forradalomra utal, amely megdöntötte a cár hatalmát.
[6] Az októberi forradalom, más néven bolsevik forradalom Vlagyimir Lenin vezetésével 1917 októberében zajlott le. A forradalom során a cárt megbuktató tőkésosztály forradalmárait meggyilkolták, ezzel elfojtva az orosz polgári forradalmat.
[7] Mind a Mari incidens, mind az április 12-i mészárlás a Kuomintang KKP elleni támadásaira utal. A Mari incidens 1927. május 21-én történt a Hunan tartománybeli Changsha városban. Az április 12-i mészárlás 1927. április 12-én történt Sanghajban. Mindkét esetben megtámadtak, letartóztattak vagy megöltek néhány KKP-tagot és KKP-párti aktivistát.
[8] Liu Di, a Huszadik Vörös Hadsereg politikai tisztje, akit azzal vádoltak, hogy tagja az Antibolsevik Ligának, lázadást vezetett Futianban, és ellenforradalmárnak vádolta Li Shaojiut. Átvették Futian város irányítását, több mint száz embert szabadon engedtek, akiket letartóztattak azért, mert az Antibolsevik Liga tagjai voltak, és a „Le Mao Ce-tunggal” szlogent kiabálták. Az Antibolsevik Liga megtisztításáról lásd: Gao Hua, Történelmi vizsgálat a Mao Ce-tung által végrehajtott „Antibolsevik Liga” megtisztításáról a szovjet területen, Jiangxi tartományban.
[9] A „Li Lisan: A személy, akinek négy temetési szertartást tartottak” című könyvből.
[10] A négy alapelv a szocialista út, a proletariátus diktatúrája, a KKP vezetése, valamint a marxizmus-leninizmus és a Mao Ce-tung gondolat.